Őrizetbe vétel – Wikipédia

Az őrizetbe vétel a szabadsághoz, a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot korlátozó kényszerintézkedés, amit a büntetőeljárás eredményessége érdekében a terhelttel szemben a bűnügyi hatóságok jogosultak foganatosítani. Az őrizetbe vétel a terhelt személyi szabadságának átmeneti elvonása,^[1][2] amely legfeljebb 72 óráig tarthat,^[3] és nem meghosszabbítható.

Hatályos magyar szabályozása az 1998. évi XIX. törvény VIII. fejezet I. címében található.

• |Az őrizetbe vétel elrendeléséről, és a fogva tartás helyéről a nyomozóhatóságnak 24 órán belül értesíteni kell a terhelt által megjelölt hozzátartozót, vagy a terhelt által megjelölt más személyt.
• Az ügyészségnek az őrizetbe vétel ideje alatt döntenie kell, hogy indítványozza-e a letartóztatás elrendelését. Ha nem indítványozzák, akkor a terheltet szabadon kell engedni. ^[4]

• Nemzeti Jogszabálytár

• Fantoly Zsanett, Gácsi Anett Erzsébet: Eljárási büntetőjog - Statikus rész, Iurisperitus Bt, Szeged, 2013, ISBN 978-615-5411-03-8

1. ↑ Eljárási büntetőjog - Statikus rész, 272-273. o.
2. ↑ 1998. évi XIX. tv. 126. § (1) bekezdés
3. ↑ 1998. évi XIX. tv. 126. § (3) bekezdés
4. ↑ https://bv.gov.hu/hu/letartoztatas