Aranyhal-jegyzetek – Wikipédia

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.

Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Aranyhal-jegyzetek
A mű magyar kiadása (Fapadoskonyv.hu - Bonsai Books, 2011)
Szerző	Csang Csien-tö (Zhang Qiande) 張謙德 / 张谦德 (1577-1643)
Eredeti cím	Csu-sa-jü pu (Zhushayu pu) hagyományos kínai: 硃砂魚譜 egyszerűsített kínai: 朱砂鱼谱
Ország	Kína
Nyelv	kínai
Téma	aranyhaltartás és -tenyésztés
Műfaj	monográfia
Sorozat	Bonsai Books
Kiadás
Kiadás dátuma	1596
Magyar kiadó	Fapadoskonyv.hu
Magyar kiadás dátuma	2011
Fordító	Tokaji Zsolt
Média típusa	könyv
Oldalak száma	140
ISBN	978-963-329-563-2
A Wikimédia Commons tartalmaz Aranyhal-jegyzetek témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Az Aranyhal-jegyzetek (hagyományos kínai: 硃砂魚譜; egyszerűsített kínai: 朱砂鱼谱; pinjin hangsúlyjelekkel: Zhūshāyú pǔ; magyar népszerű: Csu-sa-jü pu) című rövid szakmunka szerzője Csang Csien-tö (Zhang Qiande) 張謙德 / 张谦德 (1577–1643). A kínai eredetű aranyhalak tartásával és tenyésztésével kapcsolatban ez az 1596-ban íródott mű a legrégebbi a világon, a téma páratlan kordokumentuma és forrása.

Az aranyhal és aranyhaltartás a több ezer éves kínai kultúrának éppoly jellegzetes és meghatározó védjegye, mint a technikai találmányai, a papír, a porcelán, a selyem, a lőpor vagy a könyvnyomtatás. S noha a kedvtelésből tartott halak történelme messze az ókorba nyúlik vissza, a ma ismert aranyhalak első példányainak dokumentált forrásai csak a 11-12. századi Kínából származnak. A mintegy kétezerévesnek mondott Hegyek és vizek könyve című mitológiai geográfiai műben ugyan olvashatók olyan feljegyzések, hogy bizonyos vidékeken igen nagy számban élnek „mintás halak” (ven-jü (wenyu) 文魚), amelyet több kutató már aranyhalként azonosít, hitelt érdemlő feljegyzés az ezüstkárász háziasításáról és nemesítéséről csak jóval későbbről származik.

A Csin (Jin)-dinasztia (266–420) és a Tang-dinasztia (618–907) időszakából feljegyzések bizonyítják, hogy léteztek vörös színű aranykárászok (hung-szö csi-jü (hongse jiyu) 紅色鯽魚), melyeket tavakban, medencékben tartottak. A 10. század második felében Dél-Kínában egyszerre több medence is készülhetett egy birtokon, amelyekben díszhalakat is tartottak. Ezeken a vidékeken már hatósági rendelettel tiltották a „vörös halak” étkezésre történő felhasználását. A díszhalak tartása azonban ekkoriban még félvad jellegű volt. A tavakat sűrű növényzet jellemezte, melyek nagyon hasonlítottak a természetes környezethez. A díszhalakért felelős gondozók nem ellenőrizték rendszeresen az állományt és a nemesítéshez szükséges következetes szelekciót sem végeztek. Ekkoriban még ismeretlenek voltak a különböző szín- és formaváltozatok.

Az aranyhaltartás következő nagy korszaka a Szung (Song)-dinasztia (960–1279) idején kezdődött. Az aranyhal ma ismert elnevezése, a csin-jü (jinyu) 金魚 (szó szerint: „aranyhal”) ekkor, pontosan 1162-ben bukkan fel először, amikor is egy feljegyzés arról tudósít, hogy Kao-cung (Gaozong) 高宗 császár (1107–1187) palotájában „aranyhalas medencéket” (csin-jü-cse (jinyuchi) 金魚池) alakítottak ki. Kao-cung (Gaozong) császár mindent elkövetett annak érdekében, hogy ezek a páratlan ritkaságnak számító halak kizárólag az ő felséges személyének a gyönyörködtetésére és szórakoztatására szolgáljanak. Rajongásának és féltékenységének oka abban keresendő, hogy az aranysárga halak színe felettébb emlékeztet arra a sárga színre, amelynek viselése és használata már évszázadok óta a mindenkori császár privilégiuma volt. Ez az időszak tekinthető a tudatos tenyésztés kezdetének, hiszen a halakat ekkor már szakavatott gondozók kezelték, rendszeresen takarmányozták, és céltudatos munkával szaporították. Az ő munkájuk nyomán alakultak ki az első színváltozatok: az aranysárga, az ezüstfehér és a fekete-fehér. Kao-cung (Gaozong) császár 1187-ben bekövetkezett halála után megszűnt a császári udvar aranyhal-monopóliuma, az arisztokrácia után a köznép is megismerhette és birtokolhatta egyre nagyobb számban, a birodalom egyre szélesebb térségeiben.

Az aranyhaltartás és -tenyésztés következő nagy korszaka a Ming-dinasztia (1368–1644) korától vette kezdetét. Ekkorra tehető, hogy az aranyhalak első példányai 1502-ben eljutottak Japánba is, ahol a tenyésztésüknek, nemesítésüknek egy, a kínaitól sok szempontban különböző saját irányvonala bontakozott ki. A Ming-dinasztia idején született az Aranyhal-jegyzetek című könyvecske is, amely a maga nemében egyedülálló, hiszen az aranyhaltartás első kézikönyve, s így a világ első akvarista kézikönyve.^[1]

Bővebben: Csang Csien-tö

Az Aranyhal-jegyzetek szerzőjéről, Csang Csien-tö (Zhang Qiande)ről 張謙德 / 张谦德 viszonylag kevés adat ismert. Annak ellenére, hogy neves tudóscsaládból származott és a nevéhez több, hasonló páratlan alkotás köthető, a Ming-dinasztia hivatalos krónikájának életrajzi fejezeteiben nem szerepel. Élete egy-egy epizódja szinte kizárólag a saját műveiben olvasható, személyes feljegyzéseiből rekonstruálható.
Csang Csien-tö (Zhang Qiande) Kína azon vidékén, a mai Csiangszu (Jiangsu) tartományban született és élt, amely az aranyhaltartás egyik „fellegvárának” számított a Ming-dinasztia idején. Apja, Csang Jing-ven (Zhang Yingwen) 張應文 (1535-1593) elismert írástudó volt, aki kora kiváló művészeivel ápolt jó barátságot. Idősebb korában a régi, ősi bronzfeliratok tanulmányozásának szentelte az életét. Nem tudni, hogy hány gyermeke volt, az bizonyos, hogy az Aranyhal-jegyzetek szerzőjeként ismertté vált Csien-tö (Qiande) negyvenkét éves korában, 1577-ben született. Egyetlen ismert fia mindössze tizenhat éves volt, amikor ő ötvennyolc éves korában elhunyt. Nem valószínű, hogy Csang Csien-tö (Zhang Qiande) apja halála után egyedül gondoskodott volna a családi birtokról, sokkal inkább feltételezhető, hogy az írástudó arisztokrácia viszonylag kényelmes és biztonságos életét élte a virágzó Dél-Kínában. A hagyományos és kiváló neveltetésben részesült Csang Csien-tö (Zhang Qiande) mindössze tizennyolc éves volt, amikor először adott számot tehetségéről. Ekkor, 1595-ben írta meg a máig fennmaradt és a maga nemében páratlan rövidke művét, a Cserépben nevelt virágok jegyzeteit (Ping hua pu 瓶花譜). Úgy tűnik, hogy Csang Csien-tö (Zhang Qiande) szakítva a hagyományos műveltség íratlan szabályaival, miszerint inkább illett volna a táj szépségét, a vidéki élet békességét megörökítő költeményeket alkotni, ő sokkal inkább a mindennapok apró örömeit jelentő tevékenységekről tudósított analitikus szemlélettel. Tizenkilenc éves korában, 1596-ban írta meg az Aranyhal-jegyzeteket. Mindössze huszonegy éves volt, amikor 1598-ban közreadta következő művét, a Teakönyvet (Csa-csing (Chajing) 茶經).
Részleteiben nem ismert ugyan Csang Csien-tö (Zhang Qiande) élete, ám ifjúkori íráskészsége élete végéig nem hagyott alább, jelenleg több mint egy tucat művet tartanak számon a neve alatt. Egy évvel a Ming-dinasztia bukása előtt, 1643-ban, hatvanhat évesen halt meg a családi birtokon.^[2]

A mű címében nem a ma általános elterjedt csin-jü (jinyu) 金魚 („arany+hal”) kifejezés szerepel, hanem a csu-sa-jü (zhushayu) 硃砂魚, ami szó szerint azt jelenti, hogy „cinóber(vörös) hal”. Ám minden kétséget kizáróan az ezüstkárászból nemesített aranyhalról van szó, melynek a szöveg keletkezésekor, a Ming-dinasztia idején a leginkább elterjedt változata a cinóbervörös volt.

Az Aranyhal jegyzeteket a szerzője egy rövid, személyes hangú bevezetőt követően két fejezetre (pien (pian) 篇), fejezetenként pedig 10-10 szakaszra osztotta. Az első fejezet (sang pien (shang pian) 上篇) „A formai jellegzetességek bemutatása” (Hszü zsung cse (Xu rong zhi) 叙容質), a második fejezet (hszia pien (xia pian) 下篇) pedig „A gondos tartás bemutatása” (Hszü aj jang (Xu ai yang) 叙愛養) címet viseli.

Az első fejezet sorra veszi az akkoriban létezett aranyhalak forma és szín változatait. A színeket és mintázatokat illetően a következő variánsokat sorolja fel:

• fehér testű, fején cinóbervörös „király” (vang (wang) 王) írásjeggyel;
• feje és farokúszója is vörös, derekán jádeövvel;
• feje és farokúszója is fehér, derekán aranyövvel;
• teste egyik fele cinóbervörös, a másik fehér;
• egyik arca cinóbervörös, a másik fehér, s olyan éles kontúrral válnak el egymástól, mint az ég s a föld;
• egész teste tiszta fehér, a hátán cinóbervörös pettyek, melyek egy sorba rendezett hét csillag alakzatot rajzolnak ki, vagy gomolygó felhő-, vagy hullámmintát;
• egész teste cinóber vörös, rajta fehér színű hét csillag-, gomolygó felhő-, vagy hullámminta;
• fehér testű, melynek feje cinóbervörös, rajta gyógyszertartó lopótökkulacs-, krizantém-, vagy szilvavirág-minta;
• cinóbervörös testű, feje teljesen vörös, rajta gyógyszertartó lopótökkulacs-; krizantém-, vagy szilvavirág-minta;
• fehér testű vörös alabárd (mintával), vörös csíkkal, borostyán szemekkel, aranyháttal vagy ezüstháttal, aranysávval vagy ezüstsávval;
• olyan, mint a lehullott virágszirmoktól vöröslő föld;
• olyan, mint a cinóbervörössel és fehérrel egymásba szőtt brokát.^[3]

Áttekintést ad a tálakba, illetve medencékbe szánt példányok esztétikai szempontjairól, bemutatja a halak fejlődésével járó formai és szín változásokat, a tovább tenyésztéshez fontos kiválogatási szempontokat. Végül a 10. szakaszban lírai hangon, csiszolt irodalmi stílusban arról értekezik a szerző, hogy mikor és hogyan gyönyörködjünk halainkban.^[4]

A második fejezet 10 szakasza a vadon befogott halak áttelepítéséről, a tartáshoz használt víz minőségéről, a vízcsere mikéntjéről, az etetés fortélyairól, az ikráztatásról, az ivadékok gondozásáról, az aranyhal-tartás időjárási körülményeiről és végül az aranyhal-tartáshoz legalkalmasabb tárolóedényekről ad felvilágosítást.^[5]

• Az Aranyhal jegyzetek első nyugati nyelvű feldolgozása Arthur Christopher Moule (1873-1957), angol sinológus nevéhez fűződik, akinek a művel kapcsolatos tudományos igényű publikációja „A Version of the Book of Vermilion Fish” címen 1950-ben jelent meg.^[6]
• A Tokaji Zsolt által készített magyar nyelvű fordítás a mű második ismert idegen nyelvű változata. A 2011-ben, a Fapadoskonyv.hu gondozásában megjelent kiadvány érdekessége, hogy a kiadó Bonsai Books sorozatában, kétnyelvű (kínai-magyar) minikönyv formátumú.^{[m 1][7]}

• Aranyhal-jegyzetek; Fapadoskonyv.hu, Bp., 2011 (Bonsai books)

餘性沖澹。無他嗜好。獨喜汲清泉養硃砂魚。時時觀其出沒之趣。每至會心處。竟日忘倦。惠施得莊周非魚不知魚之樂。豈知言哉。乃餘久而聞見浸多餌飼益。諳暇日。叙其容質與夫愛養之。理輒條數事。作硃砂魚譜與同志者共之。
丙申夏仲六日序^{[m 2]}

上篇 - 叙容質

• 第一
  硃砂魚。獨盛于吳中。大都以色如辰州硃砂。故名之雲爾。此種最宜盆蓄。極爲鑒賞家所珍。有等紅而帶黃色者。即人間所謂金鯽。乃其別種。僅可點綴陂池。不能當硃砂魚之十一。切勿蓄。
• 第二
  吳地好事家。每于園池齊閣勝處輒蓄硃砂魚。以供目觀。餘家城中自戊子迄今所見不翅數十萬頭。於其尤者命工圖寫。粹集既多。漫爾疏之。有白身頭頂硃砂王字者。首尾俱朱腰圍玉帶者。首尾俱白腰圍金帶者。半身硃砂半身白。及一面硃砂一面白作天地分者。滿身純白背點硃砂界一綫作七星者。巧雲者。波浪紋者。滿身硃砂皆間白色作七星者。巧雲者。波浪紋者。白身頭頂硃砂者。藥葫蘆者。菊花者。梅花者。硃砂身頭頂百朱者。藥葫蘆者。菊花者。梅花者。白身朱戟者。朱邊緣者。琥珀眼者。金背者。銀背者。金管者。銀管者。落花紅滿地者。硃砂白相錯如錦者。種種變態難以盡述。
• 第三
  凡辨硃砂魚用磁州白盞盛看。若水與盞俱映紅者方是真正硃砂色。或紅不能映水。縱鮮紅尤是二色。
• 第四
  硃砂魚養之池中。有大幾二尺者。而色仍極紅。無异盆蓄。或雲池中金鯽即硃砂魚。彼食土而大故色淡耳。殊不知真硃砂魚縱池蓄之未常色淡也。
• 第五
  均一硃砂魚也。其色有生而便如好辰砂者。有初生帶黃經霜雪始變为硃砂者。俱爲盆中佳品。一種經霜雪仍帶黃色者。金鯽耳。更無可取用。園池中蓄數頭妝點景象亦得。
• 第六
  盆歙中其純白者最無用。乃有久之變为葱白者。翡翠者。水晶者。迫而視之俱洞見腸胃。此硃砂魚之別種。可貴者。但不一二年複變爲白矣。倘亦彩雲易散琉璃脆耶。
• 第七
  魚尾皆二。獨硃砂魚右三尾者。五尾者。七尾者。九尾者。凡魚所無也。第美終于尾者身材未必嘉。故取節焉乃得。餘家庚寅年所蓄一時有頭頂硃砂王字者。玉帶者。七星者。巧雲者。梅花者。紅白邊緣者。皆九尾。七尾。吳中好專家竟移樽俎蟻集鑒賞。歷數月乃罷。
• 第八
  硃砂魚之美不特尚其色。其尾其花紋其身材亦與凡魚不同也。身不論長短必肥壯豐美者方入格。或清臒或纖瘦者俱不快鑒家目。余故每日課童子飼養。又躬自周旋其側。察識其性而節宣之。所蓄魚皆洪纖合度骨肉停勻自分類。頗得其事與理。及觀好事家所蓄遂無如餘家者。
• 第九
  大都好事家養硃砂魚尤猶國家用材。然蓄類貴廣而選擇貴精。須每年夏間市取數千頭。分數十缸飼養。逐日去其不佳者。百存一二幷作兩三缸蓄之。加意愛養自然奇品悉備。
• 第十
  賞鑒硃砂魚。宜早起。陽谷初生。霞錦未散。蕩漾于清泉碧藻之間。若武陵落英點點。撲人眉捷。宜月夜。圓魄當天倒影插波。時時尺鱗撥刺。自覺目境爲醒。宜微風。爲披爲拂。琮琮成韵。游魚出聽。致極可人。宜細雨。濛濛霏霏。保波成紋。且飛且躍。竟吸天漿。觀者逗弗肯去。

下篇 - 叙愛養

• 十一
  魚相忘于江湖。是魚樂也。硃砂魚不幸爲庭齋間物。涓涓一勺水之積也。不厚故。須數日一換却。其水取江湖活水爲上。井水清泠者次之。必不用者城市中河水也。
• 十二
  海換水需早起。須盥手。須緩緩用碗捉取。勿迫以手。迫則傷其鱗鬣。鱗鬣傷。魚則日漸就斃。縱不斃亦乏天趣。而生意不舒矣。慎之慎之。
• 十三
  換水一兩日後。底積垢膩。宜用湘竹一段作吸水筒。時時吸去之。庶無塵俗氣。倘若時不吸。色便不鮮美。故吸垢之法尤爲樞要焉。或曰投田螺兩三枚。收其垢膩亦可。
• 十四
  此魚性嗜水中紅蟲。逐日取少許飼之。毋令過多。多則腹脹致斃。亦毋令缺。缺則魚不豐美。若欲其不畏人。每飼彼紅蟲先以手掬水數聲誘之。彼必鼓浪來食。及習之既熟一聞掬水聲即便往來親人。謂之食化。
• 十五
  水中紅蟲盛于夏秋之間。入冬曆春即爲罕物。此時宜以生鶏子調碎。用竹絲帚逐旋細點飼之乃佳。惟凝寒中縱不飼之而不害。
• 十六
  每年四五月間正硃砂魚散子之候。若天欲作雨。須擇潔淨水藻平鋪水面。以待伺其既散。逐一取有子者。另置小缸器中曬子。倘過時不取則子悉爲他魚所食。
• 十七
  魚初出時如針如綫。且未須以物飼之。俟其長至四五分既變紅色方可飼以紅蟲。最忌飼之太早。太早則傷其腸胃。以致斃之道也。
• 十八
  凡魚入夏皆喜雨而畏日。硃砂魚尤甚。綠缸中水力淺薄故也。每夏日須早起以梅天雨水灑之。日既高須植一架以藍色布幔蔭之乃佳。不然一經烈日。則缸中之水熱如沸湯。魚之不斃者寡矣。
• 十九
  此魚不甚畏寒。縱不藏亦得。但遇冱寒則輒底俱凍。多至夭損。須每年冬仲盛于中等缸器中。掘窖安置。須用一缸覆之外加以泥。待開歲春仲始出窖。乃爲萬全也。
• 二十
  大凡蓄硃砂魚缸以磁州所燒白者爲第一。杭州宜興所燒者亦可用。終是色澤不佳。余常見好事者家用一古銅缸蓄魚數頭。其大可容二石。制極古樸。青綠四裹。古人不知何用。今取以蓄硃砂魚亦似所得。

• ↑ Moule 1950: A. C. Moule: A Version of the Book of Vermilion Fish. In T’oung Pao. Second Series, Vol. 39, Livr. 1/3 (1950), pp. 1–82.
• ↑ Tokaji 2011: Zhang Qiande: Aranyhal jegyzetek. (Zhushayu pu 硃砂魚譜). Budapest, Fapadoskonyv.hu 2011. ISBN 978-963-329-563-2

• Aranyhal
• Akvarisztika