Boriszlav – Wikipédia

Boriszlav (Борислав)
Kőolajkutak Boriszlavban
Boriszlav címere Boriszlav zászlaja
Közigazgatás
Ország	Ukrajna
Terület	Lvivi terület|Lvivi
Járás	Drohobicsi járás|Drohobicsi
Rang	területi jelentőségű város
Alapítás éve	1387
Irányítószám	82300
Testvértelepülései	Lista Łomża Zviahel Gmina Jeżowe Gmina Zarszyn Starogard Gdański Gmina Dydnia
Népesség
Teljes népesség	37 093 fő[1]
Népsűrűség	1 208,24 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	359 m
Terület	30,7 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 49° 17′ 17″, k. h. 23° 25′ 36″49.288055555556, 23.42666666666749.288056°N 23.426667°EKoordináták: é. sz. 49° 17′ 17″, k. h. 23° 25′ 36″49.288055555556, 23.42666666666749.288056°N 23.426667°E
Boriszlav weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Boriszlav témájú médiaállományokat.

Boriszlav (Борислав, lengyelül Borysław) város Nyugat-Ukrajnában, a Lvivi terület Drohobicsi járásában. A Tiszmenicja-folyó partján, a Kárpátok lábánál levő medencében fekszik, Drohobicstól 10 km-re délnyugatra. A 2001-es népszámláláskor 38,1 ezer lakosa volt, közigazgatási területe 30,7 km². Elsősorban nagy hagyományú kőolajkitermeléséről nevezetes.

A mai Boriszlav vidéke már a bronzkorban is lakott hely volt, a 9.-13. században pedig erődje is volt, mely a Tusztan nevet viselte és a Kijevi Rusz nyugati határerődje volt. A terület a Halics-Volhíniai fejedelemségtől a 14. században került Lengyelországhoz, első írásos említése 1387-ből származik. 1772-ben az osztrák Galícia tartományhoz csatolták. 1854-ben tárták fel világviszonylatban is jelentős ozokeritkészleteit (ezt a bitumenfajtát útépítéshez, elektrotechnikai szigetelők és vízhatlan vásznak gyártásához használják). Az első olajkutakat 1861-ben nyitották meg, alig két évvel a világelső pennsylvaniai feltárások után, a Lembergben működő Ignacy Łukasiewicz vezette a kutatásokat. A századfordulóra a kitermelés felgyorsult, 1909-ben már 1,92 millió tonna kőolajat termeltek (az akkori világtermelés 5%-a). Az itteni mezőkről látták el az 1904-ben alapított nyírbogdányi kőolajfinomítót is. 1880-ban 15,5 ezer lakosa volt (62%-a zsidó nemzetiségű volt). 1886-ban olajbányászati iskolát nyitottak. 1872 szilveszterén megnyitották a vasúti szárnyvonalat Drogobics felé. A városban fejlett munkásmozgalom alakult ki, 1904-ben volt a legnagyobb sztrájk.

Az 1918–1919-es lengyel–ukrán háborúk eredményeként a várost Lengyelország Lwówi vajdaságához csatolták. 1920-ban a bányászati iskolát főiskolává bővítették. 1931-ben 41 ezer lakosa volt (48%-a lengyel, 28%-a zsidó, 23%-a ukrán nemzetiségű [1]). Az akkori Lengyelország egyik legfontosabb ipari központjaként 1932-ben városi rangot kapott. 1939 szeptemberében az Ukrán SZSZK-hoz csatolták, majd 1941–1944 között német megszállás alatt volt (a Főkormányzóság részeként). 1959 óta a Lvivi területhez tartozik. 1967-ben 35,3 ezer lakosa volt.

A városban ma is folyik kőolaj- és ozokeritkitermelés, de már csak helyi jelentősége van (már 1940-re kimerültek a fontosabb készletek). A város ugyanakkor sokoldalú iparral rendelkezik: vegy- (lakk- és festékgyártás), bútor-, porcelán-, textil-, cipő és húsipara is van. A környező hegyvidék számottevő idegenforgalmat vonz. Közelében ásványvízkitermelés is folyik. Boriszlavot vasúti szárnyvonal köti össze Drohobicscsal, országúti összeköttetése van Szambirral és Truszkaveccel is. A Sztrij-folyó völgye felé vezető út Szhidnicja üdülőtelepüléssel biztosít összeköttetést, további szakasza (Turka felé) nehezen járható. Lviv közúton 90 km-re fekszik.

A városban szobrot állítottak Tarasz Sevcsenkónak (1940), Ivan Frankónak (1958), Adam Mickiewicznek (1898) és Sztepan Banderának (1998). A közeli Nahujevicsiben született Ivan Franko több művében is foglalkozott a boriszlavi bányászok életével. A Szt. Miklós-templomot 1899-ben építették. Helytörténeti múzeuma elsősorban a bányászat történetét mutatja be.

• A város környéke szovjet katonai térképen
• Képgyűjtemény Archiválva 2006. november 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Városi honlap (ukránul)

1. ↑ http://lv.ukrstat.gov.ua/ukr/si/oper/2013/t180313_1.pdf