Date Kimiko (伊達公子 ; Hepburn : Date Kimiko ? ) (2001–2016 között férjezett nevén Krumm Date Kimiko ) (Kiotó , 1970 . szeptember 28. –) hivatásos japán teniszezőnő , kétszeres olimpikon, az Ázsia-játékok arany- és bronzérmese, 1995-ben a világranglista 4. helyezettje.
Hatévesen teniszezett először,[1] profi karrierjét 1989 -ben kezdte. 1996 . szeptember 24 -én bejelentette visszavonulását, de 2008 májusában folytatta pályafutását,[2] majd 2017. szeptemberben, 47 évesen véglegesen visszavonult.[3]
Profi karrierje során nyolc egyéni és hat páros WTA -tornát nyert meg, emellett 14 egyéni és hét ITF -tornán végzett az első helyen. Egyéniben az első tornagyőzelmét 1992-ben szerezte Tokióban , az utolsót pedig 2009. szeptemberben, egy nappal a 39. születésnapja előtt, amivel ő az open era második legidősebb egyéni tornagyőztese Billie Jean King után.[4] 2008-as visszatérését követően párosban is több versenyt nyert, 2013 májusában, 42 és fél évesen szintén a második legidősebb páros tornagyőztessé vált Martina Navratilova után.[5]
Legjobb eredménye Grand Slam-tornákon az elődöntő, ahova három alkalommal sikerült bekerülnie, először az 1994-es Australian Openen , majd az 1995-ös Roland Garroson , végül 1996-ban Wimbledonban . Az egyéni világranglistán 1995-ben a negyedik helyen is állt, amit egészen 2011-ig, a kínai Li Na Roland Garros-győzelméig egyedüli ázsiaiként mondhatott el magáról.[6] 1994-ben bejutott az év végi világbajnokság elődöntőjébe, ahol a későbbi győztes Gabriela Sabatinitől kapott ki.
Japán képviseletében vett részt az 1992-es barcelonai olimpia egyéni és páros versenyén, valamint az 1996-os atlantai olimpia egyéni versenyén, ahol a negyeddöntőig jutott. 1989–2013 között szerepelt Japán Fed-kupa -válogatottjában, és tagja volt az 1996-ban a világcsoport elődöntőjébe jutott csapatnak.[7]
Az Ázsia-játékokon 1994-ben Hirosimában arany-, 2010-ben Kantonban bronzérmet szerzett egyéniben.[8]
1992-ben őt választották az év legtöbbet fejlődő játékosának . 2004-ben 3 óra 30 perc alatt lefutotta a londoni maratont .[9] Férje 2001–2016 között Michael Krumm német autóversenyző volt, ez idő alatt a Krumm Date Kimiko nevet használta.[1] [10] Férjétől 2016. szeptemberben elvált.[11]
* 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Challenger tornákat 2012-től rendeznek. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés.
Borítás szerint Kemény (7) Salak (0) Fű (0) Szőnyeg (1)
No. Dátum Helyszín Borítás Ellenfél a döntőben Eredmény a döntőben 1. 1992 . április 12. Suntory Japan Open , Tokió Kemény Sabine Appelmans 7–5, 3–6, 6–3 2. 1993 . április 11. Japan Open , Tokió Kemény Stephanie Rottier 6–1, 6–3 3. 1994 . január 16. Peters NSW Open , Sydney Kemény Mary Joe Fernández 6–4, 6–2 4. 1994 . április 10. Japan Open Tennis Championships , Tokió Kemény Amy Frazier 7–5, 6–0 5. 1995 . február 5. Toray Pan Pacific Open , Tokió Szőnyeg (f) Lindsay Davenport 6–1, 6–2 6. 1996 . április 21. Japan Open Tennis Championships , Tokió Kemény Amy Frazier 7–5, 6–4 7. 1996 . augusztus 25. Toshiba Classic , San Diego Kemény A. Sánchez Vicario 3–6, 6–3, 6–0 8. 2009 . szeptember 27. Hansol Korea Open , Szöul Kemény A. Medina Garrigues 6–3, 6–3
No. Dátum Helyszín Borítás Ellenfél a döntőben Eredmény a döntőben 1. 1991 . augusztus 18. Virginia Slims of Los Angeles , Los Angeles Kemény Szeles Mónika 3–6, 1–6 2. 1993 . február 14. Asian Open , Oszaka Szőnyeg (f) Jana Novotná 3–6, 2–6 3. 1993 . szeptember 26. Nichirei International Championships , Tokió Kemény Amanda Coetzer 3–6, 2–6 4. 1995 . március 26. Lipton Championships , Miami Kemény Steffi Graf 1–6, 4–6 5. 1995 . április 16. Japan Open Tennis Championships , Tokió Kemény Amy Frazier 6–7(5), 5–7 6. 1995 . május 28. Internationaux de Strasbourg , Strasbourg Salak Lindsay Davenport 6–3, 1–6, 2–6 7. 2010 . október 17. HP Japan Women’s Open Tennis , Oszaka Kemény Tamarine Tanasugarn 5–7, 7–6(4), 1–6
No. Dátum Helyszín Borítás Partner Ellenfél a döntőben Eredmény a döntőben 1. 1996 . április 21. Japan Open Tennis Championships , Tokió Kemény Szugijama Ai Amy Frazier Kimberly Po 7–6(6), 6–7(6), 6–3 2. 2011 . október 16. HP Japan Women’s Open Tennis , Oszaka Kemény Csang Suaj Vania King J. Svedova 7–5, 3–6, [11–9] 3. 2012 . április 15. e-Boks Open , Koppenhága Kemény (f) Fudzsivara Rika Sofia Arvidsson Kaia Kanepi 6–2, 4–6, [10–5] (részletek ) 4. 2013 . február 3. PTT Pattaya Open , Pattaja Kemény Casey Dellacqua Akgul Amanmuradova Alekszandra Panova 6–3, 6–2 5. 2013. április 7. Monterrey Open , Monterrey, Mexikó Kemény Babos Tímea Eva Birnerová Tamarine Tanasugarn 6–1, 6–4 6. 2013. május 25. Internationaux de Strasbourg , Strasbourg, Franciaország Salak Chanelle Scheepers Cara Black Marina Eraković 6–4, 3–6, [14–12]
No. Dátum Helyszín Borítás Partner Ellenfél a döntőben Eredmény a döntőben 1. 1992 . április 12. Suntory Japan Open , Tokió Kemény Stephanie Rehe Amy Frazier Hiraki Rika 7–5, 6–7(5), 0–6 2. 2009 . szeptember 20. Guangzhou International Women’s Open , Kanton Kemény Szun Tien-tien Volha Havarcova Taccjana Pucsak 6–3, 2–6, [8–10] 3. 2012 . február 26. Whirlpool Monterrey Open , Monterrey Salak Csang Suaj Sara Errani Roberta Vinci 2–6, 6–7(6) (részletek ) 4. 2012. október 14. HP Open , Oszaka, Japán Kemény Heather Watson Raquel Kops-Jones Abigail Spears 1–6, 4–6
Díjazás WTA 125s torna $100,000 torna $75,000 torna $50,000 torna $25,000 torna $10,000 torna
Eredmény No. Dátum Torna Borítás Ellenfél Eredmény Győztes 1. 1988. november 7. Matsuyama , Japán Kemény Maya Kidowaki 6-3 6-4 Győztes 2. 1988. november 14. Kiotó , Japán Kemény Maya Kidowaki 7-5 4-6 6-4 Győztes 3. 1989. április 24. Sutton , London, Egyesült Királyság Salak Samantha Smith 6-2 6-1 Győztes 4. 1989. május 8. Lee-on-the-Solent , Egyesült Királyság Salak Noszály Andrea 6-4 6-0 Győztes 5. 1989. május 15. London , Egyesült Királyság Salak Caroline Vis 6-3 6-0 Döntős 1. 4 May 2008 Gifu , Japán Szőnyeg Tamarine Tanasugarn 6–4, 5–7, 2–6 Győztes 6. 2008. június 15. Tokió , Japán Kemény Shiho Akita 6–3, 6–2 Győztes 7. 2008. július 20. Miyazaki , Japán Szőnyeg Chae Kyung-yee 6–3, 6–2 Győztes 8. 2008. augusztus 5. Obihiro , Japán Szőnyeg Suchanun Viratprasert 6–3, 7–6(5) Győztes 9. 2009. április 11. Monzón , Spanyolország Kemény Alexandra Dulgheru 7–5, 6–2 Győztes 10. 2009. november 19. Toyota , Japán Szőnyeg Bojana Jovanovski 7–5, 6–2 Győztes 11. 2011. október 30. Poitiers , Franciaország Kemény (f) Elena Baltacha 7–6(3), 6–4 Döntős 2. 2011. november 6. Tajpej , Tajvan Kemény (f) Morita Ajumi 2–6, 2–6 Döntős 3. 2011. november 22. Toyota , Japán Szőnyeg (f) Tamarine Tanasugarn 2–6, 5–7 Győztes 12. 2012. január 8. Quanzhou , China Kemény Babos Tímea 6–3, 6–3 Győztes 13. 2012. május 6. Gifu , Japán Kemény Noppawan Lertcheewakarn 6–1 5–7 6–3 Döntős 4. 2012. november 11. Púna , India Kemény Elina Szvitolina 2–6, 3–6 Döntős 5. 2012. november 25. Toyota , Japán Szőnyeg (f) Stefanie Vögele 6–7(3), 4–6 Győztes 14. 2012. december 1. Dubaj , Egyesült Arab Emírségek Kemény Julija Putyinceva 6–1, 3–6, 6–4 Döntős 6. 2014. november 16. Dubaj , Egyesült Arab Emírségek Kemény Alexandra Dulgheru 3–6, 4–6
↑ a b Kimiko Date-Krumm, Info – Biography . WTA Tennis . [2012. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 13.) ↑ Kimiko Date-Krumm, Info – Career in Review . WTA Tennis . [2012. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 31.) ↑ Joó Gábor: Visszavonult a teniszezőnő, aki már 1996-ban is visszavonult . Index.hu , 2017. szeptember 12. (Hozzáférés: 2017. szeptember 13.) ↑ Date Krumm sails by Garrigues in final . ESPN Tennis , 2009. szeptember 27. (Hozzáférés: 2012. április 13.) ↑ Stats Corner: Kimiko Joins List Of 40+ Titlists . WTA Tennis , 2011. október 16. [2013. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 13.) ↑ Li Na makes history with French Open triumph . CNN International , 2001. június 6. (Hozzáférés: 2012. április 13.) ↑ Kimiko Date . ITF. [2017. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 13.) ↑ Kyodo News: Tennis veteran Date Krumm to play in Asian Games . Olymic Council of Asia. (Hozzáférés: 2017. szeptember 13.)[halott link ] ↑ Kimiko Date-Krumm, Info – Awards . WTA Tennis . [2012. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 13.) ↑ Christopher Clarey: Krumm, 39, Upsets Safina at Open . The New York Times , 2010. május 25. (Hozzáférés: 2012. április 13.) ↑ Кимико Датэ-Крумм развелась с мужем Михаэлем (orosz nyelven). championat.com, 2016. szeptember 27. (Hozzáférés: 2017. szeptember 13.)