Egyszerű kráter – Wikipédia

Az egyszerű kráter a becsapódási kráterek legegyszerűbb típusa. Egyszerű kráter minden szilárd felszínű égitesten található, ezek a legáltalánosabban előforduló kráterek.

Tál alakúak, kiemelt sáncuk és néha sima, mély fenekük van. Komplex szerkezet nem található bennük.

Az egyszerű kráterek mérete kicsi, a Földön (alapkőzettől függően) maximum körülbelül 3–6 km átmérőjűek, a Ganymedesen és a Marson maximum 5 km átmérőjűek, a Holdon maximum 15 km-esek. A komplex kráterekbe történő átmenet kritikus mérete a gravitációval fordítottan arányos, azaz minél kisebb a gravi­tá­ció egy égitesten, annál nagyobbak lehetnek ott az egy­szerű kráterek: a legnagyobbat eddig az Amal­theán találták (90 km átmérő).^[1]

Ellentétben a komplex kráterekkel, az egyszerű kráterek mélysége szélességükkel ará­nyo­san növekszik. A Holdon mély­ségük átmérőjüknek a 15–20%-a (mélység:átmérő arányuk 1:5). A hasonló gravitáció ellenére a Ganymedes kőzet-jégholdon mélységük kb. 30^[2]–60^[3]%-kal sekélyebb, mint a Holdon.

A “tál” fenekén általában felhalmozódik a sáncról lejtős tömegmozgással lecsuszamló anyag, ami az eredetileg tál alakú aljzatot síkká vagy dimbes-­dombossá teheti. Ezek azonban nem alkotnak teraszo­kat, mint a komplex kráterek esetén. Különleges eset­ben – például Eros – ugyanitt por gyűlhet össze, azaz úgynevezett por­tócsa jöhet létre vagy a kráter keletkezésekor létrejött olvadék.^[4]

Az egyszerű kráterek közelítőleg megőrzik a tran­zi­ens kráter tál alakját és méretét. A tranziens kráternek a túl meredek falából törmelék omlik le a kráter­gö­dör­be (breccsalencsét alkotva). A végső kráter átmérője a tranziens kráterénél legfeljebb 20%-kal lehet nagyobb.

A lecsuszamlott üledék alatt lévő kilökött és visszahullott törmelék a megolvadt kőzetekkel együtt alkotja az (allochton, elmozdult) breccsalencsét, amely részben feltölti az eredeti mélyedést (crater-fill unit). Ez alatt található a kráter valódi alja, mely a tranziens kráteréhez képest jelentősen nem módosult.

A kráter látható aljzata alatt találhatók a parautochton (kissé elmozdult) kőzetek, amelyek inkább csak feltöredeztek, és nem olvadtak meg és nem is estek át sokkmetamorfózison.

A kidobott anyag (fallout ejecta) távolabbra vissza­hullt része a kráter mélyedésén kívül alkot vékonyodó réteget: ez a törmeléktakaró (ejecta blanket). A törmelék­takaró, amelynek legvastagabb része maga a sánc, kb. 0,5–1 kráterátmérő távolságig húzódik, és általában (külö­nösen friss krátereknél) a környe­zetüktől eltérő albedójú. A krátertől még távolabb, részben még a tör­me­lékterítőben találhatók a kidobott nagyobb tör­me­lék­darabok létrehozta apró, másodlagos kráterek. Ezek el­oszlása szabálytalan, néha láncokba vagy kisebb mezőkbe tömörülnek.

A legismertebb egyszerű földi kráter a kissé szögletes alakú arizonai Barringer-kráter, amely 1,2 km átmérőjű. 20 ezer éve egy, körülbelül 40–60 m átmérőjű, 30 ezer tonnás vasmeteorit ütötte.

A laza, néha szivacsszerűen üre­ges belső szerkezetű kisbolygókon a nagyobb krá­terek szokatlanul mélyek, mivel nem csak a rob­ba­nás­kor kirepült anyag hozza létre őket, hanem részben a felszín alatti üregek beszakadásával is mélyülnek (pl. a Mathildén). Mind a kis, mind a komplex, viszonylag friss kráterek belső lejtőjén jellemző a “csíkozottság”, mely a lejtős tömeg­mozgások nyoma (pl. Phoebe, Phobos, Eros).

• Komplex kráter

• Bérczi Szaniszló, Gucsik Arnold, Hargitai Henrik, Horvai Ferenc, Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Nagy Szabolcs János: A Naprendszer kisenciklopédiája – A Naprendszer formakincse (1): Becsapódások folyamata, nyomai és hatásai. ELTE TTK – MTA Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport, 2005.
• planetologia.elte.hu