Erich von Falkenhayn – Wikipédia

Erich von Falkenhayn
1913-ban
Született	1861. szeptember 11. Burg Belchau
Meghalt	1922. április 8. (60 évesen) Schloss Lindstedt, Potsdam
Sírhely	Bornstedti temető
Állampolgársága	porosz német
Nemzetisége	német
Rendfokozata	tábornok
Csatái	első világháború
Kitüntetései	Pour le Mérite Fekete Sas-rend Nagy Katonai Érdemérem Bajor Katonai Érdemrend katonai Miksa József-rend Vörös Sas-rend Vaskereszt Order of the Crown (Prussia) Order of the Double Dragon Order of Osmanieh Felkelő Nap érdemrend Japán Szent Hagyaték rend
Gyermekei	Erika von Tresckow
Szülei	Franziska Freiin von Rosenberg Fedor von Falkenhayn
Iskolái	cadet corps Royal Prussian Main Cadet Institute Prussian Military Academy
Civilben	hadügyminiszter
A Wikimédia Commons tartalmaz Erich von Falkenhayn témájú médiaállományokat.

Erich von Falkenhayn (Burg Belchau, 1861. szeptember 11. – Schloss Lindstedt, Potsdam, 1922. április 8.) német tábornok és katonapolitikus, 1913 és 1915 között a Német Birodalom hadügyminisztere volt. Az első világháború idején, 1914 és 16 között ő látta el a császári német hadsereg főparancsnoki tisztségét. Vezérkari főnökként nem teljesen sikerült megvalósítani elképzeléseit. Meggyőződése volt, hogy a háború egyedül nyugati fronton nyerhető meg az ellenfél haderejének felőrlésével, azonban stratégiája túlságosan védekező jellegűnek bizonyult a keleti fronton. Ennek ellenére a nyugati fronton sem tudott áttörést elérni, amely leváltásához vezetett. Nevéhez kötődik a jelentős számú áldozatot követelő verduni csata is. Emellett jelentős szerepet játszott a Szerbia és a Románia elleni győzelemben. Különösen az utóbbiban bebizonyította rátermettségét harctéri parancsnokként.

1861. november 11-én született Burg Belchau-ban, egy elszegényedett porosz nemesi család gyermekeként. 1880-ban – az akadémia elvégzése után – tisztként belépett a német hadseregbe és vezérkari beosztást kapott. Első háborús tapasztalatait Kínában szerezte, ahol a boxerlázadást leverő nemzetközi haderő tagja volt. Ennek köszönhetően felkeltette II. Vilmos német császár érdeklődését. 1903-ban hazatért és a német vezérkar tagjaként folytatta szolgálatát. 1913 júliusában kinevezték Poroszország hadügyminiszterének. Ebben a tisztségben többször támadt nézeteltérése Helmuth von Moltke vezérkari főnökkel. 1914 augusztusában kitört az első világháború és a német vereséget hozó első marne-i csatát követően II. Vilmos leváltotta Moltkét. Helyére Falkenhaynt nevezte ki 1914. szeptember 14-én.^[1][2][3][4]

Sokan kételkedtek eltökéltségében, de ő egyike volt azon ritka katonai vezetőknek, akik már korán felismerték a gyors győzelem elérésének lehetetlenségét. Kinevezése után támadást indított a tengerparti kikötők ellen, amelyet a Brit Expedíciós Haderő visszaverte az első ypres-i csatában. Falkenhayn óvatos természete jól illett a nyugati fronton zajló lövészárok-hadviseléshez, azonban stratégiája túlságosan védekező jellegűnek bizonyult a keleti fronton. Visszautasította azt az ambiciózus tervet is, amely egy egész orosz hadsereg foglyul ejtésére irányult. Emiatt konfliktusba keveredett a tervet támogató Hindenburggal és Ludendorff-fal. Ennek egyik oka azon meggyőződése volt, hogy a háború egyedül a nyugati fronton nyerhető meg és hogy ez nem valósítható meg a nagy térségen elterülő keleti fronton. Emellett tisztában volt vele, hogy a Német Birodalom csak úgy győzhet, ha felőrli ellenfelei haderejét. Ennek ellenére Hindenburg és Ludendorff tekintélyének köszönhetően az 1915-ös háborús erőfeszítéseket a keleti frontra koncentrálták. Falkenhayn a keletre történő csapatmozgásokról a nyugaton indított második ypres-i csatával kívánta eltéríteni a figyelmet.^[1][2][4]

Ebben a csatában került bevetésre először vegyi fegyver mérges gáz formájában. Falkenhayn azonban nem ismerte fel ennek a hadviselésnek a jelentőségét és így nem ért el áttörő eredményt. Ezalatt Hindenburg támadása sikert hozott a keleti fronton és Falkenhayn is sikeresnek bizonyult a délkelet-európai térségben, mivel a Szerbia elfoglalására tett kísérlet 1915 végén sikerrel járt. Megnövekedett tekintélyének köszönhetően meggyőzte a császárt a nyugati frontra való koncentrálás fontosságáról és kidolgozta a verduni csata tervét, amellyel a francia ellenállást kívánta megtörni. Úgy gondolta, hogy a francia csapatokat kicsalja a verduni kiszögellésbe és koncentrált tüzérséggel módszeresen megsemmisíti őket. A hadműveletek során mind a francia, mind a német hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett. Olyannyira sikerült a francia erőket lekötnie, hogy a somme-i csata egyik célja a verduni francia csapatok megsegítése volt. Összességében azonban verduni csata vereséggel ért fel a németek számára. Ez követően Falkenhayn arra a meggyőződésre jutott, hogy a megegyezéses békekötés a legtöbb, amit a Német Birodalom elérhet. A verduni német támadás sikertelensége, Theobald von Bethmann-Hollweg kancellár emiatt való elégedetlensége, az orosz Bruszilov-offenzíva sikere, Bitolj és Gorizia elvesztése, a keleti front tábornokainak befolyása és Románia hadba lépése az antant oldalán mind hozzájárult ahhoz, hogy II. Vilmos császár 1916. augusztus 29-én leváltása mellett döntött. Utóda a támadóbb szellemű vezetőnek tartott Paul von Hindenburg lett.^[1][2][4]

Leváltása után Erdélybe küldték, ahol 1916. augusztus 29-én a 9. német hadsereg vezetésével bízták meg. Szeptember 30-án, egyes román csapatok legyőzése után, Bukarest felé vonult. August von Mackensen csapataival egyesülve december 6-án elfoglalta a román fővárost és jelentős szerepet játszott a románok elleni győzelemben. 1917 végén a palesztinai frontra küldték. 1917 november 1-jén érkezett Jeruzsálembe, de már nem tudta megakadályozni a város december 9-én bekövetkező elestét. Helyét Otto Liman von Sanders tábornok vette át 1918. február 25-én. 1918. március 5-én a harcokban már nem résztvevő, Litvániában állomásozó 10. német hadsereg főparancsnokának nevezték ki. 1918-ban nyugállományba vonult. Bár vezérkari főnökként nem sikerült megvalósítani elképzeléseit, katonai képességei vitathatatlanok voltak. 1922. április 8-án hunyt el Schloss Lindstedt-ben.^[1][2][4][5]

• Historyofwar.org: Erich von Falkenhayn (1861-1922), German General(angolul)
• Oxford Companion to Military History: Gen Erich von Falkenhayn(angolul)
• Michael Duffy: Who's Who – Erich von Falkenhayn, Firstworldwar.com(angolul)
• Treccani Enciclopedia Italiana: Erich von Falkenhayn(olaszul)
• Germany: A Reference Guide from the Renaissance to the Present by Joseph A. Biesinger, Infobase Publishing, 2006.01.01., 366. oldal(angolul)

• Paul Kennedy: Nagyhatalmak tündöklése és bukása; Akadémiai Kiadó; Budapest, 1992
• Elmar Stuckmann: A XX. század krónikája (1910-'19); Officina Nova; Budapest 1995, 280-282.
• Galántai József: Az első világháború; Gondolat; Budapest, 1988

• Military History Companion: Gen Erich von Falkenhayn
• Firstworldwar.com:Erich von Falkenhayn
• Erich von Falkenhayn (magyar nyelven). [2001. április 21-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 23.)
• Historyofwar.org:Erich von Falkenhayn (1861-1922), German General