Garami Ernő – Wikipédia

Garami Ernő
Vajda M. Pál felvétele (1913)
Magyarország kereskedelemügyi minisztere
Hivatali idő 1918. október 31. – 1919. március 21.
Előd	Szterényi József
Utód	Landler Jenő (népbiztosként)
Születési név	Grünbaum Ernő[1][2]
Született	1876. december 13. Budapest[3]
Elhunyt	1935. május 28. (58 évesen) Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Párt	Magyarországi Szociáldemokrata Párt
Foglalkozás	újságíró politikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Garami Ernő témájú médiaállományokat.

Garami Ernő (szül. Grünbaum,^[1][2] Budapest, 1876. december 13. – Budapest, 1935. május 28.) magyar szociáldemokrata politikus, miniszter, egy időben a Népszava és a Szocializmus főszerkesztője.

Szülei Csehországból települtek Magyarországra, jól működő kávéházat vezettek a Kálvin téren, de apja, Garami Eduárd betegsége, majd halála miatt tönkrementek. A három testvér közül a legidősebb, Ernő, ezt követően tanulta ki a műszerész szakmát, majd munkavállalási céllal Németországba utazott, ahol több írása is megjelent szociáldemokrata folyóiratokban.

1898-ban tért haza és 1919-ig az MSZDP meghatározó politikusaként tevékenykedett. Volt a napilappá alakuló Népszava főszerkesztője, 1906-tól pedig Kunfi Zsigmonddal közösen szerkesztették az MSZDP elméleti folyóiratát, a Szocializmust. Ebben az időben szépírói munkásságot is folytatott, novellái jelentek meg a Népszavában, a Vígszínház pedig 1908-ban mutatta be A megváltás felé című drámáját. A polgársággal való szövetség támogatója volt.

Garami Ernő a Károlyi-, majd a Berinkey-kormányban 1918. október 31-től 1919. március 21-ig kereskedelemügyi miniszter volt, álláspontja szerint nem volt realitása adott korban a proletárforradalomnak, ezért következetesen elutasított minden ilyen irányú törekvést. 1919. március 21-én már be sem vonták a szociáldemokraták és kommunisták közti egyeztetésekbe, fiának emlékiratai szerint, amikor értesült arról, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Magyarországi Szocialista Párt néven egyesült, akkor kijelentette: olyan pártnak nem kíván tagja lenni, amely éppen a demokrata szót hagyja el a nevéből. Bécs érintésével Svájcba utazott.

A Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után a Peidl-kormányban (1919. augusztus 1–6.) megkapta az igazságügy miniszteri posztot, de nem fogadta el. Amikor Friedrich István került puccsszerűen kormányra, Garami rövid ideig Bécsben tartózkodott. Hazatérte után az MSZDP nevében több alkalommal is tárgyalt Horthy Miklóssal a Nemzeti Hadsereg bevonulásáról. 1919 novemberében, tartva a fehérterror különítményeseinek bosszújától, ismét külföldre ment és 1921-ben Bécsben Lovászy Mártonnal együtt megindította a Jövő című lapot. Bécsben megjelent cikkei miatt perbe fogták, csak 1929-ben térhetett haza.

Itthon rossz egészségi állapota ellenére is komoly munkát végzett. Nagy szerepe volt a munkanélküliek 1930. szeptember 1-jei tüntetése megszervezésében, előkészítésében, a Népszavában ismét gyújtó hangú írásai jelentek meg (Ki az utcára – 1930. augusztus). Az MSZDP vezetőségének harcias politikája nem tetszett, így fokozatosan elszigetelték és kiszorították a pártvezetésből. 1931 januárjában távozott ismét Magyarországról.

Bécsben elszegényedve, egyre betegebben élt. Az osztrák szociáldemokrata felkelés bukása után 1934-ben visszatért Budapestre, ahol 1935. május 28-án elhunyt.

• 1947 és 1951 között tér viselte nevét a Petőfi híd budai hídfőjénél. (Azóta neve Goldmann György tér.)^[4]
• Megítélése 1956-ot követően sem változott meg, emiatt nem kaphatott díszsírhelyet a Munkásmozgalmi Panteonban. Az 1950-es évektől a rendszerváltásig hivatalos álláspont szerint Garami "a forradalmi megmozdulásokat hátráltató jobboldali szociáldemokrata" volt.^[5]
• 2013 januárjában állampolgári kezdeményezés történt a Fiumei Úti Sírkertben lévő sírhelyének védetté nyilvánítására, de a Boross Péter vezette Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a beadványt elutasította.^[6]

Házasságából két fia született, Garami Ernő Tibor és Garami Ervin. Unokája Budapesten él, dédunokái Svájcban.^[5]

• Hazafiság és nemzetköziség (Bp.,191?)
• Mit olvassunk?; előszó Garami Ernő; Népszava, Bp., 1908 (Modern irodalom)
• A megváltás felé. Színmű; Faragó Zsigmond, Bp., 1908
• Marx és Engels élete (Bp., 1909)
• Választójog és tömegsztrájk (Bp., 1913)
• Az osztályharc (Bp., 1914)
• A politikai harc és munkásság (Bp., 1918)
• Forrongó Magyarország. Emlékezések és tanulságok (Leipzig-Wien, 1922)
• Szociáldemokrácia; Világosság Ny., Bp., 1940 (A szocialista tudás könyvtára)
• Mi az osztályharc?; Népszava, Bp., 1945 (A szocialista tudás könyvtára)
• Forrongó Magyarország. Emlékezések és tanulságok; Primusz, Bp., 1989

• Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai.   1967–1994.
• Garami Ernő iratai. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 800. f.

• Garami Ernő Emlékkönyv (Bp., 1939)
• Gárdos Mariska: Szállj gondolat... (Bp., 1962)
• Varga Lajos: Garami Ernő. Politikai életrajz; Napvilág, Bp., 1996

• Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992
• Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944.  , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
• Irodalmi lexikon. Szerk. Benedek Marcell. Bp., Győző A., 1927
• Das geistige Ungarn. Biographisches Lexikon. Hrsg. Oscar von Krücken, Imre Parlagi. Wien-Leipzig, W. Braumüller, 1918
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-
• Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], * A magyar társadalom lexikonja. Bp., A Magyar Társadalom Lexikona Kiadóvállalat, 1930
• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-
• Tolnai új világlexikona. Bp., Tolnai, 1926-1933
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub
• Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994