Homo ergaster – Wikipédia

Homo ergaster
Evolúciós időszak: Kora pleisztocén 2,04–0,87 Ma
↓
Rekonstruált H. ergaster koponya a Senckenbergi Természettudományi Múzeumban
Rekonstruált H. ergaster koponya a Senckenbergi Természettudományi Múzeumban
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok
Osztály: Emlősök
Rend: Főemlősök
Család: Emberfélék
Nemzetség: Hominini
Nem: Homo
Tudományos név
† Homo ergaster
Groves & Mazák, 1975
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Homo ergaster témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Homo ergaster témájú kategóriát.

A Homo ergaster az ősemberek egy kihalt faja (vagy alfaja), amely Afrikában élt a kora pleisztocénben. Egyes paleontológusok önálló fajnak tekintik, míg másik szerint a Homo erectus afrikai alfaja.[1] Az ergaster görög eredetű szó, munkást, dolgozót jelent, vagyis nevét "'dolgozó ember"-ként lehet lefordítani és őseihez képest fejlettebb kőeszközeire utal. Fosszíliái nagyjából az 1,7-1,4 millió évvel ezelőtti időszakból kerültek elő, de a kormeghatározás bizonytalanságai miatt valószínűleg jóval szélesebb időintervallumban fordult elő.[2] Egyes leletek egymillió évnél is fiatalabbak és bár vannak közös vonásaik a H. ergaster-rel, nem minden kutató fogadja el, hogy ebbe a csoportba tartoznának. Megengedőbb nézetek szerint, bár sok szempontból megváltozva, de akár egészen 600 ezer évvel ezelőttig fennmaradhattak. Kövületei Kelet-és Dél-Afrikából is előkerültek, de a legtöbb leletet a kenyai Turkana-tó környékén találták meg. A H. ergaster valamivel primitívebb tulajdonságokat mutat, mint a H. erectus, úgyhogy függetlenül attól hogy külön fajnak tekintik-e őket, az ázsiai H. erectus-ok valószínűleg tőle származnak. Ő tekinthető a neandervölgyiek és a mai ember - ha nem is közvetlen - elődjének is.

Az australopithecusoktól és a Homo habilis-tól többek között nagyobb testtömege, hosszú lábai és általában a mai emberhez hasonló testarányai, kis állkapcsa és fogai (ami azt jelzi, hogy étrendje jelentősen megváltozott), kizárólagos két lábon járása különböztette meg. Mindezek miatt egyes kutatók a H. ergaster-t tekintik az első valódi "embernek" a Homo nemen belül.

A H. ergaster Afrika szavannáin élt. A forró és száraz, nyílt környezet miatt életmódját meg kellett változtatnia. Étrendjében jóval nagyobb szerepet kapott a hús, az emberré válás folyamatában nála nyilvánult meg először igazán a vadász-gyűjtögető életmód. Nagy csoportokban élt, valószínűleg képes volt elijeszteni a nagyragadozókat, így csúcsragadozónak tekinthető.[3] A vadászó életmód előtérbe kerülése miatt feltehetően hangsúlyosabbá vált az élelemszerzésben a férfi és női szerepek szétválása. A H. ergaster fejlesztette ki a kőeszközök acheuli iparát, nála jelentek meg először a valódi marokkövek. Feltételezhető - bár nem bizonyított - hogy a H. ergaster volt az első ősember, aki már használta a tüzet.

Felfedezése

[szerkesztés]
A KNM-ER 992, a H. ergaster holotípus leletének másolata

A paleoantropológia egyik leginkább vitatott területe a korai és középső pleisztocén Homo fosszíliáinak osztályozása.[4] A 19. és korai 20. században elterjedt nézet szerint a mai ember egyetlen leszármazási sor fokozatos evolúciójának eredménye. Az akkoriban főleg Ázsiából ismert Homo erectust ennek megfelelően a korai hominidák és a mai emberek közötti láncszemnek tekintették. A 20. század második felében azonban az igen nagy területről előkerülő, változatos morfológiájú és széles időtartamot lefogó H. erectus fosszíliák miatt újra kellett definiálni ennek a fajnak a fogalmát.[5]

Az 1970-es években Richard Leakey és Alan Walker a kenyai Turkana-tó keleti partján számos hominidafosszíliát ásott ki. A legjelentősebb leletnek két részleges koponya, a KNM ER 3733 és a KNM ER 3883 bizonyult. A két kutató ezeket H. erectus-ként azonosította, megjegyezve hogy agytérfogatuk (848 és 803 cm3) megfelel a H. erectus jóval fiatalabb típusleletének (950 cm3). Leakey 1972-ben egy alsó állkapcsot is feltárt, amely a KNM ER 992 jelzést kapta és amelyet azonosítatlan fajú Homo-ként írtak le.[6]

1975-ben Colin Groves és Vratislav Mazák a KNM ER 992-t egy különálló faj holotípusaként határozta meg, amely a Homo ergaster nevet kapta.[7] Nevét a görög ἐργαστήρ (ergasztér, jelentése munkás) szóból kapta.[8] A kutatók számos turkanai fosszíliát, pl. a KNM ER 803-at (amely részleges csontvázból és néhány fogból állt) is ehhez a fajhoz sorolták. Az ázsiai H. erectus csontokkal azonban nem hasonlították össze a leleteiket, amivel a későbbiekben önkéntelenül is némi zavart okoztak a két taxonómiai csoport elkülönítésében.[9]

1984-ben kenyai paleontológusok egy majdnem teljes csontvázat tártak fel a Turkana-tó nyugati partjánál, amelyet fiatal férfinek írtak le (bár később kiderült, hogy a nemét biztonsággal nem lehet meghatározni).[8] A H. erectus fajhoz sorolt lelet a KNM-WT 15000 kódszámot és a "turkanai fiú" becenevet kapta.[10] Ez volt az első jó megőrzésű H. ergaster/erectus példány, amely igen fontos szerepet kapott a korai Homo-k és a mai ember közötti különbségek feltérképezésében.[11] 1992-ben Bernard Wood H. ergaster-ként definiálta a turkanai fiút,[8] mára pedig valamennyi afrikai H. erectus példányt átsorolták ebbe a csoportba (legalábbis azok, akik a H. ergaster-t külön fajként ismerik el).[12]

Osztályozása

[szerkesztés]

A H. ergaster a korábbi emberfajoktól, mint pl. a H. habilis-tól vagy a H. rudolfensis-től jól elkülöníthető, számos tulajdonságuk szerint közelebb állnak a mai emberhez, mint a korai vagy velük egy időben élő hominidák. Testarányait tekintve a modern emberhez állt közelebb, lábai viszonylag hosszúak voltak. Fogai és állkapcsa kisebbek a H. habilis-énál vagy H. rudolfensis-énél, ami arra utal, hogy étrendje eltérő volt.[13] Egyes kutatók odáig mentek, hogy 1999-ben javasoltak a Homo nem korai tagjainak átsorolását az australopithecusokhoz; szerintük a H. ergaster tekinthető az első valódi emberfélének.[14]



Au. africanus



Au. garhi






H. habilis



H. rudolfensis





H. ergaster




H. erectus




H. antecessor





H. heidelbergensis



H. neanderthalensis




H. sapiens







Cladogram per Strait, Grine & Fleagle (2015)[15]

A H. ergaster taxonómia helyzete 1975-ös leírása óta folyamatosan vita tárgya. Leakey, Walker és számos befolyásos paleoantropológus kezdettől nem ismerte el különálló faj mivoltát és továbbra is a gyűjtőtaxonként funkcionáló H. erectus-t preferálták. Kétségtelen, hogy a H. erectus-ként és H. ergaster-ként definiált fosszíliák közeli rokon ősi hominidák maradványai; a kérdés az, hogy ezek a mintegy egymillió évet felölelő kövületek két különálló faj csoporton belül is változatos egyedeit, esetleg egyetlen, igen variábilis és nagy területen elterjedt faj egyedeit képviselik-e.[7] A vita máig eldöntetlen maradt, ezért a kutatók jellemzően a H. erectus s.s. (sensu stricto, szűk értelemben vett) kifejezést használják az ázsiai H. erectus-ra és a H. erectus s.l.-t (sensu lato, tágabb értelemben vett) azokra a csoportokra, amelyek idesorolása vitatott (mint a H. ergaster, a H. antecessor vagy a H. heidelbergensis.[16]

A H. ergaster természetesen sok szempontból hasonlít a H. erectus-ra; állkapcsa nagy és előreugró; homlokeresze jókora, homloka hátracsapott.[17] Egyes tulajdonságai primitívebbek a rokonánál,[18] míg más tekintetben (pl. a koponya magasabb boltozata és vékonyabb falai vagy a kelet-ázsiai H. erectus vaskosabb homlokeresze) fejlettebbnek számít.[17]

A turkanai fiú koponyájának rekonstrukciója

Az alapvető kérdés az, hogy milyen mértékű lehet egy fajon belüli változatosság, mielőtt azt több fajra kellene bontanunk; és erre a kérdésre nincs egyértelmű válaszunk. A H. erectus egyaránt lehet egy, de igen változatos faj, több - földrajzilag és időben széttagolt - alfaj összessége, vagy több közeli rokon, de különálló faj is.[19] Egy 2008-as elemzés során, amely a H. erectus különböző alfajainak fosszíliáit vizsgálta (beleértve a H. ergaster-t is) úgy találták, hogy a H. erectus fajon belüli változatossága nagyobb annál, mint amennyit a modern embernél vagy a csimpánznál elfogadhatónak tartunk; viszont belefér a gorillák, és különösen az orangután lehetséges variációinak tartományába (bár ez részben a gorillák és az orangutánok nagyfokú szexuális dimorfizmusának köszönhető).[20] Egy 2015-ös tanulmány a H. ergaster-t a Homonem hét "széles körben elismert" fajának tekinti, a H. habilis, H. rudolfensis, H. erectus, H. heidelbergensis, H. neanderthalensis és H. sapiens mellett, megjegyezve, hogy más fajok, például a H. floresiensis és a H. antecessor kevésbé elismertek vagy kevéssé ismertek.[15]

Az egyik legismertebb H. ergaster fosszília a KNM ER 3733 koponya, amely több szempontból nyilvánvalóan különbözik az ázsiai H. erectus koponyáktól: a homlokeresz nem csak fölfelé, hanem előre is nyúlnak; az külön ível mindkét szemüreg fölött; az agykoponya szélességéhez képest viszonylag magas és oldalfalai íveltek. A KNM ER 3733 a szintén H. ergaster KNM ER 3883-tól is meglehetősen különbözik; az utóbbi homlokeresze előrefelé és kissé lefelé nyúlik és szélei erősen megvastagodtak.[21] A turkanai fiú szemüregei fölött viszont alig vastagodik meg a koponyacsont, hiányzik a KNM ER 3883 függőleges megvastagodása vagy a KNM ER 3733 erőteljes előrenyúlása. Ezenfelül a turkanai fiú arca keskenyebb és a hosszabb a többinél, orrnyílása magasabb és arcának felső része laposabb. Ez talán magyarázható azzal, hogy a turkanai fiú még csak 7-12 év közötti serdülő volt.[22] Ezenkívül a KNM ER 3733 feltehetően nő volt (a turkanai fiút pedig hagyományosan férfinak tekintik), így a különbségek egy része a szexuális dimorfizmussal is magyarázható.[11]

A három koponya, valamint a turkanai fiú és a KNM ER 992 fogazata közötti különbségek miatt vannak akik a turkanai fiút különálló taxonba (a H. ergaster-től és H. erectus-tól elkülönülő fajba vagy alfajba) sorolják.[23] 2000-ben a francia Valéry Zeitoun javasolta hogy a KNM ER 3733-at kereszteljék át H. kenyaensis-re, a KNM ER 3883-t pedig H. okotensis-re, de elképzelése nem nyert támogatást.[24]

Evolúciója

[szerkesztés]
A KNM-ER 3883 koponya

Bár többnyire kelet-afrikainak tekintik, a H. ergaster eredete nem teljesen tisztázott, mert lehetséges ottani elődeitől hosszú végtagjai, magassága és modern testarányai révén jelentősen különbözik. Feltételezik, hogy valamelyik korábbi Homo-fajtól, valószínűleg a H. habilis-től származhat. Bár utódainak földrajzi elterjedése és a megtalált kőeszközök alapján feltételezhetők Afrikán kívüli populációi is, az 1,7-1,8 millió éves időszakból alapvetően Kelet-Afrikából (onnan is főleg a Turkana-tó mellől) kerültek elő fosszíliái.[25]

A H. ergaster (vagyis H. erectus s.l.) legkorábbi afrikai lelete a DNH 134 jelzetű koponya, amely a dél-afrikai Drimolen barlangrendszerből került elő. Korát 2,04-1,95 millió évre becsülik. A koponya egyértelműen hasonlít a turkanai KNM ER 3733-ra és azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a korai H. ergaster együtt élt más emberfélékkel, mint pl. a Paranthropus robustus-szal és az Australopithecus sediba-val.[26]

A fiatalabb példányok közé tartozik az 1,56 millió éves turkanai fiú.[25] Találtak néhány még fiatalabb leletet is, bár ezek esetében vitatott, hogy biztosan a H. ergaster kategóriájába sorolandók-e. Ilyen a "9. olduvai hominida" koponya (1,2-1,1 millió éves), az eritreai partvidék közelében lévő Buiában kiásott egymillió éves lelet, az etiópiai Bouri formáció fosszíliái (1 millió és 780 ezer év között), illetve a kenyai Olorgesailieből származó részleges koponya (970 ezer és 900 ezer év között). Az olduvai koponya masszív homlokereszével inkább az ázsiai H. erectus-okhoz hasonlít, de a többiek alig különböznek a korábbi H. ergaster koponyáktól.[27]

Feltételezhető, hogy az ázsiai H. erectus, valamint a későbbi európai (heidelbergi és neandervölgyi ember) és afrikai (modern ember) valamennyien a H. ergaster leszármazottai.[25] Lehetséges, hogy Afrikában egészen 600 ezer évvel ezelőttig fennmaradt, amikor az agy gyors növekedése révén kialakult belőle a heidelbergi ember.[28]

Kivándorlás

[szerkesztés]
A Homo ergaster/Homo erectus     , a neandervölgyi ember      és a Homo sapiens      terjeszkedése

Hagyományosan úgy tekintik, hogy a H. erectus volt az első hominida, amely elhagyta Afrikát, hogy benépesítse Európát és Ázsiát. Amennyiben a H. ergaster külön fajnak tekinthető, akkor ez a fegyvertény inkább neki tulajdonítható.[29][25] Ennek megállapítás azonban rendkívül nehéz, mert nagyon kevés konkrét információ áll a rendelkezésünkre a kora pleisztocéni emberek vándorlásáról. A fosszíliák nagyon ritkák és csak találgatni tudunk, hogy a vándorlást a H. ergaster vagy a korai H. erectus hajtotta-e végre.[17] Korábban úgy gondolták, hogy a kirajzásra 1,9-1,7 millió évvel ezelőtt került sor, ám a dátumot az újabb grúziai és kínai leletek egészen 2 millió évig tolták ki.[17][30]

Afrika elhagyását valószínűleg a túlnépesedés okozta, a terület nem tudta eltartani a növekvő populációt és a szétváló csoportok a szomszédos, hominidák által nem lakott területeken telepedtek meg. A H. ergaster testalkata és technológiája lehetővé tehette olyan területek benépesítését, ahová rokonai soha nem jutottak el korábban;[31] bár nem tudunk olyan okot, ami miatt az afrikai szavannákon élő australopithecusok ne tudtak volna Ázsia hasonló élőhelyein megélni.[16]

A hominidák minden bizonnyal vagy a Nílus völgyén vagy a Vörös-tenger déli végén keresztül keltek át Ázsiába (bár egyik régióból sincs korai pleisztocénkori leletünk). A legkorábbi Afrikán kívüli Homo fosszília az 1.77-1,85 millió éves grúziai dmaniszi koponyák, amelyek vagy korai H. ergaster-hez vagy egy teljesen új fajhoz, a H. georgicus-hoz tartoztak). Ismert még három, kb. 1,4 millió éves metszőfog Izraelből, valamint a tőle több mint 8 ezer km-re keletre talált jávai ember (H. erectus erectus).[32] Az ázsiai H. erectus példányok (beleértve a jávai embert) kormegállapítása némileg bizonytalan, de valószínűleg 1,5 millió évesek, vagy fiatalabbak.[17] Az izraeli helyszín (Ubeidiya) egyúttal a H. ergaster-hez kapcsolt aucheuli kőeszközipar legkorábbi, Afrikán kívüli lelőhelye is; az itteni eszközök nagyon hasonlítanak a korábbi kelet-afrikai szerszámokra.[31]

A legkorábbi ázsiai Homo fosszíliák a korábban említett dmaniszi koponyák, amelyek számos tulajdonságban hasonlítanak az afrikai H. ergaster-ra, valószínűsítve annak 1,7-1,9 millió évvel ezelőtti kivándorlását.[33] A dmaniszi koponyák egyéb jellemzői viszont a korábbi H. habilis-ra utalnak és a grúziai lelőhelyen nem találtak a H. ergaster-re jellemző kőeszközöket; vagyis a hominidák akár már a H. ergaster előtt kirajzhattak Afrikából.[16] A dmaniszi 3. számú koponya (D2700) kis (600 cm3) agykapacitása, a felső és középső arckoponya alakja és a külső orrcsontok hiánya miatt különösen emlékeztet a H. habilis-ra. Ezenfelül a kínai Löszfennsíkon talált, 2,12 millió évesre datált kőszerszámok is arra utalnak, hogy a hominidák korán elhagyták Afrikát.[30]

Korábban népszerű volt az a hipotézis, miszerint az Afrikából érkező előemberek Ázsiában fejlődtek tovább, majd Európába vándorolva alakult ki belőlük a H. sapiens. Az elmélet egyik első népszerűsítője Eugène Dubois volt, aki Jáván megtalálta az első H. erectus csontokat, az akkoriban ismert legrégebbi ősembermaradványt. Bár a később kiásott Australopithecus és korai Homo leletek nyilvánvalóvá tették az afrikai eredetet, a H. erectus (vagy H. ergaster) ázsiai kifejlődése továbbra is a lehetőségek között maradt.[34] Az ázsiai fosszíliák ezt a nézetet látszottak alátámasztani, különösen az Indonéziában talált jókora Meganthropusállkapcsok (ezekről később kiderült, hogy emberszabású majmoké voltak). A 2003-ban felfedezett floresi ember primitív (a H. habilis és az Australopithecus felé mutató) lábfeje és csuklója ismét felvetette a lehetőségét az ázsiában kifejlődött korai emberféléknek (sajnos a H. erectus lábfeje és csuklója nem ismert, így vele nem lehetett összevetni).[35]

Megjelenése

[szerkesztés]
A turkanai fiú (KNM-WT 15000) csontváza

A H. ergaster koponyán kívüli csontjai csak a turkanai fiú esetében maradtak fenn viszonylag jó állapotban. Az australopithecusoktól eltérően karjai már nem voltak megnyúltak a lábaihoz képest és végtagarányai a mai emberéhez hasonlítottak. Mellkasa már nem kúpszerű, hanem inkább hordó alakú volt, medencéje pedig szintén a mai emberéhez hasonlóan keskeny.[36] Sípcsontja arányaiban hosszabb a mai emberénél, vagyis járás közben jobban be kellett hajlítania a térdét.[37] A turkanai fiú hosszú, karcsú testfelépítése talán a forró, száraz környezetre utal: a soványabb test felülete nagyobb a térfogatához képest és könnyebben ad le hőt.[38]

A H. ergaster jól láthatóan magasabb volt őseinél. Míg a híres australopithecus, Lucy alig egy méter magas volt, a turkanai fiú 162 cm-esre nőtt és felnőttkorára feltehetően a 182 cm-t is elérte volna.[36] A felnőttek magasságát 145 és 185 cm közöttire becslik.[37]

A forró és száraz környezetben élő H. ergaster lehetett az első emberelőd, amelynek szinte teljesen szőrtelen, csupasz volt a bőre; majomszerű szőrzet mellett a test verejtékezéssel való hűtése kevésbé lett volna hatékony.[38] Meg kell jegyezni azonban, hogy az ember szőrtelenségének oka nem tisztázott; a lehetséges okok között a verejtékezés mellett felmerült a paraziták elleni küzdelem és a szexuális szelekció is.[39][40] Mindenesetre az australopithecusok magasabban fekvő (1000–1600 m) vidékeken éltek, ahol éjszaka jelentősen hűvösebb van és jól jön a hőszigetelő bunda.[41]

Koponyája

[szerkesztés]
A KNM ER 3733 koponyalelet

A koponya jelentősen különbözött a modern emberétől. A turkanai fiú agya a halálakor már majdnem teljesen ki volt fejlődve, de 880 cm3-es méretével nem sokkal (130 cm3-el) haladja meg a H. habilis agyát (a különbség még kisebb ha figyelembe vesszük a H. ergaster nagyobb testméretét) és jelentősen elmarad az 1370 cm3-es mai átlagtól.[42] A többi leletet is figyelembe véve a H. ergaster agyának térfogata általában 600–910 cm3 között volt, sőt az 508 cm3-re is van példa. Kis agymérete miatt a szemüreg mögött az agykoponya összeszűkült.[37]

Az agykoponya hosszú és alacsony volt. A turkanai fiú homloka lapos és hátracsapott, lejtősen kapcsolódik a homlokereszhez. Feltűnő különbség közte és australopithecusok/H. habilis között az orr formája, amely a turkanai fiúnál a mai emberhez hasonlóan kiálló volt és orrlyukai lefelé irányultak. Talán ez is a meleg környezethez való alkalmazkodás példája: a test maghőmérsékleténél hidegebb kiálló orrban a kifújt levegő páratartalmának egy része lecsapódik és a szervezet kevesebb vizet veszít.[42] Arca hosszabb volt a mai emberénél, állkapcsa pedig előreugrott. Az állkapocs és a fogak már kisebbek voltak az átlagos australopithecusénél vagy H. habilis-énál, de még mindig számottevően nagyobb a modern emberénél. Alsó állkapcsa meredeken hátraívelt, állcsúcsa nem volt.[38]

A többi H. ergaster koponya hasonlít a turkanai fiúéhoz: arcuk kiugró, szemöldökereszük erős, homlokuk csapott, orrcsontjaik kiállóak, fogaik nagyok.[38] A turkanai fiú 12 éves lehetett a halála pillanatában, de testi fejlettsége egy mai 15 évesének felel meg, míg agya nem nagyobb egy egyéves kisgyerekénél.[43]

Testsúly, szexuális dimorfizmus

[szerkesztés]
Homo ergaster rekonstrukciója (Amerikai Természetrajzi Múzeum)
A turkanai fiú rekonstrukciója a németországi Neanderthal Museumban

A H. ergaster testtömege jelentősen meghaladta a korábbi előemberekét (mint a H. habilis, Australopithecus vagy Paranthropus).[13] Míg az átlagos australopithecus 29–48 kg-ot nyomott, a H. ergaster jellemzően 52–63 kg-osra nőtt.[44] Lehetséges hogy a nagyobb méret előnyt jelentett a nyílt szavannán, nagyobb területet volt képes bejárni és nagyobb állatokat volt képes elejteni.[13] Az erősebb szülők hosszabb ideig voltak képesek magukkal hurcolni gyereküket, amely így tovább volt képes fejlődni.[44]

Korábban úgy vélték, hogy a H. ergaster szexuális dimorfizmusa jóval kisebb volt az australopithecusokénál,[13][32] az újabb vizsgálatok szerint az utóbbiak között sem volt feltétlenül akkora a különbség a hímek és nőstények között, mint régebben gondolták.[45] Az A. afarensis esetében legalábbis a szexuális dimorfizmus kb. akkora lehetett, mint a H. ergaster vagy a mai ember esetében.[43][45] A csontok alapján nem mindig lehet meghatározni a nemet és a paleontológusok korábban a kisméretű csontokat automatikusan nőstényeknek/nőknek, a nagyokat férfiaknak/hímeknek tulajdonították.[46]

Egyedfejlődése

[szerkesztés]

Egy Etiópiában talált női medencecsont alapján úgy vélik, hogy a H. ergaster csecsemők születéskori agymérete maximum 315 cm3 (a felnőttkori méret 30-50%-a) lehetett. Ez az érték a csimpánzoké (~40 %) és a mai emberé (28%) közé esik.[47] Egyedfejlődésére vonatkozóan további következtetéseket az 1,4-1,5 millió éves jávai mojokertói gyermek (kb. egy éves H. erectus) koponyája alapján lehet tenni, melynek agya a felnőttének kb. 72–84%-át tette ki. Eszerint agyának fejlődési görbéje inkább hasonlított a nagy emberszabású majmokéra, mint a mai emberére.[48] Az etiópiai medence és a mojokertói koponya azt sugallja, hogy a H. ergaster/H. erectus magzati fejlődése a modern emberéhez állt közelebb, születés utáni növekedése pedig a csimpánzok és a H. sapiens között helyezhető el.[47] A meghosszabbodott gyerekkor és a szülőktől való függés csak később, talán a neandervölgyiek és a modern ember közös ősénél alakulhatott ki.[48] A gyorsabb fejlődés azt is jelentheti, hogy a H. ergaster élettartama rövidebb volt a későbbi emberékénél.[49]

Kultúrája

[szerkesztés]

Étrend

[szerkesztés]
A Homo-fajok alsó állkapcsainak összehasonlítása ( a H. ergaster a jobb felső sarokban a KNM ER 992, H. erectus-ként jelölve)

A H. ergaster-nek nagyobb testtömege és agya miatt valószínűleg többet kellett ennie, mint elődeinek;[44] egy becslés szerint energiaigénye átlagosan 39%-kal (30% a férfiak, 54% a nők esetében) volt nagyobb, mint az Australopithecus afarensis-nek.[50] Ennek ellentmond, hogy testarányai alapján hasi része viszonylag kicsi volt.[50] A korai emberszabásúak és australopithecusok emésztőrendszere nagy volt, mert kis energiatartalmú és rostokban gazdag növényi anyagokból fedezték szükségleteiket; ezzel szemben a H. ergaster feltehetően már jóval több húst és zsírt fogyaszthatott.[51][52] Erre utalnak kisebb állkapcsai és fogai is.[50] Kisebb állatokra vadászhatott lesből, hajtóvadászattal (egy hipotézis szerint addig üldözve a vadat, míg az összeesett a fáradtságtól) vagy elkergethette a ragadozókat elejtett zsákmányuk mellől. A hordáknak mindenesetre elég erősnek kellett lennie ahhoz, hogy megvédje zsákmányát a nagyvadaktól. Elképzelhető, hogy az afrikai ragadozók másfél millió évvel ezelőtti fajdiverzitás-csökkenése is a H. ergaster kompetíciójának számlájára írható.[53]

A hús önmagában nem volt elegendő a H. ergaster ellátásra. A mai ember nem képes a fehérjét eléggé feldolgozni ahhoz, hogy energiaszükségletének több mint 50%-át abból fedezze, a többit zsírból (esetleg szénhidrátból) kell pótolnia.[50] Az afrikai vadak húsában viszont kevés a zsír és a többségében húsból álló étrendhez annyi vizet kellett volna inniuk, ami a forró és száraz környezetben nem teszi kifizetődővé a kizárólagos húsevést. A mai afrikai vadászó-gyűjtögetők (pl. a hadzák és a szanok) is igyekeznek zsákmányukból a lehető legtöbb zsírt kinyerni.[54] Feltételezhető tehát, hogy a H. ergaster vadászzsákmánya mellett jelentős mennyiségű növényi táplálékot (gyümölcsöket, magokat, gumókat, gyökereket) fogyasztott és emellett rovarokat és mézet is.[54][38] Elődeihez képest kis fogainak szerényebb rágókapacitását szerszámokkal való feldarabolással pótolhatta ki.[55]

Társadalmi szerkezet

[szerkesztés]
Az ilereti fosszilis lábnyomok

A H. ergaster korában az afrikai szavanna ragadozói a mainál is félelmetesebbek voltak. Az ősemberek valószínűleg csak úgy telepedhettek meg ott, ha képesek voltak hatékonyan védekezni ellenük, vagyis nagy csoportokban éltek és kő- és valószínűleg faeszközeik segítségével el tudták kergetni őket. A szavannán több-kevesebb időt töltő mai majmok (pl. csimpánzok vagy páviánok) nagy csoportba tömörülnek, ahol a hímek együttműködnek a ragadozók elriasztásában és megvédik a csoport többi tagját. Feltehető, hogy a korai Homo-fajok is hasonló viselkedést mutattak. A csimpánzok és bonobók, valamint a mai vadász-gyűjtögetők esetében a hímek/férfiak egymáshoz kötődő, mérsékelt hierarchiájú csoportot alkotnak; valószínűleg így volt ez a H. ergaster idejében is. A fosszilis anyagokból a korai emberek csoportméretét nem lehet biztonsággal meghatározni. Hordáik valószínűleg eléggé nagyok voltak, talán a csimpánzok és páviánok csoportméreteinek felső tartományát (kb. 100 egyed) is meghaladták.[56] Egy 1993-as becslés a neokortex mérete alapján (a főemlősök neokortexének mérete és csoportjaik nagysága között összefüggés van) 70-85 fősre becsülték a H. habilis és a H. rudolfensis csoportjait,[57] a H. ergaster-ét pedig 91–116 fősre.[58]

Mivel a vadászat csoportos tevékenység volt, az egyedek valószínűleg megosztották egymással a húst, ami megerősítette a kapcsolatot egyrészt a vadászok között, másrészt a vadászok és a horda többi tagja között is. A nők feltehetően szintén megosztották az általuk gyűjtött gyümölcsöket, gumókat, kisemlősöket. Mivel a nők valószínűleg a jó vadászokat részesítették előnyben, a nemzedékek során egyre erősödött a nemek eltérő szerepe a csoporton belül.[59]

A H. ergaster csoportösszetételére egyetlen közvetlen bizonyítékunk van. A kenyai Ileret környékén két helyszínen 1,5 millió éves lábnyomokat tártak fel; 20 egyedtől származó összesen 97 nyomot. A nyomok méretéből ítélve az egyik ösvényen csak férfiak haladtak; talán felderítő vagy vadászcsapat lehetett. Ha ez a feltételezés helyes, az megerősíti a nemi szerepek szétválásának hipotézisét. A mai vadász-gyűjtögető népeknél a férfiak járnak vadászni, de nem mindig járnak sikerrel; míg a nők a biztonságosabb, de kisebb energiatartalmú élelemforrásokra (növények, kisebb emlősök, rovarok) specializálódnak.[60]

Eszközeik

[szerkesztés]
Acheuli marokkő (másolat)

A H. ergaster az olduvai eszközkultúrát az australopithecusoktól és a korábbi Homo fajoktól örökölte, bár hamar megtanulta hogyan lehet jóval nagyobb kőlemezkéket leütni, mint elődei vagy kortársai. 1,65 millió évvel ezelőtt megalkotta a nagy kőszilánkokat használó acheuli kultúrát,[25] amely aztán 1,6-1,4 millió évvel ezelőtt egész Kelet-Afrikában elterjedt.[61] Az olduvai eszközökkel ellentétben az acheuli kőszerszámok alapformáit nyilvánvalóan szándékosan hozták létre. Az elsősorban csonttörésre (a velő kinyerése miatt) használt olduvai szerszámok alapformája a jelek szerint nem számított sokat; ezzel szemben az acheuli kultúra keskeny és éles szélű marokköveit gondosan csepp, háromszög vagy ovális alakúra formálták.[28] A kialakult acheulei ipar változatlan maradt a H. ergaster egész fennállása alatt, sőt később is, egészen kb. 250 000 évvel ezelőttig. AZ időszak vége felé gyártott eszközök nem különböznek jelentősen az 1,65 millió évvel ezelőtt gyártott szerszámoktól. [62]

A marokkő használata

A legkorábbi acheuli leletegyüttesek még őrzik az olduvai szerszámokhoz hasonló magformákat, de valódi átmeneti formákat nem ismerünk a két ipar között, vagyis az acheuli kultúra megjelenés gyors, ugrásszerű folyamat volt. A hozzá vezető legjelentősebb fejlemény valószínűleg az volt, hogy a korai ősemberek megtanulták, hogyan pattintsanak le a nagyobb kövekről jelentős méretű (akár a 30 cm-t is elérő) szilánkokat, amelyeket aztán szakócákká tudtak alakítani.[61] Ezeket a kézben kényelmesen elférő kőeszközöket különféle célokra használták; a vágáson, daraboláson és kaparáson kívül a kerekebb darabokat dobhatták is a zsákmányra, a formátlanabbak széléből pedig kis szilánkokat pattinthattak.[62]

Egyes eszközök túl nagyok és ormótlanok ahhoz hogy kényelmesen használni tudták volna őket; másutt több száz szakócát találtak, amelyeket nyilvánvalóan soha nem használtak a gyakorlatban. Ezek rendeltetése nem ismert, bár léteznek a sajtóban is megjelent spekulációk arról, hogy egyfajta rangjelző funkcióval bírtak, demonstrálták tulajdonosuk társadalmi helyzetét és vonzóbbá tették a másik nem szemében.[62]

Tűzhasználat

[szerkesztés]

A nyílt, száraz szavannára került emberek a korábbinál gyakrabban találkozhattak bozóttüzekkel.[63] Lehetséges, hogy a H. ergaster volt a legkorábbi ősember, amely étele megsütésére használta a tüzet. A hőkezelés a húst és a növényi táplálékot is könnyebben emészthetővé teszi (és a H. ergaster emésztőrendszere amúgy is kisebb volt elődeihez képest).[38] Közvetlen bizonyíték azonban még nincs a tűzhasználatáról, bár a tábortüzeinek megmaradásához kivételes szerencse is szükségeltetik.[64][65] A tűz használatát bizonyító két legkorábbi lelőhely Kenyában található és mindkettő maximum 1,5 millió éves. Az egyik esetében égett talajt és égett kőeszközöket, a másiknál megégett agyagtörmeléket találtak kőeszközök és állatcsontok kíséretében. Bár nem zárható ki egy utólagos természetes bozóttűz hatása sem, de a két lelőhely továbbra is erős jelölt a korai tűzhasználat bizonyítékai között.[66][65]

A tűzhasználat biztos jeleit csak egymillió éves vagy annál fiatalabb lelőhelyeken sikerült fellelni, amikor a H. ergaster már eltűnt (vagy kihalóban volt). Ezek között vannak dél-afrikai barlangok, illetve zambiai nyílt lelőhelyek is. Afrikán kívül a 700 ezer éves izraeli Gesher Benot Ya'aqov lelőhelyen már biztosan használtak tüzet;[66][38] kb. 400 ezer évvel ezelőtt pedig már általánosan elterjedt Afrikában, Európában és Ázsiában is.[67]

Beszéd

[szerkesztés]

A turkanai fiú gerincveleje keskenyebb lehetett mint a mai emberé, amiből egyesek arra következtetnek, hogy a H. ergaster idegrendszere és légzőizmai nem lehettek elég fejlettek a beszédképzéshez.[37] Azonban 2001-ben megállapították, hogy a turkanai fiú csontjai fejlődési zavarok és gerincferdülés jelei figyelhetők meg vagyis csontjai alapján nem lehet következtetéseket levonni fajtársaira vonatkozóan. Az 1,78 millió éves grúziai H. erectus (amelyhez a legkorábbi Homo csigolyák tartoznak) gerince a mai emberi gerincek mérettartományába esik, vagyis nem lehet kizárni, hogy már képes volt beszélni. A dmaniszi embert vizsgáló kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Homo nemzetségben már nagyon korán megjelent a beszéd képessége, a turkanai fiú pedig valamilyen veleszületett rendellenességben, valószínűleg gerinccsatorna-szűkűletben szenvedett.[68] Mások viszont nem találtak meggyőző bizonyítékot a fejlődési rendellenességre és a turkanai fiút fajára nézve reprezentatívnak tekintik.[69][70]

Az afrikai emberelődök időbeli elterjedése (millió év)
HumanHomo nalediHomo rhodesiensisAustralopithecus sedibaParanthropus robustusParanthropus boiseiHomo rudolfensisHomo habilisAustralopithecus garhiParanthropus aethiopicusLD 350-1Australopithecus bahrelghazaliKenyanthropusAustralopithecus deyiremedaAustralopithecus africanusAustralopithecus afarensisAustralopithecus anamensisArdipithecus ramidusArdipithecus kadabba

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Tattersall 2013, 5. o.
  2. ↑ Hominin Taxic Diversity (angol nyelven). Oxford Research Encyclopedia of Anthropology , 2020. május 29. DOI:10.1093/acrefore/9780190854584.013.194. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  3. ↑ (2021) „The evolution of the human trophic level during the Pleistocene”. American Journal of Physical Anthropology 175, 27–56. o. DOI:10.1002/ajpa.24247. PMID 33675083. 
  4. ↑ Tattersall 2013, 1. o.
  5. ↑ Tattersall 2013, 2. o.
  6. ↑ Tattersall 2013, 3–4. o.
  7. ↑ a b Tattersall 2013, 4. o.
  8. ↑ a b c Roberts 2018, 116. o.
  9. ↑ Antón 2003, 127. o.
  10. ↑ Brown et al. 1985, 788. o.
  11. ↑ a b Brown et al. 1985, 789. o.
  12. ↑ Wang et al. 2004, 453. o.
  13. ↑ a b c d Aiello & Wells 2002, 324. o.
  14. ↑ Wood & Collard 1999, 65. o.
  15. ↑ a b Strait, Grine & Fleagle 2015, 2006. o.
  16. ↑ a b c Dennell & Roebroeks 2005, 1100. o.
  17. ↑ a b c d e Klein 2005, 92. o.
  18. ↑ Antón 2003, 154. o.
  19. ↑ Baab 2008, 842. o.
  20. ↑ Baab 2008, 841. o.
  21. ↑ Tattersall 2013, 8. o.
  22. ↑ Tattersall 2013, 9. o.
  23. ↑ Schwartz 2000, 55–56. o.
  24. ↑ Bonde 2012, 171. o.
  25. ↑ a b c d e Klein 2005, 85. o.
  26. ↑ Herries et al. 2020.
  27. ↑ Klein 2005, 104. o.
  28. ↑ a b Klein 2005, 93. o.
  29. ↑ Tattersall 2013, 15. o.
  30. ↑ a b Zhu et al. 2018, 608. o.
  31. ↑ a b Klein 2005, 101. o.
  32. ↑ a b Dennell & Roebroeks 2005, 1099. o.
  33. ↑ Klein 2005, 103. o.
  34. ↑ Larick & Ciochon 1996, 1. o.
  35. ↑ Ciochon 2009, 910. o.
  36. ↑ a b Klein 2005, 87. o.
  37. ↑ a b c d Roberts 2018, 117. o.
  38. ↑ a b c d e f g Klein 2005, 88. o.
  39. ↑ Pagel & Bodmer 2004, 329. o.
  40. ↑ Giles 2010, 326. o.
  41. ↑ Dávid-Barrett & Dunbar 2016.
  42. ↑ a b Klein 2005, 87–88. o.
  43. ↑ a b Klein 2005, 89. o.
  44. ↑ a b c Aiello & Wells 2002, 325. o.
  45. ↑ a b Reno et al. 2003, 9404. o.
  46. ↑ Kimbel & White 2017, 176. o.
  47. ↑ a b Simpson et al. 2008, 1090. o.
  48. ↑ a b Coqueugniot et al. 2004, 299–302. o.
  49. ↑ Caspari & Lee 2004.
  50. ↑ a b c d Aiello & Wells 2002, 326. o.
  51. ↑ Ungar, Grine & Teaford 2008, 208–228. o.
  52. ↑ Ben-Dor et al. 2011.
  53. ↑ Willems & Schaik 2017, 12. o.
  54. ↑ a b Aiello & Wells 2002, 327. o.
  55. ↑ Janssen, Sept & Griffith 2007, 308. o.
  56. ↑ Willems & Schaik 2017, 17. o.
  57. ↑ Aiello & Dunbar 1993, 184. o.
  58. ↑ Aiello & Dunbar 1993, 188. o.
  59. ↑ Willems & Schaik 2017, 19. o.
  60. ↑ Hatala et al. 2016, 1–7. o.
  61. ↑ a b Klein 2005, 94. o.
  62. ↑ a b c Klein 2005, 95. o.
  63. ↑ Gowlett 2016, 2. o.
  64. ↑ Gowlett 2016, 3. o.
  65. ↑ a b Sandgathe & Berna 2017, S168. o.
  66. ↑ a b Gowlett 2016, 4. o.
  67. ↑ Gowlett 2016, 5. o.
  68. ↑ Meyer, Vekua & Lordkipanidze 2006.
  69. ↑ Schiess & Häusler 2013, 365. o.
  70. ↑ Schiess et al. 2014, 48. o.

Irodalom

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Homo ergaster című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Homo_ergaster&oldid=27547726”