Ikarus 66 – Wikipédia

Ikarus 66
Ikarus 66
Gyártási adatok
Gyártó	Ikarus
Gyártásban	1952-1973
Típus	szóló
Méretek
Hosszúság	11330 mm
Szélesség	2500 mm
Magasság	2980 - 3090 mm
Tengelytáv
A-B	5550 mm
Tömeg	8500 - 9300 kg
Legnagyobb össztömeg	12600 - 15000 kg
Műszaki adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Maximális sebesség	61 - 98 km/h
Motor	Csepel D 614
Működési elv	négyütemű, előkamrás dízel
Furat (löket)	112/140 mm
Összlökettérfogat	8275 cm³
Hengerszám	6
Sűrítési arány	1:20
Hengerelrendezés	soros
Teljesítmény	144 LE / 106 kW
Max. forgatónyomaték	500 Nm
Hűtés	szivattyús vízhűtés
Sebességváltó	5+1 sebességes mechanikus ASH 65-3ASH 65-4
Elektromos berendezés
Névleges feszültség	24 V
Akkumulátor	2 db 12 V 150 Ah
A Wikimédia Commons tartalmaz Ikarus 66 témájú médiaállományokat.

Az Ikarus 66 az Ikarus gyár helyi, illetve helyközi autóbusztípusa. Elterjedt beceneve „faros”, melyet valószínűleg jármű farmotoros elrendezése, és az ehhez kapcsolódó jellegzetes, járműtestből hátulra kinyúló motorsátor ihletett. A legyártott 9260 darab többségét a Német Demokratikus Köztársaságba exportálták, a magyarországi Volán vállalatokhoz került mintegy 2700 jármű révén pedig az 1960-as, 1970-es évek autóbuszközlekedésének egyik meghatározó típusa volt.

Az A58-as rajzjelű, kétajtós prototípus 1952-ben készült el. A P. Horváth György által formatervezett jármű önhordó vázszerkezettel épült. A szokatlan kialakítású hátsó motortér a következő évben, a típus távolsági forgalomra tervezett párjának, az Ikarus 55-ösnek az első példányain jelent meg. A városi forgalomra tervezett kocsiknál a levegős működtetésű harmadik ajtó beépítése - a hátsó tengely mögé - eleinte nehézséget okozott a gyárnak, ezért a sorozatgyártás (az 55-össel ellentétben), csak az 1950-es évek végén indult meg.

A Fővárosi Autóbusz Üzemnél (FAÜ) 1956 január 31-én kezdte meg próbafutását a GF 100 rendszámú jármű, a Nagykörúton közlekedő 12-es viszonylaton. Később, 1959 és 1961 között a vállalat részére az Ikarus 75 darabot szállított az 1-2-1 ajtóelrendezésű városi változatból. Ezek a Budapesti forgalomban - elsősorban a szűk belső tér és a kedvezőtlen utascsere miatt - nem váltak be, 1964-ig az összeset átadták az AKÖV-öknek.

A helyközi közlekedésben tömegesen 1963-ban jelent meg, majd hamarosan a legtöbb Volán társaságnál a legnagyobb darabszámban üzemelő típussá vált. Legelterjedtebb altípusai a 66.22 és 66.23 jelzésűek voltak, előbbiek soronként 2+2, utóbbiak a városi forgalomra alkalmasabb 1+2 üléselrendezéssel készültek. Az utolsó példányokat 1973 tavaszán adták a 14-es Volán részére.

A hetvenes évek második felétől az Ikarus 266-osok tömeges beszerzésével fokozatosan kiszorultak a közforgalomból, majd 1983 folyamán a maradék néhány kocsit is selejtezték a Volán társaságok.

Jelenleg is meglévő példányok:

• VOL-066 (ex. EZY-690) 66.62 altípus, NDK-ból visszahozott jármű
• OT 53-00 egyajtós, valószínűleg szovjet exportból visszamaradt kocsi, az első magyarországi minősített veterán 66-os
• GC 39-35 66.22 altípus, forgalomban a Zala Volánnál 1971 és 1982 között, felújításra vár

A típus legnagyobb vásárlója a Német Demokratikus Köztársaság volt, 1958 és 1973 között közel 6000 jármű került ide, köztük háromajtós, városi kialakításúak is. Ezen járművek motorját IFA adagolószivattyúval szerelték, majd egy jelentős részüknél, felújítás során, az eredeti Csepel motort lényegesen erősebb, 195 lóerős, 6 hengeres Schönebeck dízelmotorra cserélték. Az 1980-as évek végéig közlekedtek közforgalomban.

Jelentős mennyiséget, majdnem 300 darabot szállított a gyár Lengyelországba, illetve 250 darab, osztrák gyártású Saurer motorral épült példányt pedig Egyiptomba és Kuvaitba. A kuvaitiak közül mintegy 100 jármű utóbb Dél-Jemenbe került, ahol az ekkor már tizenéves járművek nehéz hegyi körülmények között is bizonyítottak.

• Gerlei Tamás - Kukla László - Lovász György: Gördülő legendák - Az Ikarus évszázados története. Budapest, Way-Out'99 Kiadó, 2006 ISBN 963 229 796 2
• old-ikarus.hu (Hozzáférés ideje: 2014. november 17.)