5. divertimento (Mozart) – Wikipédia

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Vonósnégyesre és két kürtre szánta Wolfgang Amadeus Mozart 1776 júniusában, Salzburgban Antonia Lodron grófnő számára írott No. 5-ös F-dúr divertimentóját, amely a Köchel-jegyzékben a 247-es számot viseli.

A mű hat tételből áll:

1. Allegro
2. Andante grazioso
3. Menuetto
4. Adagio
5. Menuetto
6. Andante. Allegro assai

Valószínű, hogy szabadtéri szerenádzenét kívánt írni a grófnő születésnapjára, bár a megszólaltatásra nézve nincsenek dokumentumaink.

Michael Haydn hatása ezen a divertimentón is megmutatkozik, különösen az első tételen, amelyet néhány ütemes harsány Intrada vezet be. A lassú második tétel Mozart gáláns stílusának jellegzetes példája. Az első menüett a bécsi szerenádzenékre emlékezik. A kürtök, amelyeknek a második tételben nem jutott jelentős szólam, itt fontos szerepet töltenek be. Az Adagiót kizárólag vonósok szólaltatják meg: ez a tétel poétikus hangulata és kifejezésének megkapó egyszerűsége révén a mű legértékesebb darabja. A zárótétel – a cassatiók módjára – lassú bevezetéssel kezdődik. Méltóságteljes indulózene ez az Andante, A varázsfuvola papjainak vonulásánál idézi majd fel Mozart, másfél évtizeddel később. A briliáns gyors tétel az előző évek olasz és francia zenei élményei között válogat.