Lénai oszlopok – Wikipédia

Lénai oszlopok
Világörökség
Sziklaoszlopok a Léna partján
Adatok
Ország	Oroszország
Világörökség-azonosító	1299 1299bis
Típus	Természeti helyszín
Kritériumok	VIII
Felvétel éve	2012
Elhelyezkedése
Lénai oszlopok Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 61° 06′ 25″, k. h. 127° 21′ 42″61.106944444444, 127.3616666666761.106944°N 127.361667°EKoordináták: é. sz. 61° 06′ 25″, k. h. 127° 21′ 42″61.106944444444, 127.3616666666761.106944°N 127.361667°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Lénai oszlopok témájú médiaállományokat.

A lénai oszlopok (oroszul: Ленские столбы) Oroszországban, Jakutföldön, a Léna középső szakasza mentén található sziklaoszlopok és a körülöttük kialakított natúrpark – Lénai Oszlopok Természeti Park – közös neve.

Eredetileg csak a folyam partján több tíz kilométeren át húzódó sziklaoszlopok összefoglaló neve volt. A látványos, változatos formájú sziklák magassága helyenként a száz métert is eléri. A térség egy jóval nagyobb területét Jakutföld vezetése 1995-ben nyilvánította természeti parkká és azt a lénai oszlopokról nevezte el. A park egyik célja az ökoturizmus fejlesztése, és fő vonzerejét jelentik a Léna fölött emelkedő különleges természeti képződmények.

A Lénai Oszlopok Természeti Parkot 2012. július 2-án fölvették az UNESCO Világörökség listájára. Ez Oroszország tizedikként fölvett természeti világörökségi helyszíne.^[1]

A natúrpark két részből áll: legnagyobb része a Léna és jobb oldali mellékfolyója, a Buotama közén terül el, másik része a bal parton, a Lénába északnyugat felől torkolló Szinyaja folyó alsó szakaszának völgyét foglalja magában. A Lénáéhoz hasonló sziklaoszlopok sorakoznak a Szinyaja mentén is. A natúrpark területe 485 000 ha.^[2] 2006-ban ugyanezt a területet készültek jelölni világörökségi helyszínnek.^[3]

Az azonos nevű világörökségi helyszín területe végül ennél jóval nagyobb lett: 1 272 150 ha. Szélső pontjainak koordinátái:^[4]

• északon: 61° 16' 30 (é. sz.), 128° 46′ 20" (k. h.);
• délen: 60° 06′ 30" (é. sz.), 125° 58′ 35" (k. h.);
• nyugaton: 60° 44′ 30" (é. sz.), 125° 02′ 00" (k. h.);
• keleten: 61° 13′ 20" (é. sz.), 128° 53′ 00" (k. h.).

A világörökségi helyszín a Léna jobb partján terül el, közigazgatásilag Jakutföld Hangalasszi- és Oljokmai járásához (uluszához) tartozik. A világörökségi nevezési lap szövegében és térképein a bal parti rész (a Szinyaja völgye) nem szerepel.

A park az alacsony Közép-jakut-alföld délnyugati peremén fekszik, mely fokozatosan a csak kissé magasabb, felszabdalt Léna-fennsíkba megy át. Közöttük a határt képező vízválasztók is csak 300 m tengerszint feletti magasságig emelkednek.

A területet az állandóan fagyott talaj, permafroszt uralja; a fagyott talaj mélysége 100 és 500 méter között változik. A felszínt fagykarsztos mélyedések, fagy-töbrök, illetve különböző méretű jéglencsék: kisebb fagypúpok (tufurok, helyi nevük: bajdzsarak) és nagyobb jégdombok (helyi nevük: bulgunyak) borítják.

A Buotama torkolata közelében félig megkötött- vagy futóhomok kisebb szigetei, úgynevezett tukulanok találhatók. A dűnéket csak ritkás növényzet borítja, hideg északi homoksivatagra emlékeztetnek a park fenyvesei között.

Az éghajlat szélsőségesen kontinentális, hosszú, hideg téllel. Az évi középhőmérséklet az alacsonyabban fekvő területeken -10 °C, a magasabbakon -8,8 °С. Az évi abszolút hőingadozás (a legalacsonyabb és a legmagasabb hőmérséklet közötti különbség) rendkívül nagy. Kevés a csapadék, északkeleten éves átlagban 300 mm-nél is kevesebb. Ennek megfelelően a hótakaró északkeleten vékonyabb (éves átlagban 32 cm), délnyugaton vastagabb (41–46 cm).

A lénai oszlopok a jobb parton, a Szinyaja torkolatától a folyón lefelé kisebb megszakításokkal 35 km-en át húzódnak. Ám még a park határain jóval túl is találhatók elszigelten álló sziklaszirtek.

Közép-Szibéria mai területének nagy részén a paleozoikum elején, a kora-kambriumban viszonylag sekély, meleg tenger hullámzott. Alján nagy mennyiségű üledék rakódott le, melyből karbonátos kőzetek keletkeztek. Két millió évvel ezelőtt a terület szárazföld volt, ekkor a mészkőre folyóvízi üledék, homok rakódott le. A sziklaoszlopok mai formáját a mintegy 400 ezer évvel ezelőtt kezdődött folyamatok alakították ki: a kéregmozgások következtében a terület megemelkedett, és az így kialakult hatalmas törésekbe folyók vágódtak be. A kiemelkedés és a folyóvölgyek, köztük a Léna mély bevágódása karsztos folyamatokat indított el: a csapadék feloldotta és kimosta a karbonátos kőzeteket; a felszínt a mállás, a szél és a fagy együttes munkája is alakította.

A park több pontján is felszínre bukkanó alsó-kambriumi üledékes kőzetek gyakran fosszíliákat, köztük trilobita és archaeocyatha maradványokat, lenyomatokat tartalmaznak. Az archaeocyathák kezdetleges szervezetek, a Föld ősi zátonyépítő élőlényei voltak. Kambriumi mészkőben jó állapotban megmaradt egyes algafajták (epiphyton) lenyomatait is megtalálták. Az ősmaradványok az élővilágban bekövetkezett kambriumi robbanás helyi bizonyítékai.

A Buotama és a Kuranah folyók vidékén az ősi mamutfauna képviselői: gyapjas mamut (Mammuthus primigenius), gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis), sztyeppei bölény (Bison priscus), a lófélék családjába tartozó lénai ősló (Equus lenensis) és a rénszarvas (Rangifer tarandus) ősi változatának maradványait tárták fel. Ezek a csontok a késő pleisztocén (65–24 ezer évvel ezelőtt) egyik jégkorszak-közi idejéből származnak.

A park a közép-jakutföldi középső tajga övben fekszik, területét világos-tajga uralja. Ennek jellemzője a szibériai vörösfenyő és a dauriai vörösfenyő, mely gyakran erdeifenyővel keveredik. A vízválasztókat sással benőtt vagy árvalányhajas rétek borítják. Foltokban megtalálhatók még a késő pleisztocén sztyepp maradványai, köztük olyan reliktum növényekkel, mint a káposztafélék egyik nemzetségébe tartozó Redowskia sophiifolia, mely kizárólag a Léna középső szakaszának völgyében fordul elő.

A natúrparkban a szövetes növények 81 családjába tartozó 464 faj fordul elő, közülük 21 ritka és veszélyeztetett növényfaj az oroszországi Vörös Könyvben is szerepel.

A területen 42 féle emlősállat-faj él. A park tipikus ragadozója a barna medve, a kisragadozók közül a hermelin és a coboly. Egyaránt előfordul itt a középső tajga öv tipikus patásállata: a jávorszarvas; a hegyi tajgára jellemző hegyi- vagy vad rénszarvas és szibériai pézsmaszarvas; a Buotama torkolatvidékén pedig a sztyeppen élő szibériai őz. A déli tajga néhány faja, mint az iszubraszarvas vagy a csalitjáró pocok is megtalálható a parkban, itt húzódik elterjedtségük északi határa. Gyakori a havasi nyúl vagy a vízi denevér.

A tavakban és más nedves élőhelyeken különféle pockok – pézsmapocok, közönséges kószapocok vagy vízipocok, északi pocok – és cickányfélék sokasága él.

A kétéltűeket és a hüllőket szibériai szögletesfogú gőte (Salamandrella keyserlingii), amuri béka (Rana amurensis), elevenszülő gyík és keresztes vipera képviseli.

A park területén 99 fészkelő madárfajt tartanak nyilván. Köztük van többek között a vándorsólyom, az északi sólyom, a fehérfarkú rétisas, a szirti sas, a halászsas, a hódaru és a kis hattyú (Cygnus bewickii).

• Lena Pillars Nature Park (angol nyelven). UNESCO Világörökség Központ. (Hozzáférés: 2012. július 10.)
• Prirodnij park „Lenszkije Sztolbi” (orosz nyelven). Fond „Ohrana prirodnovo naszlegyija” (Természeti Örökség Védelme Alapítvány). [2012. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 9.)
• Nominacija. Prirodnij park „Lenszkije Sztolbi” (orosz nyelven) (pdf). Fond „Ohrana prirodnovo naszlegyija”, 2010. (Hozzáférés: 2012. július 12.)
• O parke (orosz nyelven). A natúrpark honlapja. [2009. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 9.)
• Székely András. Szovjetunió, I. kötet. Budapest: Gondolat Kiadó, 355., 364–369. o.. ISBN 963-280-303- 5 (1978) 
• V. V. Szpektor, O. N. Tolsztyihin: Lenszkije sztolbi (orosz nyelven). Nauka i Tyehnyika v Jakutyii. [2016. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 11.)