Lactantius – Wikipédia

Lactantius
Lactantius ábrázolása az 5. századból
Élete
Született	250 körül Roman Africa
Elhunyt	325 körül Trier, Római Birodalom
Nemzetiség	latin
Pályafutása
Fontosabb művei	– Isteni tanítások – A keresztényüldözők halála
A Wikimédia Commons tartalmaz Lactantius témájú médiaállományokat.

Lucius Caecilius Firmianus Lactantius vagy röviden csak Lactantius (kb. 250 – kb. 325) ókori keresztény szónok, teológus, apologéta, író. Legismertebb művében, A keresztényüldözők halálában részletesen beszámol a Diocletianus alatt végbemenő keresztényüldözésről. Keresztény Cicerónak is nevezték.

Kr. u. 250 körül született. Idősebb Arnobius tanítványa volt, majd Diocletianus Nicomediába hívta, hogy latin szónoklattant tanítson. Valószínűleg a 303-ban kezdődő keresztényüldözés megfosztotta jövedelemforrásai jó részétől, mivel maga is keresztény volt, Szent Jeromos szerint ugyanis nagy szegénységben élt. Az üldöztetés évei alatt írt, és a keresztény tanítást fejtegető munkái ("De opificio Dei" – Isten művéről, illetve a Divinae institutiones – Isteni tanítások) miatt Constantinus 316-ban Trierbe hívatta, hogy legyen fiának, Crispusnak a nevelője. Életének további részéről nem rendelkezünk megbízható információval. Utolsó művének szerkesztetlen voltából arra következtethetünk, hogy 325 körül halhatott meg.

• De opificio Dei – Isten műve (304 vagy 305)
• Divinae institutiones – Isteni tanítások (305–313 között)
• Epitome – Az Isteni tanítások kivonata
• De mortibus persecutorum – A keresztényüldözők halála (316–317 körül)
• De ira Dei – Isten haragja (324 körül)
• De ave Phoenice – Főnixmadár (költemény)

Isten műve című alkotása a keresztény antropológia szempontjából kiemelkedő. Isten célszerűen alkotta meg az embert: az emberi test minden egyes szervének, illetve az egyes szervek elrendezésének is oka van. A test célja a lélek szolgálata, mely Istenre törekszik.

A keresztényüldözők halála című művében arról számol be, hogy a keresztények milyen üldöztetésnek voltak kitéve Diocletianus alatt – az üldözőket azonban utolérte az isteni bosszú. Az írás műfaja vitatott: egyesek történeti munkaként, mások politikai pamfletként tekintenek rá. Az előbbi álláspontot erősíti, hogy pontosan számol be egyes politikai eseményekről, illetve pontosan idéz dokumentumokat (pl. milánói edictum). A pamfletjelleg mellett szól viszont, hogy a keresztényüldöző császárok kapcsán használt jellemzések (született kegyetlenség, isteni és emberi törvények megvetése, iszonyú kínhalállal való lakolás) visszaköszönnek más, kifejezetten pamflet jelleggel írt római munkákban. A rossz császárok tetteinek bemutatásával Lactantius kiemeli a keresztény császárok jó tulajdonságait, akik Istenfélelmük miatt elnyerik Krisztustól a győzelmet.

Az Isten haragja című művében egy teológiai vitában foglal állást, nevezetesen abban, hogy az istenség mozdulatlan-e. Az ókori görög filozófusok közül elsősorban az epikureusok, valamint Kolophóni Xenophanész azt vallották, hogy a tökéletes létezővel összeegyeztethetetlen mindenféle hely, vagy helyzetváltozás. A sztoikusok ezzel szemben jóságot tulajdonítanak ugyan az istenségnek, de tagadták az istei harag létezését. Lactantius mindkét felfogást elutasítja, mondván:

A Biblia mellett a Sybilla-jóslatokra is hivatkozva a mellett foglal állást, hogy Isten, mint jóságos atya haragszik a teremtményeire, hogy azokat ezzel félelemre késztesse és így végső soron az üdvözülés felé hajtsa.

Az isteni tanítások című művének első részében a hamis isteneket támadja, a második részében viszont a keresztény tanítást igyekszik kifejteni. E művének szerkezete a következő:

• 1. könyv: A hamis vallásról
• 2. könyv: A tévedés eredetéről
• 3. könyv: A hamis bölcsességről
• 4. könyv: Az igaz bölcsességről és vallásról
• 5. könyv: Az igazságosságról
• 6. könyv: Az igazi Istentisztelet
• 7. könyv: A boldog életről

Lactantius Vergilius 4. eklogájában keresztény tanításokra való utalást látott, s ezzel hozzájárult ahhoz, hogy Vergilius nagy tekintélynek örvendhetett a keresztény középkorban. Antropológiai felfogása lehetővé tette hogy a reneszánsz felismerje az emberi test értékét, a testnek a keresztény misztika által túlhangsúlyozott tökéletlen és bűnös mivoltával szemben. A reneszánsz idején legismertebb szövegkiadója Arnold Pannartz volt.

• Az egyház harczai és győzelmei. Firmianus Lactanitus nyomán; ford. az Esztergomi Papnevelde Magyar Egyházirodalmi iskolája; Horák Ny., Esztergom, 1874
• Az isteni gondviselésről; ford., jegyz., utószó Adamik Tamás; Helikon, Bp., 1985 (Prométheusz könyvek) ISBN 963-207-788-1, 210 p.
• Isteni tanítások. Divinae institutiones, ford. Dér Katalin; Kairosz, Bp., 2012 (Catena. Fordítások) ISBN 9789636625412, 633 p.

• Lactantius a hamis vallásról. Ford.: Kendeffy Gábor.

• Adamik Tamás: Római irodalom: A kezdetektől a nyugatrómai birodalom bukásáig. Budapest: Pesti Kalligram Kft. 2009. ISBN 9788081012266  
• Kendeffy Gábor: Mire jó a rossz? – Lactantius teológiája. Kairosz Kiadó, 2006. Budapest (Catena. Monográfiák) ISBN 9636620040

• Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014.   Lactantius
• Bokor József (szerk.). Lactantius, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2016. október 31. 
• Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.   Lactantius

• Ókeresztény irodalom

A Wikimédia Commons tartalmaz Lactantius témájú médiaállományokat.