Mézevőfélék – Wikipédia

Mézevőfélék
Harangozó mézmadár (Manorina melanophrys)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Madarak (Aves) Rend: Verébalakúak (Passeriformes) Alrend: Verébalkatúak (Passeri) Részalrend: Corvida Öregcsalád: Meliphagoidea Család: Mézevőfélék (Meliphagidae) Vigors, 1825
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Mézevőfélék témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Mézevőfélék témájú médiaállományokat és Mézevőfélék témájú kategóriát.

A mézevőfélék (Meliphagidae) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó család. 46 nem és 183 faj tartozik a családba.

Ausztrália és a Csendes-óceáni szigetvilág madarai. A legtöbb faj fákon él, mégpedig mindegyik kizárólag a fajra jellemző, sajátos fafajon. A mézevők apró rovarokat, virágport és mézet szedegetnek az eukaliptuszfák virágaiból. Hosszú, a hegyén ecsetszerűen foszlott nyelvük segítségével, amely erre a célra a lehető legalkalmasabb, jutnak ehhez a táplálékokhoz.

A molekuláris vizsgálatok megerősítették hogy a korábban idesorolt Dél-Afrikában élő fokföldi mézevők nem e család tagjai, hanem önálló családot alkotnak a fokföldi mézevőfélék (Promeropidae) családját. Ráadásul az összehasonlító rendszertani vizsgálatok bebizonyították, hogy a fokföldi mézevőfélék és a korábban szintén közeli rokon családnak vélt pápaszemesmadár-félék (Zosteropidae) az énekesmadarakon belül nem is közös alrendágba tartoznak a mézevőfélékkel, hiszen azokat a Passerida alrendágba sorolják, míg a mézevők a Corvida alrendágba tartoznak.

A Saipan szigetén élő aranyos pápaszemesmadarat (Cleptornis marchei), valamint a Bonin-szigeteki pápaszemesmadarat (Apalopteron familiare) korábban a mézevőfélék közé sorolták.

A 2000-ben elvégzett DNS-analízisen alapuló vizsgálatok alapján a pápaszemes paradicsommadár (Macgregoria pulchra) is e család tagja, melyet korábban a paradicsommadár-félék (Paradisaeidae) családjába soroltak. A molekuláris vizsgálatok igazolták, hogy a Melipotes nem fajainak közeli rokona.

A legutóbb felfedezett faj a Melipotes carolae, melyet 2005 decemberében fedeztek fel a Foja-hegységben Új-Guinea szigetének nyugati részén. Ez a faj a hamuszínmellű mézevőhöz (Melipotes fumigatus) áll legközelebb a már ismert fajok közül.

Az Új-Zélandon őshonos, mára nagyon megritkult öves maorimadár (Notiomystis cincta) az új kutatások szerint több morfológiai és élettani tulajdonságában eltér a mézevőktől, ezért a Notiomystidae új család egyetlen képviselője lett.

A mohófélék (Mohoidae) családját 2008-ban választották le mézevőfélékről, létrehozva egy új családot, egyes rendszerezők még a régi helyükre sorolják.

A család az alábbi alcsaládokat, nemeket és fajokat foglalja magában:

Az Acanthorhynchinae alcsaládba tartozó egyetlen nem:

• Acanthorhynchus – 2 faj

A mézevőformák (Meliphaginae) alcsaládba az alábbi nemzetségek és nemek tartoznak:

• Epthianurini nemzetségbe 9 nem tartozik:
  • Macgregoria – 1 faj
  • Ramsayornis – 2 faj
  • Conopophila – 3 faj
  • Ashbyia – 1 faj
  • Epthianura – 4 faj
  • Timeliopsis – 3 faj
  • Stresemannia – 1 faj
  • Melilestes – 1 faj
  • Melipotes – 4 faj

• Meliphagini a nemzetségbe 17 nem tartozik
  • Anthornis – 2 faj
  • Prosthemadera – 1 faj
  • Certhionyx – 1 faj
  • Pycnopygius – 3 faj
  • Guadalcanaria – 1 faj
  • Oreornis – 1 faj
  • Meliphaga – 13 faj
  • Lichenostomus – 2 faj
  • Nesoptilotis – 2 faj a Lichenostomus nemből leválasztva
  • Bolemoreus – 2 faj a Lichenostomus nemből leválasztva
  • Stomiopera – 2 faj a Lichenostomus nemből leválasztva
  • Ptilotula – 6 faj a Lichenostomus nemből leválasztva
  • Gavicalis – 3 faj a Lichenostomus nemből leválasztva
  • Caligavis – 3 faj a Lichenostomus nemből leválasztva
  • Acanthagenys – 1 faj
  • Meliarchus – 1 faj
  • Anthochaera – 4 faj
  • Purnella – 1 faj
  • Manorina – 4 faj
  • Gymnomyza – 3 faj
  • Melidectes – 11 faj

A Philemoninae alcsaládba az alábbi 2 nemzetség és 54 nem sorolnak:

• Myzomelini nemzetségbe 6 nem és 41 faj tartozik:
  • Glyciphila – 1 faj
  • Glycichaera – 1 faj
  • Myza – 2 faj
  • Ptiloprora – 6 faj
  • Sugomel – 1 faj
  • Myzomela – 30 faj

• Philemonini nemzetségbe 14 nem és 43 faj tartozik:
  • Plectorhyncha – 1 faj
  • Grantiella – 1 faj
  • Xanthotis – 4 faj
  • Melitograis – 1 faj
  • Philemon – 17 faj
  • Foulehaio – 3 faj
  • Entomyzon – 1 faj
  • Melithreptus – 7 faj
  • Cissomela – 1 faj
  • Trichodere – 1 faj
  • Glycifohia – 2 faj a Phylidonyris nemből leválasztva
  • Phylidonyris – 3 faj
  • Lichmera – 11 faj

Valamennyi mézevőnek hosszú, kiölthető a nyelve van, melynek rojtos, ecsetszerű végével kiszedegeti a nektárt a virágok kelyhéből. E madarak igen fontosak mint beporzók (pollinator) is, és feltehetően együtt fejlődtek a fontosabb tápnövényekkel. Általában karcsú testűek, áramvonalasak, hosszú, kihegyezett szárnnyal. Röptük hullámos, de ez a fajok és a madarak mérete szerint nagyban változhat. Lábuk erős, karmaik pedig élesek: ezek segítségével fürgén kúszhatnak a virágokhoz, s amikor táplálkoznak, nemegyszer fejjel lefelé függeszkednek. Legtöbb fajnak a csőre lefelé görbülő, és éles hegyben végződik; némelyeké ettől eltérő, de alakja összefügg a faj eltérő táplálkozási módjával.

Többségük nem feltűnő színű, de akad néhány élénk színezetű faj is, melyek emlékeztetnek Afrika és Ázsia nektármadaraira, valamint a kolibrikra Dél-Amerikában, mint amilyen például a skarlát mézevő (Myzomela sanguinolenta). Csaknem valamennyinél található valahol a fejen egy csupasz, élénken színezett folt: ez lehet kisebb, például szájzugfolt, szemgyűrű vagy szemfolt, de lehet nagyobb arcfolt is. A fajok többségénél a két ivar színezete egyforma, de a hímek rendszerint nagyobbak. Azoknál, ahol az ivari dimorfizmus kifejezett, a fiatalok az öreg tojókhoz hasonlóak, mint a tarka mézevő (Certhionyx variegatus) esetében vagy kirepülésük után mindjárt náluk is az ivari különbség, mint ahogy az aranyszárnyú mézevőnél (Phylidonyris pyrrhoptera).

A kisebb mézevőfajok gyakran muzikálisak; a nagyobbak hangja érdes, rekedt.

A mézevők a Délnyugati-Pacifikum endemikus családja, Ausztráliában, Új-Guineában, Indonéziában, Új-Zélandon, a Hawaii szigeteken és a Csendes-óceán délnyugati szigetein élnek.

A család változatossága oly magas fokú, hogy a 40 nemből 14 csupán egyetlen fajt tartalmaz, további 10 nem pedig mindössze kettőt. Néhány nemhez sok faj tartozik. A Lichenostomus például 20, a Meliphaga pedig 13 fajt tartalmaz. A legelterjedtebb nem a Myzomela, mely Celebesz szigetétől kelet felé, Mikronéziában egészen a Fidzsi-szigetekig megtalálható. A családból két, Ausztráliában megtalálható nem, a Philemon és a Lichmera erős radiációval nyugat felé, a Wallacea területére is eljutott.

A mézevők elsősorban nektárral táplálkoznak, ha tehetik. Nagy többségük azonban nektár híján beéri gerinctelen állati szervezetekkel is. A fajoktól függ, hogy melyik mennyire ragaszkodik a nektárhoz, de valamennyiüknek rovarokat is kell fogyasztani, hogy a nektárban nem található anyagokhoz is hozzájussanak. Némelyek szinte kizárólag rovarevők. A rovarokat és a pókokat a kéreg alól szurkálással, a lombozatból felcsípéssel vagy a levegőből ráröppenéssel szerzik meg. Sokuk a szénhidrátokat sem csak a nektárba szerzi meg: felnyalogatják a levéltetvek által kibocsátott mézharmatot, továbbá az eukaliptuszfák cukros váladékát a levelekről és az esőerdőkben a gyümölcs is fontos táplálékforrás, különösen a Meliphaga-fajok számára Új-Guineában. A piroscsőrű mézevő (Conophila picta) csaknem kizárólag gyümölcsevő, szinte nomadizál, amikor a fagyöngytermő és éppen gyümölcsöt érlelő területeket keresi.

Az ökológusok. sokszor két fő csoportra osztják a mézevőket: a hosszú csőrűekre és a rövid csőrűekre. A rövid és egyenes csőrű fajok, mint a Melitherus és Manorina fajok főleg rovarevők. Velük szemben a hosszú csőrűek több nektárt fogyasztanak, mint rovart. A hosszú, hajlott csőrű fajok a csöves virágokból szerzik a nektárt, mint a keleti mézmadár (Acanthorhynchus tenuirostris) és a nyugati mézmadár (Acanthorhynchus superciliosus). Ebbe az ökológiai csoportba sorol hatóak a Phylidonyris fajok is, melyek kifejezetten nektárfogyasztók, és sokféle növényt látogatnak; idetartoznak továbbá a lebenyes madarak (Anthochaera), melyek az eukaliptuszfákat és a banksziáka részesítik előnyben. Ilyen faj az Új-Zélandon endemikus tui (Prosthemadera novaeseelandiae) és a szintén ott őshonos csengőmadár (Anthornis melanura) is.

Régóta foglalkoztatja a természettudósokat, hogyan lehetséges, hogy a hosszúcsőrű mézevők közül több faj is képes megélni ugyanabban a térségben, amikor egymással versengeniük kell a korlátozott mennyiségben meglévő nektárért. A választ a kisméretű, de eredményes fajok és a nagy agresszív fajok közötti egyensúly adja meg. A nagyobb fajok, mint a lebenyesmadarak agresszívan elűzik a többi mézevőt a dúsabb virágzatokról, ahol bővebben található a nektár is, de nem védelmeznek minden virágot a körzetben. Ez lehetővé teszi, hogy a kisebb fajok a gyengébb nektárkészlettel rendelkező virágokból még kielégíthessék étvágyukat. Ily módon az agresszió hierarchiája lehetővé teszi, hogy az eltérő méretűek együtt létezhessenek. A fajok közötti territóriumvédelem főként a rovarevőknél kifejezett, beleértve a Manorina nemhez tartozó mézmadarakat, melyek kooperatív szaporodási rendszerükkel telepszerűen foglalnak el élőhely részleteket, ahonnan ha lehet, minden más betolakodó madarat kiűznek.

A mezevők közül a legtöbb faj vonuló. Ezek az egyes fafajok eltérő virágzási idejének függvényében vándorolnak az adott területek között. Néhányuk rendszeres vonuló. Az Ausztrália délkeleti részén élő aranysávos mézevő (Caligavis chrysops) és a holdas mézevő (Melithreptus lunatus) minden ősszel (április) észak felé vonul, s a következő tavasszal tér vissza. Egyes fajok, mint a szerecsen mézevő (Myzomela nigrita) hosszú vándorutakat tehetnek meg az esőzések függvényében, mindenfelé követvén azokat. Sok nomadizáló faj éves mozgalmaival 100 km-es sugarú körön belül mozog, míg mások egyhektárnyi területen élik le életüket, mint a harangozó mézmadár (Manorina melanophrys).

A mézevőfajok legtöbbje monogám szaporodó rendszerben él. Kivételt képez az Új-Zélandon élő öves maorimadár vagy maori nevén hihi (Notiomystis cincta), mely poligám. A mézevők egyaránt védik a fajtársaktól és másoktól a táplálkozó- és a fészkelőterületeiket is. A táplálkozóterület olykor csupán egyetlen virágzó fa, melyet védelmeznek a többiek elől mindaddig, amíg az nektárt termel. Egyes fajok csak a költés idejére alapítanak territóriumot, más időszakban laza csoportokban keresik táplálékukat. A harangozó mézmadár (Manorina melanophrys) viszont egész évben őrzi lefoglalt területét. A párok territóriuma lehet szétszórt, mint a foltosfülű mézevő (Lichmera alboauricularis) esetében, máskor lazán szétszóródott egységeket alkot, mint a sisakos mézevőnél (Lichenostomus cassidix), vagy sűrűn egymás mellett lévő territóriumokból áll, melyeket közösen védelmeznek, mint amilyen a harangozó mézmadár telepe. A mézevők költési ideje meglehetősen hosszú, és sokan közülük egy fészekaljnál többet is felnevelnek egy-egy szezonban. A többség csésze alakú fészket épít. A tipikus fészekalj méret kettő tojás, de ez 1-5-ig terjedhet. Legtöbb fajnál a tojó kotlik, a maradék néhánynál pedig: ivar részt vesz a kotlásban és a fiókák éten is. A Manorina nem fajainál a tojó mellett szeres segítőket is találunk; több más génusznál csupán alkalmilag jelennek meg a segítők például a Melithreptus, az Entomyzon- é Lichenostomusfajok. A mézevők, mint az énekesmadarak általában, a fészkelés befejeztével kezdenek vedleni.

A legtöbbet azok a mézevők szenvednek, melyek elterjedési területe csupán egy szigetre korlátozódik. . Egykor a Hawaii-szigeteken is legalább 5 mézevőfaj élt. Közülük a hawaii mézevő vagy kioea (Chaetoptila angustipluma), valamint az Oahu-mohó (Moho apicalis) és a Hawaii mohó (Moho nobilis) biztosan kihalt mára. A pikkelyestorkú mohó (Moho braccatus) és a Molokai mohó (Moho bishopi) az 1990'-es évektől nem mutatkozik, így valószínűleg ezek is kihaltak. Óceánia szigetein veszélyeztetett fajok a szamoai mézevő vagy mao (Gymnomyza samoensis) és a varjúmézevő (Gymnomyza aubryana) is hasonló okok miatt. Ausztrália kontinentális területén a kockás mézevő (Xanthomyza phrygia), a sisakos mézevő (Lichenostomus cassidix) és a feketefülű mézmadár (Manorina melanotis) szenvedett katasztrofális élőhelyvesztést az újabb földterület nyerése érdekében végzett erdőirtások miatt. Ma mindhárom faj veszélyeztetett, és számos intézkedés van folyamatban megmentésük érdekében.

• Herausgeber: Forshaw, Joseph: Enzyklopädie der Vögel, 1999 - ISBN 3828915574
• Christidis, L. and Boles, W.E. (1994). The Taxonomy and Species of Birds of Australia and its Territories. Royal Australasian Ornithologists Union Monograph 2. Melbourne: RAOU. ISBN 1875122060.
• Del Hoyo, J., Elliot, A. and Christie D. (editors). (2006). Handbook of the Birds of the World. Volume 12: Picathartes to Tits and Chickadees. Lynx Edicions. ISBN 9788496553422 (Epthianura and Ashbyia only)
• Driskell, A.C. and Christidis, L. (2004). Phylogeny and evolution of the Australo-Papuan honeyeaters (Passeriformes, Meliphagidae). Molecular Phylogenetics and Evolution 31 943–960.
• Sibley, C.G. and Monroe, B.L. Jr. (1990). Distribution and Taxonomy of Birds of the World. New Haven: Yale University Press. ISBN 0300049692.
• A világ madarai, Budapest, Panem Kft, 1994-, ISBN 963-545-006-0 - magyar nevek egyrésze
• Novum állatvilág enciklopédia V.: Madarak II. Szerk. Christopher Perrins, Rita Demetriou, Tony Allan. Szeged: Novum. 2008. ISBN 978-963-9703-41-4 – magyar nevek

• Jboyd.net szerinti rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2010. december 30.)
• A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2010. december 31.)