Friedrich Max Müller – Wikipédia

Friedrich Max Müller
Született	1823. december 6.[1][2][3][4][5] Dessau[6] Dessau-Roßlau[7]
Elhunyt	1900. október 28. (76 évesen)[1][2][3][8][4] Oxford[9][7]
Állampolgársága	brit
Házastársa	Georgina Adelaide Grenfell[10] Georgina Adelaide Grenfell (1859. augusztus 3. – nem ismert)[11][12]
Gyermekei	Beatrice Stanley Muller Mary Emily Müller William G. Max Muller
Szülei	Wilhelm Müller
Foglalkozása	nyelvész könyvtáros vallástörténész történész fordító egyetemi oktató mitográfus író filológus hittudós orientalista
Tisztsége	Member of the Privy Council of the United Kingdom
Iskolái	Alte Nikolaischule (Leipzig) Lipcsei Egyetem (–1843)
Kitüntetései	A művészetek és a tudományok érdemrendje Honorary Fellow of the Royal Society Te Apārangi[13] Volney-díj (1849) Volney-díj (1862) Maximilian Érdemrend a Tudományért és Művészetért (1875)
Friedrich Max Müller aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Friedrich Max Müller témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Friedrich Max Müller (Dessau, 1823. december 6. – Oxford, 1900. október 28.) német nyelvész, filológus, orientalista, oxfordi egyetemi tanár, 1874-ben a Magyar Tudományos Akadémia külföldi levelező tagjává^[14] választották. Kortárs magyar nyelvű anyagokban gyakran Müller Miksa névformában szerepel.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Ő alkotta meg és dolgozta ki a „turáni nyelvek” elméletét, az 1854-es és 1855-ös évben kiadott munkáiban („Letters to Chevalier Bunsen on the classification of the Turanian languages” és „The languages of the seat of war in the East. With a survey of the three families of language, Semitic, Arian, and Turanian”). Ezekben a munkákban e nyelveket „turáni” nyelveknek nevezte, azonban e nevet nem a korábban megszokott földrajzi értelmében használta: a turáni az ázsiai és európai nem árja és nem sémi nyelvek gyűjtőneve lett. Rendszerében Müller a nyelveket evolucionista szemléletben, történeti-társadalmi összefüggéseikre tekintettel vizsgálta, és a nyelvek nyelvtani szerkezete alapján kísérelte meg azokat fejlettségi csoportokba rendezni. Ezért a nyelveket nyelvtanuk alapelvei szerint „vízözön előtti”, „családi”, „vándorló” és „politikai” nyelvállapotokba rendezte. E sorrend egyben fejlettségi sorrendet is jelölt. E szerint a vízözön előtti nyelvek csak gyökökből álltak, a családi nyelvek elszigetelő nyelvek, a nomád nyelvek toldalékoló és bekebelező nyelvek, a politikai nyelvek hajlító nyelvek.

A Müller elméletével kapcsolatos gyakori félreértések elkerülésére le kell szögezni, hogy az nem tett különbséget a nyelvek közt „értékük” szerint, mindössze azt állította, hogy a nyelvtanilag bonyolultabb nyelvek csak fejlettebb társadalmi-gazdasági környezetben fejlődhetnek ki. Az általa legfejlettebbnek tekintett hajlító nyelvek például csak letelepedett földművelő közösségekben. Úgy vélte, előbb vagy utóbb minden nyelv ebbe az irányba fejlődik, ha az azt beszélő népesség életmódot vált. (Szerinte a magyar és finn nyelv is jócskán előrehaladt már ezen az úton.) A nomád turáni nyelvek családját Müller további két alcsoportra osztotta, a déli alcsoportra és az északi alcsoportra. A magyar nyelvet az északi csoportba sorolta, a finnségi osztályba, az ugor ágba, egy helyre a manysikkal és hantikkal, mint a magyarok legközelebbi rokonaival.^[15][16] Hosszabb távon elmélete megalapozatlannak bizonyult, északi alcsoportját azonban újrakeresztelték és újraosztályozták mint az Urál-altaji nyelvcsalád.

• Müller Miksa fölolvasásai a nyelvtudományról, Budapest, 1875
• Müller Miksa újabb fölolvasásai a nyelvtudományról, Budapest, 1876 (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata-sorozat)

• Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014.   Turanizmus
• Max Müller és a turáni átok, nyest.hu

• Turán
• Turanizmus
• Vámbéry Ármin