Narratíva – Wikipédia

A narratíva olyan elbeszélés, amelyben a narrátor egy bizonyos szemszögből elmesél egy történetet. Az elbeszélés szólhat a való világról vagy játszódhat kitalált környezetben. A narratíva időben strukturált, ok-okozati kapcsolatokat teremtő események sorozataként beszéli el az emberiség tapasztalatait. Ez történhet szóbeli, írásbeli, mozgóképes, valamint algoritmikus formában, illetve ezek multimediális ötvözetében.

Az elbeszélések sokféle tematikus és/vagy formai szempont szerint csoportosíthatóak: lehetnek dokumentumjellegűek (non-fiction, vagyis tudományos ismeretterjesztő írások, életrajzok, tudósítások, interjúköltészet és történeti munkák); történelmi események átdolgozásai (pl.anekdoták, mítoszok, legendák vagy történelmi regények), illetve valódi fikciós művek (pl. irodalmi műalkotások, novellák, regények, elbeszélő költemények és dalok, valamint kitalált történetek más médiumokban, játékokban, előadó-művészeti alkotásokban). A narratíva emberi univerzálé, minden kultúrában megtalálható önkifejezési mód, közvetítő formanyelve lehet a beszéd, az irodalmi alkotás, a dráma, a zene, a képregény, az újságcikk, a film, a televíziós műsor és videó, rádióadás, játék, és tágabb értelemben vett személyes előadás, illetve bizonyos esetekben a festőművészet, szobrászat, rajz, fényképészet és más vizuális művészetek alkotásai is narratív igényt szolgálhatnak (bár a modern művészet több irányzata is elutasítja ezekben a médiumokban az elbeszélői potenciált, előtérbe helyezve az absztrakt és konceptuális önkifejezést). Az elbeszélés legfőbb követelménye, hogy az eseményeket bizonyos szempont szerint sorrendbe helyezi. A narratíva szó a latin narrare, "elmond, elbeszél" igéből származik, amely pedig a gnarus melléknévből, melynek jelentése "tudással rendelkező, szakértelemmel bíró."^[1]

A szóbeli elbeszélés vagy élménybeszámoló a legősibb módja a narratívák közlésének.^[2] A legtöbb ember kisgyermekkorától kezdve hall történeteket, amelyek példát mutatnak a helyes viselkedésre, kulturális közösségük múltjáról szólnak, értékeiket továbbadják, s melyek ismeretével maguk is a közösség tagjává válnak. Ezt a funkciót a modern antropológiában az őslakosok etnológiai kutatásában tanulmányozták és adatolták a legkimerítőbben.^[3]

Az elbeszélés rendszerint egy olyan reprezentáció, amely az elbeszélő számára valami okból jelentős. A narrátor a közölnivalót egy előre meghatározott diszkurzív kontextusba szánja. Ez befolyásolja a megszólalási módot és azoknak a stilisztikai elemeknek, narratív stratégiáknak a készletét, amelynek segítségével a befogadó közönség értelmezni fogja az elbeszélést. A narratíva segít időrendbe sorolni az elmondottakat. Az elbeszélés aktusa megteremt egy történetvilágot (storyworld), amelynek eseményei nem rutintörténések, hanem az elbeszélt világ változását, a dolgok menetének megszokottól eltérő folyását képezi le, függetlenül attól, hogy ez a világ a valós Föld része vagy kitalált, azt realisztikusan vagy fantasztikusan ábrázolja a narrátor. Az elbeszélés a történet világának változását élményszerűen mutatja be, legalább egy szereplő szemszögéből, aki emberi vagy emberhez hasonló lény, s ebből kifolyólag érzései, lelkivilága van. Az elbeszélés tehát mindenképpen tudatot ábrázol, amely kvalitatív változásokon megy keresztül, úgynevezett jellemfejlődésen.^[4]

Az elbeszélések lehetnek önállóak, de be is ágyazódhatnak más elbeszélésekbe (pl. kerettörténetek révén). Előfordulhat az is, hogy a történet elbeszélője, a narrátor nem hű tolmácsa az eseményeknek, hanem valamilyen célból eltorzít vagy kihagy ismert vagy feltételezhető eseményeket. Az ilyen elbeszélőt nevezik "megbízhatatlan narrátor"-nak, mely tipikusan a posztmodern fikcióban és a noir-történetekben jelenik meg. Az elbeszélés fontos aspektusa az elbeszélői mód, vagyis a történetmesélés stratégiái, amelyek segítségével befogadhatóvá teszi az elbeszélni kívánt történetet, egyéni ízt kölcsönözve az elbeszélésnek.

A demonstráció, az argumentáció és a leírás mellett a tágabb értelemben vett elbeszélés alkotja a diskurzus négy retorikai formáját. Szűkebb értelemben véve az elbeszélés egy olyan irodalmi forma, amelyben a narrátor közvetlen kapcsolatba lép az olvasóval.

• Herman, David. Basic Elements of Narrative. Wiley-Blackwell, 2009. ISBN 9781444305937.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Narrative című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• International Society for the Study of Narrative
• Manfred Jahn. Narratology: A Guide to the Theory of Narrative
• Narrative and Referential Activity Archiválva 2014. október 9-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Some Ideas about Narrative – notes on narrative from an academic perspective

• Az irodalmi elbeszélés elméleti kérdései. Narratológiai tanulmányok; szerk. Kanyó Zoltán; JATE, Szeged, 1980 (Studia poetica)
• Bíró Béla: Narratológia; Scientia, Kolozsvár, 2004
• Az elbeszélés az élmények kulturális és klinikai elemzésében; szerk. Erős Ferenc; Akadémiai, Budapest, 2004 (Pszichológiai szemle könyvtár)
• Szajbély Mihály: A nemzeti narratíva szerepe a magyar irodalmi kánon alakulásában Világos után; Universitas, Budapest, 2005
• A történetmondás rétegei a kora újkorban; szerk. Gábor Csilla; Scientia, Kolozsvár 2005 (Sapientia könyvek)
• Normakövetés és normaszegés 19. századi elméletekben és műfajokban; összeáll. Imre László, Gönczy Monika; DE Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézet, Debrecen, 2005 (Studia litteraria)
• Gérard Genette: Metalepszis. Az alakzattól a fikcióig; ford. Z. Varga Zoltán; Pesti Kalligram, Bp., 2006 (Anthropos)
• Pólya Tibor: Identitás az elbeszélésben. Szociális identitás és narratív perspektíva; ÚMK, Budapest, 2007 (Szöveg és lélek)
• Retorika és narráció; szerk. Hajdu Péter, Ritoók Zsigmond; Gondolat–Pompeji, Budapest–Debrecen–Szeged, 2007 (deKON-KÖNYVek)
• Pászka Imre: Narratív történetformák a megértő szociológia nézőpontjából; 2. jav. kiad.; Belvedere Meridionale–Szegedi Egyetemi Kiadó, Szeged, 2009 (MTA Szegedi Területi Bizottsága Szociológiai Munkabizottság kötetei)
• Horváth Futó Hargita: Iskola-narratívák. Térpoétikai megközelítés; Bölcsészettudományi Kar, Újvidék, 2009
• Új elméletek a narratológiában; szerk. Szabó Erzsébet; Grimm, Szeged, 2010 (Studia poetica Supplementum)
• Elbeszélés és prózanyelv; szerk. Horváth Kornélia; Ráció, Budapest, 2010 (Művek, értelmezések, elmélet)
• Bence Erika: A múlt horizontja. A történelmi regény műfaji változatai a XIX. századi magyar irodalomban; Forum, Újvidék, 2011
• Elbeszélés a 19. és 20. század fordulóján. Narratív párbeszédek; szerk. Hajdu Péter, Kroó Katalin; L'Harmattan, Budapest, 2011 (Párbeszéd-kötetek)
• Keszeg Vilmos: A történetmondás antropológiája. Egyetemi jegyzet; Kriza János Néprajzi Társaság–BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, Kolozsvár, 2011 (Néprajzi egyetemi jegyzetek)
• Mesél(het)ő női történetek?! Női narratívák irodalomban, tudományokban és művészetekben; szerk. Czibula Katalin, Kordics Noémi; Partium–Protea Kulturális Egyesület, Nagyvárad–Budapest, 2011
• Verbális és vizuális narráció. Szöveggyűjtemény; szerk. Füzi Izabella; Pompeji Alapítvány, Szeged, 2011 (Apertúra könyvek)
• Békés Vera A.: Trauma és narratíva. A Holokauszt-trauma reprezentációja; Ad Librum, Budapest, 2012
• A szubjektum színeváltozásai. Narratív, kapcsolati és testi alanyiság az irodalomban és a kultúrában; szerk. Bollobás Enikő; Americana eBooks, Szeged, 2017
• Visy Beatrix: "Nem ahogy ma szokás". A narráció jegyei, szépirodalmi elbeszélőszerkezetek Babits Mihály Az európai irodalom története című művében; Országos Széchényi Könyvtár–Balassi, Budapest, 2017
• Történetek feldolgozása a színház és a film eszközeivel; SZFE, Budapest, 2019 (Módszertani füzetek)
• Balassa Zsófia: Amikor a dráma elbeszélőt keres. A mono/lóg drámák drámanarratológiai megközelítésének lehetőségei; Kronosz, Pécs, 2019 (Színháztudományi kiskönyvtár)
• Szécsi Gábor–Mák Kornél: Történet és történelem. A narrativista történelemfilozófia alapjai; Belvedere Meridionale, Szeged, 2019
• Horváth Péter: A szereplőkonstruálás mintázatai történelmi tárgyú narratívákban; Akadémiai, Budapest, 2020 (Nyelvtudományi értekezések)
• Valóság és módszer. Test, történelem, elbeszélhetőség; szerk. Bányai Éva et al.; KRE – L'Harmattan, Budapest, 2020 (Károli könyvek. Tanulmánykötet)
• Szécsi Gábor: A történetekbe zárt elme. Adalékok a narrativitás filozófiájához; Akadémiai, Budapest, 2020
• Horváth Márta: A történetmondás eredete. Irodalom, evolúció, kogníció; Typotex, Budapest, 2020 (Az evolúciós gondolat)
• Gintli Tibor: Perújrafelvétel. Anekdotikus elbeszélésmód és modernség a 20. század első felének magyar prózájában; Kalligram, Budapest, 2021
• Sipos Balázs: Személyes források és a történelmi tapasztalat elbeszélése. Egyének és közösségeik Magyarországon, 1848–1948; Napvilág, Budapest, 2022
• Prózára hangolva. A 20-21. századi elbeszélő próza a magyar és a világirodalomban; szerk. Bónus Tibor, Molnár Gábor Tamás; ELTE Eötvös, Budapest, 2022
• Lanszki Anita: Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban; L'Harmattan, Budapest, 2022

• Népmese
• Irodalom
• Műfaj
• Szereplőtípus