Plitvicei-tavak – Wikipédia

Plitvicei-tavak Nemzeti Park
Világörökség
Két tó a Plitvicei-tavak Nemzeti Parkban
Adatok
Ország	Horvátország
Világörökség-azonosító	98
Típus	Természeti helyszín
Kritériumok	VII, VIII, IX
Felvétel éve	1979, 2000
Veszélyeztetettség	1992–1997
Elhelyezkedése
Plitvicei-tavak Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 44° 52′ 50″, k. h. 15° 36′ 58″44.880445, 15.61603544.880445°N 15.616035°EKoordináták: é. sz. 44° 52′ 50″, k. h. 15° 36′ 58″44.880445, 15.61603544.880445°N 15.616035°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Plitvicei-tavak témájú médiaállományokat.

A Plitvicei-tavak (horvátul: Plitvička jezera) Horvátországban található tórendszer. Európa egyik legszebb természeti látványossága egy különleges geológiai és hidrogeológiai karsztjelenség. A tórendszer egy völgyben terül el, erdős hegyek veszik körül. Ez a legnagyobb, legrégebbi és leglátogatottabb horvát nemzeti park. Erdős hegyvidék, 16 különböző méretű tóval, kristályos kékes-zöld vízzel. A tavak vizüket számos patakból és kisebb vízfolyásból nyerik, és zuhatagok és vízesések kötik össze őket. A tízezer év alatt kialakult tufagátak a park alapvető jellemzői. A különleges földrajzi helyzet és a sajátos éghajlati adottságok számos természeti jelenség és gazdag biodiverzitás kialakulásához járultak hozzá. Mésztufa üledékek a pleisztocén kortól napjainkig a környező hegyek közötti víznyelőkben és mélyedésekben keletkeztek. A déli felső tavak túlnyomórészt dolomitból, míg az alsó tavak északon mészkőből állnak. A Plitvicei-tavakon található a Korana folyó forrása is, amelyet a tórendszer lát el vízzel. 2010-ben megjelent két új tó is, amelyek emberi tevékenységből jöttek létre, de sem tiszták, sem esztétikailag nem szépek, mint a többi. A Plitvicei-tavak turizmusának első komoly kezdetei 1861-re nyúlnak vissza. 2011-ben a nemzeti park történetében először több mint egymillió látogató volt. Számos kutató járult hozzá a Plitvicei-tavak megismeréséhez és fejlesztéséhez, közülük kiemelkedik Ivo Pevalek, akinek emléktáblát állítottak.

A Plitvicei-tavak Nemzeti Parkot 1949. április 8-án nyilvánították nemzeti parkká, 1979-től az UNESCO világörökségi listáján is megtalálható. A park védettségi foka szerint szűkebb és szélesebb zónákra tagolódik. Két megyében található, a park 91%-a Lika-Zengg megyében, 9%-a pedig Károlyváros megyében található.^[1] A nemzeti park éghajlata mérsékelt.

A „Plitvice” nevet Dominik Vukasović otocsáni plébános egy 1777-ből származó írásos dokumentumban említi először.^[2] A név a „pličina” vagy a „plitvak” (sekély) szóból származik.^[1] Évszázadokon keresztül a víz mészkövet rakott le, és sekély medencék (horvátul „pličine”, vagy „plitvice”, sekélységek) keletkeztek. Egyes tudósok úgy vélik, hogy a park elnevezése a Plitvice-patak nevéből származik, amely a Plitvicei-tavakba ömlik. A közeli falu ugyancsak a Plitvicei tavak horvát nevét (Plitvička Jezera) viseli.^[1]

A tavak Károlyvárostól 75 km-re, a Dinári-hegység közepén fekszenek. A Kis-Kapela (Mala Kapela) és a Plješivica hegyvonulatainak találkozásánál több folyócska fut össze, melyek délről északi irányba robogva egységes tórendszert hoztak létre. A Plitvicei-tavak Nemzeti Park tizenhat nagyobb és két kisebb lépcsőzetesen elhelyezkedő tavát 92 vízesés köti össze. A tavak felszíne összesen 2 km².

A nemzeti park területe eléri a 200 km²-t (20 000 hektár), amelyből 13 320 hektár erdős terület.^[1] A vizek felszíne 215 hektárt tesz ki. Átlagos tengerszint feletti magassága 600 m. A legalacsonyabb pont 367 m a Korana hídján, a park legmagasabb pontja az 1279 m magas Seliški vrh.^[1]

Közlekedési szempontból a nemzeti park a D1 Zágráb – Split országút mentén található, Bosznia-Hercegovina közelében, Szluin és Korenica között. Nagyobb települések a közelben: Ogulin, Rakovica, Otocsán, Gospić Horvátországban, és Bihács Bosznia-Hercegovinában. A legrövidebb távolság az Adriai-tenger partja és a park között 55 km. Zengg tengerparti városa közúton körülbelül 60 km-re van.^[1] Az A1-es autópályáról a parkba északról az otocsáni, délről pedig a gornja pločai leágazásnál lehet letérni. A legközelebbi repülőterek: Zára, Zágráb és Fiume. A legközelebbi vasútállomás a josipdoli, autóbusszal a park könnyen elérhető, közvetlen járatokkal Zágrábból, Károlyvárosból, Zárából vagy Splitből.

Az átlagos évi csapadékmennyiség 1500 mm. A legtöbb csapadék általában tavasszal és ősszel esik. Az átlagos relatív páratartalom 81,8%. Januárban 2,2 °C volt az átlaghőmérséklet. A nyári hónapokban, júliusban és augusztusban a hőmérséklet 17,4 °C-ra emelkedik. Az évi középhőmérséklet 7,9 °C. A hó novembertől márciusig esik. A tavak általában decemberben és januárban fagynak be.^[3]

A víz hőmérséklete a forrásoknál általában 10 °C alatt van. A folyókban és tavakban a víz hőmérséklete 20 ° C-ra emelkedik. A víz hőmérséklete erősen ingadozhat. Így 1954. július 7-én a Kozjak-tóban 4 m mélységben 18,9 °C volt a hőmérséklet. 20 m mélységben 5 °C hőmérsékletet mértek. 44 m mélyen, majdnem a tó fenekén 4,1 °C hőmérsékletet mértek.^[3]

A nemzeti park 16 tóból áll, amelyek folyásirányban, légvonalban 5460 m-es hosszúságban a magasság fokozatos csökkenésével egymásba folynak. A tavak Felső- és Alsó-tavakra oszlanak. A felső tavak: Prošćansko jezero, Ciginovac, Okrugljak, Batinovac, Veliko jezero, Malo jezero, Vir, Galovac, Milino jezero, Gradinsko jezero, Veliki Burget és Kozjak. Az alsó tavak: Milanovac, Gavanovac, Kaludjerovac és Novakovica Brod.

A tavakat a Crna- és a Bijela-patakok és mellékvizeik, valamint a Rječica és mellékvizei öntözik. Sok forrás van, ahol bőségesen fakad a víz. Ezek tipikus karsztforrások, amelyek az áteresztő és vízhatlan geológiai képződmények határain fakadnak. A legnagyobb, egyúttal a legmélyebb tó a Kozjak 81,5 hektárral, és 47 m mélységgel. A második legnagyobb Prošćansko-tó, mely 2,5 km hosszúságban húzódik délről északra.

A Felső-tavak geológiai anyaga többnyire dolomit, míg az Alsó-tavaké mészkő. 30 barlang is található a területen. Az egyik tavat a másiktól elválasztó tufagátak a vízből lerakódott mészkőből állnak. A tufagátak szerkezete nagyon laza és törékeny, ezért magas fokú védelmet igényel. Vízbőség nélkül nem lennének tavak, vízesések vagy buja növényzet. A tufa alkotói olyan növények, amelyek travertínó sziklákat hoznak létre, és megváltoztatják a tavak és tómedrek alakját. A travertinógátak rendkívüli szépségű biológiai jelenségek.

Plitvice egyik legszebb vízesését, a Milanovac és Gavanovac közötti vízesést a horvát operaprimadonna után „Milka Trnina vízesésnek” nevezték el.

A Plitvicei-tavak Nemzeti Park területe a Dinári-karszt területének része, mely a világ egyik legimpozánsabb karsztegységéhez tartozik, sajátos geológiai, geomorfológiai és hidrológiai adottságokkal. A karsztdomborzat elsősorban a karbonátos kőzetekhez (mészkő és dolomit) köthető, mivel ezek kifejezetten érzékenyek a kémiai és mechanikai kopásra, valamint a tektonikai hatásokra (törések, ráncok, repedések stb.). A szén-dioxiddal dúsított víz behatol a karbonátbázis repedésein feloldva a kőzetet, és különféle felszíni (repedések, víznyelők, karsztmezők, osztriga, csípő, tornyok, pillérek) és földalatti (gödrök, barlangok, barlangok) karsztformákat hoz létre.^[8]

A különleges földrajzi helyzet és az éghajlati adottságok számos természeti jelenség megjelenéséhez és gazdag biodiverzitáshoz járultak hozzá a park területén. A mediterrán éghajlati régió közelsége ellenére a Velebitnek köszönhetően mérsékelt hegyvidéki éghajlat uralkodik, amely éghajlati elválasztóként működik a tengerparti régió és a Lika-fennsík között. A víz rendelkezésre állása, amelyet a terep konfigurációja befolyásol, nagy hatással van a terület biodiverzitására. A Nemzeti Park a Plitvicei-fennsíkon található, amelyet három, a Dinaridákhoz tartozó hegy vesz körül: Plješivica (Gornja Plješevica csúcs 1640 m), Mala Kapela (Seliški csúcs 1280 m) és Medveđak (884 m).^[9] Az erdős dombok víztározóként szolgálnak és számos állatfajnak is menedéket jelentenek. A déli hegyek és északon a Korana folyó közötti szűk térben tapasztalható nagy magasságkülönbség szintén jelentős oka a fajok sokszínűségének ebben a régióban. A teljes magasságkülönbség a nemzeti park területén 912 m.^[9]

Travertínó üledékek a pleisztocén kortól napjainkig a környező hegyek közötti víznyelőkben és mélyedésekben keletkeztek. A déli felső tavak túlnyomórészt dolomitból, míg az alsó tavak északon mészkőből állnak. A dolomit kőzetek vízáteresztő képessége kisebb. Ezzel szemben a mészkő kőzetek tömörek és masszívak, ugyanakkor áteresztőbbek is. Jelentős különbségek láthatók a felső- és alsó tavak tájai között is. A felső-tavakon több kis tó sorakozik párhuzamosan és kisebb a vízhozam is. Az alsó tavak sokkal nagyobbak, és a Korana folyó szurdokát alkotják^[10], amely Szluin és Károlyváros felé folyik tovább.

A tavaktól délre két kis vízfolyás találkozik: a Bijela és a Crna-patakok. Ezek Plitvički Ljeskovactól délre folynak, és a falu egyik hídján egyesülnek, és együtt alkotnak egy kis folyót, amelyet Maticának hívnak. Prošćansko-tó részét képező Liman-öbölben egy másik patak is ömlik a tavakba. A patakok a vizet állandó forrásból nyerik, de a víz mennyisége változó. Átmenetileg más, többnyire kiszáradt patakok vize nyugat felől éri el a Prošćansko-tavat. A Plitvice-patak a tavak északi végén, a Nagy Vízesés fölött eléri a Plitvicei-tavak láncát. Ezt a helyet Sastavcinak hívják. A Plitvicei-tavak és a Plitvice-patak víztömege a Koranába ömlik.^[10]

A Plitvicei-tavak földalatti konfigurációját különféle geológiai jellemzők alkotják. A Nemzeti Park teljes területe Délkelet-Európa karsztterületeihez tartozik. Jellemzői a törékeny és porózus kőzetek, elsősorban a mészkő és a dolomit. Ez a konfiguráció gazdag különféle geomorfológiai jelenségekben, mint például szakadékok, karsztmezők, öblök, víznyelők, karrmezők és hasonlók. Egyelőre keveset tudunk erről, és a tudományos kutatás még várat magára. A karszt természeti jelenségek nagy része a föld alatt játszódik le, ahol bőséges a víz, többnyire földalatti földalatti folyók fejlett rendszerei formájában. Amikor a víz áthatolhatatlan kőzetekkel találkozik, feljön a felszínre.

Eddig 114 barlangtani objektumot rögzítettek a park területén. Ebbe a számba tartoznak a park peremterületén, azaz a hivatalos határain kívül kb. 500 m-re található létesítmények is. A park területén található barlangtani objektumok típusa szerint az aknabarlangok dominálnak. Ezek aránya 72%, míg a maradék 28% többnyire vízszintes kiterjedésű barlang.^[8] A méreteket tekintve a kisebb (sekélyebb és 50 m-nél rövidebb) objektumok dominálnak, amelyekből 91 darab van. 23 objektum (20%) a közepes méretű barlangi objektumok csoportjába sorolható (az objektumok mélysége vagy hossza 50-500 m között van). Az eddig feltárt objektumok teljes hossza 1664 m, mélysége 2251 m. Rendkívül nagy barlangtani objektumok, amelyek mélysége vagy hossza meghaladná az 500 métert, egyelőre nem ismertek.^[8]

A nemzeti park karsztkőzetekben (főleg dolomitban és mészkőben) gazdag. A számos barlang közül a Kaluđerovaci-tó feletti Golubnjača (145 m) és Šupljara (68 m) barlangok várják a látogatókat. További barlangok a Mračna špilja (160 m), a Vila Jezerkinje (104 m) és a Golubnjača na Homoljačko polje (153 m).^[8] A Villa Jezerkinje, a Šupljara és a Golubnjača barlangok geomorfológiai természeti emlékként már 1964-ben védettek voltak. A nemzeti parkon belül ezeken kívül még számos barlang található, mint például a Čudinka (-203 m) vagy a Vršić-barlang (-154 m, hossza 110 m). A Čudinka-barlang abból a szempontból is érdekes, hogy az egész barlang egyetlen tágas vertikumból áll, amely régóta az egyik legmélyebb Horvátországban.^[8] Barlangi medve csontjait a sertić poljana-i Rodić-barlangban és az alsó-tavak Mračna barlangjában találták meg.^[8] A barlangtani objektumok utolsó szisztematikus kutatása a Plitvicei-tavak Nemzeti Park területén az 1960-as években történt.

A Park területén a mezozoikumi mészkövek dominálnak dolomit lerakódásokkal, de vannak tiszta dolomitos részek is. A kevésbé áteresztő vagy vízálló dolomitok és a korrodált és vízáteresztő mészkőösszetételű jura és kréta kori lerakódások aránya meghatározta az egész terület mai megjelenését. A kőzetek sajátos hidrogeológiai tulajdonságai lehetővé tették a víz visszatartását a triász kori dolomit kőzeteken, de a kréta kori mészkő üledékekbe történő bevágásokat is. Emiatt a tórendszer felső- és alsó tavakra oszlik. A felső tavak dolomitokon képződtek, térben és térfogatilag dominánsak, tágasabbak, tagoltabbak és lankásabb partúak az alsó tavakhoz képest. Az alsó tavak egy keskeny, meredek partú mészkő szurdokban keletkeztek. A szakemberek szerint ez a tórendszer 12-15 ezer évvel ezelőtt keletkezett.^[8]

A Plitvicei-tavak jelenségei évszázados folyamatok és mészkőlerakódás eredménye, amely bőségesen van jelen e karsztterület vizeiben. A növényekre rakódott leülepedett mészkőből mészkőtufa képződött. A Plitvicei-tavak sajátossága, hogy a tavak össze vannak kötve. Az állandó változások miatt az egyes tavak egyenkénti elemzése nem lehetséges. A tórendszer felső és alsó részének víztömegei folyamatosan változtatják a tavakat és a környező tájat. Folyamatosan új üledékek és új vízesések képződnek. Összességében a tóegyüttes nagyon érzékeny és instabil ökoszisztéma.

Geológiai értelemben a Plitvicei-tavak formálódási jelenségei nagyon fiatalok. A mészkő bomlásának és lerakódásának összetett folyamatai különleges éghajlati viszonyokat igényelnek. A jégkorszak vége óta léteznek (kb. 12 000-15 000 év). A Plitvicei természeti jelenségek előfordulásának fontos tényezői az időjárási és hőmérsékleti viszonyok, a vízminőség és egyéb természeti tényezők. A kalcittelítettség nagyon magas. A víz nagy ásványtartalmú, mineralizált, kalcium- és magnézium-hidrogén-karbonáttal túltelített.^[11]

A mészkő bomlása a szénsavas folyamatokhoz kapcsolódik. A természetes környezetben a szénsav (H2CO3) a levegőből származó szén-dioxidból (CO2) és az esővízből (H2O) áll. A mészkő és a dolomit főleg kalcitból (CaCO3) áll, amely vízben rosszul oldódik. A szénsav hatására a kalcitból kalcium-hidrogén-karbonát (Ca (HCO3) 2) képződik. Ezt a következő képletek mutatják meg:

$${\displaystyle {\ce {H2O + CO2 <-> H2CO3 <-> H+ + HCO3- <-> 2 H+ + CO3^{2-}}}}$$ $${\displaystyle {\ce {CaCO3 + H2CO3 -> Ca(HCO3)2}}}$$ $${\displaystyle {\ce {CaCO3 + H+ + HCO3- <-> Ca^2+ + 2 HCO3- <-> Ca(HCO3)2}}}$$

A Plitvicei-tavakban egyedülálló folyamat megy végbe a világ más hasonló jelenségeihez képest. Itt a mészkőlerakódás és tufaképződés dinamikus folyamat, nem statikus, mely csak egy helyen megy végbe. Egy másik különlegesség a növényzet hatása a lerakódási folyamatban. A növényzeti akadályok lelassítják a vízáramlást. A víz jelentősen habzik, vonzóbbá téve a vízeséseket és a vízeséseket. Plitvicében a víz, a levegő, a sziklák és a növényzet közötti kölcsönhatás folyamatosan dinamikus és változó.^[11]

A tavaktól körülbelül 30 km-re északra, Szluin központjában található a Rastoke, amelyet "kis Plitvicei-tavaknak" is neveznek, mert hasonló jelenségekkel rendelkezik. A Korana és a Slunjčica folyók itt egyesülnek. A vízben lévő szén-dioxid mennyiségének mérései azt mutatják, hogy megfelelnek a Plitvicei-tavak területén zajló folyamatos lerakódási folyamatoknak. A forrásokban a szén-dioxid mennyisége körülbelül hússzor akkora, mint a légkörben. Lefelé ez a mennyiség csökken. A Plitvice-patak tehát idővel a kezdeti szén-dioxid-mennyiség akár 97%-át is elveszíti.

A Korana folyón tufa csak az első 10-15 km-en fordul elő, még akkor is, ha a további kilométereken a pH-mérések szerint kedvezőek számára a feltételek. A Kozjak-tó fenekén az elmúlt 3000 évben állandó, évi 0,8 mm-es lerakódás alakult ki. A gátak évente 13 mm-rel nőnek. A tufaképződés folyamatai így legyőzik az eróziót, amely a tó érzékeny gátjait tönkretenné. Becslések szerint a tó fenekén 6000 vagy akár 7000 éves tufatelepek találhatók.^[12] A kalcium-karbonát lerakódása nem következik be azonnal a Plitvicei-tavakba ömlő folyók forrásainál. Ehhez bizonyos szintű ásványianyag-telítettség szükséges. A forrásoknál a telítettségi szint alatti. Csapadék esetén a telítési szint 3-nál nagyobb, a víz pH-értéke 8,0 feletti (enyhén lúgos), az oldott szerves szén koncentrációja pedig 10 mg/liternél kisebb.

A travertin akadályok a folyamatos lerakódási folyamat eredményei. Ahogy a víz vékony rétegekben átfolyik a gátakon, karbonát válik ki a vízből. A szén-dioxid mennyisége növekszik. A kalcium-karbonát kicsapódott mikrokristályok formájában, CaCO3 travertin lerakódások formájában ürül ki. Ez a jelenség különösen ott fordul elő, ahol moha van, ami lehetővé teszi a kristályok jobb tapadását. Idővel a régebbi gátakat túlterhelheti a vízszint emelkedése, mivel az új akadályok túlnőnek a régieken. 400 évvel ezelőtt a mai Kozjak-tó helyén még két tó volt. A tó legalsó részén, a Matijašević-draga közelében a víz alatti akadályok 40 m magasak és 4 m-rel a vízfelszín alá nyúlnak. Ezek az akadályok formálták a múltban a mai csodálatos vízesést.

Az aktív gátak és a tavi üledék korának elemzése azt mutatta, hogy a tavi üledék átlagos éves lerakódási sebessége körülbelül 17-szer alacsonyabb, mint a travertin gátak növekedési üteme (kb. 13,5 mm), ami a tó szintjének emelkedéséhez vezet. A közelmúltban végzett, hidrológiai módszerekkel végzett elemzések alapján azt számolták ki, hogy a Kozjak-tó kijárati gátjának éves növekedési üteme körülbelül 5,6 mm, míg a Prošćansko-tónál a sebesség körülbelül háromszorosa. Mindegyik akadálynak megvan a maga dinamikája, egyesek gyorsabban, mások lassabban nőnek, míg az alsó torlaszok időnként meghaladják a felvízi korlátokat, amelyek víz alá merülnek, és két tóból egy tó keletkezik.^[12] Példa erre a dinamikára a Kozjak-tó víz alatti gátja. Körülbelül 400 évvel ezelőtt a Kozjak-tó két tóra oszlott, amelyeket egy mészkőgát és egy körülbelül 40 méter magas vízesés választott el egymástól, azonban a Kozjak-tó végén lévő mészkőgát (Kozjački mostovi) sokkal gyorsabban nőtt, mint az azt elválasztó gát. Ily módon a tó vízszintje emelkedett, fokozatosan beborítva a vízesést, és a gát lesüllyedését és a két tó egybeolvadását okozta, ahogyan azt ma is látjuk.^[12]

A moha, az algák és a vízi növények fontos szerepet játszanak a Plitvicei-tavak és a travertin akadályok egyedülálló tájképének kialakításában. A növények a fotoszintézis során szén-dioxidot kötnek meg a vízből, és oxigént termelnek. Útközben szénhidrogén csapódik ki. Plitvicében a legtöbb kutatást Ivo Pevalek horvát tudós végezte. Neki köszönhetően a Plitvicei-tavak országos és világszintű védelmet kaptak. A legújabb tudományos vizsgálatok azt mutatják, hogy a folyóvízből a karbonátok kiürüléséért nem elsősorban a növényzet a felelős, a növények azonban közvetve hozzájárulnak a tufa kialakulásához. A lerakódás kulcstényezői a következők: víz lassítása, levegőztetés és permetezés. A moha szubsztrátumként szolgál a lerakódáshoz. A mohán szaporodó mikroszkopikusan kicsiny baktériumok és algák milliói szintén fontosak. Nyálkahártyát választanak ki, ami fontos a kalcit mikrokristályosodásában. A legfontosabbak a Bryum és Cratoneuron nemzetségből származó mohák.

A növényzet fontos szerepet játszik a plitvicei jelenségek alakításában. A fiatal mohahajtások zöldek és puhák, többnyire tufa nélkül, míg az idősebb hajtások teljesen fedettek és megkövesedtek. A moha nemcsak a travertin akadályok kialakulását ösztönzi, hanem a gát részévé is válik. A régebbi travertin gátakat megkövesedett algák és mohák töltik meg. A Plitvicei-tavakra ez a fajta tufa jellemző. Bár a növényzet pozitív hatással van a tufaképződésre, a vízben lévő szerves anyagok túlzott koncentrációja negatív hatással van ezekre a folyamatokra. Ha túl sok a növény, az negatív hatással van az ásványi anyagok lerakódására. A Korana-híd alatt a kalcium-hidrogén-karbonát túltelítettsége ellenére, a víz túlzott szervesanyag-koncentrációja miatt a Korana nagyon rövid mésztufa lerakódási folyamattal rendelkezik. A park igazgatósága szisztematikusan megkezdte a felesleges növényzet eltávolítását a travertin akadályok mentén. A tufa kialakulásában döntő tényező a víz tisztasága. A vízben oldott szén értéke alig haladja meg a 2,5 mg/litert a felső tavakon (Matica). Az 5,15 mg/literes koncentráció magasabb az alsó tavakban. Hasonló koncentrációkat találtak más horvát folyók forrásainál is a karsztterületen.

Káros hatású volt a szállodából és a tó környékén folyó mezőgazdasági tevékenységből származó egykori szennyvíz. Ez a tavak eutrofizációjának fokozódásához (a víz szervesanyag-koncentrációjának növekedéséhez) vezetett. A travertin jövőbeni képződése érdekében ezt a rendkívül érzékeny területet meg kell védeni az ember káros hatásaitól. Ezért 2006 óta szigorúan tilos a tavakban úszni. Korábban a Kozjak-tóban lehetett úszni.

A tavakat és forrásokat körülvevő erdősávot már 1883-ban külön övezetté nyilvánították, ahol tilos volt a fakitermelés. A park mintegy kétharmadát erdő borítja. Részei a Nemzeti Ökológiai Hálózatnak és a NATURA 2000 természeti örökségvédelmi európai projektnek.^[13] Az erdők és a víz összefüggenek, és nem tudnak megélni egymás nélkül. Az erdő nagy mennyiségű vizet tart vissza, tárol és tisztít. A park területén nagy kiterjedésű, kiváló minőségű erdők találhatók, beleértve az esőerdőket is, amelyek a vadon élő állatok legjobb élőhelyei. A Plitvicei-tavak erdei három európai nagyragadozónak adnak otthont: a barnamedvének, a farkasnak és a hiúznak. Számos harkály- és erdei bagolyfaj tanúskodik az élőhely kiváló minőségéről és természetességéről.^[14]

A legelterjedtebb fafaj a bükk, amely árvacsalános és fehér sásos erdei közösségekben nő. A következő legnagyobb faj a fenyőfélék, amely a dinári bükk-fenyő erdőkben nő. Mindkét faj árnyékkedvelő (schiophytes), így árnyékos élőhelyeken is növekedhet. Megjelennek a dolomiton hunyoros lucfenyő és a hunyoros ezüstfenyős erdőtársulások. A tó övezetében és a Korana-szurdokban a fekete gyertyán őszi sásos erdőközössége nő. További jelentős erdei fafajok: a gyertyán, az ostrya és a feketefenyő. A parkban 1267 különböző növényfajt regisztráltak, ebből 50 orchideafajt.^[14]

Az erdő a helyi lakosság életének szerves része. A fát építőanyagként és tűzifának használják. A múltban néhány erdőt kiirtottak, és helyettük rétek, gyepek és szántók keletkeztek, ezzel akaratlanul is hozzájárulva a biológiai sokféleséghez. A lakosság számának csökkentésével egy részét elhagyták, és az erdő ismét megnőtt. A park egyik értéke a Čorkova uvala fenyő-bükkös esőerdeje, amelyet 1965-ben az erdei növényzet különleges rezervátumává nyilvánítottak. Ritka növényfajok: a Cypripedium calceolus, az egyik legszebb európai orchidea^[13] és a park 55 orchideájának egyike, ezt követi a Gentiana pneumonanthe, a Ligularia sibirica és a Spiraea cana. A gombák közül kiemelkedik a Camarops tubulin szaprofita gomba, amely a Čorkova uvala esőerdejében korhadt fákon él. Horvátországban csak itt fordul elő, és veszélyeztetett és védett fajként csak néhány európai országban találták meg.

A park növényvilágának változatossága és gazdagsága szempontjából különösen fontosak a gyepes élőhelyek (rétek és legelők). Tekintettel arra, hogy olyan területre volt szükség, amely lehetővé tette az állatállomány legeltetését és az élelemtermelést, a gyepterületeket az ember hozta létre, így növelve a biodiverzitást és az ökoszisztéma stabilitását. Az endemikus növényfajok száma a parkban viszonylag alacsony (körülbelül 1,7%), de nem elhanyagolható, tekintettel számos érdekes faj jelenlétére. A ritka réti növények közé tartozik a réti scilla (Chouardia litardierei), a szabdaltlevelű hunyor (Helleborus multifidus), a horvát szegfű (Dianthus croaticus) és az ujjas keltike (Coridalis solida). Különösen veszélyeztetett faj a szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica), melynek egyetlen lelőhelye nemcsak Horvátországban, de Délkelet-Európában is itt található.^[13]

A Plitvicei-tavak Nemzeti Park állatvilága az élőhelyek sokféleségének és megőrzésének köszönhetően változatos és gazdag. A biodiverzitást az állatvilág tekintetében még nem tárták fel teljesen. Az eddig azonosított 259 faj közül a gerinceseket viszonylag jól ismerjük, míg a gerinctelen faunát, bár sokkal ezek nagyobb számban képviseltetik magukat, kevésbé tanulmányozták. A vizsgált csoportokon (gerinctelenek és gerincesek) belül jelentős számú ritka és veszélyeztetett faj is szerepel.^[15]

A park területén nagy a biodiverzitás és számos különféle élőhely található az állatok számára: tavak, erdők, gyepek, sziklák, barlangok és még sok más. A Plitvicei-tavak legvonzóbb része a vízesések és a travertingátak, melyek különleges élőhelyek is, ahol mohák és változatos mikroszkopikus világ nő: algák, baktériumok, rovarlárvák stb. Ezek részt vesznek a travertingátak kialakításában is. A tufa a környezeti hőmérséklethez közeli hőmérsékleten kicsapódott kalcium-karbonát terméke, mely gyakran tartalmazza mikrofiták és makrofiták, gerinctelenek és baktériumok maradványait.^[12]

Az erdők számos vadon élő állat élőhelyei. Az avarréteg globális szinten az állatvilág egyik leggazdagabb mikroélőhelye. Gyíkok, rovarok, különféle gombák és baktériumok otthona. A kétéltűeket és hüllőket egyenként 14 faj képviseli. A park területén találtak alpesi szalamandrát (Salamandra atra), amely egy nagyon ritka faj, az Alpokban 1200 méter felett él, és nagyon ritkán 1000 méter alatti magasságban is előfordul. Érzékeny a zavarokra és a táplálékhiányra. A gyíkok közül különösen érdekes az elevenszülő gyík (Zootoca vivipara). A park területén a horvát faligyíkot (Iberolacerta horvathi) is feljegyezték. Egyébként a faj a keleti Alpoktól az északi Dinaridákig terjedő keskeny sávban terjedt el, amelynek Horvátország is része, így jelenléte a parkban különösen érdekes.^[15]

Különösen érdekes rovarcsoport a tegzesek, melyből eddig 89 fajt regisztráltak, amelyek közül endemikus faj a Drusus croaticus és endemikus alfaja a Ryacophila dorsalis plitvicensis.^[15] Érdekes a Molops plitvicensis endemikus rovar, amely csak a Plitvicei nyírerdőkben él. A szárazföldi és a vízi ökoszisztémákat összekötő életciklusuk miatt érdekes és különleges rovarcsoportot alkotnak a szitakötők, melyeket eddig szisztematikusan nem kutattak, és nem is katalogizálták teljesen őket. Leggyakrabban a park erdőterületein található, nyugodt, part menti, növényzetben gazdag vizekben költenek. A parkban körülbelül 35 szitakötőfaj létezik, ami az összes európai szitakötőfaj egynegyede. A nemzeti parkban 321 lepkefajt,^[15] 157 madárfajt és 20 denevérfajt regisztráltak.^[16] A réteken a Maculinea nemzetséghez tartozó kéklepkék három faja található, amelyek Európa legveszélyeztetettebb lepkéi közé tartoznak: a szürkés hangyaboglárka (Phengaris alcon), a a nagyfoltú hangyaboglárka (Phengaris arion) és a karszti hangyaboglárka (Phengaris rebeli). Kritikusan veszélyeztetett faj a Phengaris alcon, amely a legsűrűbb populációkkal rendelkezik a parkban.^[15]

A park gazdag és változatos ornitofaunával rendelkezik, ahol eddig 168 madárfajt regisztráltak. Az erdei élőhelyek megőrzésének és kiterjedésének köszönhetően (mely park a területének kb. 76%-a) az erdei élőhelyekhez kapcsolódó fajok sokfélesége és gazdagsága nagy. A madárcsoportok közül különösen kiemelkedik a harkály, bagoly, ragadozó madarak és cinegék. A parkban 9 harkályfajt, 12 ragadozófajt és 8 bagolyfajt jegyeztek fel.^[15] Az európai törpekuvik (Glaucidium passerinum) a legkisebb európai bagolyfaj, amely tűlevelű és vegyes erdőkben él a park területén. A Korana-szurdok szikláin fészkel a vándorsólyom (Falco peregrinus), a világ egyik leggyorsabb madara. Prédafogás közben akár 230 km/h sebességet is elérhet. Az Antarktisz kivételével minden kontinensen megtalálható.^[16] A nedves gyepeken, legelőkön és réteken harisok élnek. Főként a homoljaci és brezovaci réteken fészkelnek.

A vizek a nemzeti park mindössze 1%-át teszik ki, de ez a park legérdekesebb része. A vízben szitakötők és szúnyogok szaporodnak. A plitvicei víz mészkőben és oxigénben gazdag, így pisztrángok és rákok is megtalálhatók. A tavak és mellékvizeik a tipikus pisztrángos hegyvidékek jellegzetességeivel rendelkeznek. Az ichthyofauna szerkezete a múltban történt újratelepítésekkel és más tényezők (pl. a klímaváltozás) következtében megváltozott. A sebes pisztrángot (Salmo trutta) ma már elnyomják a domolykó (Leuciscus cephalus), a vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus) és a csuka (Esox lucius allochton) populációi.^[15] Találhatunk olyan fajokat is, amelyek nagyon igényesek a környezeti feltételekre, mint például a vidra. Éjszakai állat, egyedül él, ezért ritkán látható.

A Parkban több mint 50 emlősfajt jegyeztek fel. Közülük is kiemelkednek számban és fajlagosságban denevérek (22 faj). A szintén szigorúan védett és globálisan veszélyeztetett fajok, a barna medve (Ursus arctos), a szürke farkas (Canis lupus), a hiúz (Lynx) és a vidra. Mindezek a fajok a csendes és félreeső területeket részesítik előnyben, amelyek elegendő zsákmányt biztosítanak számukra, menedéket a napi pihenéshez és különösen a kölykök neveléséhez. Különösen igényes ebben a tekintetben az hiúz, mely kritikusan veszélyeztetett faj státuszú.^[15]

A Plitvicei barlangok karsztos élőhelyek, stabil hőmérséklettel, magas páratartalommal és teljes sötétséggel. Itt élnek olyan barlangi állatok, amelyek olyan életkörülményekhez alkalmazkodtak, mint a denevérek. A Rodić-barlangban egy új rovarfajt, a Machaerites udrzalit is találtak, amely endemikus, és a világon sehol máshol nem fordul elő.

A Plitvicei-tavak a történelem során jelentékeny emberi beavatkozásnak voltak kitéve. Egyáltalán nem egy elhagyatott vagy magányos természetvédelmi területet képviseltek. Mivel fontos közlekedési útvonal mentén helyezkedtek el, a különféle kulturális hatások találkozási helye voltak.

A Plitvicei-tavak környékét évezredek óta lakják emberek. Éltek itt illírek, trákok, kelták, rómaiak, avarok, szlávok és törökök. Az i. e. 12. század és az 1. század között a területet az illírek egyik törzse japodok lakták, akik a könnyebb védekezés és az utak ellenőrzése érdekében a magaslatokon településeket építettek, és többnyire szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkoztak.^[17] Julius Caesar uralkodása alatt a Plitvicei-tavak a Római Birodalom illír tartományának része lett. A rómaiak több mint hat évszázadon át uralták ezt a területet. A Római Birodalom összeomlásával különféle kisebb-nagyobb népcsoportok hatoltak be ezekre a területekre, amelyeket a rómaiak barbároknak neveztek.^[17] A rómaiak bukása után keleti gótok és avarok telepedtek itt le.

A 7. században a horvátok ősei telepedtek le véglegesen ezen a területen. A középkorban a bevándorló horvátok elrománosodott japodákkal és a lakosság többi részével keveredtek, és a történelem előtti erődítmények helyén középkori erődítményeket építettek. A középkori erődítmények közül kiemelendő Merszinj vára, amely tágas és jól megerősített erőd volt, és Lika és Korbava erődítményei közül a legmagasabban épült. A közelében található egy kisebb erőd, Prozor vára. Mindenképpen említést érdemel a Kozjak-tó feletti Krčin vára, amely állítólag a 13. század végén épült, és az elmúlt években jelentős régészeti kutatások tárgyát képezte. A Homoljačko és Brezovačko mezők bal és jobb oldalán több kisebb erődítmény állt, melyek az Otocsánba vezető utat ellenőrizték. A tágabb körzetben tucatnyi olyan arra utaló helynév található, amelyek tanúsága szerint ott egykor templomok álltak, és a török hódítások során pusztultak el.^[17] A tavak a középkori Horvát Királyság részei voltak egészen addig, amíg Horvátország 1102-ben perszonálunióba nem lépett Magyarországgal.

A Zrínyiek és a Frangepánok nemesi családjainak jó gazdálkodása gazdasági fellendülést eredményezett a tavak tágabb térségében. A Plitvicei-tavakon az ókori japod település és a római épületek maradványaira egy kolostor épült, mely valószínűleg a pálosoké vagy a templomosoké volt. Mára már csak a falmaradványok maradtak meg belőle. Az alapok travertin kőzetből voltak.

1493-ban a Plitvicei-tavaktól nem messze a Korbavamezőn fontos csata zajlott, amelyben a boszniai szandzsák-bég Hadum Jakub-pasa legyőzte a Derencsényi Imre bán vezette horvát nemesi sereget. Lika és Korbava 1527-es eleste után több mint két évszázadon át az oszmán uralom alakult ki Plitvice térségében. Az oszmánokkal vívott állandó harcok ezt a területet teljesen elpusztították, így a 16. században teljesen kihalt volt, eredeti lakossága pedig szinte teljesen kivándorolt, biztonságosabb területekre menekülve.^[17] Az oszmánok később messze északra és nyugatra nyomultak tovább Horvátország és Magyarország belsejébe. 1527-ben a horvát nemesség a cetingrádi száboron I. Ferdinándot választotta horvát királlyá. A választás során a horvát nemességet leginkább gyakorlati okok vezérelték arra számítva, hogy Ferdinánd megvédi az akkor a törökök által súlyosan veszélyeztetett Horvátországot. 1538-ban I. Ferdinánd király elrendelte a Katonai határőrvidék felállítását a Habsburg és az Oszmán Birodalom határán. Ez döntő hatással volt a helyi lakosság életére.

A helyi horvátok mellett más nemzetek tagjai is a katonai határvidékre költöztek, hogy katonai szolgálatot végezzenek. Közülük a legtöbben a török elől menekülő szerbek voltak, akik katonai szolgálatért cserébe elhagyott területeken kaptak menedéket. A katonai határőrvidék teljes lakosságának, különösen a krajnaiaknak kötelessége volt megvédeni ezt a területet az állandó nyugtalanságtól és a szörnyű pusztítástól. A Plitvice nevét először 1558-ban említik a feljegyzések, ahol a Szjenicsákon tartott horvát szábor határozata utasította a terzsáci grófot, hogy helyezzen el három őrhelyet „Prythwyczén”.^[17] 1788-tól a tavak környéke Habsburg uralom alatt állt, és ezután már nem került török kézre. Amikor az oszmán fenyegetés gyengült, a katonai határ visszakerült a horvát bán ellenőrzése alá.

A Krajina, melyhez a tavak területe is tartozott a Habsburg Birodalom határterülete volt. Cselekvőképes lakosságának többsége mindenkor harcra készen kellett hogy álljon, békeidőben pedig szarvasmarha-tenyésztéssel és mezőgazdasággal foglalkozott. Az oszmán határ felé egy egész sor megerősített őrállás, ún. čardak volt. A čardakok megerősített kisebb tornyok vagy erősebben épített faházak, ahonnan jó kilátás nyílt, és lehetett követni az ellenség mozgását a határ túloldalán. A čardakokat úgy helyezték el, hogy az őrök láthassák egymást, és jelezzék egymás észrevehető ellenséges mozdulatait. A čardakok sora a Plitvicei-tavakon is áthaladt, és az akkori katonai térképekre is rárajzolták, a Kozjak-tó pedig az Oszmán Birodalom és a Habsburg Monarchia határán volt.^[17]

1805-ben Plitvice területe Napóleon uralma alá tartozott, aki megalapította az Illír tartományt. 1814 után a Plitvicei-tavak területe visszatért a Habsburg uralom alá. 1850-től csak hivatásos katonák szolgáltak a közeli határon. Ez az időszak Horvátországban is a nemzeti ébredés időszaka. 1871-ben a híres horvát politikus, Eugen Kvaternik a Plitvicei-tavaktól északra fekvő Rakovicában halt meg. 1873-ban a határőrvidéken végleg megszűnt a katonai közigazgatás. A 19. század második felének elejéig a Plitvicei-tavak teljesen ismeretlenek voltak a nagyközönség előtt, mert a háborús veszélyek, illetve az utak és ösvények hiánya miatt nem utaztak oda. A tavakhoz nem lehetett hozzáférni, mert nem voltak kiépített utak, nem voltak települések vagy lakóházak. II. Frigyes Ágost szász király volt az első neves államférfi, aki 1845-ben ellátogatott a Plitvicei-tavakhoz és megmászta a Lička Plješivica-hegyet, amelyről terjedelmes feljegyzés is készült, és maga a király több rajzot készített a Plitvicei-tavakról.^[17] A század második felében megkezdődött a Vrhovine és Otocsán lakosságának betelepülése, akik malmokat és fűrészmalmokat építettek a vízeséseken, az erdőket pedig kiirtották, hogy mezőgazdasági területhez jussanak.

A Plitvicei-tavak turizmusának kezdetei 1861-re nyúlnak vissza. Ebben az évben építették fel a katonai határőrvidék tisztjei Velika Poljanán az első turistaházat, az ún. „Császárházat”, amely mindössze 3 szobával rendelkezett.^[18] Az első utazók, akik a Plitvicei-tavakhoz érkeztek, útleírásaikban leírták a Plitvicei-tavak valószerűtlen szépségeit. Az elsők között volt Adolf Veber Tkalčević, aki 1860-ban írta az „Út Plitvice felé” című útleírást. 1877-ben Dragutin Hirz publikálta a Vienac folyóiratban „Út a Plitvicei-tavakhoz” című cikket.^[17] 1888-ban a felső tavak körül ösvényeket építettek, hogy Stefánia hercegnő meglátogathassa a tavakat. Az ösvény a „Stefanin put” (Stefánia útja) nevet kapta, 1894-ben pedig József főherceg látogatása miatt épültek utak az alsó tavak körül. 1890-ben Antun Devčić, egy zenggi kereskedő fűrészmalmot és fogadót épített Labudovacon, és szabályozta a vízfolyást, hogy a vizet a lehető legjobban hasznosítsa a fűrészmalom számára. A birtokot 1896-ban vásárolta meg Gustav Janeček, aki eltávolította a melléképületeket, és panziót és fogadót épített, amelyet később „Pansion Labudovac”nak nevezett el.

1893-ban Zágrábban megalakult a Plitvicei-tavak és Környéke Rendezési és Szépítő Egyesület, melynek feladata volt, hogy lehetőséget teremtsen a nagyvilág fogadására és plitvicei tartózkodására, valamint gondoskodjon a tavak és környéke szépségének tartós megőrzéséről. Az egyesület tagjai a korszak kiemelkedő társadalmi személyiségei voltak. Az egyesület a második világháború kezdetéig működött, és mindvégig jelentős szerepet játszott a térség infrastruktúrájának (utak, ösvények, hidak, strandok, szálláshelyek) kiépítésében.^[17] 1894-ben a Plitvicei-tavakat 1000 turista és utazó kereste fel. 1896-ban „Hotel Plitvice” néven 28 szobás szálloda épült. Az első világháború előtti időszakban a Plitvicei-tavak egyre vonzóbbá váltak, és a Kozjak-tó feletti Velika Poljanán számos magánvilla épült (Villa Anka, Villa Naš mir, Villa Vučetić na). 1909-ben a Plitvicei-patak forrásától Velika Poljanáig és Drežnik Gradig vízellátó rendszert építettek ki. 1910-ben jelent meg Zágrábban Dragutin Franić professzor, publicista, hivatásos író és hegymászó „Horvátország szépsége és dicsősége” című könyve, melyben összegyűjtött minden korábbi feljegyzést és tudást a Plitvicei-tavakkal és Likával kapcsolatban. A mű még ma is kimeríthetetlen forrása a Plitvicei-tavakkal kapcsolatos munkáknak.^[17]

Az első világháború alatt a Plitvicei-tavakon nem folyt jelentősebb tevékenység. A Jugoszláv Királyság első éveiben, a 20. század elején számos terv és javaslat született e terület szabályozására, de igazából nem tettek semmit, sőt a megindult építkezések újabb károkat okoztak a környezetben. 1922-ben a tavak környezetében már 250 szoba várta a vendégeket. 1925-ben a szépítő egyesület tagjai az elsők között indítottak kezdeményezést a Plitvicei-tavak nemzeti parkká nyilvánítására. A turizmus fejlődését nagyban befolyásolta a likai vasút 1927-ben történt megépítése. Közben Ivo Pevalek akadémikus munkásságával, társadalmi és tudományos hírnevével, valamint az akkori Bányászati és Erdészeti Minisztériumhoz írt leveleivel igyekezett felhívni a figyelmet a Plitvicei-tavak megőrzésére és megakadályozni a tavak fontos anyagának a travertinnek építőanyagként történő kitermelését.^[17] 1937-ben a tavak körül már 668 szálláshely volt, ahol a vendégek 24 000 vendégéjszakát töltöttek, ebből 18 000 belföldi és 6 000 külföldi turista volt. A turizmus megtorpanásához vezetett, amikor a Plitvice szálloda 1938-ban leégett, és a második világháborúban az tavak körüli összes középülettel és lakóépülettel együtt elpusztult. 1943-ban a Plitvicei-tavaknál, Labudovac területén tartották az antifasiszta nemzeti felszabadítási tanács, a ZAVNOH első ülését.

A második világháború után felépült az 500 férőhelyes „Jezero” szálloda, a Medveđak turisztikai üdülőhely, az egyedi lika építészeti elemekkel épített „Lička kuća” étterem hagyományos ételekkel, valamint a kiszolgáló személyzet számára épített „Mukinje” lakónegyed óvodával és könyvtárral.^[18] Utak is épültek. Plitvicei-tavak területén halad át a Zágrábból Splitbe vezető országút. Gáz- és távvezetékeket is építettek, gyalogutakat rendeztek, bevezették a kisebb hajókkal való közlekedést és további tudományos kutatásokat végeztek. 1971-ben a Nemzeti Parkban körülbelül 1000 férőhely volt, és további mintegy 200 a park közelében. Épült egy kemping is körülbelül 15 500 sátorhellyel. A Plitvicei-tavak 1979-es UNESCO Világörökség részévé nyilvánítása után a nemzeti parkban felgyorsult a turizmus fejlődése, amely a horvátországi háború előtti években érte el csúcspontját.^[18] A horvátországi háború idején a Plitvicei-tavak területét elfoglalták a szerbek, és leállt a turisztikai forgalom. A látogatók számának valódi növekedése csak a „Vihar” hadművelet és a Plitvicei-tavak felszabadítása után indult meg újra. A turistaforgalom több év után érte el ismét a háború előtti értékeket. 2014-ben számuk elérte az 1 millió 400 ezret.^[18]

Bővebben: Plitvicei-tavaki incidens

A szerb felkelők 1991. március 25-én nagygyűlést tartottak azzal a céllal, hogy a Plitvicei-tavakat az ún. Krajinai Szerb Köztársasághoz csatolják. Egy nappal később megváltoztatták a Nemzeti Park vezetőségét, és a Korana hídjára kitűzték a krajinai zászlót. Tizenöt felfegyverzett knini rendőr rohamozta meg a Nemzeti Park adminisztrációs épületét, annak érdekében, hogy végrehajtsák a korenicai községi képviselő-testület döntését a Krajinához csatolásról. A húsvét előtti éjszaka Josip Lucić (későbbi hadtesttábornok és a horvát fegyveres erők vezérkari főnöke) parancsnoksága alatt álló Rakitje MUP különleges egység, a Kumrovec MUP különleges egység és a Lučko terrorelhárító egység több száz tagja indult Plitvice felé. Március 31-én a hajnali órákban a főútvonalon nem messze Plitvice szállodáitól és kiegészítő létesítményeitől a horvát különleges erők járműszerelvényére lecsaptak a felkelők. ^[19] A Lučko terrorelhárító egység tagjait szállító buszon egy 22 éves horvát rendőr, Josip Jović meghalt, a különleges rendőrség hét tagja pedig megsebesült. Később Josip Jović meggyilkolásának helyén emlékművet állítottak.

A Plitvicei-tavak 16 tóból állnak a likai Mala Kapela és Plješivica közötti területen. Ezt területet fekvése és története miatt egyes térképeken ma is „Vražnji vrt”nek (Ördögkertnek) nevezik. A legenda szerint a Plitvicei-tavak nagy szárazság után keletkeztek. Emberek, állatok és növények egy csepp vízre vágytak. Az emberek egyre csak imádkoztak. Aztán megjelent a völgyben a Fekete Királynő fenséges kíséretével, megsajnálta az embereket, és erős széllel és mennydörgéssel végül a földre esett az eső. Olyan sokáig esett az eső és a vízszint annyira megemelkedett, hogy tavak keletkeztek.

A nemzeti park területén rendezik meg az 1981-ben alapított Plitvicei Maratont, amely ma Horvátország egyik legnépszerűbb és legrégebbi maratonja.

• Bács Gyula: Jugoszlávia (Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Budapest, 1983) ISBN 963-243-262-2

• ↑ Kožar: Lidija Kožar: Plitvička Jezera – Seminarski rad. www.academia.edu. Zadar: Sveučilište u Zadru Odjel za geografiju (2014) 3–14. o. (Hozzáférés: 2022. május 17.)

• ↑ NPP-KK: Nacionalni Park Plitvička jezera - Krški krajobraz. np-plitvicka-jezera.hr (Hozzáférés: 2022. május 18.)

• ↑ NPP-Sedra: Nacionalni Park Plitvička jezera - Sedra. np-plitvicka-jezera.hr (Hozzáférés: 2022. május 18.)

• ↑ NPP-Fauna: Nacionalni Park Plitvička jezera - Fauna. np-plitvicka-jezera.hr (Hozzáférés: 2022. május 19.)

• ↑ NPP-Flora: Nacionalni Park Plitvička jezera - Flora. np-plitvicka-jezera.hr (Hozzáférés: 2022. május 19.)

• ↑ NPP-Povijest: Nacionalni Park Plitvička jezera - Povijest. np-plitvicka-jezera.hr (Hozzáférés: 2022. május 19.)

• Plitvice magyar oldala
• Plitvicei-tavak.lap.hu – Linkgyűjtemény
• Plitvice blog
• Plitvicei-tavak Nemzeti Park az UNESCO világörökség honlapján (angolul)
• Plitvice Nemzeti Park – Horvát Nemzeti Parkok
• Plan upravljanja Nacionalnog parka Plitvička Jezera [archivált változat] (PDF) (horvát nyelven), Horvát Kulturális Minisztérium (2007. október 1.). ISBN 978-953-6240-83-8. Hozzáférés ideje: 2022. május 21. [archiválás ideje: 2014. július 1.] 

• Dragutin Franić: Plitvička jezera i njihova okolica, Tisak kraljevske zemaljske tiskare, Zagreb, 1910.
• Branimir Gušić, Mirko Marković (szerk.): Plitvička jezera – čovjek i priroda, Grafički zavod Hrvatske, Zagreb 1974.
• Josip Movčan, Drago Zdunić: Plitvice, Grafički zavod Hrvatske, Spektar, Zagreb 1985.
• Mato Njavro (szerk.): Plitvice Lakes, Turistička naklada d.o.o., Zagreb 2005, ISBN 953-215-212-1