Rézbányay János – Wikipédia

Rézbányay János (Paks, 1831. január 1. – Pécs, 1918. április 8.) római katolikus pap, pécsi árvaházi igazgató, pápai kamarás, joglíceumi tanár, történettudós, egyházi író, Rézbányay József egyházi író nagybátyja.

Rézbányai eredetű régi nemesi családból származott. Pakson az elemi iskolák elvégzése után az első gymnasiumi osztályt mint magántanuló végezte el. A következő két osztályt a piaristáknál, a többit a zirci ciszterciek vezetése alatt Pécsett végezte. Ugyanott mint papnövendék hallgatta a teológiát. A teológia befejezése után 1853-ban néhány hónapig mint szerpap (diakónus) működött Tevelen (Tolnamegye); majd 1843. január 16-án pappá szentelték. Tót-Kesziben (Tolnamegye), majd Rácpetrén (Baranyamegye) és a Pécs-belvárosi plébánián káplánkodott. 1857. szeptember 19-én a papnevelő intézetbe lelkiigazgatónak nevezte ki a megyés püspök. 1864 tavaszán Vokányba (Baranyamegye) ment plébánosnak. Innét közel nyolc évi működés után ismét visszakerült Pécsre, ahol a püspök s székesegyházi káptalan által 1872-ben fenntartott árvaháznak, mint igazgató vette át vezetését. E mellett 1878. augusztus 28-tól a pécsi püspöki jogakadémiánál mint magántanárt alkalmazták; előadta a bölcseleti erkölcstant és a művelődési történelmet, továbbá speciális tantárgy gyanánt a legújabb kor történelmét a francia forradalomtól saját koráig. 1874-ben szentszéki bíróvá, 1881-ben pápai kamarássá nevezték ki. Tagja volt a Szent István Társulat tudományos és irodalmi szakosztályának, valamint az Aquinói Szent Tamás Társulatnak. 1904. január 16-án ülte meg áldozópapságának ötvenéves jubileumát. 1906-tól tiszteletbeli kanonok. 1907-ben nyugdíjazták. 1915-ben a Szent István Akadémia II. osztályának alapító tagja volt. 1918-ban hunyt el 87 éves korában.

Az 1850-es évek elején néhány lelkes növendéktársával szövetkezve a papnevelő intézetben magyar irodalmi kört alakított. Ekkor kezdett a hirlapokba írni; az Idők Tanujának, Magyar Államnak 1859-től külmunkatársa volt, két évtizedig hozzászólott a napi kérdésekhez; írt politikai, egyház-politikai, közoktatásügyi, társadalmi s nemzetgazdasági cikkeket. Cikkei a Religióban (1871. Ó- és új társadalom); a Katholikus Theológiai Folyóiratban (1883. A természetes fejlődés rendszere a művelődés-történelem terén); a Magyar Államban (1886. 308. sz. Sláby Ferencz püspök felszent. jubileuma); a Bölcseleti Folyóiratban (1889. A scepticismus és következményei); a Hittudományi Folyóiratnak is munkatársa. Megindította és szerkesztette a Pécsi Közlöny című politikai lapot 1893-94-ben (azontúl pedig mint laptulajdonos munkálataival támogatta a lapot.)

• Korszerű bőjti beszédek. Pécs, 1873.
• Európa művelődési történelme, különös tekintettel hazánkra. Uo. 1878-81. Három kötet. (Ism. Uj M. Sion és Századok 1881.).
• Az ó-kori népek művelődési története. Bpest, 1886. (Ism. M. Állam 128., Irodalmi Szemle 6. sz., Bölcseleti Folyóirat 1887.).
• Egyházi beszéd szent István ünnepére. Uo. 1893.
• Egyházi beszéd. A nőnevelésről. Uo. 1897.

• Petrik Könyvészete.
• M. Könyvészet 1886.
• Kiszlingstein Könyvészete.
• Magyar Sion 1892. 628. lap.
• Várady Ferencz, Baranya multja és jelenje. Pécs, 1896. I. 416. 398. l.
• Magyar Állam 1904. 27. sz. és Rézbányay József szíves közlése.
• Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X , XIV. kötet, 538. oldal
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.  
• Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014.   [1]