RC Deportivo de La Coruña – Wikipédia

RC Deportivo de La Coruña
Csapatadatok
Teljes csapatnév	Real Club Deportivo de La Coruña, S.A.D.
Becenév	Depor, Herculinos,[2] Los Turcos, Blanquiazules[3]
Székhely	A Coruña, Spanyolország
Alapítva	1906
Klubszínek	kék-fehér
Stadion	Riazor Stadion[1]
Elnök	Tino Fernández[4]
Bajnokság	1ª RFEF – 1. csoport
Nemzeti sikerek
Bajnok	1 alkalommal
Kupagyőztes	2 alkalommal
Szuperkupa-győztes	3 alkalommal
Csapatmezek
Hazai Idegenbeli Harmadik
Hivatalos honlap
RC Deportivo de La Coruña honlapja
A Wikimédia Commons tartalmaz RC Deportivo de La Coruña témájú médiaállományokat.

A Real Club Deportivo de La Coruña (magyarul „La Coruña-i Királyi Sportklub”, röviden Deportivo La Coruña vagy csak Deportivo) a spanyol labdarúgó-bajnokság egyik legismertebb klubja. Székhelye a Galicia autonóm közösségben található A Coruña városa. Az egyesület 1906. március 2-án alakult meg Club Deportivo de la Sala Calvet néven. A Deportivo az 1941–42-es szezonban jutott fel először az élvonalba, ahol az 1949–50-es évadban a második helyet harcolta ki. Az „aranykor” 1957-ig tartott, mikor a klub kiesett a másodosztályba. A Deportivo anyagi helyzete, amely sosem volt túl jó, egyre válságosabbra fordult, és a jobb képességű játékosokat nem sikerült megtartania. Ennek hatására a klub először az élvonal és a másodosztály között ingázott, majd az 1970-es években egészen a negyedosztályig zuhant. Az egyesület adósságállománya eközben egyre nőtt. A válság kezelésének érdekében a klub vezetését lecserélték. Augusto César Lendoiro elnöksége alatt a Deportivo anyagi háttere megszilárdult és a sikeres igazolásoknak köszönhetően hosszú idő után ismét feljutott az élvonalba. A klub fénykora az 1992-től 2004-ig tartó időszakra esett. A Deportivo ekkor a spanyol bajnokság és az európai labdarúgás egyik meghatározó csapata volt. Azóta ugyan teljesítménye visszaesett, azonban a 2010-es évekig az első osztály meghatározó tagja volt. A 2010–11-es szezonban azonban a Valenciától az utolsó fordulóban hazai pályán elszenvedett 2-0-s vereség azt jelentette, hogy a csapat a 18. helyen végzett, és kiesett az élvonalból. 2021–22-ben a spanyol harmadosztályban szerepel.

A labdarúgás 1902-ben jutott el A Coruña városába. A helyieket az Egyesült Királyságból hazatérő José María Abalo ismertette meg a játék alapjaival. Két évvel később, 1904 márciusában került sor az első komolyabb mérkőzésre a Corralón de la Gaiteira-ban. A társainak adott első leckéket követően Abalo csapatot alapított, melynek a város neve után a Corunna nevet adta. Csapatával ezt követően megmérkőzött az angol Dilligent nevű hajó legénységével, ezzel véglegesen lefektetve az új sportág alapjait a városban.^[5]

A klub hivatalosan 1906. március 2-án alakult meg Club Deportivo de la Sala Calvet néven, a tekintélyes Galera utcai Sala Calvet tornacsarnokban, amely a város szívében volt található. Első elnöke Luis Cornide volt. Az első formációnak a következő játékosok voltak a tagjai: Salvador Fojón, Venancio Deus, Juan Long, Ángel Rodríguez, Manuel Álvarez, Daniel Aler, Paco Martínez, Félix de la Paz, Virgilio Rodríguez, Juan Manuel López és Martínez Urioste.^[5][6]

1907. május 11-én Luis Moyano jóváhagyta az új egyesület szabályzatát. Másfél évvel később XIII. Alfonz spanyol király a klubnak a királyi (Real) név viselésének jogát adományozta, ugyanakkor tiszteletbeli elnöke lett az ekkor már Real Club Deportivo de La Coruña néven ismeretes egyesületnek. A város valóságos futball-lázban égett, és a királyi név felvételének évében, 1909-ben sor került a korszerűbb régi Riazor Stadion felavatására. A Federico Fernández Amor Calvet által létrehozott létesítmény területe 18 ezer négyzetméter volt, 6000 fős férőhellyel rendelkezett és a mai Colegio de Las Esclavas helyén volt található. A Deportivo elnöke ebben az időszakban Laureano Martínez volt. A csapat, mely felavatta a pályát, a következő játékosokból állt: Martínez, Long, Ancos, De Llano, Martínez, Rajoy, Rodríguez, Álvarez, Rincón, Paz és Portela.^[5]

A spanyol válogatott 1920-ban, a hollandiai Antwerpenben rendezett olimpián elért sikerének hatására megszületett egy országos labdarúgó-bajnokság megalapításának ötlete. A labdarúgás helyzete kedvezően alakult a városban is, és a Deportivo számos barátságos mérkőzést játszott az 1928–29-es szezonig, a spanyol labdarúgó-bajnokság megszületéséig. A klubnak azonban ebben az idényben nem sikerült túljutnia a selejtezőkön, és így a másodosztály küzdelmeiben vett részt az Alavés, a Sevilla, a Celta Vigo, a Valencia CF, a Real Betis, az Iberia, a Real Oviedo, a Sporting Gijón és a Rácing de Madrid társaságában. A csapat végül a 8. helyen zárt.^[7]

1932-ben a Deportivo a spanyol labdarúgókupában legyőzte az addig veretlen és bajnoki címmel büszkélkedő Real Madrid csapatát. Az 1930-as évek legkiemelkedőbb Deportivo játékosa Eduardo González Valiño, becenevén Chacho volt, aki egyben spanyol válogatott is volt. A spanyol polgárháború alatt szünetelt a bajnokság, emiatt számos barátságos mérkőzésre került sor. Ezek közül a legkiemelkedőbb az 1938 márciusában Ferrolban játszott, Racing elleni találkozó volt. Ezen a mérkőzésen mutatkozott be a Deportivo történetének legjobb kapusává váló Juanito Acuña.^[8][9][10]

Az 1940–41-es szezonban végre sikerült a csapatnak kiharcolnia az élvonalban való szereplés jogát, a Murcia elleni 2:1-es győzelemmel végződő mérkőzésen. A feljutást kiharcoló csapat tagjai a következő játékosok voltak: Acuña, Novo, Pedrito, Muntané, Molaza, Reboredo, Breijo, Guimerans, Elícegui, Chacho és Chao, Hilario Marrero edző vezetése alatt. A sikerért minden játékos 2000 pesetát kapott, amit a klub nehéz anyagi helyzete miatt csak közadakozásból tudtak megoldani. Az élvonalbeli szereplés hatására a csapat 1944-ben a magasabb színvonalú, új Riazor Stadionba költözött.^[11]

A sikeres szereplés nem sokat váratott magára. Az 1949–50-es szezonban a csapat 2. helyet ért el a bajnokságban. A klub elnöke ekkor Daniel Chaver Gómez, az edző pedig Scopelli volt. A csapat tagjai a következő játékosok voltak: Acuña, Pedrito, Ponte, Botana, Juanete, Guimeráns, Tino, Dieste, Ponce, Moll és Rafael Franco. A bajnoki címet a Deportivo az utolsó fordulóban a San Mamés Stadionban, az Athletic Bilbao elleni döntetlennel vesztette el, a bajnok az Atlético Madrid lett.^[11]

A csapat az 1950-es években két argentin játékos, Corcuera és Oswaldo leszerződtetésével erősítette meg támadó alakzatát, melyben ekkor összesen négy dél-amerikai (a két fenti labdarúgó, Franco és Moll), valamint egy helyi játékos, Tino szerepelt. Ez a felállás Orquesta Canaro néven vonult be a csapat történetébe, akik az 1950–51-es szezonban, 30 mérkőzés alatt összesen 64 alkalommal voltak eredményesek. Ezzel kezdetét vette a klub „arany évtizede”, amely 1957-ig tartott. A csapat ezen időszak alatt valóban jól teljesített a spanyol pontvadászatban. A bajnoki második hely után a klub sikerrel tartotta fent biztonságos helyzetét az élvonalban. Ebben az időszakban volt Helenio Herrera az egyesület edzője, és olyan játékosokkal büszkélkedett, mint Suárez és Pahíño. Az „aranykor” egyben a remény és a csalódás időszaka is volt, mivel a klub helyzete a jó játékosok ellenére lassan kezdett bizonytalanná válni.^[12]

A fenti híres Orquesta Canaro után még számos minőségi labdarúgó játszott a klubnál rövidebb ideig. Többek között Luis Suárez, Amancio, Reija, Veloso, Jaime Blanco, Manolete, Pellicer és Buyo, azonban az egyesület nehéz anyagi helyzete miatt nem sikerült őket megtartani. Ez a hátrány mindig is meghatározta a klub helyzetét. Az első osztályból való kiesést követően az 1961–62-es szezonban ismét sikerült kiharcolni az élvonalba jutást. A következő szezont sikeresen kezdte a Deportivo és az akkoriban Európa élcsapatának számító Benfica együttesét is sikerült legyőzniük. Ennek ellenére az évad végén a klub újból kiesett a másodosztályba. Innentől kezdve a Deportivo az első és a másodosztály között „ingázott” és csak az 1968–69-es szezonban sikerült két éven keresztül az élvonalban maradnia. 1969 júliusában González elnök kinevezte a csapat élére a híres sportújságírót, Manuel Fernández Trigót, de az 1969–70-es évad végén ismét kiesés következett a Celta Vigo elleni, a Riazor Stadionban elszenvedett 1:0-s vereséget követően.^[13]

Az 1970-es években azonban a klub még ennél is rosszabb helyzetbe került és több osztálynyit zuhant. A csapat szerepelt a harmad- és negyedosztályban (Segunda B, Tercera división) is, amely jelentős veszteséget jelentett mind hírnévben, mind anyagiakban. A klub adóssága közben egyre emelkedett. A legrosszabb szezon az 1973–74-es volt, mikor a csapat kiesett a negyedosztályba. A következő évadban, Irulegui vezetése alatt azonban sikerült a feljutás. A „sikert” kiharcoló csapat leggyakoribb összeállítása a következő volt: Seoane, Belló, Luis, Canosa, Cobas, Caamaño, Piño, Vales, Castro, Muñoz és Rabadeira. 1975 és 1976 nyarán a csapat Dél-Amerikában túrázott. Az együtteshez az 1975–76-os szezonban érkezett José Antonio Naya, de az évadot már Cheché Martín vezetésével zárta az ötödik helyen. Az edzők egymást váltogatták a kispadon, miközben a klub adóssága 78-ról 83 millió pesetára emelkedett.^[14]

Az 1980-as években a klubnak sikerült stabilizálnia a helyét a másodosztályban, az élvonalba visszajutás azonban nem sikerült, 1988 májusában még innen is majdnem kiesett. Az utolsó fordulóban, a Racing de Santander elleni mérkőzésen, Vicente hosszabbításban elért góljának köszönhetően sikerült bentmaradnia a másodosztályban. A folyamatos anyagi problémák leküzdése és a csapat stabilizálása érdekében a klub vezetését teljesen átszervezték. 1988-ban, a Colegio de Los Salesianos-ban tartott gyűlésen Augusto César Lendoirót választották a Deportivo elnökévé. Az adósságállomány ekkor már elérte a 600 millió pesetát.^[15]

Az 1988–89-es szezont a helyi Arsenio Iglesias edző irányítása alatt kezdte a csapat, amely gyakorlatilag megegyezett a kiesést éppen csak elkerülő játékosokkal. A csapat, melyhez csatlakozott a brazil Raudnei, sikeresen szerepelt a spanyol labdarúgókupában. Ugyan az élvonalba jutást most sem sikerült kiharcolnia, de a kupában elért eredménynek és az első pozitív bevétellel végződő szezonzárásnak köszönhetően az évad mégis sikeresnek volt mondható.^[15]

Az 1989–90-es szezon fordulópontot jelentett az egyesület életében. A csapat, amelyben ekkor mutatkozott be Martin Lasarte és Sabín Bilbao, rendkívül motivált volt. Velük, valamint Szredojevics, Batrovics és Sztojanov segítségével a csapat majdnem kiharcolta a feljutást a CD Tenerife ellenében. Az osztályozó-mérkőzés első körében döntetlen született, azonban a Riazor Stadionban játszott második mérkőzésen végül mégis a Tenerife diadalmaskodott. A klub anyagi helyzete stabil maradt, és a klubtagsággal rendelkező szurkolók száma ekkor már elérte a 17 500 főt. Az egyesület a feljutás érdekében újabb játékosokat igazolt. A csapathoz előbb Josu, Albístegui, Sztojadinovics, Kanatlarovszki, Mújika, Villa, Albis, Uralde, majd később Đukić is csatlakozott. Az 1990–91-es szezonban szintén az utolsó fordulóban dőlt el a Deportivo sorsa: a kék-fehérek a Real Murcia legyőzésével, 18 év távollét után jutottak fel az élvonalba.^[15]

Az 1991–92-es szezon egyfajta átmenetet jelentett, mivel a csapatot az idősebb és fiatal játékosok keveréke alkotta. Utóbbaiak közé tartozott Claudio, Ribera, López-Rekarte, Canales, Liaño, Kirov és Kirjakov is. A csapatot Marco Antonio Boronat irányította. A szezon során sikerült jobb eredményeket is elérni, mint például a Sporting de Gijón elleni 5:2-es győzelem (Uralde mesterhármasával), azonban a csapat sorsát végül ismét osztályozó mérkőzés döntötte el. A Real Betis elleni győzelemmel sikerült kiharcolni a bennmaradást, amit a szurkolók úgy ünnepeltek, mintha a csapat a bajnoki címet nyert volna.

Ebben az időszakban a leggyakrabban szereplő játékosok posztonként a következők voltak:: Liaño - Sabin Bilbao, Albístegui, Đukić, Lasarte, López-Rekarte/Mariano Hoyas - Fran, Kanatlarovszki, Kirjakov, José Ramón - Claudio.^[16]

Az 1992–93-as szezonban már nemzetközileg ismert játékosok is érkeztek a klubhoz. Először a brazil Mauro Silva és Bebeto, majd a spanyol Aldana, Juanito, Nando, José Ramón and Serna követték. Az átigazolásokkal Lendoiro kifejezésre juttatta, hogy a klub szándéka nem csak a kiesés elkerülése lesz az új szezonban. A szezonnyitó mérkőzésen 30 ezer szurkoló jelent meg a Riazor Stadionban, mely a „Madrid, Barcelona itt vagyunk” kiáltásoktól visszhangzott. A csapat megnyerte az első 5 mérkőzését, melyek közt volt a szenzációs Real Madrid elleni, 0-2-ről 3-2-re fordított összecsapás is. Bebeto 2 találatot szerzett ezen a mérkőzésen és a szezon során 29 góljával elnyerte a spanyol gólkirályi címet, a Pichichi-trófeát.^[16]

A Deportivo 18 fordulón keresztül vezette a tabellát és ezzel téli bajnok lett. Februárban és márciusban a Real Madrid és a Barcelona FC elleni vereségeknél azonban megmutatkozott a játékosok rutintalansága. A csapat a Real ellen Claudio góljával még vezetést is szerzett, azonban később a megítélt büntetőt nem sikerült értékesíteni. A Barcelona ellen viszont esélye sem volt a Deportivo játékosainak. A klub végül a 3. helyen zárta a bajnokságot, ami hatalmas meglepetést és sikert jelentett. Ezzel története során először a Deportivo bejutott a bajnokok ligájába. Francisco Liaño kapus a teljesítményéért átvehette a Ricardo Zamora-trófeát és a klub 4 játékosa is meghívót kapott a spanyol labdarúgó-válogatottba. Egyikük a csapatkapitány Fran volt, akit azon a nyáron majdnem leigazolt a Real Madrid együttese. Lendoiro azonban játékosai megtartása mellett döntött.

A 3. helyezést elért csapat leggyakrabban szereplő játékosai a szezon során posztonként a következők voltak: Liaño - Nando, Albístegui, Ribera, Đukić, López-Rekarte - Fran, Mauro Silva, Aldana - Bebeto, Claudio.^[16]

Az 1993–94-es szezon örökké emlékezetes marad a klub számára. Ebben az évadban került sor az egyesület első európai kupaszereplésére és a bajnoki cím drámai, utolsó pillanatokban történt elvesztésére is. A csapathoz olyan jól ismert labdarúgók érkeztek, mint Donato, Manjarín, Paco , Elduayen, Voro, Pedro Riesco és Alfredo. A csapat ennek megfelelően december elején a tabella élén állt és a Real Madridot is sikerült 4-0-s arányban legyőzniük. Az UEFA-kupában az Aalborg BK után az Aston Villa együttesén is sikerült túljutniuk, azonban a 3. körben az Eintracht Frankfurt túl erősnek bizonyult a Deportivo számára.^[17]

A bajnokságra koncentrálva a csapat december 4-től vezette a tabellát, és az utolsó fordulóban már egy, a Valencia CF elleni hazai győzelem elég lett volna a bajnoki cím elnyeréséhez. A félidőben 0-0 volt az eredmény a Riazor Stadionban, miközben a Sevilla FC 1-0-ra vezetett a szintén a bajnoki címért küzdő Barcelona ellen. A Barca azonban előbb egyenlített, majd a mérkőzés vége előtt 20 perccel Romário a vezetést is megszerezte a Barcelona együttesének, így a Deportivo számára csak a győzelem lehetett volna elfogadható eredmény. A hosszabbításban a csapat részére büntetőt ítéltek, melyet Miroslav Đukić végezhetett el. A játékos azonban elhibázta a lövést, így a Barcelona jobb gólarányának köszönhetően megnyerte a bajnokságot.^[17]

A szezon végén Francisco Liaño kapus második alkalommal nyerte el a Zamora-trófeát, mivel csak 18 gólt kapott a szezon során. A kapus és a védelem teljesítményét dicséri, hogy utánuk a Barcelona és a Sevilla FC csapatai következtek 42 kapott góllal. A 38-ból 27 mérkőzést kapott gól nélkül játszotta végig az együttes, beleértve az utolsó 6 összecsapást is.

Az évadban a legtöbbet szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Liaño - Nando, Voro, Đukić, Ribera, López-Rekarte - Fran, Mauro Silva, Donato - Bebeto, Claudio^[17]

Az 1994–95-ös szezont kiegyensúlyozott teljesítmény jellemezte. 1994 decemberében a csapat a második helyet foglalta el a spanyol bajnokságban, az első vereség a 11. játéknapig váratott magára. Az UEFA-kupában a Deportivo először a Rosenborg BK, majd az FC Tirol Innsbruck együttesét búcsúztatta. A német Borussia Dortmund ellen azonban hosszabbítást követően kiesett a csapat, mert az 1-0-s, Bebeto góljával elért hazai győzelem nem volt elég a továbbjutáshoz. A Deportivo így ismét a hazai küzdelmekre koncentrálhatott. 1995 márciusában ennek ellenére a 4. helyig csúszott vissza a kék-fehér együttes, az Atlético de Madrid ellen elszenvedett 1-0-s hazai vereség után. Ezt követően a Deportivo egy 9 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot produkált, amelynek köszönhetően egyre jobban megközelítette a listavezető Real Madridot.^[17]

Az egymás elleni összecsapásra a Santiago Bernabéu stadionban került sor. A mérkőzés sokáig 1-1-es döntetlenre állt Bebeto góljának köszönhetően, de végül a Real diadalmaskodott Zamorano találatával. A Deportivo így a második helyen végzett, és az utolsó 2 mérkőzésén összesen 13 gólt szerzett, valamint harmadik alkalommal kvalifikálta magát a nemzetközi porondra. A megérdemelt sikerre végül 1995. június 27-én a spanyol labdarúgókupa döntőjében került sor. Manjarín találata előnyhöz juttatta a Deport, majd Predrag Mijatović egyenlített. Ezt Alfredo gólja követte, mely eldöntötte a találkozó és a kupagyőzelem sorsát a Deportivo javára.

A szezon során a leggyakrabban szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Liaño - Nando, Ribera, Đukić, Voro, López-Rekarte - Fran, Donato, Aldana - Manjarín, Bebeto^[17]

Az 1995–96-os szezont a csapat, az első igazán sikeres edző Arsenio Iglesias Pardo búcsúja után, John Benjamin Toshackkal kezdte, nagy elvárások közepette. Ezt tovább fokozta az augusztusi, Real Madrid elleni 5-1-es összesítésű szuperkupa-győzelem is. Az első fordulóban a csapat még magabiztos játékkal verte 3-0-ra a Valencia CF együttesét, a szezon azonban nem az elvárásoknak megfelelően alakult. A sok elszenvedett vereség hatására a csapat októberben a 12. helyre csúszott vissza. Nem sokat segített a helyzeten Toschack viszonya a szurkolókkal (vita a favorizált játékosokat illetően) és az olyan kulcsjátékosokkal, mint Bebeto. A Deportivo egyedül a Kupagyőztesek Európa-kupájában szerepelt jól.^[18]

A decemberi bukdácsolást követően a csapat három jelentősebb győzelmet aratott (a Rayo Vallecano ellen 6-0, a Real Madrid ellen 3-0, a Real Oviedo ellen 2-0), és az 5. helyre kapaszkodott fel. A januári jó játékot azonban ismét visszaesés követte: a Deportivo kiesett a spanyol labdarúgókupából, márciusban pedig már csak a 10. helyet foglalta el a bajnokságban, majd áprilisban kiesett a Kupagyőztesek Európa-kupájából is. A hullámzó teljesítménynek köszönhetően a csapat végül csak a 9. helyen fejezte be a bajnokságot. Toshack a csapatot hibáztatta, a szurkolók pedig Toshackot.

Az idény során a legtöbbet szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Liaño - Nando/Villarroya, Paco, Đukić, Voro, López-Rekarte - Fran, Donato, Aldana/Alfredo - Manjarín, Bebeto.^[18]

Az 1996–1997-es szezon újabb gondokat vetett fel. Bebeto visszatért Brazíliába és a csapat meghatározó játékosai is kezdtek kiöregedni. A Canal+-szal kötött 7 éves szerződésnek köszönhetően a klub 135 millió euróra tett szert, majd Toshack Lendoiro támogatásával új játékosokat hozott a csapatba: Songo'o, Kouba, Najbet, Armando, Bonnissel, Martins és Madar érkezett. A brazil sztár Bebeto helyére pedig újabb brazilt igazoltak le Rivaldo személyében 7,4 millió euróért. Toshack viszonya a szurkolók és csapat után a klub vezetésével is megromlott, amikor elkezdte kritizálni Lendoiro elnököt az új igazolásokra elköltött összegek miatt.^[18]

A szezont remekül kezdte a csapat, 1996 végén még veretlenül állt, lemaradása csupán 2 pont volt a listavezető Real Madriddal szemben, 17 forduló alatt mindössze 8 gólt kapott. A védelem mellett Rivaldo és Martins is jól teljesített. A csapat nem látványosan játszott, hanem inkább eredményesen. Toshackot az egyik bíróra tett megjegyzése miatt a Spanyol labdarúgó-szövetség megbüntette. Az edző a Don Balónnak adott interjújában már magát a klubot is elkezdte kritizálni. Az elnök a Barcelona FC elleni mérkőzés előtt több új játékost szerződtetett, azonban a Deportivo a mérkőzést elveszítette. Az összecsapás után a népszerűtlen Toshack bejelentette a szezon vége utáni távozási szándékát. A következő visszaesés után ismét felszínre törtek a Toshack és a játékosok, az elnök, valamint a szurkolók közötti ellentétek, így az edző már a szezon vége előtt lemondott. Az irányítást előbb a segédedző José Manuel Corral, majd a brazil Carlos Alberto Silva vette át. Az új edző érkeztével a csapat feltámadt, és hat egymás utáni mérkőzést megnyert. Ezt követően ugyan még következett egy hullámvölgy, de a csapat a 3. helyen fejezte be a bajnokságot. Rivaldo végül 21 találatot ért el, a kameruni Jacques Songo'o kapus pedig elnyerte a Ricardo Zamora-trófeát.

Az évadban a legtöbbet szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Songo'o - Nando, Đukić/Hélder, Najbet, Armando - Rivaldo, Mauro Silva, Martins, Donato - Manjarín, Renaldo.^[18]

Az 1997–98-as szezon előtt a csapat több új játékost szerződtetett és rendkívül erősnek tűnt. Az egyik legfontosabb igazolást a brazil Djalminha jelentette. Az átigazolási időszak vége előtt azonban az FC Barcelona a kivásárlási záradékot kihasználva megszerezte Rivaldót a klubtól és Miroslav Đukić is távozott. A csapat a kulcsjátékosok elvesztésével jelentősen meggyengült és kiegyensúlyozatlan lett.^[18]

A szezon ennek megfelelően meglehetősen rosszul alakult. A csapat már az első fordulóban az AJ Auxerre ellenében kiesett az UEFA-kupából, és a bajnokságban is bukdácsolt. Az edzői teendőket Silva távozása után ismét José Manuel Corral vette át, azonban a bajnoki 11. helynél jobbat vele sem sikerült elérni. A Valencia CF elleni vereségnek köszönhetően pedig a Deportivo közel került a kiesést jelentő helyekhez. A problémák megoldására Lendoiro két dél-afrikai csatárt igazolt le, azonban a csapat eredményességeben nem állt be jelentős változás. A Deportivo végül a 12. helyen fejezte be a bajnokságot, ennek ellenére a klub anyagi helyzete stabil maradt. A szezon során egyedül Djalminha teljesítménye volt kiemelkedő.

Az évadban a legtöbbet szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Songo'o - Bonnissel, Najbet, Paco, Armando - Fran, Flávio Conceiçao, Mauro Silva, Donato, Djalminha - Bassir/Abreu^[18]

A Deportivo az új szezont már a nagy rivális Celta de Vigo együttesétől elcsábított Javier Irureta vezetésével kezdte el. A számos újonnan igazolt játékosnak viszont időre volt szüksége az eredményes szerepléshez. A csapat először ismét a 12. helyig zuhant a tabellán, ekkor azonban az egyik új játékos, Turu Flores kiemelkedő teljesítménye sokat javított a Deportivo eredményességén. A feljavult játéknak köszönhetően a Real Madridot 4-0-ra, a Celta de Vigo együttesét pedig 2-1-re verték a kék-fehérek. Turu Flores január és április között 13 találatot ért el.^[19]

Az RCD Mallorca idegenbeli 2-1-es legyőzésével a Deportivo már a 3. helyen állt a tabellán. A csapat teljesítménye azonban visszaesett, és végül csak a 6. helyet sikerült megszereznie. A spanyol labdarúgókupában pedig az Atlético de Madrid együttese diadalmaskodott a kék-fehérek felett, így a csapatnak nem sikerült a döntőbe jutás.

Az idény során a legtöbbet szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Songo'o - Romero, Najbet, Schürrer, Armando - Fran, Flávio Conceiçao, Mauro Silva, Ziani, Djalminha - Turu Flores^[19]

A szezon előtt igazolt játékosok közül a legjelentősebb a 8,6 millió euróért szerződtetett Roy Makaay volt. Az új évad jól kezdődött a Deportivo számára, amit némi visszaesés követett. Ennek ellenére a csapat mind a hazai, mind az UEFA-kupában továbbjutott. A bajnokságban ezt követően egy kiemelkedő periódus következett és a kék-fehérek megszakítás nélkül 7 mérkőzésen diadalmaskodtak. A FC Barcelona együttesét 2-1-re, a rivális Celta de Vigót 1-0-ra, az Atlético Madridot pedig idegenben 3-1-re győzte le a csapat. 1999. november 21-én a Sevilla FC elleni, 5-2-re nyert mérkőzés után a Deportivo megszerezte az első helyet a bajnokságban, majd előnyét rövidesen 8 pontra növelte.^[19]

A csapat azonban nem bírta a nyomást, és a következő 4 mérkőzésen csak 1 pontot szerzett, valamint a hazai kupából is kiesett. Bár a játékosok teljesítménye némileg feljavult és a Real Madrid felett is sikerült 5-2-re diadalmaskodniuk, az UEFA-kupában az Arsenal FC túl erős ellenfélnek bizonyult. Mindeközben az FC Barcelona 2 pontra közelítette meg a kék-fehér együttest. Az utolsó 7 mérkőzés ennélfogva rendkívül izgalmasra sikeredett. A bajnoki álmokat Roy Makaay góljai segítettek életben tartani. A döntés a bajnokság utolsó fordulójára maradt. Az RCD Espanyol elleni győzelmet és a bajnoki címet végül Donato és Makaay góljai biztosították be. Ezzel a Deportivo megszerezte első bajnoki címét és először nyerte el a bajnokok ligájában való indulás jogát. A városban több mint 200 ezer galiciai ünnepelte a csapatot. Emellett a Deportivo a kupagyőztes RCD Espanyol legyőzésével a bajnoki cím mellé megnyerte a spanyol labdarúgó-szuperkupát is.^[19][20]

Az évadban a legtöbbet szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Songo'o - Romero, Naybet, Donato, Manuel Pablo - Turu Flores, Mauro Silva, Flávio Conceiçao, Víctor Sánchez, Djalminha - Makaay^[19]

A szezon előtt az egyik legjelentősebb távozó Pauleta volt, míg az érkezők között volt José Francisco Molina, Joan Capdevila, Juan Carlos Valerón és Diego Tristán is. A Deportivo mind a bajnokságot, mind a bajnokok ligáját jól kezdte. 2000. november 4-éig a bajnokságban csak egy mérkőzést vesztett, a bajnokok ligájában pedig sikeresen bejutott a 2. csoportkörbe. December 2-án az RCD Espanyol idegenbeli, 2-0-s legyőzésével a Deportivo átvette a bajnokság vezetését. Ezt követően némi visszaesés következett be, és a csapat kiesett a hazai kupából, a bajnokságban pedig a következő 4 mérkőzésen csak 4 pontot sikerült szereznie.^[20]

A Real Madrid elleni 2-2 után a Deportivo a 2. helyre esett vissza. A bajnokok ligájában a Galatasaray SK jelentett átmeneti nehézséget a csapatnak. A Paris Saint-Germain FC elleni találkozó rendkívül izgalmasra sikeredett: a francia csapat már 3-0-ra vezetett a Deportivo ellen, azonban a csereként beállt Walter Pandiani mesterhármasával és Diego Tristán találatával sikerült az eredményt 4-3-ra fordítani. A csapat végül bejutott a legjobb 8 közé, ott azonban a Leeds United FC búcsúztatta a kék-fehéreket. A bajnokságban a Deportivo végül a 2. helyen végzett, Diego Tristán pedig összesen 19 találatot ért el. A csapat mindenesetre a szezonban jó benyomást keltett és a klub neve ismert lett az európai labdarúgás világában.^[20]

Az évadban a legtöbbet szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Molina - Romero, Naybet, Donato, Manuel Pablo - Fran, Mauro Silva, Emerson, Víctor Sánchez, Valerón - Tristán/Makaay^[20]

Az átigazolási időszak jelentős változásokat hozott a csapat életében: a legtöbb posztra spanyol játékos került. Az egyetlen komolyabb igazolást a 18 millió euróért megvásárolt Sergio jelentette. A szezon során a csapat bebizonyította, hogy az eddig elért eredmények nem a szerencsének voltak köszönhetőek. 2001. szeptember 25-én a bajnokok ligájában a Deportivo Pandiani és Naybet góljaival 2-1-re legyőzte a Manchester United FC együttesét a Riazor Stadionban. Bár az Olimbiakósz átmeneti nehézséget jelentett, a Manchester United FC ismételt legyőzésével a csapat bejutott a 2. csoportkörbe.^[20]

A bajnokságban a Deportivo október 13-án átvette a vezetést, és az évet az első helyen is fejezte be. Az ezt követő kiegyensúlyozatlan szereplés miatt azonban a csapat a 7. helyig esett vissza. A bajnokok ligájában sikerült legyőzniük az Arsenal FC együttesét is, de a Bayer Leverkusen elleni 3-0-s vereség jelezte, hogy a továbbjutás kérdése még nem zárult le. A Deportivo a Juventus FC ellen játszott egy döntetlent, amit egy bravúros 2-0-s, hazai győzelem követett. A spanyol labdarúgókupában a csapat bejutott a döntőbe, ahol az ellenfele a Real Madrid együttese volt. A kék-fehérek korán vezetést szereztek, és előnyüket még a szünet előtt tovább növelték. A Real Madrid kemény küzdelmet folytatott, de erejéből csak szépítő találatra futotta, így a Deportivo megszerezte 2. kupagyőzelmét. A bajnokok ligájában az Arsenal FC idegenbeli, 2-0-s legyőzésével a csapat sikeresen továbbjutott a 2. csoportkörből is. A negyeddöntőben ismét angol csapat, a Manchester United FC került a galiciaiak útjába. A bravúr most sem sikerült és a kék-fehérek 2-5-ös összesítéssel kiestek a további küzdelmekből. Ugyan a bajnokságban, a 35. játéknapon a listavezető Valencia CF ellen a Deportivo vereséget szenvedett és ezzel elveszítette bajnoki reményeit, azonban az utolsó mérkőzésen a Real Madrid 3-0-s legyőzésével végül megszerezte a 2. helyet. Az idény végén Diego Tristán 21 góljával elnyerte a Pichichi-trófeát.^[20]

A szezon során leggyakrabban szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Molina - Romero, Naybet, Donato/César Martín, Lionel Scaloni - Fran/Amavisca, Mauro Silva, Sergio, Valerón, Víctor Sánchez - Tristán/Makaay^[20]

A Deportivo a szezon előtt 38 millió eurót költött átigazolásokra. Többek között ekkor érkezett a klubhoz Jorge Andrade és Albert Luque is. Augusztusban a csapat a bajnok Valencia CF elleni mindkét mérkőzését megnyerte, így fennállása során 3. alkalommal szerezte meg a spanyol szuperkupát. 2002 szeptember 18-án Roy Makaay mesterhármasával 3-2-re sikerült legyőzni a Bayern München együttesét, és ez volt az első alkalom, hogy spanyol csapat Münchenben diadalmaskodott a Bayern felett. A Real Valladolid elleni összecsapáson azonban Juan Carlos Valerón megsérült. Hiánya teljesen destabilizálta a Deportivót, amely mind a bajnokságban, mind a bajnokok ligájában éreztette hatását. A csapat 4-0-ra vesztett a Riazor Stadionban az AC Milan ellenében, és a bajnokságban a 9. helyig esett vissza. A bajnokok ligájában, ha nehezen is, de sikerült a 2. csoportkörbe való bejutás. Roy Makaay gólerős játékával hívta fel magára a figyelmet. Ennek ellenére a sérülések és az eltiltások miatt a csapat nehéz helyzetbe került, December 7-én csak a 8. helyen állt a bajnokságban.^[20]

Bár január 4-én a Deportivo feljött a 3. helyre, a bajnokok ligájában meglehetősen rosszul szerepelt. A 2. csoportkörből való továbbjutás ezúttal nem sikerült. A Juventus FC elleni, a hosszabbításban 3-2-re elvesztett mérkőzésnek köszönhetően a csapat kiesett a további küzdelmekből. A spanyol kupából az elődöntőben, az RCD Mallorca elleni hazai, 3-2-re elvesztett összecsapást követően szintén kiesett. Valerón és a rákkal kezelt Molina kapus visszatérésének köszönhetően a Deportivo játéka jelentősen feljavult a bajnokságban. A számos megnyert találkozó között olyan sikereket találhatunk, mint a Deportivo Alavés elleni 6-0-ra, az FC Barcelona elleni, idegenbeli 4-2-re és a Recreativo de Huelva elleni 5-0-ra nyert mérkőzések. 2003 május 10-én a csapat feljött az 1. helyre, azonban ismét egy hullámvölgy következett, és a Deportivo végül a bajnokság 3. helyét szerezte meg. Különösen fájdalmas volt a nagy rivális Celta de Vigo elleni, 3-0-ra elvesztett összecsapás. Roy Makaay 29 bajnoki találatával aranycipős lett és 2003 augusztusában a Bayern München csapatához igazolt.^[20]

Az új szezon jól kezdődött a Deportivo számára. A bajnokságban az első három mérkőzését megnyerte a csapat. A Rosenborg BK legyőzésével pedig immár sorozatban ötödször bejutott a bajnokok ligájába. A játékosok közül ebben az időszakban a gólerős Walter Pandiani emelkedett ki. Azonban az Osasuna elleni, 3-2-re elveszített találkozó után a Valencia CF átvette a vezetést a bajnoki tabellán. Októberben a csapat ismét jó eredményeket produkált. Az Atlético de Madrid ellen 5-1-re, a Valencia CF ellen 2-1-re, az FC Barcelona ellen pedig idegenben 2-0-ra nyert a Deportivo. Ezzel ismét átvette a bajnokság vezetését. Az SD Compostela elleni kupagyőzelmet azonban az egyik Deportivo rajongó, Manuel Ríos Suárez szurkolói rendbontás miatt bekövetkező erőszakos halála árnyékolta be. A bajnokok ligájában 3 mérkőzés után 7 pontot szerzett a csapat. Novemberben erős visszaesés következett. A bajnokságban a 3. helyig esett vissza a csapat, a bajnokok ligájában pedig az AS Monaco FC 8-3-ra diadalmaskodott a galiciaiak felett. A kisiklást az AÉK FC ellen 3-0-ra nyert találkozóval sikerült némileg feledtetni. A csapat végül továbbjutott az 1. csoportkörből. 2005 elején a Deportivo a bajnokság 3. helyén állt.^[20][21]

Bár a spanyol kupából való továbbjutás nem sikerült, a bajnokságban a csapat rendkívül eredményes volt. A rivális Celta de Vigo ellen idegenben 5-0-ra, a Real Zaragoza ellen pedig 4-1-re nyert a Deportivo. A bajnokok ligájában a Juventus FC, majd az AC Milan legyőzésével az elődöntőbe jutott a csapat. Különösen az utóbbi jelentett szenzációt, mivel az első 1-4-re elvesztett összecsapás után 4-0-ra diadalmaskodott a Deportivo. Az FC Porto ellen azonban két szoros mérkőzés után nem sikerült a továbbjutás. A bajnokságban ekkor már csak a 3. hely elérésére mutatkozott reális lehetőség. A hajrában a Real Madridot 2-0-ra, a Celta de Vigo csapatát pedig 3-0-ra sikerült legyőzni, és a Deportivo végül megszerezte a kitűzött 3. helyet.

Az idény során a legtöbbet szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Molina - Capdevila, Naybet, Jorge Andrade, Manuel Pablo - Luque, Mauro Silva, Sergio, Valerón, Víctor Sánchez - Tristán/Pandiani^[20]

A szezon előtt még bizakodó volt a hangulat a klubnál. Az Irureta edző által kért átigazolások azonban gyakorlatilag elmaradtak, emellett számos neves játékos hagyta el a csapatot. A klub anyagi háttere bizonytalanabbá vált és a fentiekből adódóan sejthető volt, hogy nem ez lesz a Deportivo legjobb szezonja. A csapat mind a bajnokságban, mind a bajnokok ligájában rosszul kezdte az idényt. A jelentősen meggyengült csapatnak nemcsak a gólszerzéssel, de a védekezést illetően is komoly problémái voltak. A bajnokok ligájában a Deportivo hat mérkőzést követően csak 2 pontot gyűjtött be, és rúgott gól nélkül már az első csoportkör után kiesett. A bajnokságban a csapat októberben a 8. helyen állt, és a spanyol labdarúgókupa sem hozott sikert. Az Elche CF elleni 1-0-ra elvesztett találkozó a Deportivo kiesését jelentette a hazai kupából. A bajnokságban a csapat 17 mérkőzés után a 13. helyre esett vissza. A rossz eredmények kikezdték a játékosok morálját is, Walter Pandiani a csapatot süllyedő hajónak hívta. A Deportivo játéka nem sokat javult a szezon hátralévő részében, a csapat leggyakrabban a 9-10. hely körül állt. Az utolsó fordulóban a CD Numancia elleni 1-1 végül a 8. helyet jelentette a galiciai klub számára, ami az Intertotó-kupában való indulásra volt elegendő.^[22]

Az idény során a legtöbbet szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Molina/Munúa - Romero, Jorge Andrade, César Martín/Coloccini, Manuel Pablo - Luque, Valerón, Sergio, Lionel Scaloni/Duscher, Munitis/Víctor Sánchez - Tristán/Pandiani^[22]

Az idény előtt még számos alapjátékos, többek között Fran González, Walter Pandiani, Albert Luque és Mauro Silva távozott a klubtól. Az új edző pedig Joaquín Caparrós lett. A klubot számos ismert, de a korábbiakhoz képest kevésbé jelentős játékossal hozták hírbe, ennek ellenére csak két ismertebb és egy teljesen ismeretlen, ingyenesen igazolható labdarúgó érkezett a csapathoz. A Deportivo tehát tovább gyengült. A korlátozott anyagi lehetőségek miatt Caparrós a játékosok képességeinek maximális kihasználásával próbált javítani a helyzeten. Az Intertotó-kupában jól kezdett a csapat és bejutott a döntőbe. Az első mérkőzést 2-0-ra nyerték az Olympique de Marseille ellen. A visszavágón azonban, amely sokáig 1-1-re állt, az utolsó percekben a csapat összeomlott és végül 5-1-re kikapott, így az UEFA-kupában való indulást nem sikerült kivívni. A szezon meglehetősen jól kezdődött, a Deportivo az ötödik forduló után az 5. helyet foglalta el a tabellán. A csapat teljesítménye ezt követően némileg visszaesett. Érezhető volt, hogy ez már nem az a korábbi, félelmetes csapat és a játék sem volt olyan látványos, mint az előző években. Ennek ellenére a Deportivo nem adta fel a küzdelmet, és a 18. fordulóra felkapaszkodott a 4. helyre. A csapat teljesítményét azonban előbb számos játékos felfüggesztése, majd Juan Carlos Valerón és Jorge Andrade komoly sérülése hátráltatta. A Deportivo a bajnokság második felében többnyire a 7-8. helyen állt, azonban az utolsó forduló elvesztésével végül a 8. helyen végzett. Különösen a hazai mérlege volt rossz a csapatnak. A spanyol labdarúgókupában a Valencia CF legyőzésével a Deportivo bejutott az elődöntőbe, ott azonban az RCD Espanyollal szemben, 1-2-es összesítéssel kiesett.^[22]

A szezon során leggyakrabban szerepelt játékosok posztonként a következők voltak: Molina, Capdevila, Coloccini, Jorge Andrade/Juanma, Manuel Pablo, Romero, Sergio/Valerón, Duscher/De Guzmán, Víctor Sánchez/Arizmendi, Munitis, Tristán^[22]

Az átigazolási időszak legjelentősebb eseményét José Francisco Molina kapus és Diego Tristán távozása valamint az izraeli labdarúgó-válogatott hálóőrének, Dudu Aouate személyének érkezése jelentette. Hosszú idő óta ez volt az első szezon, amikor a Deportivo (az Intertotó-kupát is beleértve) egyáltalán nem vett részt nemzetközi kupákban. A csapat a körülményekhez képest jól kezdte a bajnoki idényt, és a 7. fordulóban, az Atlético de Madrid 1-0-s legyőzése után az 5. helyen állt. Ezt követően azonban a sok vereségnek és döntetlennek köszönhetően a 15. fordulóra a 15. helyig esett vissza a galiciai együttes. A csapat teljesítménye ezt követően sem javult sokat, és a 11. helynél nem állt jobban a szezon során, az utolsó fordulókra pedig a 13. helyre esett vissza.

A rendkívül gyenge idény végén azonban még ez a pozíció is veszélybe került és csak az utolsó játéknapon sikerült bebiztosítani a 13. helyet. A legnagyobb problémát a korábbi gólerős játékosok teljes hiánya jelentette, mivel a legtöbb találatot Ángel Javier Arizmendi érte el 5 góllal. A kapott gólok tekintetében a középmezőnyhöz tartozott a csapat. Némi vigaszt csak a spanyol labdarúgókupa jelentett, ahol a galiciai együttes az elődöntőbe jutott. Itt azonban a Sevilla FC elleni két mérkőzés után összesítésben 5-0-ra kapott ki a Deportivo.^{[23][24][25][26]}

Az átigazolási időszakban a jelentősebb játékosok közül távozott Ángel Javier Arizmendi, Joan Capdevila, Aldo Duscher, Juanma és Jorge Andrade. A fontosabb érkezők a mexikói José Andrés Guardado, a csapathoz visszatérő Adolfo Munúa kapus és a svéd Christian Wilhelmsson voltak. Az edzői posztot Miguel Ángel Lotina vette át. Az előző évi rossz szereplésnek köszönhetően a Deportivo ismét lemaradt a nemzetközi kupákban való szereplésről. A bajnoki szezon rendkívül rosszul kezdődött, és a csapat a 3. játéknapon elért 11. helyétől eltekintve többnyire a 14-17. hely között ingázott, a 15. és a 21. forduló között pedig elérte a mélypontot, és folyamatosan a 19. helyen tartózkodott. Az eredmények azonban lassan javulni kezdtek, és a 34. fordulóban, az FC Barcelona legyőzésével (2-0) a csapatnak sikerült elérnie a 7. helyet. Az utolsó négy forduló alatt viszont csak 3 pontot sikerült elérni, így a Deportivo végül a 9. helyen fejezte be a bajnokságot. A védelmet tekintve az előző szezonhoz hasonlóan átlagos teljesítményt nyújtott a csapat, a gólerősséget tekintve azonban némi javulás állt be. Az idény meglepetése az előző években kevesebb lehetőséget kapó Francisco Jiménez Tejada (becenevén Xisco) volt, aki 25 mérkőzésen 9 találatot ért el. A spanyol labdarúgókupában a Deportivo már a legjobb 32 között kiesett az RCD Espanyol ellenében.^{[27][28][29][30]}

Az átigazolási időszak legjelentősebb eseményét Daniel Aranzubía kapus, a portugál José Eduardo Rosa és a Valencia CF és az Atlético de Madrid csapatában is szerepelt Mista érkezése, valamint José Andrés Guardado távozása jelentette. A csapat az Intertotó-kupát megnyerve bejutott az UEFA-kupába, ahol a Hajduk Split és az SK Brann legyőzésével bekerült a csoportkörbe. A spanyol labdarúgó-bajnokság 7. fordulója után a Deportivo 9 ponttal a 11. helyen tartózkodott, 2 pontnyira az UEFA-kupa szereplést jelentő 6. helytől. A játékosok teljesítményét tekintve Daniel Aranzubía kapus nyújtott kiemelkedőt, a csapat játékát összességében a gólszegénység jellemezte.^[31][32][33] A bajnokság felénél a Deportivo a 8. helyen állt, 1 pontnyira az UEFA-kupa indulást jelentő 6. helytől. Az elért gólok tekintetében nem javult a csapat helyzete. Aranzubía kapus ekkor a bajnokság 3. legjobb kapusa volt. A Deportivo a legjobb 32 közé jutott az UEFA-kupában, ahol végül az Aalborg BK búcsúztatta. A spanyol labdarúgókupában pedig a legjobb 16 között esett ki a csapat a Sevilla FC ellenében.^[34] A Deportivo végül a hetedik helyen zárta a bajnokságot és így nem jutott be az UEFA-kupába. A csapat a kapott gólok tekintetében a harmadik legjobb volt a bajnokságban, azonban a góllövés tekintetében továbbra sem remekelt. Daniel Aranzubía bizonyult a spanyol bajnokság harmadik legjobb kapusának. A legeredményesebb játékos pedig Ángel Lafita volt nyolc góllal.^[35][36][37]

Az átigazolási időszak legjelentősebb eseményét a kanadai Julián De Guzmán és az uruguayi Gustavo Munúa távozása, valamint a kolumbiai Brayan Angulo érkezése jelentette.^[38][39] A csapat ebben a szezonban nem indult a nemzetközi kupákban. A spanyol labdarúgó-bajnokság első felében az előző szezonhoz hasonlóan meglehetősen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és a 20 forduló után az Európa-ligában való indulásra jogosító a hatodik helyen állt. A csapat most is inkább a jó védelmének köszönhetően érte el ezt a helyezést, mivel a játéka ebben az idényben is meglehetősen gólszegény volt.^[40] Daniel Aranzubia kapus a 25. fordulót követően a negyedik helyen állt a Zamora-díjért vívott küzdelemben.^[41]

A spanyol labdarúgókupában a Deportivo a legjobb 32 között indult. A Real Murcia, majd a Valencia CF legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe, ahol ellenfele a Sevilla FC volt. A csapat már az első mérkőzés után jelentős hátrányba került, mivel a Sevilla FC 3-0 arányban megnyerte az összecsapást. A visszavágón elért 1-0 így nem volt elegendő a továbbjutáshoz és a Deportivo a legjobb nyolc között kiesett a kupából.^[42] A bajnokság végére a csapat teljesítménye jelentősen visszaesett és csak a tizedik helyen végzett.^[43]

A szezon meglehetősen rosszul sikerült. A csapat a gólképtelensége miatt az utolsó fordulóban, a Valencia CF elleni vereségnek köszönhetően - a 18. helyen végezve - kiesett az élvonalból. A játékosok összesen 31 gólt értek el, amely a bajnokságban elért leggyengébb teljesítmény volt. A mezőny legjobbja a spanyol U21-es válogatott Adrián López Álvarez volt, aki 31 mérkőzésen nyolc gólt szerzett. A kiesés különösen azért jelentett nagy csalódást, mivel a csapat védelme viszonylag stabil volt. A kapott gólok alapján a Deportivo a középmezőny elején kellett volna hogy végezzen. Ebben jelentős szerepe volt a védelemben szereplő Diego Colottónak és Daniel Aranzubia kapusnak. Előbbi 36, utóbbi 32 alkalommal szerepelt a szezon során. A fentiek ellenére a Deportivo a spanyol labdarúgókupában viszonylag jól szerepelt és a CA Osasuna, valamint a Córdoba CF legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe. Itt azonban az UD Almería összesítésben 4–2-re győzött, így a csapat kiesett a további küzdelmekből.^{[44][45][46][47]}

A csapat a 2016–17-es szezon végéig egy alkalommal volt bajnok és öt alkalommal szerezte meg a második helyet. A klub történetének legszebb és legeredményesebb periódusa 1992 és 2004 között volt.^[48][49]

Idény	Helyezés	Idény	Helyezés	Idény	Helyezés	Idény	Helyezés
1941–42	4. hely	1942–43	9. hely	1943–44	12. hely	1944–45	14. hely
1946–47	13. hely	1948–49	10. hely	1949–50	2. hely	1950–51	12. hely
1951–52	11. hely	1952–53	14. hely	1953–54	7. hely	1954–55	7. hely
1955–56	12. hely	1956–57	15. hely	1962–63	14. hely	1964–65	16. hely
1966–67	16. hely	1968–69	10. hely	1969–70	14. hely	1971–72	14. hely
1972–73	17. hely	1991–92	17. hely	1992–93	3. hely	1993–94	2. hely
1994–95	2. hely	1995–96	9. hely	1996–97	3. hely	1997–98	12. hely
1998–99	6. hely	1999–2000	1. hely	2000–01	2. hely	2001–02	2. hely
2002–03	3. hely	2003–04	3. hely	2004–05	8. hely	2005–06	8. hely
2006–07	13. hely	2007–08	9. hely	2008–09	7. hely	2009–10	10. hely
2010–11	18. hely	2012-13	19. hely	2014-15	16. hely	2015-16	15. hely
2016–17	16. hely

A csapat összesen hat alkalommal végzett az élen az 1913-tól 1940-ig megrendezett galiciai labdarúgó-bajnokságban.^[50]

• 1926–27-ben, 1927–28-ban, 1930–31-ben, 1932–33-ban, 1936–37-ben és 1939–40-ben

A Teresa Herrera-kupát egy olyan A Coruña-i személyről nevezték el, aki 36 éven keresztül a nincstelenek nyomorának enyhítéséért küzdött. A kupában, amelynek küzdelmeit először 1946-ban rendezték meg, azóta számos ismert spanyol és külföldi klub is részt vett. Többek között az AC Milan, a Real Madrid, a Lazio, a Sporting Lisszabon, a Ferencváros és számos ismert dél-amerikai csapat. A tornát a Deportivo összesen 20 alkalommal nyerte meg, a következő években:^[51][52]

• 1955, 1962, 1964, 1969, 1995, 1997, 1998, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2012, 2014, 2015, 2016

A Deportivo két alkalommal, 1995-ben és 2002-ben nyerte el a spanyol labdarúgókupát. A spanyol labdarúgó-szuperkupában pedig három alkalommal, 1995-ben, 2000-ben és 2002-ben diadalmaskodott a csapat.^[53]

Idény	Elért eredmény	Idény	Elért eredmény	Idény	Elért eredmény	Idény	Elért eredmény
1910*[54]	3. hely	1926**	legjobb 8	1927**	miniliga szakasz	1928**[54]	miniliga szakasz
1932	legjobb 8	1933	legjobb 8	1934	legjobb 16	1940	legjobb 16
1942	legjobb 16	1943	legjobb 8	1944	legjobb 16	1949	legjobb 16
1950	legjobb 16	1951	legjobb 16	1952	legjobb 16	1954	legjobb 16
1955	legjobb 8	1956	legjobb 16	1957	legjobb 8	1959	legjobb 16
1964	legjobb 16	1965	legjobb 16	1966	legjobb 16	1967	legjobb 16
1969	legjobb 8	1971	legjobb 8	1973	legjobb 8	1982	legjobb 8
1983	legjobb 16	1984	legjobb 8	1985	legjobb 16	1989	elődöntő
1991	legjobb 16	1992	elődöntő	1994	legjobb 16	1995	kupagyőztes
1996	legjobb 16	1997	legjobb 16	1998	legjobb 8	1999	elődöntő
2000	legjobb 16	2002	kupagyőztes	2003	elődöntő	2004	legjobb 16
2005	elődöntő	2007[54]	elődöntő	2008–09[34]	legjobb 16	2009–10[42]	legjobb 8
2010–11[47]	legjobb 8	2011–12[55]	legjobb 32

* Miniliga rendszerben
** Vegyes rendszerben

A klub jelenleg 5. alkalommal szerepel az UEFA-kupában.
A Deportivo az 1993–94-es szezonban indult először a tornán és a dán Aalborg BK, valamint az angol Aston Villa FC legyőzésével a 3. körig jutott. Itt azonban a német Eintracht Frankfurt együttese megoldhatatlan feladat elé állította a csapatot és a Deportivo két 1-0-s vereséget követően kiesett a küzdelemből.^[56]

Az 1994–95-ös szezon hasonlóan végződött. A norvég Rosenborg BK és az osztrák FC Wacker Tirol együttesét legyőzve ismét a 3. körig eljutva esett ki a csapat. Az előző évadhoz hasonlóan német együttes búcsúztatta a kék-fehéreket. A Borussia Dortmund 3-2-es összesítéssel jutott tovább a Deportivo ellenében.^[57]

Az 1997–98-as szezonban a csapat rendkívül kiegyensúlyozatlan teljesítményt nyújtott mind a bajnokságban, mind a kupákban. Ennek megfelelően már az első körben búcsúzni kényszerült az UEFA-kupában, mivel a francia AJ Auxerre együttese 2-1 arányban diadalmaskodott a Deportivo felett.^[58]

Az 1999–2000-es szezonban került sor az eddigi legsikeresebb szereplésre. Az első forduló még szoros eredményt hozott. A csapat a norvég Stabæk IF ellen 2-1-es összesítéssel jutott tovább. A 2. és 3. fordulóban a Deportivo magabiztos játékkal diadalmaskodott a francia Montpellier HSC és a görög Panathinaikósz felett. Előbbit 5-1-re, utóbbit 5-3-ra győzte le. A 4. fordulóban azonban az angol Arsenal FC megállíthatatlannak bizonyult és 6-3 összesítéssel, magabiztosan utasította maga mögé a galiciai együttest.^[59]

A 2008–09 kiírásba az Intertotó-kupán keresztül jutott be a Deportivo. Első ellenfele a horvát HNK Hajduk Split együttese volt a második selejtezőkörben. A horvát klub legyőzésével a Deportivo bejutott az első fordulóba, ahol a norvég SK Brann lett az ellenfele. Az első mérkőzést 2-0 arányban a norvég csapat nyerte. A visszavágón azonban a spanyol együttes 2-0-ra legyőzte az SK Brannt. A mérkőzést követő büntetőpárbajt a Deportivo nyerte 3-2 arányban, így sikerült bejutnia a csoportkörbe. A spanyol klub a csoportban az orosz CSZKA Moszkva, a francia AS Nancy, a lengyel KKS Lech Poznań és a holland Feyenoord csapataival vív küzdelmet. Első ellenfele a CSZKA Moszkva volt. A Moszkvában játszott mérkőzést az orosz csapat nyerte 3-0 arányban. A második összecsapás a Feyenoord ellen került megrendezésre hazai pályán, melyet a Deportivo nyert meg 3–0 arányban. A KKS Lech Poznań elleni idegenbeli mérkőzésen 1–1-es eredmény született. Az AS Nancy elleni, 1–0-ra megnyert hazai találkozónak köszönhetően a csapat végül másodikként végzett a csoportjában és a legjobb 32 közé jutott. A Deportivo következő ellenfele a dán Aalborg BK együttese volt. Az első, idegenbeli mérkőzést a dán csapat nyerte 3-0 arányban. A visszavágón ugyancsak az Aalborg BK diadalmaskodott (ezúttal 3-1-re) és a Deportivo kiesett a további küzdelmekből.^[60]

A Kupagyőztesek Európa-kupájában a Deportivo egy alkalommal szerepelt, az 1995–96-os szezonban. Az első fordulóban a csapat megsemmisítő vereséget mért a ciprusi APÓEL együttesére, és 8-0-s összesítéssel jutott tovább. A második fordulóban ugyancsak magabiztos játékkal sikerült legyőzniük a török Trabzonsport 4-0 arányban. Az első komolyabb ellenféllel a negyeddöntőben találkozott a Deportivo. Az ugyancsak spanyol Real Zaragoza együttesével vívott találkozók szoros eredményt hoztak. A kék-fehérek azonban 2-1 arányban jobbnak bizonyultak ellenfeleiknél és bejutottak az elődöntőbe. Itt a csapat a francia Paris Saint-Germain FC együttesével vívott harcot a döntőbe jutásért. A Deportivo lendülete azonban megtört. Mindkét találkozón szoros, 1-0-s vereséget szenvedett és kiesett a további küzdelmekből.^[61]

Az UEFA-bajnokok ligájában a klub összesen öt alkalommal szerepelt.
A bemutatkozásra a 2000–01-es szezonban került sor. Az első csoportkörben a görög Panathinaikósz, a német Hamburger SV és az olasz Juventus FC voltak a csapat ellenfelei. Az első körből 10 ponttal veretlenül jutott tovább a Deportivo. A 2. csoportkörben a kék-fehérek a francia Paris Saint-Germain FC, az olasz AC Milan és a török Galatasaray SK együttesével vívott harcot a negyeddöntőbe jutásért. A Deportivo ugyancsak 10 ponttal csoportelső lett. Leggólgazdagabb mérkőzéseit korábbi Kupagyőztesek Európa-kupája ellenfelével, a Paris Saint-Germain FC együttesével játszotta (3-1, 4-3). A negyeddöntőben azonban az angol Leeds United FC meglepte a csapatot és 3-0-ra diadalmaskodott a kék-fehérek felett. A visszavágón nem sikerült ledolgozni a hátrányt és a Deportivo 2-0-s győzelme csak a szép búcsúra volt elegendő.^[62]

A 2001–02-es szezonban a Deportivo az első csoportkörben a görög Olimbiakósz, az angol Manchester United FC és a francia Lille OSC együttesével vívott küzdelmet a továbbjutásért. Ugyan nem sikerült legyőzni sem az Olimbiakósz, sem a Lille OSC csapatát, de a Manchester United FC elleni oda-vissza megnyert találkozóknak köszönhetően a Deportivo 10 ponttal, magabiztosan jutott tovább a csoportból. A 2. csoportkörben a csapat az angol Arsenal FC, a német Bayer 04 Leverkusen és az olasz Juventus FC együttese ellen küzdött. Bár a Bayer 04 Leverkusen ellenében mindkétszer vereséget szenvedtek a galiciaiak, az Arsenal FC elleni két győzelem és a Juventus FC ellen elért 4 pontnak köszönhetően továbbjutott a csapat.^[63]

A 2002–03-as idényben az első csoportkörben a Deportivo az olasz AC Milan, a német FC Bayern München és a francia RC Lens együttesével mérte össze a tudását. A csapat jól szerepelt, és az elért 12 pontnak köszönhetően bejutott a 2. csoportkörbe. Itt az angol Manchester United FC, az olasz Juventus FC és a svájci FC Basel csapataival mérkőzött a továbbjutásért. A mérkőzések kiegyenlített küzdelmeket hoztak, és a 13 pontot begyűjtő Manchester United FC kivételével a Deportivo és ellenfelei egyaránt 7 ponttal végeztek a csoportban. Ez azonban a Juventus FC együttesének kedvezett, így a Deportivo kiesett a további küzdelmekből.^[64]

A 2003–04-es szezonban a csapat már a 3. selejtezőkörben pályára kényszerült lépni. Ellenfele a norvég Rosenborg BK együttese volt. Szoros mérkőzések után végül a Deportivo a bajnokok ligája főtáblájára jutott. Ellenfelei az első csoportkörben a görög AÉK FC, a holland PSV Eindhoven és a francia AS Monaco FC voltak. A küzdelmek során a Deportivo ugyan kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtott, azonban az AS Monaco FC elleni mérkőzés máig az egyik legkellemetlenebb emlék a klub történetében. A kiválóan játszó francia csapat meglepte a Deportivót, és 8-3-ra megnyerte a mérkőzést. Ennek ellenére a csapat a PSV Eindhovennel együtt 10 ponttal zárta a csoportküzdelmeket. Az előző idénnyel ellentétben ez most a galiciai klub továbbjutását jelentette. A negyeddöntőbe jutásért a csapat ellenfele az olasz Juventus FC volt. A Deportivo két 1-0-s győzelmének köszönhetően továbbjutott a negyeddöntőbe, ahol ismét olasz csapattal került szembe. Az AC Milan elleni mérkőzések rendkívüli izgalmakat hoztak. Az első, idegenbeli találkozót a Deportivo 4-1-re elvesztette. A Riazor Stadionban a csapat mindent megtett, hogy ledolgozza a hátrányát. Ennek köszönhetően a Deportivo 4-0-ra diadalmaskodott a teljesen meglepett olasz együttes felett. Az elődöntőre azonban elfogyott a csapat lendülete és a portugál FC Porto elleni szoros mérkőzések után 0-1-es összesítéssel kiesett a további küzdelmekből.^[65]

A 2004–05-ös idényben került sor a csapat eddigi utolsó szereplésére. A Deportivo a 3. selejtezőkörben csatlakozott a küzdelmekhez. Ellenfele az ír Shelbourne FC együttese volt, melyet összesítésben 3-0-ra utasított maga mögé. Az első csoportkörben a görög Olimbiakósz, az angol Liverpool FC és a francia AS Monaco FC csapataival küzdött a továbbjutásért. A Deportivo rendkívül gyenge teljesítményt nyújtott, és az AS Monaco FC az előző szezonhoz hasonlóan súlyos, 5-0-s vereséget mért a galiciai csapatra. A Deportivo sem támadásban, sem védekezésben nem tudta felvenni a versenyt vetélytársaival és 0-9-es gólaránnyal, valamint a 6 mérkőzés alatt szerzett 2 ponttal kiesett a küzdelmekből.^[66]

A Deportivo 2005-ben szerepelt először az Intertotó-kupában és a második körben kapcsolódott be a küzdelmekbe. Az FK Budućnost Podgorica, az NK Slaven Belupo és a Newcastle United FC együttesén túljutva a döntőbe jutott, ahol azonban az Olympique de Marseille csapata diadalmaskodott a kék-fehér együttes felett.^[67]

A 2008-as küzdelmekhez a 3. fordulóban csatlakozott a klub. Ellenfele a Bnei Sakhnin FC együttese volt. Az izraeli csapat legyőzésével a Deportivo bejutott az UEFA-kupa 2008–09-es kiírásába.^[32][33][68]

• A 2010–11-es szezon végén:

Kiírás	M	Gy	D	V	RG/KG	G
UEFA-bajnokok ligája	62	25	17	20	78-79	-1
UEFA-kupa	32	14	5	13	43-36	+9
Kupagyőztesek Európa-kupája	8	4	2	2	14-3	+11
Intertotó-kupa	10	8	0	2	18-10	+8
Összesen	112	51	24	37	153-128	+25

Legnagyobb arányú győzelem: Deportivo – UE Lleida 10:1 (1950–1951)
Legnagyobb arányú vereség: Deportivo – FC Barcelona 0:8 (2015–2016)
Leghosszabb veretlenség: 22 mérkőzés (1993–1994 27. játéknap – 1994–1995 10. játéknap)^[53]

2016. július 15-én:^[69][70]

# Poszt Név 1 K Germán Lux 2 K Przemyslaw Tyton 3 K Rubén Martínez 4 V Sidnei 6 V Arribas 7 V Albentosa 8 V Insua 9 V Fernando Navarro 11 V Saúl Garcia 12 V Juanfran Moreno 13 V Laure 14 KP Álex Bergantinos

# Poszt Név 15 KP Pedro Mosquera 16 KP Celso Borges 17 KP Álvaro Queijeiro 18 KP Faycal Fajr 19 KP Emre Colak 20 KP Bicho 21 KP Bruno Gama 22 KP Borja Valle 23 CS Lucas Pérez 24 KP Oriol Riera 25 KP Luis Fernández

A labdarúgók megközelítőleg időrendi sorrend szerint vannak felsorolva.

Virgilio Rodríguez Luis Otero Sánchez Ramón González Figueroa Fernando Fariña Barros (Fariñita) Antonio Rodríguez Mouriño (Antoñito) Eduardo González Valiño (Chacho) Antonio Chas Veira Manuel Fernández Fernández (Painho) Juán Acuña Naya (Xanetas) Bazán Arias Juan Ignacio Otero (El Parrocho) Arsenio Iglesias Pardo Jaime Eduardo Agulló Quintela José Ramón González 1987–95 és 1998–2000 Fran González 1988–2005 Miroslav Đukić 1990–97 José Luis Ribera Uranga 1991–96 Juan Garrido Canales 1991–96 Francisco Liaño 1991–96 Luis María López Rekarte (López Rekarte) 1991–96 Fernando Martínez Perales (Nando) 1992–97 Adolfo Aldana Torres 1992–96 Bebeto 1992–96 Mauro Silva 1992–2005

Agustín de Carlos Elduayen 1993–96 Salvador González Marco (Voro) 1993–96 Alfredo Santaelena Aguado (Alfredo) 1993–97 Francisco Jémez Martín (Paco) 1993–98 Javier Manjarín Pérez 1993–99 Donato Gama da Silva 1993–2003 Julio Salinas Fernández 1994–95 Aitor Beguiristain (Txiki) 1995–97 Jérôme Bonnissel 1996–99 Flávio Conceição 1996–2000 Hélder Cristóvão 1996–2002 Noureddine Naybet 1996–2004 Rivaldo 1996–97 Jacques Songo'o 1996–2001 és 2003–04 Sebastián Abreu 1997–2004 Musztafa Hadzsi 1997–99 Djalminha 1997–2004 Lionel Scaloni 1997–2006 José Oscar Flores (Turu Flores) 1998–2002 Manuel Pablo 1998–2016[71] Pauleta 1998–2000 Stéphane Ziani 1998–99 Szlavisa Jokanovics 1999–2000 Víctor Sánchez 1999–2006 Roy Makaay 1999–2003

José Manuel Méndez (Manel) 1999–2002 Diego Tristán 2000–06 Walter Pandiani 2000–05 José Francisco Molina 2000–06 Joan Capdevila 2000–07 César Sampaio 2000–01 Aldo Duscher 2000–07 Emerson Moisés Costa 2000–02 Juan Carlos Valerón 2000–2013[72] José Emilio Amavisca 2001–04 Jorge Andrade 2002–07 Juan Miguel García (Juanmi) 2002–03 Albert Luque 2002–05 Pedro Munitis 2003–06 Juanma Delgado 2005–07[73][74] Dudu Aouate 2006–08[75] Daniel Aranzubia 2008–2013[76]

Spanyol gólkirályok (Pichichi-trófea):

• Bebeto, 1992–1993, 29 gól
• Makaay, 2002–2003, 29 gól (aranycipős lett)
• Tristán, 2001–2002, 21 gól

A spanyol bajnokság legjobb kapusai (Ricardo Zamora-trófea):

• Acuña, 1941–1942, 1942–1943 1949–1950 és 1950–1951
• Otero, 1953–1954
• Liaño, 1992–1993 és 1993–1994
• Songo´o, 1996–1997^[53]

Év Játékos neve Gólok száma 1941–42 José González Caballero 11 1942–43 Francisco González Paquirri 11 1943–44 Francisco González Paquirri 7 1944–45 Manuel Guimerans Correa 8 1946–47 José Latorre Belsúe 7 1948–49 Rafael Franco Reyes és Manuel Marquínez 14 1949–50 Rafael Franco Reyes 14 1950–51 Marcelino Fernández Vázquez 16 1951–52 Arsenio Iglesias Pardo, Dagoberto Moll Sequeira és Oswaldo García Nardi 7 1952–53 Oswaldo García Nardi 11 1953–54 Manuel Fernández Fernández 14 1954–55 Manuel Fernández Fernández 18 1955–56 Manuel Fernández Fernández 14 1956–57 Arsenio Iglesias Pardo 8

Év Játékos neve Gólok száma 1962–63 José Fidalgo Veloso 13 1964–65 Óscar Montalvo Finetti 8 1966–67 Carlos Pellicer Vázquez 6 1968–69 Antonio López Beci 11 1969–70 Juan Ramón Aldalur Lasa 5 1971–72 Antonio López Beci, Vicente Cervera Llorga, Juan Rodríguez Rodríguez és Manuel Ríos Quintanilla 4 1972–73 Benito Rubiñan Soutullo 4 1991–92 Claudio Barragán Escobar 10 1992–93 Bebeto 29 1993–94 Bebeto 16 1994–95 Bebeto 16 1995–96 Bebeto 25 1996–97 Rivaldo 21 1997–98 Djalminha 8 1998–99 Turu Flores 14

Év Játékos neve Gólok száma 1999–2000 Roy Makaay 22 2000–01 Diego Tristán 19 2001–02 Diego Tristán 20 2002–03 Roy Makaay 29 2003–04 Walter Pandiani 13 2004–05 Alberto Luque 11 2005–06 Diego Tristán 11 2006–07 Ángel Javier Arizmendi 5 2007–08 Francisco Jiménez Tejada 9[77] 2008–09 Ángel Lafita 8[37] 2009–10 Iván Sánchez (Riki) 8[78] 2010–11 Adrián 8[45] 2012-13 Iván Sánchez (Riki) 13 2014-15 Lucas Pérez Martínez 6 2015-16 Lucas Pérez Martínez 17

A Deportivo első arénája a Corralón de la Gaiteira volt, melyet 1906-tól használt.

A klub 1909 májusában a régi Riazor Stadionba költözött, amely a mai aréna helyén állt. A stadion a Riazor elnevezést a közelben található partszakasz után kapta. Felavatására 1909. május 16-án került sor, a Fortuna de Vigo elleni mérkőzéssel. A fejlesztéseknek köszönhetően az aréna öt év múlva már kisebb lelátókkal is rendelkezett. A Deportivo ebben a stadionban látta vendégül az uruguayi labdarúgó-válogatottat, és a spanyol első osztályba való feljutás első éveiben is itt játszott 1941-től 1944-ig.^[79]

Az új Riazor Stadiont, amely Galicia legnagyobb arénája volt, 1944-ben adták át. Építési költsége 5 millió spanyol peseta volt és Ramón del Llano ötletei alapján készült el. A terveket két építész Santiago Rey Pedreira és Angel Llopiz készítették. Befogadóképessége hivatalosan 37 000 fő volt, de az is előfordult, hogy 60 ezer szurkoló zsúfolódott össze a stadionban. Felavatására 1944. október 28-án, az első mérkőzésre pedig október 29-én került sor a Valencia CF ellen (2:3), 18 000 néző előtt. 1947-ben itt rendezték meg a spanyol labdarúgókupa döntőjét. A stadiont az 1980-as évek elején korszerűsítették az 1982-es labdarúgó-világbajnokságra való tekintettel. Ez azonban jelentős csökkenést okozott a férőhelyek tekintetében. A felújítás nagy részét a helyi önkormányzat finanszírozta.^[79]

1983-ban Francisco Vázquez polgármester és Corzo Sierra, a Deportivo elnöke megállapodást kötött a stadion használatát illetően. A megegyezés értelmében a klub 50 évre megkapta a létesítmény használati jogát, jelképes évi 1 peseta díj ellenében. Az 1990-es évek jó eredményeire és a korábban elvesztett férőhelyekre való tekintettel a stadiont felújították, 1998-ra az aréna befogadóképessége így 35 600 főre emelkedett.

Jelenlegi férőhelyek száma: 34 611 fő (csak ülőhely)
A pálya mérete: 105 × 68 méter
Egyéb, kiegészítő létesítmények: öltöző, szauna, szakrendelő, rehabilitációs és doppingellenőrző helyiségek^[79]

Rock del Deportivo

Vamos !!!
Y digo Deportivo, vamos a ganar este partido
Y digo de Primera el Deportivo es directivo
Vivo- Vivo- Vivo
Vamos a ganar, la afición os va a apoyar
Y vamos a gritar y acompañar
Pero no hagáis el canel
Que no nos tomen el pelo, pelo…
Y digo Deportivo vamos a ganar este partido
Y digo de Europa, el Deportivo es directivo
Vivo - Vivo- Vivo
Y digo Deportivo, vamos a ganar este partido
Y digo Deportivo, vamos a ganar este partido
Y digo Deportivo, vamos a ganar este partido
De el mundo el Deportivo es directivo
Vivo - Vivo - Vivo^[80]

Az induló itt hallgatható meg: Rock verzió; Szimfonikus verzió (MP3 formátum)

A Deportivo a 2007–08-as szezonban 22 722 klubtagsággal rendelkező szurkolóval rendelkezett. A hazai mérkőzések átlagos látogatottsága ebben az évadban 29 716 fő volt. A legismertebb és legnagyobb létszámú szurkolói csoportot a Riazor Blues ultrái alkotják. A csoportot 1986–87 körül alapították a helyi fiatalok. A csapat későbbi sikereivel maga a Riazor Blues is megerősödött. Jelenlegi taglétszámuk 1000 fő körül van. Baráti kapcsolatban állnak a Tripuslelak Taldea és a Peña Mújika tagjaival, ellenfelei közé pedig a Celtarras (Celta Vigo), az Ultras Sur és a Txango´s ultrái tartoznak.^[31][81][82]

A Deportivo legnagyobb riválisa az 1920-as évek óta a Celta Vigo együttese. A két csapat gyakran egymást váltva osztozott galiciai bajnoki címeken, majd később a spanyol bajnokság első osztályban vetélkedtek egymással. Jelenleg a Celta Vigo a spanyol másodosztály küzdelmeiben vesz részt, azóta a két csapatnak és azok ultráinak ritkán van alkalmuk az összecsapásra.^[50][83]

Félix Gila: 1927–28 és 1929–33 Woggenhuber Ferenc*: 1928–29 José Planas: 1933–34 Fernando Fariña: 1933–34 és 1952–53 José Torres: 1933–36 és 1948–49 Juan Hilario Marrero Pérez: 1939–41, 1945–46 és 1958–59 Eduardo González Valiño: 1941–43 és 1951–52 Ramón de la Fuente: 1943–45 Juan Aurre Pérez: 1946–47 Francisco García Dieste: 1946–47 Luis Urquiri: 1947–48 Sabino Anfonegui: 1948–49 Alejandro Scopelli: 1949–50 Jerónimo Díaz: 1950–51 Francisco Casal Rey: 1952–53 Eduardo Toba Muíños: 1952–53 és 1954–55 Carlos Iturraspe Cuevas: 1953–54 és 1957–58 Rodrigo García Vizoso: 1955–56 és 1964–65 Ángel Zubieta Redondo: 1955–56 és 1956–57 Diego Villalonga: 1956–57 Roberto Rodríguez Ozores: 1957–58 Ernesto Pons: 1958–59 Jesús Barrio Álvarez: 1959–60 és 1960–61 Juan Ochoantozana Milicua: 1961–62 és 1964–65 Enrique Rabasa: 1962–63

Rogelio "Lele" Santiago: 1962–63 Roque Olsen Fontana: 1963–64 és 1970–71 Luis A. Carniglia Cunape: 1964–65 Enrique Orizaola Velázquez: 1965–66, 1966–67 és 1973–74 Dagoberto Moll Sequeira: 1966–67 Pedro Eguiluz Lamarca: 1967–68 José María Martín Rodríguez: 1968–69, 1975–77 Arsenio Iglesias Pardo: 1970–73, 1982–85, 1987–89 és 1990–94 Fernando Riera Bauza: 1973–74 Carlos Torres Barallobre: 1973–74 José A. Irulegui Germadia: 1973–75 José A. Naya Mella: 1975–76 Héctor Rial Laguía: 1976–77 José Sertucha: 1976–77 José López Rodríguez: 1976–77 Juan Arza Íñigo: 1976–78 Enrique Mateos Mancebo: 1978–79 Luis Suárez Miramontes: 1978–79 Francisco J. García Verdugo: 1979–80 José Iglesias "Joselito": 1979–80 José Martínez Palomar: 1980–82 Luis Rodríguez Vaz: 1981–82 és 1987–88 Jesús Aranguren Merino: 1985–86 Eusebio Ríos: 1986–88 Marco Antonio Boronat: 1989–90 és 1991–92

John Benjamin Toshack: 1994–97 Carlos Alberto Silva: 1996–98 José Manuel Corral: 1997–98 Javier Iruretagoyena Amiano "Irureta": 1998–2005 Joaquín Caparrós:[84] 2005–2007 Miguel Ángel Lotina:[85] 2007–2011 José Luis Oltra:[86] 2011–2012 Domingos Paciência: 2012–2013 Fernando Vázquez: 2013–2014 Víctor Fernández: 2014–2015 Víctor Sánchez 2015–2016 Gaizka Garitano 2016–2017 Pepe Mel 2017 Cristóbal Parralo 2017–2018 Clarence Seedorf 2018

* Woggenhuber magyar származású volt.^[87]

Luis Cornide Quiroga: 1906–08 Laureano Martínez Brañas: 1908–09 José Longueira Díaz: 1909–14 Rogelio Fernández Conde: 1914–18 Virgilio Rodríguez Rincón: 1918–20 és 1945–46 José Casal Rey: 1920–22 Carlos González de Ancos: 1922–23 Máximo Fernández Gago: 1923–25 Arcadio García Tizón:1925–26 Guzmán Rodríguez Rincón: 1926–27 Galo García Baquero y Saez de Vicuña: 1927–29 Luis López Rioboo: 1929 Carlos Allones Roffinac: 1929–30 és 1934–35 Víctor Mateo Malumbres: 1930–31 Manuel Negreira Rosende: 1931 Eugenio Barrero Muñoz: 1931 Felipe Rodríguez Fernández: 1932–34 Francisco Portela de Fano: 1935 José Salvador y Merino: 1935–41 Aurelio Ruenes Blanco: 1941–45 és 1946–47

Ignacio Baeza Torrecilla: 1947 Manuel Gila Lamela: 1947–48 Daniel Chaver Gómez: 1948–50 Enrique Gómez Jiménez: 1950–52 Manuel Otero Peón: 1952 Rafael Salgado Torres: 1952–53 Antonio Martínez Rumbo: 1953–54 José Iglesias Varela: 1954–56 Ángel Fernández Murga: 1956–57 José Luis Pérez Cepeda: 1957 Feliciano Gómez Pedreira: 1957–59 Miguel Osset Acosta: 1959 Jesús Cebrián Brizuela: 1959–64 Luis J. Vázquez Pena Núñez: 1964–65 Antonio José González Fernández: 1965–73 Manuel Sánchez Candamio: 1973–74 Antonio Álvarez Rodríguez: 1974–82 Jesús Corzo Sierra: 1982–86 Andrés García Yáñez: 1986–88 Augusto César Lendoiro:[4] 1988–2014

Tino Fernandez 2014 -

• A Deportivo de La Coruña hivatalos honlapja(spanyolul)
• A Deportivo de La Coruña hivatalos szurkolói honlapja(angolul)
• Az RSSSF honlapja (statisztikák)(angolul)
• A spanyol bajnokság honlapja(spanyolul)

• Nem hivatalos spanyol rajongói honlap (spanyolul)
• A Deportivo statisztikái a Soccernet honlapján Archiválva 2008. szeptember 14-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
• A Marca honlapja (spanyolul)
• Képek a Deportivo szurkolóiról (spanyolul)
• A Riazor Blues honlapja (japánul)
• Riazor Blues videók^{[halott link]} (spanyolul)
• Deportivo linkek (japánul)
• Riazor Blues szurkolói dalok, biztatások^{[halott link]} (spanyolul)
• A Riazor Blues-ról a galeon.com honlapján (spanyolul)
• A Riazor Blues-ról a Geocities honlapján (spanyolul)