Radonay Mátyás Ignác – Wikipédia

Radonay Mátyás Ignác (más formában Radanay Mátyás Ignác,^[1] horvátul: Matija Ignacije Radanović) (Dubravica Desinićka, Varasd vármegye, 1630 februárja – Pécs, 1703. április 3.)^[2] pécsi püspök.

17 éves volt amikor elkezdte középiskolai tanulmányait Magyarországon. Grazban theológiát és bölcseletet hallgatott. 1663-ban pappá szentelte a salzburgi érsek, majd előkelő nemesi családoknál nevelősködött. Ezután Szelepcsényi György esztergomi érsek irodájában tevékenykedett, 1687. augusztus 8-án pedig pécsi püspökké nevezték ki, de a római megerősítés késlekedett, és csak 1700-ban szentelték fel.^[2]

Ismert a Boszniából betelepített horvátokról, akiket az ő vezetése alatt költöztettek Magyarországra (baranyai bosnyákok). Növelve ezzel Baranya megye katolikusainak számát.

Földi maradványait a pécsi székesegyház Imre (Mária)-kápolnájába helyezték el.^[2]

1692-ben úgy rendelkezett, hogy minden nem római katolikus lakosnak el kell költöznie Pécsről. A város ezt elfogadta. A rendelkezést 1692 húsvéthétfőjén hirdették ki a Gyergyaszentelő Boldogasszony-templomban.^[3] 1697-től kezdve minden pécsi polgárnak esküt kellett tenni ezzel kapcsolatban. A tilalmat csak II. József magyar király türelmi rendelete enyhítette, de 1848-ig kevés nem katolikus hívő lakott a városban.^[2]

A fogadalom szövege:^[4]

„1692. feria secunda Paschatis
Vota ungarico Idiomate expressa
Mi, Bíró, Tanács és Pécsi Város boldogságos Istenszülő Szűz Mária és az egész [összes] mennyei szentek előtt ígérjük és fogadjuk, az mindenható Istennek, és az hittel és fogadással kötelezzük megszeghetetlenül minden maradékinkat, fiainkat és leányainkat, hogy a mi pécsi városunkban, annak hostattyában és határiban, urasága alá vettetett vagyonos vagy leendő minden nemű jószágiban semminémű Luther[ánus]t, Calvinistát, meg hasonlott schismaticust, Arianust, zsidót, pogányt, és akár minémű néven nevezendő Római Apostoli szent hit ellen törekedőt és ellenkezőt állandó képpen közöttünk bé és nem veszünk, és nem tartunk, és semmi képpen el nem szenvedjük.
Fogadjuk és azt is ígérjük a mindenható Istennek, hogy fiainkat, sem leányainkat Eretnekhez házasságra (minden jószágnak vesztése alatt) nem engedjük, és nem adjuk, hogyha pediglen valami szolgálatunkon lévő cselédünk találkozik lenni, hogyha két hónap alatt az Igaz Romai Catholika hitre meg nem térnek, Városunkbul, és annak minden határibul és hozzá tartozandó jószágibul ki tiltjuk és ki vetjük.
Ezen fogadásunkat minden esztendőben ezen napon megújítjuk, és senkit Bírónak vagy Tanátsnak be sem veszünk, az ki előbb az Bíró választásnak és Magistratus újításának napján erre magát hittel nem kötelezi, hogyha valami eretneket meg tudunk köztünk lenni, a Püspöknek Plébánosnak és Tanácsnak bé mondjuk.”

• Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014.  
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.  
• Nagy Imre Gábor, dr. Kövecs Ferenc. Pécs ezer éve. Pécs: Pécs Története Alapítvány (1996). ISBN 963 85212 2 8 

• Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969
• Pécs lexikon. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., 2010
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub

Elődje: a címet utoljára Werbőczy Imre viselte 1543-ban

Tolna vármegye főispánja 1687. – 1703. április 3.

Utódja: Nesselrode Vilmos