Sátán – Wikipédia

Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával.

Sátán (héber eredetű szó) az ábrahámi vallásokban (zsidó, keresztény és az iszlám vallásban) szereplő lény,^[1] amely az embereket bűnre csábítja vagy próbára teszi. A vele kapcsolatos említések egyaránt megtalálhatóak a Bibliában, a Koránban és egyes apokrif iratokban is.

A Héber Bibliában (Ószövetség) a Sátán alakja alapvetően nem egy gonosz lény, hanem olyan angyalként jelenik meg, aki próbára teszi az embereket.^[2] A deuterokanonikus korszakban (wd), valószínűleg Angra Mainju zoroasztriánus alakjának hatására egy gonosz lénnyé fejlődött,^[3] aki dualisztikusan szembehelyezkedik Istennel. Az Újszövetségben már egy olyan Isten ellen lázadó, bukott angyal, aki Isten és az emberiség ellenségeként jelenik meg.

A Biblia forrásai alapján emberi formában a Földön sohasem öltött testet. A Biblia úgy említi, és úgy ír róla, mint aki egy személy, szellemi hatalom.^[4] Az Újszövetségben különféle kifejezésekben jelenik meg («e világ fejedelme», az «ellenség», a «gonosz», a «kísértő», «e világ istene», a «levegő hatalmasságainak fejedelme»), azonban ezeknél jóval gyakrabban jelenik meg a görögből eredő latin »diabolus« és a »satanas« magyar átírása.^[5]

A Septuaginta, a Héber Biblia görög nyelvű fordítása hol a görög diabolosz (διάβολος, gonosz) szót használja, hol a satan (שָּׂטָן) héber szó fonetikus átiratát. A magyar bibliafordítások a satan szót fonetikusan átvették, míg a diabolosz helyett ördögöt, gonoszt írnak. Az Újszövetség az Ádám és Éva bűnesetéről szóló történetben a kígyóval azonosítja, amely az Isten által tiltott fáról kínálta a gyümölcsöt az első emberpárnak.

Bár a Sátánt általában gonosznak tekintik, néhány csoportnak ettől eltérő a hiedelme. A teista sátánizmusban olyan istenségnek tekintik, akit tisztelnek vagy imádnak. A LaVey-i sátánizmusban az erényes tulajdonságok és a szabadság szimbóluma.

A sátán héberül שָׂטָן sátán, eredeti jelentése vádló, »ellenszegülő«.^[6] A görögben σαταν szatan, latinban satanas; arabul شيطان sajtán néven jelent meg. Etimológiailag valamennyi jelentése ellenség, vádló, rágalmazó, félrevezető.

A há-sátán ("a sátán") néven ismert alak először a héber Bibliában szerepel mennyei vádlóként, Jahve (Isten) alárendeltjeként, aki próbára teszi Jahve követőinek hűségét. A korai bibliai könyvekben, pl. 1 Sámuel 29:4, emberi ellenfelekre utal, de a későbbi könyvekben, különösen Jób 1-2-ben és Zakariás 3-ban, egy természetfeletti entitásra.^[7]

A sátán szó a magyar nyelvben jövevényszó, ami az eredeti magyar ördög szót helyettesíti. A sémi nyelvekbe feltehetően a hettita Estan napisten nevének hatására került. A területet elfoglaló szemiták az ellenség istenéből kreálták a sátán alakját. Mivel a sémi írások a magánhangzókat nem jelölték, a név hangalakjából csak az stn váz maradt változatlan.^[8]

A nevét a kereszténység nagy részének szóhasználatában névelő nélkül, személynévként használják, például: Sátán, Isten ellensége.

A Biblia szerint ő személyesíti meg a Kísértőt, aki a rossz útra csábít. Legelső megjelenése ebben a Szentírásban az Ádámot és Évát bűn elkövetésére csábító kígyó képében jelenik meg. Azután más névváltozatokkal is találkozhatunk, a Bibliában gyakran nevezik Kísértőnek, a Gonosznak, e világ istenének, hazugságok atyjának, a sötétség fejedelmének is. A sátán azonos a mai névhasználatban gyakrabban használt „ördöggel” (avagy az ördögök fejedelmével). A középkor óta gyakran azonosítják Azazellel, Belzebubbal, Beliállal, Samaellel, Mefisztóval, Luciferrel és a Bibliában vagy a pogány mitológiákban szereplő más démonokkal.

A sátán kilétéről a Biblia több helyen is ad tájékoztatást, azonban különféle neveken. Annak azonban, hogy a különféle helyek egyazon személyre, vagy különböző lényekre utalnak-e, meglehetősen változó a megítélése. Ezt súlyosbítja, hogy a (többnyire helytelen) magyar fordításokból adódóan a témában igen komoly fogalmi zűrzavar uralkodik. Bár nem tartozik szorosan véve a témához, de fontos megemlíteni, hogy a magyarban ezen témában lélekként szerepeltetett szavak (pl. gonosz lelkek), az eredetiben minden esetben szellem-et, értsd: szellemi lény-t jelölnek.

• Az ószövetségi héber sátán név az Újszövetségben, valamint a Septuagintában is szerepel görög betűkre átírt formában. Az újszövetségben 36-szor található meg ebben a formában, a Septuagintában csak egy-két esetben. Határozott névelő nélkül általános értelemben jelöl ellenséget: 1Kir. 11:14,23,25-ben Salamon politikai ellenfeleit jelenti, a MTörv. 22:22-ben az Úr angyalát, aki ellenkezett Bálámmal, a Zsolt. 109:6-ban emberi vádolót. Határozott névelővel, „az Ellenség” formában személynévvé válik és a gonoszság fejedelmét jelöli. A Septuaginta azonban a legtöbb esetben diabolosznak fordítja, melynek jelentése vádló, rágalmazó. Az Újszövetség 33 esetben jelöli ezzel a szóval, ilyenkor határozott névelővel – a Vádló.
• Ördög – A magyar Bibliák elsősorban így fordítják a diabolosz szót, ezen kívül a görög daimonion (daimon) szót is. Az utóbbit többes számban is, ekkor gonosz seregeket jelöl. A daimonion vagy daimon eredetileg istenséget, természetfeletti lényt jelent. Az Újszövetség csak negatív értelemben, gonosz szellemeket, démonokat jelölve alkalmazza. Szókratész viszont pozitív értelemben a lelkiismeret jelölésére használta. Az Ószövetségben a héber שֵד séd, שֵׁדִים sédim szó szolgál a gonosz szellem, szellemek jelölésére (MTörv. 32:17, Zsolt. 106:37).
• Beliál – héber eredetű név, jelentése: értéktelen, haszontalan, gonosz. Nem személynév, ám idővel alkalmassá vált a sátán személyének jelölésére, mivel bajt okozóként (Zsolt. 41:9) vagy Isten ellenfeleként jelenik meg. Utóbbi Náhum könyvében szerepel: „gonoszságot forral az Úr ellen”.^[9] Gyakran „fiai”, „gyermekei” hozzátétellel (1Sám. 2:12) együtt olvashatjuk. A Septuaginta gyakran diabolosznak fordítja a héber beliált, ami jelzi, hogy az ókori fordítók is a sátán egyik nevének tekintették. Az Újszövetségben a 2Kor. 6:15-ben található a kifejezés.
• Belzebub – A név csak az Újszövetségben fordul elő Beelzelbul formában (Mt. 12:24-27).^[10] A szó héber eredetű, a pogány istenség Baál-Zebub (szó szerint: (a) Legy(ek) Ura) után, amely Ekron filiszteus városnak volt az istene (2Kir. 1:2,3,6,16). A pogány isten neve idővel a sátán egyik nevévé vált a zsidóságban, ezt támasztja alá az evangéliumi szöveg is.
• Azázél – csak a Leviták könyvében (Mózes harmadik könyve) fordul elő (Lev. 16:8,10,26). Az engesztelés napján a pap saját és népe bűnét átruházza egy bakra,^[11] melyet kivittek a pusztába Azazelnek,^[12] a puszta démonának, általa jelképezve a bűntől való szabadulást. Az apokrif Énok könyvében (i. e. 2-1. század) a lázadó angyalok vezére. Más forrásokban viszont nem azonosítják a Sátánnal vagy az Ördöggel hanem önálló alakként a 'Bosszúállás angyalaként' vagy a Bosszúállóként említik és mutatják be.
• Lucifer – szó szerint hajnalcsillag vagy fényhozó (latin: lux, 'fény' és fero, 'hordozni, vinni' szavakból: 'fényhozó, fényt hordozó'),^[13] Ézsaiás könyvének (Ézs 14:12) latin fordításban szerepel, ahol Babilon királyának jelzője. (Károlinál: Miként estél alá az égrõl fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!) Később személynév lett belőle, Lucifert az Isten ellen lázadó, és büntetésül az égből alávetett legfőbb angyalnak képzelték, és a Sátánnal azonosították. A mai bibliafordításokban általában nem szerepel a Lucifer név, egyszerű jelzőként fordítják. Illetve „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből.” (Lk 10,18)
• a világ fejedelme – Jézus: jön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma Ján 14,30; egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő (világ) birodalmának fejedelméhez Ef. 2,2
• e világ istene – Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította. 2. Kor. 4,4
• az Isten hegyéről levetett kerub – Ezékiel könyve 28:12-19.

Lásd még: Az ember bukása

Legelőször a Bibliában a kígyó képében jelenik meg, bár maga a Teremtés könyve nem közli, hogy a kígyó azonos lenne a Sátánnal, a későbbi bibliai könyvek azonosítják vele. Ádám és Éva a Paradicsom minden fájáról ehet, kivéve egyről nem, mert ha igen, akkor meghalnak. De a ravasz kígyó elhiteti velük, hogy semmiképp sem fognak meghalni, hanem még bölcsebbek lesznek. Ádám és Éva elhitte ezt, ezért ettek belőle. A Biblia ezzel a képpel sok mindent megmagyaráz, például azt, miért halunk meg, miért nem élhetünk örökké.

Jób könyvének első két fejezetében ő az egyik főszereplő. Az eredeti héber szövegben a neve itt nem személynévként, hanem köznévként szerepel, mint „a vádló” (ha-szátán). A többi angyallal együtt ő is bejárhat a Mennybe, mikor az "Isten fiai udvarolni" mentek az Úrnak. „Szerte bolyong a földön”. Istennel polemizálva azt a lehetőséget kapja, hogy többször is megkísértse, és ezzel próbára tegye Jóbot. Jób könyvében a sátánnak nincs független hatalma, Istentől kap fölhatalmazást a próbák végrehajtására.

A sátán ugyanebben a vádló szerepben a Biblia még egy helyén megjelenik. Zakariás könyvében (Zak. 3:1-2) a mennyei ítélőszék előtt a megvizsgálandó Józsué főpap jobb oldalán áll, hogy vádbeszédet mondjon ellene, de az Úr angyala megparancsolja neki, hogy hallgasson.

Ezen kívül az Ószövetség még két helyen említi a sátán nevét.

A Krónikák könyvében (1Krón. 21,1) a sátán mint Izráel népének ellensége, ráveszi Dávid királyt, hogy megszámlálja a népét. Dávid ezzel kivívja Isten haragját, aki dögvésszel sújtja Izráelt. A krónikás (az i. e. 3. században) a sátánt önállóan cselekvő lénynek ábrázolja. Ezzel szemben Sámuel könyvében (2Sám. 24,1), ahonnan a történetet vette, maga Isten manipulálja Dávidot.

Amikor az Újbabiloni Birodalom Jeruzsálemet meghódította és elpusztította (Kr.e. 587), sok zsidót Babilon fogságába hurcoltak. Nagy Kürosz azután Kr.e 550-ben meghódította Babilóniát, és megalapította a Perzsa Birodalmat. Perzsia állami kultusza a zoroasztrianizmus volt, amelyet Zoroaszter próféta alapított . A vallásukban egy tiszta, jó lény, Ahura Mazda ('Bölcs Úr') állt szemben Angra Mainjuval, más néven Ahrimannal.

Amikor a zsidók a „babiloni fogság”ból hazatértek, az ókori perzsa vallás számos elemét magukkal vitték.^[3] A sátánról alkotott elképzelések megváltozása nagy valószínűséggel a zoroasztrianizmus, a jóság és a gonoszság két istene küzdelmét tanító perzsa vallás hatása.

A katolikus és ortodox kánonban szereplő Bölcsességek könyvében szerepel a következő megállapítás: „A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.” (Bölcs. 2:24)

Az evangéliumokban Jézus, a levelekben pedig az apostolok többször is említik a sátán nevét. Jézus negyven napig a pusztában böjtöl, hogy megküzdjön az ördög kísértésével, akit sátánnak nevez (Mt. 4:10). Egy alkalommal ugyanakkor a tanítványához Péterhez szól, hogy "Távozz tőlem Sátán!" (Mk. 8:33) Ezt azért mondja, mert a Sátán megkísérti Pétert, hogy Isten tervét megváltoztassa. Máskor Belzebubról, az ördögök fejedelméről (Mt. 12:27), illetve az ördögről és az ő angyalairól (Mt. 25:41) beszél.

A sátán személyének kilétéről az Újszövetség két helyen ad némi információt. Pál apostol a korintusiaknak írt második levelében azt mondja, hogy „a sátán a világosság angyalának tetteti magát” (11:14). A Jelenések könyvében pedig János evangélista az Édenkertben Ádámot és Évát bűnre csábító kígyóval azonosítja a sátánt: „Levetették a nagy sárkányt, ama régi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.” (12:9)

A bukott angyalokról említés található két apostoli levélben is (Péter második levele 2:4 és Júdás levele 1:6).

A Misna és a Talmud legkorábbi bejegyzései azt mutatják, hogy a sátán csak igen kis szerepet játszott a zsidó teológiában. A zsidó vallás később átvette a népszerű közel-keleti (perzsa eredetű) nézeteket a sátánról és nagyobb szerepet tulajdonított neki. Minél később íródott egy rabbinikus mű, annál több említés esik benne a sátánról és az általa megszálltakról.

Például a kígyó a klasszikus zsidó vallás szerint a szó szoros értelmében csak kígyó volt, míg a későbbi zsidó teológiában a gonosz által megszállt lény lett, hiszen a bűnbeesés történetében beszélt, pedig a kígyó erre nem képes önmagától. (A Midrás már odáig megy, hogy a kígyó, mielőtt megátkozták, felegyenesedve járt és tudott beszélni.)

Az i. sz. 450 körül íródott Palesztinai Talmud még igen tartózkodó a sátánnal kapcsolatban. A Babilóniai Talmud szerint (Bava Bathra 16a) a jécer hára (a gonosz hajlam), a halál angyala és a sátán azonosak. A Talmud a Samael nevet is megemlíti, akiről sokan úgy vélik, hogy egy másik démonnak a neve, de abban egyetértenek, hogy gonoszt jelöl.

A későbbi rabbinikus irodalom jó néhány művében és sok rabbi szerint a sátán minden gonoszság megtestesítője, és minden erejét az ember elpusztítására fordítja. E nézet szerint óriási hatalma van az emberek minden munkája felett, de a tudása korlátozott, és a jom kippur (engesztelőnap) ünnepén elveszti hatalmát.

Egyes rabbik úgy gondolták, hogy sátán a jelenben is ugyanolyan aktívan tevékenykedik, mint a múltban, amikor ő volt Izsák feláldoztatása, Ézsau csalása, Mózes halála, Dávid Betshabéval való paráználkodása, Vasti királynő halála és a zsidóellenes háborúk előmozdítója.

A gnoszticizmusra jellemző a kozmikus dualizmus: a mindenek felett álló, transzcendens Isten egy másik istenséggel áll szemben, aki létrehozta a fogyatékos és visszás világot.^[14] A Démiurgosz elnevezéssel illették ezt a másodrendű istenséget, aki a látható világot teremtette meg. Az igazi, jó Istenről azt állították, hogy az egy másik isten, aki nem vett részt ebben a teremtő aktusban és felette áll a kozmikus iparosmunka elfajzott világán.^[15]

Az iszlám Iblísz (إبليس ) néven ismeri. A Korán szerint korábban az angyalok (fényből lévő szellemi lények) vezetője volt, de nem volt hajlandó az embert elöljárójaként elismerni, azaz leborulni előtte.

Mellette a sajtán (wd) (شيطال) egy gonosz szellem, amely bűnre buzdítja az embereket. A Korán olyan gyakran említi, mint az angyalokat.

A sátán alakja mindig kiemelkedő szerepet töltött be a keresztény teológiában. Egyes korai keresztény egyházatyák imádkoztak a sátán „bűnbánatáért”.^[forrás?] Egyes ortodox, paulikiánus eszmékkel kacérkodó egyházatyák – a többség által eretneknek tekintett – gondolata szerint a Sátán összes démonjával együtt bocsánatot fog nyerni Istentől a Végső Ítéletkor, Isten végtelen szeretete miatt.^[16]

A középkorban a sátán ábrázolását gyakran használták arra, hogy riogassák és félelemben tartsák az írástudatlan embereket, fegyelmezzék a gyerekeket. Kecskebak alakúnak, szarvakkal és villa alakú farokkal is ábrázolták, amint egy háromágú vasvillát tart. Ezek a rajzok nem a Biblián alapultak, hanem Pán és Dionüszosz ókori görög istenek hasonmásai voltak, illetve a különféle pogány állatmaszkos szertartások hagyományaiból táplálkoztak.

Számos középkori irodalmi műben – így például Dante Isteni színjátékában – a sátán neve Lucifer volt. Ennek alapja az Ószövetségben szereplő történet a Hajnalcsillag (héber הילל Hélél, latin Lucifer) bukásáról (Ézsaiás könyve 14:12), akit a sátánnal azonosítottak.

John Milton Elveszett paradicsom című verses elbeszélő költeményében (17. század) úgy értelmezi a sátánt, mint aki már az ember létezése előtt szembeszállt Istennel.

Swedenborg szerint a pokol nem büntetés, hanem lelkiállapot és az emberek lelkei sem bűneikért kerülnek oda. A "pokol lakói" (lelkek, ördögök, szellemek stb.) így bármikor elhagyhatják azt és szabadon bejárhatják a köztes világokat és – főleg 1757 után, mikor véget ért a Végítélet és új Eget építettek – a Mennyekbe is ellátogathatnak. Ott viszont nem érzik jól magukat és gyorsan visszatérnek saját poklukba a fertelmes sötétségbe. A lelkiállapotuk megváltozásával emelkedhetnek fel és bukhatnak le a lelkek.^[17][18]

Egyik legjellemzőbb ábrázolt alakja az őskígyó, amely rávette Évát, hogy fogyasszon a tiltott gyümölcsből. Egyes Biblia-fordításoknál már a Genezisből kiderül, hogy a sátán a kígyó, de egyértelműen ezt csak az Újszövetség részét képező Jelenések (20:2) könyvéből tudhatjuk meg.

Másik népszerű ábrázolása a görög Pán istenség mitologikus alakjából származik, mely kecskeszerű, patákkal és szarvakkal, és egy háromágú szigonnyal. Mára sokkal emberszerűbbé vált az ábrázolása: sötét, rosszakaratú ember, kis kecskeszakállal. Néha megjelenik bűnre csábító formában – szakácsként, jóképű férfiként – is, de női ábrázolások is léteznek.

Gyakran használják ezt a jelképet politikai közszereplők jellemzésére, vagy szexuális beállítottság és szokások sokatmondó metaforájaként. Másik alkalmazási módja az ember gyengeségének és bűnösségének hangsúlyozási módja.

Alakját leginkább a horrorfilmek használják, tulajdonságait megtestesült vagy átvitt értelemben a leginkább. Például William Peter Blatty könyve, a The Exorcist (Az ördögűző), mellyel célja az volt, hogy a gonoszság létezését bemutatva arra vezesse az olvasót, hogy léteznie kell a végső jónak, egy Istennek.

A hinduizmusban ^[19] és a buddhizmusban sátánt gyakran a Mára nevű démonnal azonosítják.

Az újkori irodalomban a sátán, mint semleges vagy pozitív figura is megjelent. Madách Imre műve, Az ember tragédiája az isteni és emberi világrend hideg, velejéig racionális és cinikus kritikusának ábrázolja a sátánt (Lucifer), akinek lázadása azonban kezdettől fogva szerepel az isteni tervben, és a tervben való állandó kételkedése is csak előbbre viszi a világot a terv beteljesülése felé.

Mihail Bulgakov regényében, Mester és Margaritában a Woland professzor néven bemutatkozó sátán „a világ szemetének őre és ura”. Míg Isten a fény és jóság birodalmának irányítója, addig a sátán a maga külön világán uralkodik (inkább ennek része a földi világ is), a sötétségen, mágián és bűnön. A bűn azonban alapvetően nem tőle származik, sőt az ő feladata ítélni és büntetni a nála gyakran sokkal sátánibb, szabad akaratukból gonosz embereket, különösen azok halála után.

Dr. Gyökössy Endre Igaz mese Luciferről című novellája szerint^[20] Lucifer valaha Isten legkedvesebb arkangyala volt. A legnagyobb áldozatot hozta meg Isten kedvéért: felvállalta levettetését a mennyekből és a sátán gyűlöletes szerepét, hogy kísértései által minden ember számára megadja a szabad akarat és a szabad döntés lehetőségét. Ugyanez az írás a mottója a témát bővebben kifejtő Angyali kísértés című regénynek, amely Arielle Bourtree írása.

Az ördög ügyvédje (1997) című filmben a sátán (Al Pacino) egy New York-i multinacionális ügyvédi iroda irányítója.

Az Ítéletnap (1999) c. filmben a sátán (Gabriel Byrne alakítja) a fiatal és ártatlan Christine-t (Robin Tunney) szemelte ki, hogy a lány az antikrisztust világra hozza, s a gyermek születésével kezdetét vegye az apokalipszis.

A sátán megidézése több horrorfilm témája. Roman Polański például két ilyen témájú filmet is készített: a Rosemary gyermeke című film főhősnője (Mia Farrow) a sátántól vár gyermeket és annak szolgájává válik.

A kilencedik kapu (1999) főhőse a sátán megidézésére alkalmas könyv után kutat.

A Constantine, a démonvadász című filmben a sátán emberi alakot ölt.

Az Az ördögűző (1973) című filmsorozat központi szereplője is a sátán.

A sátán fontos szereplője a Supernatural című televíziós sorozatnak ahol Lucifer néven az apokalipszis eljövetelét akarja végrehajtani. A sátán a South Park című rajzfilmsorozatban is visszatérő szereplő.

A Doctor Who című sci-fi sorozat "The Impossible Planet", és a "The Satan Pit" című epizódjaiban is a Sátán a főellenség.

A sötétség fejedelme (1987) című filmben a Sátán nem más, mint az antianyagból létező párhuzamos univerzum ura, egyfajta anti-isten. Az ebben a világban létező különös zöld folyadék, mely megszállja az embereket, az Antikrisztus materializálódott alakja, az ő célja a Sátán elhozatala egy tükörportálon keresztül. Karakterét csak egy pillanatra mutatják, mint egy kinyújtott kezet, mely a legjellegzetesebb Sátán-ábrázolásra emlékeztető módon vörös, szőrös, és patás ujjakban végződik.

Mel Gibson A passió (2004) című filmjében a sátán több alkalommal is megjelenik: kopasz, bőre fehér, arca szőrtelen, s a kornak megfelelő, egyszerű sötét öltözéke van.

A Letaszítva című filmben a sátánt Azazelként mutatják be mint a testek között vándorolni képes gonosz szellemet.

A Lucifer az Újvilágban című sorozatban emberi oldalát mutatják be, komplex érzelmekkel bíró teremtményként, aki nem gonosz, hanem sokkal inkább egy „elbűvölő seggfej”. Lucifer a Sabrina hátborzongató kalandjaiban is feltűnik mint a ravaszság, a gonoszság és a stratégia megtestesítőjeként.^[21]

Bővebben: LaVey-i sátánizmus, Sátánizmus és Klasszikus teista sátánizmus

A sátánt tisztelő (vagy imádó) vallásokat és szektákat nevezik sátánistának. Hivatalosan elismert sátánista egyház a Sátán Egyháza, de nem hivatalos, úgynevezett földalatti csoportokból számtalan létezik (legtöbbjük a keresztény kultúra területén). A sátán fogalma csoportonként jelentősen különbözik, ahogyan az is, hogy imádatot igénylő istenségnek vagy mindössze szimbólumnak tartják-e. Legfontosabb jellemzői az individualizmus és a kereszténységgel (néha júdaizmussal vagy iszlámmal) szembeni ellenséges viszony.

• Lucifer
• Pokol

A Wikimédia Commons tartalmaz Sátán témájú médiaállományokat.

• Pagels, Elaine, 1995. The Origin of Satan, 214pp, ISBN 0-679-72232-7
• Catholic Encyclopedia
• Jewish Encyclopedia
• Columbia Encyclopedia
• Varga Géza: Közszavak és istennevek