Szurdokerdő – Wikipédia

A szurdokerdők a párás, nedves, hűvös völgyek mélyén, erősen kőzettörmelékes felszíneken alakultak ki. A meredek völgyoldalakat általában a törmeléklejtő-erdőkhöz hasonló fajok borítják, a völgyaljakban felhalmozódó avaron és szerves törmeléken nitrogénkedvelő növények telepednek meg. A hűvös mikroklíma miatt e társulások jó néhány havasi növényritkaságot és jégkorszaki maradványfajt őriznek.

Lombkoronaszintjük domináns fajai:

• hegyi juhar (Acer pseudoplatanus),
• magas kőris (Fraxinus excelsior);
• közönséges bükk (Fagus sylvatica),
• korai juhar (Acer platanoides),
• hegyi szil (Ulmus glabra).

Cserjeszintjük fejletlen.

A vastag avarborításon megtelepülő gyepszintjükben főleg a bükkösökre jellemző, illetve nagy termetű, dudvás fajok jelennek meg. Jellemző fajok:

• gímpáfrány (Phyllitis scolopendrium),
• sárgaárvacsalán (Galeobdolon luteum),
• kapotnyak (Asarum europaeum),
• szagos müge (Galium odoratum),
• erdei holdviola (Lunaria rediviva),
• borzamag (Pleurospermum austriacum),
• podagrafű (Aegopodium podagraria),
• farkasbogyó (Scopolia carniolica).

Az árnyas, sziklai páfrányok közül gyakori:

• karéjos vesepáfrány (Polystichum aculeatum),
• díszes vesepáfrány (Polystichum setiferum),
• gímpáfrány (Asplenium scolopendrium),
• karéjos vesepáfrány (Polystichum aculeatum).

Jégkorszaki maradványfajok:

• hármaslevelű macskagyökér (Valeriana tripteris),
• havasi iszalag (Clematis alpina),
• győzedelmes hagyma (Allium victorialis),
• sárga ibolya (Viola biflora).

Magyarországon gyakori hegyvidéki kőzeteinknek megfelelően három fő típusukat különböztetjük meg: a mészkövön, illetve az andeziten növő és az illír szurdokerdőket.

Ez a változatos, gazdag fajösszetételű növénytársulás mindig mészkövön, sok bázist tartalmazó talajon nő – a Bükk-vidék, az Aggteleki-karszt, a Naszály, a Vértes és a Bakony szurdokainak jellemző erdőtársulása. Cserjeszintje sokszor teljesen hiányzik. Gyepszintjében sok az északi maradványfaj, mint például:

• havasi ikravirág (Arabis alpina),
• krajnai farkasbogyó (Scopoli-fű, Scopolia carniolica),
• sárga ibolya (Viola biflora),
• havasi iszalag (Clematis alpina),
• havasi ribiszke (Ribes alpinum).

A völgytalpak tömegesen megjelenő, nitrogénkedvelő növényei:

• nagy csalán (Urtica dioica),
• vérehulló fecskefű (Chelidonium majus),
• közönséges falgyom (Parietaria officinalis).

A kidőlt fákat vastag mohaszőnyeg takarja.

A szilikátos kőzeteken kialakuló szurdokerdő a Zempléni-hegység, a Mátra, a Börzsöny és a Visegrádi-hegység mély völgyeinek jellemző erdőtársulása. A mészkövön növő szurdokerdőktől elsősorban mohaszintje különbözik.

Az illír szurdokerdők a Dél-Dunántúl szurdokvölgyiben nőnek (a Zalai-dombságtól a Mecsekig, alapkőzettől függetlenül).

Jellemző fajai:

• díszes vesepáfrány (Polystichum setiferum),
• olasz müge (Asperula taurina),
• magas csukóka (Scutellaria altissima),
• lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum).

• Kempelen Farkas digitális tankönyvtár: 36. A sziklai és a törmeléklejtő-erdők Archiválva 2008. március 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
• www.terra.hu: Szurdokerdő mészkövön
• Környezet- és Természetvédelmi Lexikon I. Második, átdolgozott, bővített kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002. ISBN 963-05-7847-6