Szabad királyi város – Wikipédia

Ez a szócikk a magyar közigazgatás-történeti fogalomról szól. Hasonló címmel lásd még: civitas libera.

A szabad királyi város (latinul: libera regiae civitas, vagy egyszerűen civitas) várostípus volt a középkor második felében és az újkorban a Magyar Királyságban.

A szabad királyi városok csak a királynak voltak alávetve, a király tulajdonát képezték. A szabad királyi városok lakóinak kiváltságához tartozott a mezővárosokkal szemben, hogy joguk volt fallal bekeríteni a települést. A beköltözőknek polgárjogot adhattak. Plébánosaikat maguk választhatták. Fontos volt a vásártartás joga és az árumegállító jog. A polgárok szabadon végrendelkezhettek. Adóikat a királynak évente egy alkalommal, egy összegben fizették.

A királyi városok egyik csoportját az úgynevezett nyolc tárnoki város csoportja alkotta, amelyeknek az önálló bíráskodás is a kiváltságaik közé tartozott. A 15. század végén ez a nyolc város Buda, Pest, Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Kassa, Bártfa és Eperjes voltak.

A tárnoki városok a tárnoki szék vagy tárnokszék alá tartoztak. Ezekben a városokban a fehérvári jogból kifejlődő budai jogot alkalmazták, és a tárnokmester bíráskodott. A polgári perekben a fellebbezést a polgári ülnökökkel működő tárnoki székhez kellett benyújtani.

A többi szabad királyi város a személynöki városok csoportját alkotta, amelyek a személynöki székhez fellebbezhettek peres ügyeikben. A személynöki szék élén a királyi személynök állt mint az uralkodó személyének bírósági helytartója. A középkor legvégén Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, Kisszeben és Szakolca tartoztak ide.

A szabad királyi városok harmadik csoportjába tartoztak a Garamvölgy és környéke bányászattal foglalkozó városai: Korpona, Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya, Újbánya, Bakabánya, Libetbánya, Bélabánya, Breznóbánya. Ezenkívül szabad királyi jogállása volt az erdélyi szászok valamennyi városának ("erdélyi szász univerzitás" vagy szász egyetem), amelyek élén a királyi képviseleti joggal felruházott szebeni királybíró állt.

Bár kialakulásuk már a 11-12. században megkezdődött a fehérvári jogok adományozásával (az első szabad önkormányzatú város Magyarországon Székesfehérvár volt), a 14- 15. század fordulóján vált külön a szabad királyi városok kategóriája a mezővárosoktól. A lényeges mozzanat az a törekvés volt, hogy e városok kikerüljenek a nemesi vármegye fennhatósága alól, és ahogy nevük is mutatja, csak a királynak legyenek alávetve.

A 17. században a magyar nemesség igyekezett elérni e kiváltságok szűkítését, illetve a király szabad királyi várossá nyilvánításra 1687-től csak a rendi országgyűlés jóváhagyásával volt jogosult. A 18. század végétől a nemesség még azt is elérte, hogy az összes szabad királyi város szavazatát az országgyűlésen egynek vegyék.

Ennek ellenére a szabad királyi városok száma fokozatosan növekedett: a 17. század végén 32, 1720-ban 36, 1787-ben 44 (Erdéllyel /9/ és Horvátországgal /8/ együtt 61), 1828-ban pedig összesen 51 szabad királyi város volt a Magyar Királyság területén.

Az 1514. évi III. törvénycikk az alábbi városokat sorolták a szabad királyi városok közé:

1) Tárnoki városok: Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Eperjes, Sopron

2) Személynöki városok: Óbuda, Esztergom, Székesfehérvár, Lőcse, Szakolca, Kisszeben, Szeged

A fentiek mellett Trencsén, Körös és Varasd is már korábban szabad királyi városi rangot nyert, ezeket azonban az 1514. évi törvénycikk nem említi.

Buda 1541. évi elestét követően, a 16. század végén Pozsony, Sopron, Nagyszombat, Kassa, Bártfa, Eperjes, Lőcse, Kisszeben, Szakolca, Trencsén, Zágráb, Varasd, Kőrös és Kapronca voltak szabad királyi városok, amelyek az alsó-magyarországi hét bányavárossal (Selmecbánya, Besztercebánya, Libetbánya, Bakabánya, Bélabánya, Körmöcbánya, Újbánya) együtt alkották a negyedik rendet.

1779-ben az alábbi városokat sorolták a szabad királyi városok közé:

1) Tárnoki városok: Bártfa, Buda (1703), Debrecen (1693), Eperjes, Győr (1743), Kassa, Kismarton (1649), Komárom (1745), Korpona, Kőszeg (1648), Modor (1607), Nagyszombat, Pest (1703), Pozsony, Sopron, Szakolca, Szatmárnémeti (1715), Szeged (1719), Újvidék (1748), Zombor (1749), valamint Zágráb

2) Személynöki városok: Bakabánya, Bazin (1638), Bélabánya, Besztercebánya, Breznóbánya (1655), Esztergom (1708), Késmárk (1655), Kisszeben, Körmöcbánya, Libetbánya, Lőcse, Nagybánya, Ruszt (1681), Selmecbánya, Székesfehérvár (1703), Szentgyörgy (1638), Trencsén, Újbánya, Zólyom, valamint Horvátországban Kapronca (1547), Károlyváros (1779), Kőrös, Varasd és Zengg (1715).

1848-ban a szabadságharc idején hozott törvény (1848:23. tc.) megszüntette a szabad királyi városokat és a városok jogi helyzetére három új kategóriát állított fel:

• kisváros (12 ezernél kevesebb lakos)
• középváros (12-30 ezer lakos)
• nagyváros (30 ezernél több lakos).

A szabad királyi városok jogi különállása hivatalosan az 1876. évi XX. törvénycikkel^[1] szűnt meg, amikor e városok nagy részétől megvonták a törvényhatósági jogot, ettől kezdve a korábbi rang puszta címmé vált. (Horvátországban az eltérő törvények miatt tovább fennmaradtak a szabad királyi városok, illetve újabbak is létrejöttek, például Belovár, Sziszek.)

Az alábbi felsorolás azokat a városokat tartalmazza, amelyek a törvényhatóságok jogállását rendező 1870. évi XLII. törvénycikk hatályba lépésekor szabad királyi városok voltak Magyarország szűkebb értelemben vett, vagyis Horvát-Szlavónország nélküli területén. E törvény hatálya nem terjedt ki a Királyföldre, az ott fekvő hét szabad királyi város nem alakult önálló törvényhatósággá sem ekkor, sem az 1876-os megyerendezés során, amikor a Királyföldet az ország többi területéhez hasonlóan megyékre osztották. Szintén nem terjedt ki az 1870-es törvény hatálya Buda és Pest fővárosokra, melyek egyesítéséről és az így létrejött Budapest főváros különleges jogállásáról 1872-ben született törvény. Az egyesített város jogosult volt ugyan a szabad királyi város cím használatára, azonban eltekintett ettől, mivel a nagyobb jelentőségű főváros, illetve 1892 után a fő- és székváros, majd székesfőváros címet használta.

1876 után tovább viselhették címüket azok az egykori szabad királyi városok, melyek rendezett tanácsú várossá alakultak.

1. ↑ ^{a b c d e f g h i j k l m n o p q r} Az 1876-os rendezés után is törvényhatósági jogú város maradt.
2. ↑ ^{a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab} Az 1876. évi XX. törvénycikk megfosztotta törvényhatósági jogától.
3. ↑ ^{a b c d e f g} A Királyföldön fekvő szabad királyi városok soha nem alakultak önálló törvényhatósággá.
4. ↑ ^{a b} Buda és Pest az 1872. évi XXXVI. törvénycikk alapján egyesült Budapest néven.
5. ↑ Fiumének a törvényhatóságokra vonatkozó általános szabályoktól eltérő önkormányzati berendezkedését Magyarországhoz tartozása alatt mindvégig érintetlenül hagyták.

A szabad királyi városi kiváltságot nem csak megszerezni lehetett, számos város el is veszítette azt a történelem során. Az alábbi felsorolásban olyan városokra találhatók példák, melyek történetüknek csak egy szakaszában birtokolták e címet.

• Magyar történelmi fogalomtár, szerk. Bán Péter, Bp., Gondolat, 1989. ISBN 9632822021
• Bácskai Vera – Nagy Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Budapest, 1984.
• H. Németh István: Szabad királyi városok. A polgári önkormányzat kezdetei Magyarországon

• Nagyvárad hiábavaló küzdelme az önkormányzati jogokért és a szabad királyi városi rangért a XVIII. században