Vasgárda – Wikipédia

Vasgárda
Adatok
Elnök	Corneliu Zelea Codreanu (1927–1938)
Utolsó vezető	Horia Sima (1938–1941)
Alapítva	1927. július 24.
Feloszlatva	1941. január 24.
Ideológia	legionarizmus, sovinizmus, antiszemitizmus, antikommunizmus, fasizmus, magyarellenesség, cigányellenesség
Politikai elhelyezkedés	szélsőjobboldal
Parlamenti jelenlét	1932–1941
Hivatalos színei	zöld
A Wikimédia Commons tartalmaz Vasgárda témájú médiaállományokat.

A Vasgárda (románul Garda de Fier) nacionalista, majd Corneliu Codreanu halála után 1938-tól – mikor Horia Sima és Ion Antonescu lett a vezetője – már antiszemita és magyarellenes mozgalom volt^[1] Romániában 1927-től a második világháború éveiig.

A Vasgárda alapját adó politikai mozgalmat Corneliu Zelea Codreanu alapította 1927. június 24-én az 1. számú napiparancsban Mihály Arkangyal Légiója néven (Legiunea Arhanghelului Mihail), és ő volt a vezetője haláláig, 1938-ig. Követőit gyakran „legionáriusok” néven emlegették (legionarii), a mozgalmat pedig ókori római mintára „Légió” vagy „Légiós Mozgalom” (Mișcarea Legionară). A gyakran betiltott mozgalom többször nevet váltott.

Codreanu a tulajdonképpeni Vasgárdát, a Légió paramilitáris ágát 1930 márciusában hozta létre, bár a név eredetileg magára a Légióra utalt.

Az 1929 októberében kitört nagy gazdasági világválság hatalmas csapást mért Románia döntően mezőgazdasági jellegű gazdaságára. A szociális demagógiát hirdető szervezet az 1930-as években fokozatosan megerősödött. A gárda tagjai, a „légionisták” háborút hirdettek a kommunistákkal és a zsidókkal szemben, zaklatták és bántalmazták őket a nyílt utcán, illetve titokban politikai gyilkosságokat terveltek ki és hajtottak végre.

Franciaország nyomására 1933-ban hivatalosan feloszlatták, de az a valóságban tovább működött. 1935 júniusában a Légió hivatalos neve „Mindent a Hazáért Párt” (Partidul Totul pentru Țară) lett. A Gárda hamarosan a Harmadik Birodalom támogatását is elnyerte, és a legnagyobb hatású balkáni szélsőjobboldali mozgalommá nőtte ki magát, miközben erőteljesen hozzájárult Románia politikai életének destabilizálásához. A román kormány ennek megfelelően hol támogatta, hol üldözte.

A párt az 1937-es választásokon 16%-ot ért el, és 66 székkel a harmadik legnagyobb parlamenti frakciója lett. II. Károly király részvételükkel alakíttatott koalíciós kormányt, amelyben Horia Sima pedig miniszter lett.

1938-ban a király diktatúrát vezetett be, az uralkodó és a Vasgárda között hatalmi harc vette kezdetét. Codreanut bebörtönözték, majd a király parancsára rabszállító autón gyilkolták meg, II. Károly a Vasgárda további 300 vezető tagját végeztette ki 1938-ban.

A II. világháború kitörésekor, Lengyelország német lerohanásakor, 1939. szeptember 6-án Armand Călinescu miniszterelnök deklarálta Románia semlegességét, válaszul szeptember 21-én a vasgárdisták egy Németországból hazatérő halálkommandója Sima parancsára megölte. Armand Călinescu meggyilkolására válaszul II. Károly a Vasgárda 252 vezető tagját agyonlövette, a kivégzésekre gyakran a nyílt utcán került sor a szervezet tagjainak megfélemlítésére.

A második bécsi döntés után kialakult helyzetben II. Károly királyi diktatúrája megbukott, az uralkodó külföldi száműzetésre kényszerült, 1940. szeptember eleje után – mikor a németek Antonescu-t hatalomra emelték – az egyedüli engedélyezett politikai szervezet maradt az országban. Sima parancsnok miniszterelnök-helyettesként az ország harmadik emberének számított az új király, Mihály és Antonescu miniszterelnök után. Antonescu csak azért tette még erősebbé a Vasgárdát, mert meg akarta nyerni azt a többséget, amit a Vasgárda meg tudott szerezni magának az országban. 1940 novemberében került sor a jilavai mészárlásra, amely során II. Károly bukott diktatúrájának bebörtönzött vezetőit, összesen 60 főt megölt a Vasgárda, köztük Gheorghe Argeșanu tábornokot, volt miniszterelnököt, Victor Iamandi volt igazságügyminisztert, Gabriel Marinescu tábornokot, volt belügyminisztert, Ioan Grigore Bengliu tábornokot, a csendőrség volt főparancsnokát, Mihail Moruzovot, a titkosszolgált (Siguranța) volt főnökét.

A régi vezetőség az 1941. januári ún. legionárius felkelés után kegyvesztett lett, tagjai külföldre, Olaszországba (például Ion Constantin Drăgan) és Németországba (például Horia Sima) menekültek. Antonescu a megmaradt szervezetre támaszkodva diktatúrát vezetett be.

A vasgárdisták részt vettek a zsidók módszeres kiirtásában, a pogromokban Óromániában, Dél-Erdélyben és a Dnyeszteren túli megszállt területeken. A kegyetlenkedéseknek 1941–1943 között 350-400 000 zsidó áldozata volt.^[2]

A háború után betiltották.

A Vasgárda tagjai zöld egyenruhát hordtak, ami a megújulást szimbolizálta, emiatt zöldingeseknek (Cămășile verzi) is hívták őket. Karlendítéssel, azaz a római üdvözléssel köszöntötték egymást. Fő szimbólumuk a hármaskereszt volt, amely börtönráccsá állt össze. Ez a mártíriumot jelképezte, és a gárdisták Mihály arkangyal keresztjének nevezték (Crucea Arhanghelului Mihail).

• Ion Antonescu
• Nemzetárulási per
• Noua Dreaptă

• Constantin Iordachi: A fasiszta Vasgárda Romániában 1927–1941. Karizma, politika, erőszak (L'Harmattan, 2017) ISBN 9789632369303
• Miskolczy Ambrus: A Vasgárda, 1927–1937. Antiszemitizmus, mitológia, vallás; Gondolat, Bp., 2015 ISBN 9789636935948
• Miskolczy Ambrus: A Vasgárda II., 1937–1964. Antiszemitizmus, mitológia, vallás; Gondolat, Bp., 2019
• Takács Ferenc: A Mihály Arkangyal Légió; Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Közhasznú Egyesülete, Szekszárd, 2012

A Wikimédia Commons tartalmaz Vasgárda témájú médiaállományokat.

• Miskolczy Ambrus: A Vasgárda színre lép – In: Holmi, 2013. januári szám
• Miskolczy Ambrus: A Vasgárda identitásképző stratégiája Archiválva 2014. október 13-i dátummal a Wayback Machine-ben In: Magyar Szemle, XXII. évfolyam (2013)/1-2. szám
• Miskolczy Ambrus: Készül a „legionárius forradalom”, avagy Codreanu színre lép – In: Várad, 2013/12. szám