Aero Spacelines Super Guppy – Wikipédia

Aero Spacelines Super Guppy
A NASA által üzemeltetett utolsó SGT (377SGT–F) leszáll a NASA Dryden Repüléskutató Központban 2000-ben, rakterében az X–38 kísérleti repülőgéppel
Funkció	Nagyméretű tárgyak szállítására kifejlesztett teherszállító repülőgép
Gyártó	Aero Spacelines Inc.
Tervező	Leo Mansdorf és John M. Conroy
Gyártási darabszám	1 db SG és 4 db SGT
Ár	na.
Fő üzemeltetők	Aero Spacelines (3 db) NASA (2 db) Airbus (4 db) Aeromaritime (2 db)
Személyzet	4 fő
Első felszállás	1965. augusztus 31.
Méretek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Hossz	45,79 m
Fesztáv	47,63 m
Magasság	14,15 m
Tömegadatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Szerkezeti tömeg	46 039 kg
Hasznos terhelés	24 700 kg
Max. felszállótömeg	77 110 kg
Hajtómű
Hajtómű	4 db Allison 501–D22C légcsavaros gázturbinás sugárhajtómű
Teljesítmény	4680 LE/db (3491 kW/db) kW
Repülési jellemzők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Max. sebesség	467 km/h
Utazósebesség	426,5 km/h
Hatótávolság	3219 km
Legnagyobb repülési magasság	9754 m
A Wikimédia Commons tartalmaz Aero Spacelines Super Guppy témájú médiaállományokat.

A Super Guppy egy nagy, szélestörzsű amerikai teherszállító repülőgép, amelyet a nagyméretű (vagy túlméretes) tárgyak szállítására fejlesztettek ki az 1960-as évek közepére. A típus a Pregnant Guppy utódja, mindkettőt az amerikai Aero Spacelines, Inc. fejlesztette ki és gyártotta. Az ASI mérnökei megtartották a Guppy előnyös tulajdonságait. A továbbfejlesztett típusból öt darab épült két változatban, mindkettőt „Super Guppy”-ként nevezték el. A típus ismert még NASA 377SG Super Guppy néven is.

1967-re az Aero Spacelines elkészített egy kisebb rakodótérrel rendelkező Guppy-változatot is, amelynek neve „Mini Guppy” lett. Napjainkban ezt a teherszállító feladatkört Amerikában a Boeing „Dreamlifter”-nek keresztelt B 747 LCF típus elégíti ki, amely a B 787 törzsrészeit szállítja az everetti végszerelő üzembe.

Az első Super Guppy (rövidítve SG) a C–97J Turbo Stratocruiser sárkányszerkezetére épült, amely a Boeing 377 katonai változata volt. Az eredeti törzs hosszát megnövelték, így az új törzs hossza 45 méter (141 láb) lett, a ballonszerűen átalakított törzsbelső rakodótere 28,8 m hosszú, legnagyobb belső átmérője 7,6 m. A rakodópadlót mindössze 2,7 méter szélesre tervezték, ami később a gyakorlatban keskenynek bizonyult.

A Super Guppy-ba a Pratt & Whitney T34 típusú légcsavaros gázturbinás sugárhajtómű P–7 változatát építették be, valamint módosították a szárnyat és a függőleges vezérsíkot is. Ezzel a gép 18 114 kg-nyi hasznos terhet volt képes a levegőbe emelni 480 km/h-s csúcssebességgel.

A második példányt és változatot – melynek neve Super Guppy Turbine (rövidítve SGT) lett – már Allison 501-D22C típusú légcsavaros gázturbinákkal szerelték fel. Az első Super Guppy-val ellentétben ezt a példányt vázlatok alapján építették, és még az építés alatt megnövelték a rakodópadló szélességét 4 m-re. A raktér hosszát 33,8 m-re (111 lábra) növelték, így a módosított törzsnek és az erősebb hajtóműveknek köszönhetően hasznos terhelése 24 700 kg-ra nőtt. Ennek a példánynak már túlnyomásosra építették a pilótafülkéjét, így a gép képes lett nagy magasságú repülésekre, valamint többet és messzebbre vitt, mint elődje.

Az SGT csak pilótafülkéjében, szárnyában, farokrészében és főfutóművében emlékeztetett a B 377-re. Orrfutója a Boeing 707 típustól származik, 180 fokkal megfordítva. A gép orra egy részben – körülbelül 110 fokban – oldalra nyitható, ami nagyban megkönnyíti a rakodási műveleteket. A nyitható orr-rész nyitási szögét egy zárszerkezet korlátozza, így az nem érhet a bal oldali légcsavarokhoz. Így a hajtóművek karbantartása, valamint a műszaki felkészítés a rakodással párhuzamosan is végezhető.

Az 1960-as évek második felében a gépek az Apollo-programban felhasznált nagyméretű alkatrészeket és részegységeket szállították Kaliforniából Floridába, a Cape Canaveral-i űrközpontba. Nélkülük ezeket csak hajóúton lett volna lehetséges eljuttatni a végfelhasználókhoz, a Panama-csatornán keresztül. A gépek nap mint nap üzemeltek az űrprogram során, majd miután az befejeződött, a Skylab-programban is alkalmazták őket. A programok leállását követően a gépeket más üzemeltetők bérelték ki.

1972-től négy Super Guppy-t bérelt^[1] az Airbus (közülük az egyik az F–BPPA lajstromjelű). A különböző országokban települő gyáraiból ezen gépekkel szállították a kész repülőgép-elemeket a toulouse-i összeszerelő gyárba. Az akkoriban emlegetett vicces szóbeszéd szerint „Minden Airbus-t a Boeing szárnyai szállítanak”. A Super Guppy-kat az 1995 szeptemberében szolgálatba álló Airbus Beluga váltotta le, amely kétszer annyi terhet (47 tonnát) képes emelni, mint elődei.

Napjainkban már csak egyetlen Super Guppy üzemel (az N941NA amerikai lajstromjelű), a NASA szolgálatában, főként a Nemzetközi Űrállomáshoz gyártott részegységeket szállítja a két C–5C-vel együtt. A másik négy gépet múzeumokban állították ki: az SG-t az arizonai Davis-Monthan Légierő-bázison települő Pima Air and Space Museum-ban,^[2] az első SGT-t a nagy-britanniai Bruntingthorpe-ban, a másodikat a toulouse-i Airbus-gyár melletti Toulouse-Blagnaci repülőtéren (amerikai lajstromjelzése N212AS), a harmadikat pedig a németországi Finkerwerderben.

A Wikimédia Commons tartalmaz Aero Spacelines Super Guppy témájú médiaállományokat.

• Top Gun folyóirat cikke:
• Gál József Beluga, a sajátos légi kamion. In Top Gun 1998/9, 31–35. o.

• Pratt & Whitney T34
• Allison 501-D/T56 a Rolls–Royce oldalán
• NASA Super Guppy oldala
• Johnson Space Center Super Guppy oldala Archiválva 2009. október 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
• The Aviation Zone leírása
• All About Guppys
• Airspace Service International, ASI
• The Pregnant, Mini, and Super Guppies