Arthur Ellis – Wikipédia

Arthur Edward Ellis (Halifax West Yorkshire, 1914. július 8. – 1999. május 23.) angol nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása sörkereskedő.

Mottója: A jó játékvezetőnek nem elég ismerni a szabályokat, azokat megfelelően kell tudni alkalmazni. Jó szemű, ítéleteiben határozott és következetes, tevékenysége tárgyilagos. Jó szellemi és fizikai felkészültséggel rendelkezik. Megjelenése, testtartása legyen határozott, öltözete mentes minden hivalkodástól.^[forrás?]

1930-ban, 16 évesen igazolt játékos volt, de nem látott sok fantáziát az előrehaladásában. Hosszú éveken keresztül csapata rendszeres tartalék játékosa volt, a labdarúgás befejezésekor elhatározta, hogy azért is a játéktéren fog lenni.

Nagyon gyenge labdarúgó volt középiskolában, elhatározta, hogy valahogy a játéktéren akar lenni. Ezért jelentkezett játékvezetőnek. A játéktéren megmutatta, hogy érti a labdajáték lényegét, képes alkalmazni a szabályokat és érvényesíteni a játék szellemét.^[forrás?] 1930-ban, 16 évesen vizsgázott. 1939-1963 között az I. Liga játékvezetője. A nemzeti játékvezetéstől 1963-ban vonult vissza.

Vezetett kupadöntők száma: 1.

Az Angol labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1948-tól tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a angolt beszélte. Ő az első játékvezető, aki több nagy nemzetközi labdarúgó tornán is közreműködött: világbajnokságon, Európa-bajnokságon, olimpián. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. Az angol nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 6. helyet foglalja el 12 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1960-ban búcsúzott. Válogatott mérkőzéseinek száma: 51.

Három világbajnoki döntőhöz vezető úton Brazíliába a IV., az 1950-es labdarúgó-világbajnokságra, Svájcba az V., az 1954-es labdarúgó-világbajnokságra, valamint Svédországba a VI., az 1958-as labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB bíróként alkalmazta. 1954-ben a Magyarország–Brazília találkozón három kiállítás történt, ezzel beállította a magyar Hertzka Pál 1938-as világbajnoki csúcsát. A FIFA JB elvárásának megfelelően, ha nem vezetett, akkor valamelyik működő társának segített partbíróként. 1950-ben és 1958-ban egy, 1954-ben három alkalommal volt partbíró. A döntőben, vele együtt 6 világbajnoki mérkőzést csak öt játékvezető teljesíthetett: a mexikói Arturo Brizio Carter (1994,- 1998),- svéd Ivan Eklind (1934,- 1938,- 1950), a szír Dzsamál as-Saríf (1986.- 1990,- 1994) , a szovjet Nyikolaj Gavrilovics Latisev (1958,- 1962) és az egyiptomi Gamál al-Gandúr (1998,- 2002). Világbajnokságokon vezetett mérkőzéseinek száma: 6 + 5 (partbíró).

A döntőben első számú partbírónak jelölték. A kor előírásai szerint a játékvezető sérülése esetén neki kell folytatni a játékot.

Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Franciaországba az I., az 1960-as labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta. Az első labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjét, első angolként vezethette.

Az 1952. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornáján a FIFA JB játékvezetőként foglalkoztatta. A labdarúgó torna egyik meghatározó bírója. A Jugoszlávia–Szovjetunió nyolcaddöntő mérkőzést újrajátszották, mivel a versenykiírás szerint a döntetlen mérkőzés győztesét újrajátszással határozták meg. Az olimpiai döntők közül 8. európaiként a 8. döntő találkozót vezethette. Angol játékvezetőként John Lewis és William Ling után 4. alkalommal vezetett döntőt.

1882-ben az Egyesült Királyság brit tagállamainak négy szövetség úgy döntött, hogy létrehoznak egy évente megrendezésre kerülő bajnokságot egymás között. Az utolsó bajnoki idényt 1983-ban tartották meg.

Vezetett kupadöntők száma: 1.

Működésének idején a nemzetközi játékvezető elitjeként ő volt az ötödik aki több mint tíz BEK-mérkőzést vezetett (a holland Leo Horn, a svájci Gottfried Dienst, a belga Lucien van Nuffel, és a német Kurt Tschenscher). Az első játékvezető – az első angol – aki BEK döntőt vezetett.

1966-ban a világbajnokságon az angol BBC televízió sportriportere volt.

Az 1950-es labdarúgó-világbajnokságon szerzett tapasztalatairól könyvet írt The Final Whistle címmel.

1967-ben a nemzetközi játékvezetés hírnevének erősítése, hazájában 10 éve a legmagasabb Ligában (osztályban) folyamatosan tevékenykedő, eredményes pályafutása elismeréseként, a FIFA JB felterjesztésére az 1965-ben alapított International Referee Special Award címmel és oklevéllel tüntette ki.

• Dénes Tamás-Pongrácz György: Bírókirályok (Avagy a síp művészei), Mécs László Kiadó 1997 ISBN 963-79-74-33-4
• (1966) „újságcikk”. Játékvezető 1966. VII. évfolyam 11. szám. 
• (1974) „újságcikk”. Játékvezető 1974. XV. évfolyam 3-12. szám. 

• Arthur Ellis. World Referee. [2012. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 2.)
• Arthur Ellis. footballzz.com. (Hozzáférés: 2012. május 2.)^{[halott link]}
• Arthur Ellis. footballdatabase.eu. (Hozzáférés: 2012. május 2.)
• Arthur Ellis. scoreshelf.com. [2015. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 2.)
• Arthur Ellis. eu-football.info. [2012. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 2.)
• Arthur Ellis. weltfussball.de. [2014. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 2.)