B-lista – Wikipédia

A 20. századi Magyarországon két ízben hajtottak végre nagyarányú közalkalmazotti létszámcsökkentést: az első világháborút követő években, majd a második világháború után. Ezek során készítettek ún. B-listákat, amelyek az elbocsájtandó személyek nevét tartalmazták. A mindenkori kormány a közalkalmazotti, köztisztviselői réteg létszámának csökkentésével az államháztartás egyensúlyát igyekezett helyreállítani, másrészt a politikailag megbízhatatlannak ítélt személyeket akarta ilyen módon eltávolítani a közszférából. A B-lista puszta léte folyamatos fenyegetést jelentett az állam szolgálatában állók számára, és egyfajta fegyelmezési eszköz is volt a hatalmon lévők kezében.[1]

B-listázás a Horthy-korszakban

[szerkesztés]

A vesztes világháborút és a trianoni békediktátumot követően az ország költségvetésére súlyos teherként nehezedett a szellemi dolgozói rétegek magas számaránya. A problémán elbocsájtásokkal igyekeztek segíteni. A leépítéseket az 1920-as évek elején kezdődtek, több lépcsőben valósították meg, és 20-30 000 embert érintett.[2] Az 1920. évi XI. törvénycikk 3§-a rendelkezett az 1918. október 31. és 1919 augusztus 6. között, vagyis az Őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság ideje alatt kinevezett "állami, államvasúti és vármegyei tisztviselők és egyéb alkalmazottak" azonnali elbocsájtásáról.[3] A törvény végrehajtása során politikai szempontokat érvényesítettek. A Magyarországi Tanácsköztársaság bukását követően felerősödő antiszemitizmus következményeként a zsidó értelmiséget, pedagógusokat, valamint politikailag megbízhatatlannak vélt hivatalnokokat, kommunistákat bocsájtottak el,[4][5][6] de a tőlük való megszabadulás nem oldotta meg a problémát, így hamarosan más társadalmi csoportokra is sor került.[7]

Az 1923. évi XXXV. törvénycikk már politikai felhangok nélkül szorgalmazta a közszférában dolgozók létszámának csökkentését. Alkalmazásának okát a záró rendelkezés rögzíti: „A jelen törvény alapján elbocsátott tisztviselők és egyéb alkalmazottak az állam súlyos pénzügyi helyzetének parancsoló szükséglete folytán bocsáttatnak el. E tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak a gazdasági életben való mielőbbi elhelyezkedése közérdek. Más pályákon való elhelyezkedésük előmozdítása céljából állami támogatással közvetítőirodát kell létesíteni.”

A végrehajtás során szociális szempontokat is igyekeztek érvényesíteni. Egy családból nem volt szabad mindkét szülőt elbocsájtani (1§); az elbocsátottakat vagy nyugdíjazták, vagy végkielégítéssel küldték el (3§); az elbocsájtott személyeket a költségvetésből ellátott üres helyekre fel lehetett venni (6§).[8]

B-listázás 1945 után

[szerkesztés]

1946. május 19-én megjelent az 5000/1946. sz. kormányrendelet, melynek címe Az államháztartás egyensúlyának helyreállítása érdekében szükséges egyes rendelkezések.[9] Az 1920-as évekhez hasonlóan, ezúttal is a vesztes világháború következtében beálló pénzügyi válság volt az egyik fő oka a létszámcsökkentésnek. A rendelet a költségvetési deficit miatt a közszolgálati alkalmazottak elérendő létszámát az 1937/38. évi állomány 90%-ában állapította meg (2§ 1. pont). Ám a költségvetési okok mellett az elbocsájtások során itt is jelen voltak a politikai szempontok. A rendelet az elbocsájtásra ítéltek kiválasztásához két irányelvet jelölt meg: a) politikailag megbízhatatlan b) szakértelem hiánya (2.§ 2. pont). Az a) kategóriába tartozóktól, vagyis azoktól "akiknek hivatali működése az ország demokratikus szellemű újjáalkotását tevőlege­sen nem szolgálja" később a választói jogot is megvonták.[10] A megfogalmazás mögött egyrészről az a szándék húzódott meg, hogy az előző rendszerben fasiszta, hungarista, háborúpárti tevékenységet folytató tisztviselők, közalkalmazottak, katonák, csendőrök legyenek elbocsájtva állásukból. Az ilyen személyek, ha már nyugdíjasok voltak, nyugdíjukat csökkentették, vagy megvonták.[11] Ám az eljárás során nem csupán az említett cselekményekben elmarasztaltak kerültek B-listára, hanem a Magyar Dolgozók Pártja számára kellemetlen, a párttal szemben kritikát megfogalmazók ezrei is.[12]

A rendszerszintűvé váló túlkapások miatt a Független Kisgazdapárt tiltakozását fejezte ki, és a „bélistázások” felülvizsgálatát kezdeményezte.[13] Nagy Ferenc miniszterelnök Eszterhás György kisgazda politikust jelölte ki a B-lista revízió előkészítő bizottság vezetésével.[14][15] A bizottság munkájának eredményeként a mintegy 93.000 B-listázott közalkalmazottból 6668 embert helyeztek vissza állásukba.[16] Ez az intézkedés elsősorban azokat érintette, akikkel szemben a múltban politikai kifogás nem merült fel. Akik közülük még így is B-listán maradtak, azok államilag finanszírozott átképző tanfolyamokon vehettek részt (6.§ 1-2. pont).[17][18]

B-listázási törekvés a Rendszerváltás idején

[szerkesztés]

Az 1989-es politikai rendszerváltás időszakában a pártállam politikai elvárásrendszerét évtizedekig kiszolgáló, az MSZMP politikai iránymutatásának megfelelni törekvő (elsősorban magasabb beosztású államigazgatási) apparátusok "bélistázása" mellett alakult ki közhangulat, amelynek befolyásolására az MDF politikai propagandájában megfogalmazódott a "Tavaszi nagytakarítás" ígérete.[19][20] Ennek következtében a közhivatalnokok ezrei hagyták ott állásukat. A "tavaszi nagytakarítás" programja lényegében a megoszló közvélemény és parlamenti interpretációk következtében elmaradt. Az elkészült B-listák csupán a politikai jellegű apparátusi szereplők cseréjét valósították meg, így nem nevezhető ez az akció történelmi értelemben B-listázásnak.[21]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Magyar Nagylexikon. 4. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995, 144. o.
  2. ↑ Magyar Nagylexikon 4. kötet. Főszerkesztő: Élesztős László. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995, 144. o.
  3. ↑ Ezer év törvényei - 1920. évi XI. törvénycikk
  4. ↑ Társadalmi lexikon. Bp., Népszava, 1928.
  5. ↑ A pedagógustársadalom fegyelmezése | Pedagógiai Folyóiratok (magyar nyelven). folyoiratok.ofi.hu. (Hozzáférés: 2018. október 5.)
  6. ↑ „Hajdú Tibor: Az értelmiség számszerű gyarapodásának következményei az első világháború előtt és után.”. Valóság 1980. 7. sz. 31, 32. o.. 
  7. ↑ „Pornói Imre: Az 1920-as évek népoktatása és a nyolcosztályos népiskola Magyarországon = Magyar Pedagógia 1995. 3-4. sz. 318. o.”. 
  8. ↑ 1923. évi XXXV. törvénycikk
  9. ↑ „A magyar köztársaság kormányának 5.000/1946. M. E. számú rendelete”. Magyar Közlöny 1946. május 19. 1-2. o.. 
  10. ↑ Nemzetgyűlési irományok, 1945. III. kötet • 173-209., IV-V. sz. | Könyvtár | Hungaricana (magyar nyelven). library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2018. október 4.)
  11. ↑ Ki veszti el nyugdíját? Felülvizsgálják a nyugdíjasokat = Kis Ujság 1946. június 15. 2. o.
  12. ↑ B-listázás | Magyarország a második világháborúban • Lexikon A-ZS | Kézikönyvtár (magyar nyelven). www.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2018. október 4.)
  13. ↑ Magyarország történeti kronológiája 4. kötet. Szerkesztette: Bendák Kálmán, Glatz Ferenc, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, 1027. o.
  14. ↑ A jövő héten kézbesítik a B-lista revízió eredményét = Szentesi Újság 1947. január 8. 2. o.
  15. ↑ „Születésnapi látogatás Eszterhás Györgynél”. Magyar Nemzet 1997. augusztus 6. 7. o.. 
  16. ↑ Gyarmati György: Harc a közigazgatás birtoklásáért = Századok 1996. III. szám 547-548. o.
  17. ↑ „A magyar köztársaság kormányának 5.000/1946. M. E. számú rendelete”. Magyar Közlöny 1946. május 19. 2. o.. 
  18. ↑ Akik megpróbálják újrakezdeni… = Szentesi Újság, 1946. december 18.
  19. ↑ MDF választási plakát -1990
  20. ↑ „Várhelyi Tamás: Tisztogatás vagy megújulás? A "tavaszi nagytakarításról"”. Hajdu-Bihari Napló. 1990. május 2. 9. o.. 
  21. ↑ Révai Új Lexikona 1. kötet. Főszerk.: Kollega Tarsoly István, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996. 751. o. 

Források

[szerkesztés]
Ez a társadalomtudományi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=B-lista&oldid=26820268”