Cillei Borbála – Wikipédia

Ez a szócikk a cillei grófnőről, Luxemburgi Zsigmond második feleségéről szól. Hasonló címmel lásd még: Borbála magyar királyné (egyértelműsítő lap).

Cillei Borbála
Borbála magyar királyné Cillei Barbara
Cillei Borbála portréja[1]
Ragadványneve	Német Messalina
Magyarország királynéja
Cillei Borbála
Uralkodási ideje
1405. december 6. – 1437. december 9.
Koronázása	Székesfehérvár 1405. december 6.
Elődje	Durazzói Margit
Utódja	Luxemburgi Erzsébet
Csehország királynéja
Barbora Cellská
Uralkodási ideje
1419. augusztus 16. – 1437. december 9.
Koronázása	Prága 1437. február 11.
Elődje	Bajor Zsófia
Utódja	Luxemburgi Erzsébet
Német királyné
Barbara von Cilli
Uralkodási ideje
1410. szeptember 20. – 1437. december 9.
Koronázása	Aachen 1414. november 8.
Elődje	Nürnbergi Erzsébet
Utódja	Luxemburgi Erzsébet
Német-római császárné
Barbara von Cilli
Uralkodási ideje
1433. május 31. – 1437. december 9.
Koronázása	nem koronázták meg
Elődje	Pomerániai Erzsébet
Utódja	Portugáliai Eleonóra
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Cillei család
Született	1392 Celje
Elhunyt	1451. július 11. (59 évesen) Mělník, Csehország
Nyughelye	Prága
Édesapja	Cillei Hermann (1360 körül–1435)
Édesanyja	Schaunbergi Anna (1358 körül–1396 körül)
Testvére(i)	Cillei Anna nádorné Cillei Frigyes
Házastársa	Luxemburgi Zsigmond (1368–1437)
Gyermekei	Erzsébet (1409–1442)
A Wikimédia Commons tartalmaz Cillei Borbála témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Cillei Borbála^[2] (1392 – Mělník, Csehország, 1451. július 11.) (németül: Barbara von Cilli; csehül: Barbora Cellská; szlovénül és horvátul: Barbara Celjska) magyar, horvát, német és cseh királyné, német-római császárné, Magyarország régense. Luxemburgi Zsigmond második felesége, Cillei Hermann horvát-szlavón bán leánya.

A köztudatban Borbála általában bűnös asszonyként szerepel, és a királynéról hagyományosan elítélő kép maradt fent. Ez elsősorban a róla és családjáról szóló rosszindulatú pletykáknak tudható be. Jörg Konrad Hoensch német történész Borbála királynét felmenti a vádak alól, és az egész házasságtörési históriát lényegében koncepciós pernek tartja a királyné ellen koholt vádak alapján, amelyeknek semmilyen alapjuk sem volt.^[3] Mályusz Elemér meg sem említi az esetet. Valójában ő és rokonai hibáikkal és erényeikkel együtt semmiben sem különböztek a velük egy szinten álló korabeli családoktól. Mindenesetre a királlyal elhitették, hogy felesége megcsalja, és emiatt rövid időre 1419-ben száműzte magától. Később azonban visszafogadta, de a magyar rendek soha nem bocsátottak meg neki. A kegyvesztettség oka abban is kereshető, hogy a Hunyadiak és a Habsburgok mind a Cillei család régi ellenségei voltak, így nekik érdekükben állt a királyné hűtlenségéről szóló pletykák terjesztése. Fiai nem születtek, egyetlen gyermeke, Luxemburgi Erzsébet azonban magyar királyné lett.

Ő és családja is számos birtok felett rendelkezett, ezért kölcsöneivel magát az eladósodott Zsigmond királyt is tudták segíteni, és emiatt, egyfajta viszonzásképpen, Cillei Hermann és fia, Frigyes is tagja lehetett a Sárkány Lovagrendnek. Férje halála után előbb Lengyelországba ment, majd Csehországban telepedett le, és ott élt haláláig.

Cillei Hermann gróf horvát-szlavón bán és Schaunbergi Anna grófnő lánya volt.^[4] Bár Borbála közvetlenül nem királyi családból származott, és grófnőből lett királyné, királyi ősökkel is rendelkezett. Zsigmond első feleségével is közeli rokonságban állt, hiszen apja, Cillei Hermann másodfokú unokatestvére volt Mária királynőnek. Máriának és Cillei Hermann-nak is a bosnyák uralkodóházból, a Kotromanics (Kotromanić)-házból származott az édesanyja.^[5]

Kotromanics Katalin, Cillei Borbála apai nagyanyja I. Tvrtko bosnyák király nővére volt.^[6] A bosnyák királyi házzal való rokonság következtében 1427-ben II. Tvrtko bosnyák király Cillei Hermannt tette meg örökösének gyermektelen halála esetére, de Cillei előbb halt meg, és családja így nem büszkélkedhetett királyi koronával,^[7] bár Zsigmond király kiemelte a családot a stájer herceg fennhatósága alól, és hercegesítette a grófi címüket, 1435-ben.^[4] A bosnyák királyi házon keresztül a szerb királyi családtól, a Nemanja-háztól is közvetlenül származtak, hiszen Kotromanics Katalin apai nagyanyja, Nemanja Erzsébet Dragutin István szerb király lánya volt.^[8] Erzsébet anyja V. István magyar király lánya, Katalin hercegnő volt,^[7] Borbála így közvetlen Árpád-házi felmenőkkel is rendelkezett, és V. István hatodik leszármazottja volt. Ezek miatt a király szempontjából nem tekinthető a vele kötött házasság mésalliance-nak, de a korra jellemzően elsősorban politikai jellegű frigyet kötöttek.^[9]

A stájer eredetű Cilleiek Mária királynő uralkodása idején szerezték első magyarországi birtokaikat a Zágráb vármegyei Szamoborban. A család igazi felemelkedése édesapjának köszönhető, aki népes családot tudhatott magáénak, hiszen három fia és három lánya volt, közülük Borbála volt a legkisebb. Édesanyja, négyéves korában meghalt. A nikápolyi csata után Cillei Hermann jelentős katonai és pénzügyi segítséget adott Zsigmondnak, aki ezzel volt képes stabilizálni a csatavesztés miatt kialakult súlyos belpolitikai válságot. Borbála ebben a miliőben nevelkedett és készült a királynéi szerepre, hiszen az édesapjának elkötelezett király, kilencéves korában eljegyezte.^[9]

Amit Zsigmond és felesége kapcsolatáról elfogulatlan forrásokból meg lehet tudni, az egyáltalán nem támasztja alá a királynéról szóló hagyományosan elítélő képet. Ez a negatív kép két fő forrásból táplálkozott: egyrészt, hogy nem tudott fiút szülni, másrészt pedig, hogy családja, a Cilleiek Ausztriában a Habsburgokkal, itthon pedig a Hunyadiakkal kerültek konfliktusba, ami a királyné megítélésére is rossz fényt vetett a kortársak és főleg az utókor szemében.^[9]

Zsigmond 1401 őszén a siklósi várban való fogsága idején egyezett meg a Garai–Cillei ligával, és a várból való kiszabadulása után jegyezte el Borbálát, ugyanabban az időben, amikor II. Ulászló lengyel király eljegyezte Borbála unokatestvérét, Cillei Annát, és amikor a siklósi egyezség értelmében Garai Miklós jegyességre lépett Borbála nővérével, ifjabb Annával. A házasságkötésre azonban csak később került sor.^[13]

Az eljegyzéskor Cillei Borbála 9, a házasságkötéskor 13 éves volt, de csak 1408-ban kezdte meg a királyi pár a házaséletet; Cillei Borbála ekkor 16 éves volt. Az első gyerek 1409-ben született Erzsébet, aki később Albert király felesége lett.^[14]

A házasságkötés miatt 1405. november 16-án Zsigmond meghívót küldött a budai káptalannak. A meghívó már a megszólításban utalt a házasságra, mert a szokásos »üdvözletünk és kegyelmünk« formulát megtoldotta a »jelen örömünkben való részvételt« kívánó szavakkal. ». A meghívó közölte a menyasszony nevét és származását, és az esküvő időpontját és helyszínét is kitűzte: a következő Szent Miklós ünnepén (december 6.) Fehérvárott. A levelet a budai várnagy testvére, Jakab mutatta fel a budai prépostnak és a káptalan tagjainak, ezzel meghívva őket az esküvőre és a vele egybekötött koronázásra. A levél kifejezte azt is, hogy a címzettek kötelesek képviselőjüket elküldeni, hogy az ünnepségen hódoljanak a királynak és az új királynénak, és kifejezzék hűségüket.^[15]

1405. december 6-án Székesfehérvárott magyar királynévá, 1414. november 8-án Aachenben német királynévá, 1437. február 11-én Prágában cseh királynévá koronázták.^[16] Magyar királynévá koronázásának érdekessége, hogy nem a királynéi, hanem a Szent Koronával koronázták meg.^[9]

Elkísérte férjét a konstanzi zsinatra, de később Zsigmond visszaküldte Magyarországra. 1419 elején feltételezett házasságtörése miatt Zsigmond Nagyváradra száműzte, majd az év végén mégis kibékült vele, és 1424-ben nekiadta a felvidéki bányavárosokat. 1437-ben egyes vélekedések szerint a saját veje, Albert ellen szándékozott törni, és a magyar-cseh koronát Ulászló lengyel király kezére akarta játszani. Erre hivatkozva Albert, Zsigmond utóda fogságra vetette, és mint fogoly kísérte Pozsonyig férjének holttestét. Albert király a megkoronáztatása után szabadon bocsátotta Borbálát, aki Lengyelországba menekült. Mivel a magyar rendek nem engedték meg, hogy az országba visszatérjen, és a lengyelek sem szívesen látták, Csehországba vonult, ahol Mělník várában élt még 12 évig, és alkímiával foglalkozott.^[17]

Lánya Luxemburgi Erzsébet királyné, akit túlélt. Unokái: Anna (1432–1462), György (1435–1435), Erzsébet (1437–1505) és V. László (1440–1457). Dédnagymamaként halt meg, egyetlen dédunokája, akinek megérte a születését, elsőszülött unokájának, Anna hercegnőnek az elsőszülött lánya, Margit szász hercegnő (1449–1501) volt, aki János Cicero brandenburgi választófejedelemhez ment feleségül.

• Férjétől, Luxemburgi Zsigmond (1368–1437) magyar, cseh és német királytól, német-római császártól, egy leány:
  • Erzsébet (1409–1442) magyar, cseh és német királyi hercegnő, német-római császári hercegnő, férje I. (V.) Albert (1397–1439) osztrák herceg, magyar, cseh és német király, négy gyermek:
    • Anna (1432–1462), trónkövetelő 1457–1458-ban, jegyese I. Ulászló (1424–1444) magyar és lengyel király, férje III. Vilmos (1425–1482) türingiai tartománygróf, I. Frigyes szász herceg és választófejedelem fia, két leány:
      • Margit (1449–1501), férje I. János Cicero (1455–1499) brandenburgi őrgróf és választófejedelem, hét gyermek
      • Katalin (1453–1534), férje II. (Podjebrád) Henrik münsterbergi herceg (1452–1492), I. (Podjebrád) György cseh király fia és Podjebrád Katalin magyar királyné féltestvére, két gyermek
    • György (1435–1435)
    • Erzsébet (1437–1505), férje IV. Kázmér lengyel király (1427–1492), I. Ulászló öccse, 13 gyermek, többek között:
      • II. Ulászló (1456–1516) magyar és cseh király
    • László (1440–1457), V. László néven magyar és cseh király, osztrák herceg

Windecke Eberhard, Zsigmond német származású „mindenese”, aki közelről ismerte a királyt, elkísérte külföldi útjain, és különösen pénzügyi machinációinak volt részese, a király halála után az életrajzírója lett. Windecke Magyarországon nősült, pozsonyi polgárasszonyt vett feleségül, ennek köszönhetően a pozsonyi polgárok közé is bekerült, tehát a magyarországi viszonyokat is jól ismerte. Windecke összefoglalta Borbála királyné állítólagos házasságtöréséről szerzett információit. Az egész ügyet rágalomnak minősítette, aminek azonban a király teljes súllyal hitelt adott 1419-ben, és eltaszította feleségét. Amikor a király Budára érkezett, a királynénak az Alföldön a jászok és kunok területén át Váradra kellett mennie. Az itt töltött fél-háromnegyed év alatt nagyon nehéz körülmények között élt a királyné, lánya és szolgálói. Nehezen teremtették elő a pénzt ételre és italra, váltás ruhájuk nem volt, ezért megbetegedtek, eltetvesedtek, és piszkosak is lettek. Ekkor a király Budára küldte őket, ő pedig Váradra érkezett, hogy fogadja a török szultán követségét. A tárgyalások után a király Buda felé indult, feleségét visszaküldte Váradra, de ő nem akart oda visszamenni, hanem inkább észak felé indult. A királyi pár másfél évig nem találkozott. A kibékülést György passaui püspök, Hohenlohe grófja, valamint Lajos öttingeni gróf, a király kancellárja és udvarmestere érte el tárgyalások révén. Szakolcán találkoztak karácsonykor. A királyné térdre ereszkedve könyörgött azért, hogy a király bocsásson meg neki, ha valamit elkövetett volna, de a király nem akart erről hallani. A bocsánatot lányuk, Erzsébet hercegnő esdekelte ki. Ezután a királyi pár együtt aludt.^[18]

Windecke nem tárja fel az okokat, amelyek az állítólagos házasságtörésről szóltak, nem említi meg a szereplőket, akik részt vettek volna az eseményekben, és nem nevezi meg a rágalmazókat sem, akik Borbála királynét hírbe hozták, csak és kizárólag a következményeket taglalja, viszont könyvének egy másik passzusában homályosan ugyan, de sejteti az eseményeket, amelyek okozták, okozhatták a királyné vesztét.

Az 1419. év húshagyó keddjén viszály tört ki Lajos, Ingolstadt hercege,^[19] és a branderburgi őrgróf között,^[20] aki Zsigmond király hűbérese volt. Miután megsértették egymást, hadba vonultak.^[21]

Maga az ellenségeskedés régebbi eredetű volt, amikor Zsigmond király hitelt vett fel a Katalóniába vonuláshoz. Lajos herceg azonban az ígért tizenhétezer aranynak csak egy részét adta. A király levélben biztosította a herceget, hogy a hitel visszafizetését a királynétól is kérheti. A szerződés szerint a hercegnek ki kellett volna fizetnie a király adósságait, amikor az hazaérkezik. A pénz visszafizetéséhez az őrgróf vállalt kezességet, hogy a királynét szolgálja és tetszését elnyerje. Ezután a királynét hírbe hozták az őrgróffal.^[21]

Aeneas Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Piusz pápa, aki eléggé negatív színben szólt mindig a királynéról, a következőket nyilatkozta az esetről: „De ahogy Zsigmond nők után sóvárgott, úgy kezdett ő is mást szeretni, mivel egy hűtlen férj, hűtlen feleséget terem.”^[22] Jean de Montreuil humanista tudós és magyarországi követ szintén Zsigmondot hibáztatta az ügyért: „halandók között nem volt engedékenyebb férj, mint ő, mert nem csak, hogy hagyta, hogy felesége azt csináljon, amit akar, hanem még bátorította, hogy nyilvános táncokban vegyen részt, minden férfival csevegjen, és oly nagy nyájassággal megérintse, hogy nyíltan mondogatták, hogy aki nem ismeri őt, nem királynénak, hanem alantas mesterséget űző nőnek tartaná.”^[23]

A magyar hagyományokban Cillei Borbála bűnös asszonyként szerepel, és ez a kép él a mai napig róla. A magyar nemzet történetében Schönherr Gyula így összegzi a Borbála királyné állítólagos házasságtörése ügyében hangoztatott vádakat és annak következményeit:^[24]

1417 elején a nádor vette át a kormányzást, mivel a király a zsinat után még egy ideig Németországban maradt. Borbála királynéról rosszindulatú híreket terjesztettek, és hírbe hozták a Német Lovagrend egyik tagjával, Walmeroddal, aki akkor Budán tartózkodott. Ez Kálmán király óta példátlan volt. A krónikák nem vettek tudomást a pletykáról, mégis eljutott a királyhoz. A pletyka amiatt is hihető volt, mivel a Cilleiek történetében nem volt ritka a megcsalás és a család elleni bűnök sem.^[24]

Maga a király nem akart ítélkezni az ügyben, ezért húzta-halasztotta a találkozást feleségével. Német területen vendégeskedett különböző fejedelmeknél, és csak 1419 január közepén ért haza. Ekkor a pletykáknak hitelt adva úgy döntött, hogy felesége nem találkozhat vele, így Budáról Várad közelébe küldte szigorú őrizet alatt, ahol sokat kellett nélkülöznie lányával, Erzsébettel, aki akkor 12 éves volt.^[24]

Innen akkor vitték Budára, amikor a királynak az Alföldre kellett utaznia; és amikor Zsigmond Budára ment, a királynénak távoznia kellett onnan. Most annyi engedményt kapott, hogy megválaszthatta, hova megy. Az új helyszín Holics volt, ahol már jobb körülmények között élhetett. Karácsonykor Hohenlohe György passaui püspök és esztergomi érsek, Öttingen Lajos gróf és a Cilleiek több támogatója elérte, hogy a királyi pár találkozzon. Ekkor Erzsébetnek sikerült kiesdekelnie a bocsánatot.^[24]

Mályusz Elemér, a nagy Zsigmond-kutató a Zsigmondról írott könyvében meg sem említi ezt az állítólagos házasságtörést, csak röviden annyit mond, hogy hűtlensége miatt Borbála jövedelmei 1419-ben zárlat alá kerültek. Annak ellenére nem foglalkozik a történtekkel, hogy a Schönherrnél Walmerodként azonosított állítólagos szeretőről, aki a Német Lovagrendet képviselte hazánkban, Wallenrode János (Johannes von Wallenrode, 1370 körül–1419) rigai érsekről megemlékezik. Wallenrode János az általa betöltött magas egyházi pozícióhoz képest világias életet élt. Kedvelte a szép lovakat, és nem sajnálta rájuk a pénzt, amiért meg is szólták. Kiváló társalkodó volt, emiatt megkapta a lüttichi püspökséget is. Rigai érsekként nagy szolgálatot tett Zsigmondnak a konstanzi zsinaton.^[25]

Mályusz a bajor herceg és a brandenburgi őrgróf viszályát is megemlíti, azonban Cillei Borbála csak nagyon érintőlegesen szerepel benne, de úgy, mintha a legcsekélyebb köze sem lenne az ügyhöz. Zsigmond aragóniai utazásával volt kapcsolatos az egész.^[26]

A spanyolországi út célja az volt, hogy rávegye XIII. Benedek pápát a lemondásra. Ehhez pénz kellett, amit a király Lajos bajor hercegtől, a francia királyné, Isabeau testvérétől kívánt kölcsönkérni. A kölcsönkért összeg 11 000 forint volt, amit csak rendkívüli ígéretek ellenében kapott meg. Egy hónapra kért kölcsön, és évjáradékot is ígért. Kezesei Frigyes nürnbergi várgróf, Ozorai Pipo temesi ispán és János esztergomi prépost alkancellár voltak. Ha pedig ő nem tud fizetni, akkor a teljes összeg a királynétól is követelhető.^[26]

A király megkapta a pénzt, elutazott, és eredménnyel tért vissza, az összeget azonban nem tudta visszaadni. Ekkor már azt is lehetett látni, hogy az évjáradékot sem tudja majd fizetni. A 23 000 forintot egyben követelte, és a kezesek közül egyedül Hohenzollern Frigyessel foglalkozott, a többiekkel nem, mivel az ő szerepüket formálisnak tekintette. A várgróffal kölcsönösen sértegették egymást; ezért is feltűnő, hogy a többieket nem vette figyelembe.^[26]

Jörg Konrad Hoensch (1935–2001) német történész Borbála királynét felmenti a vádak alól, és az egész házasságtörési históriát lényegében koncepciós pernek tartja a királyné ellen koholt vádak alapján, melynek semmilyen alapja sem volt. A harag tényleges okát abban jelöli meg, hogy elégedetlen volt azzal, ahogy az asszony az országot kormányozta. A király figyelmeztette feleségét, hogy több figyelmet fordítson a török elleni harcra és a közbiztonság javítására, de a királyné nem tudott minden feladatot úgy ellátni, ahogy férje akarta. Garai nádor elkísérte a királyt Aragóniába, Franciaországba és Angliába, Kanizsai megbetegedett, és 1418-ban meghalt.^[27]

A források nem írnak arról, hogy indította el a rágalmat. Borbála és lánya, Erzsébet Váradon nyomorúságos körülmények között élt, éheztek, tetvesek, piszkosak voltak, ezért megbetegedtek. A kibékülésben közbenjárók között említi még Jagelló Ulászló királyt, továbbá Hohenlohe György német főkancellár és Öttingeni Lajos udvarmestert.^[27]

A házastársi hűség megszegése egy toposz volt abban a korban, Borbála unokatestvére, II. (Jagelló) Ulászló lengyel király 1416-ban meghalt második felesége, Annát is hírbe hozták két lovaggal. Csak a gnieznói érsek vizsgálata után mentették fel. Borbálára minden különösebb indok nélkül fogták rá, hogy I. Frigyes brandenburgi őrgróffal és/vagy Wallenrode János rigai érsekkel került túl közeli kapcsolatba. Hoensch valószínűtlennek tartja, hogy a hűtlenség lett volna a valódi ok.^[28]

A királynét Aeneas Sylvius Piccolomini (a későbbi II. Piusz pápa) hitetlennek és nagy politikai ambícióval megáldott intrikusnak jellemezte, aki az ügyes pénzbefektetéseinek és bölcs tanácsainak köszönhetően tekintélyes vagyonra tett szert, amely támogatta abbéli céljaiban, hogy az ő hiteleitől súlyosan eladósodott Zsigmondra hatást gyakoroljon a napi politikában. Habár maga Piccolomini Borbálát egy közvetlenül a királyné halála után írott levelében „elszánt asszony”-nak jellemezte, továbbá szabadgondolkodónak tartotta, az utókorra egy erkölcstelen, telhetetlen asszony, egy „német Messalina” képe maradt. Emellett egyesek olyan elvetemültnek tartották, aki nem hitt se istenben, se angyalban, se ördögben, se mennyben, se pokolban.^[29]

Borbála jelentős birtokokat igazgatott, mivel az övé volt Óbuda, Kecskemét, a Csepel-sziget hatalmas területei, valamint Trencsén vármegye hét, Zólyom vármegye öt, Liptó vármegye három várral, a felvidéki bányavárosok többsége, Heves, Gömör, Nógrád és Hont vármegyei uradalmakkal együtt. Óbudát szánta székhelyének így itt és a birtokain lévő várakban komoly építkezéseket folytatott, de ezek mára javarészben már nem láthatóak. A birtokainak igazgatását illetően meg kell állapítani, hogy jól gazdálkodott velük, hiszen jelentős bevételei voltak és rendszeres gazdasági segítséget nyújtott férjének. Mindazonáltal Zsigmond és Borbála házastársi kapcsolatáról és a királynéról kialakult hagyományosan elítélő képhez hozzátartozik, hogy családja hibáival és erényeivel együtt semmiben sem különbözött a velük egy szinten állóktól. Borbála vallásosságáról nem maradt bizonyíték, de kimutatható a Mária-kultusz iránti tisztelete, és ez nem támasztja alá a bírálói által hangoztatott hitetlenségét.^[9]

Borbála megjelenik Háy Gyula Isten. császár, paraszt címmel 1935-ben írott drámájában, mely darabot 1945. május 10-én mutatták be a Nemzeti Színházban Gellért Endre rendezésében, és ahol a királynét Somogyi Erzsi alakította, Zsigmondot Major Tamás formálta meg, Husz Jánost Somlay Artúr személyesítette meg.^[30] 1983. január 28-án a darabot a Madách Színház állította színpadra: Borbála Schütz Ila, Zsigmond Huszti Péter és Husz János Balázsovits Lajos volt, rendezte Ádám Ottó.^[31] 2001. szeptember 28-án a szolnoki Szigligeti Színház vitte színre Csiszár Imre rendezésében, Borbála Létay Dóra, Zsigmond Mihályfi Balázs és Husz Rátóti Zoltán volt.^[32]

1. ↑ A konstanzi zsinat krónikája (1440 körül) 
2. ↑ A Borbála a Barbara név régies magyar formája.
3. ↑ Hoensch (1996).
4. ↑ ^{a b} Croatia/Counts of Cilli (angol nyelven). Foundation of Medieval Genealogy, 2011. január 20. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
5. ↑ Bosnia Kings (angol nyelven). Foundation of Medieval Genealogy, 2011. január 20. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
6. ↑ Wertner (1891) szerint Katalin I. Tvrtko király lánya volt.
7. ↑ ^{a b} Lásd Wertner (1891)
8. ↑ Serbia Kings/Nemajić Dynasty (angol nyelven). Foundation of Medieval Genealogy, 2011. január 20. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
9. ↑ ^{a b c d e} Pálosfalvi Tamás: Borbála és a Cilleiek. 2006/02. História. [2014. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
10. ↑ van de Pas, Leo: Pedigree for Barbara Cilli (Cillei Borbála felmenői). Genealogics. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
11. ↑ A magyar irodalom filológiája - Zsigmondtól V. Lászlóig. tankonyvtar.hu
12. ↑ Auguri a tutte le donne guerriere, forti e invincibili!. foliamagazine.it
13. ↑ Magyar életrajzi lexikon: 1405; A Pallas nagy lexikona: 1406 – Magyar életrajzi lexikon: Cillei Borbála. Magyar Elektronikus Könyvtár. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.); Pallas nagy lexikona: Cillei Borbála. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
14. ↑ Fügedi (1974: 74).
15. ↑ Lásd Fügedi (1974: 76).
16. ↑ Hoensch, Jörg: Kaiser Sigismund. Herrscher an der Schwelle zur Neuzeit 1368-1437/Barbara von Cilli Deutsche Königin (német nyelven). Mittelalterliche Genealogie im Deutschen Reich bis zum Ende der Staufe. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
17. ↑ Szathmáry, László (1928. február 1.). „Alkémisták a magyar királyi udvarban”. Természettudományi Közlöny 60. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.) 
18. ↑ Lásd Windecke (2008: 111–112).
19. ↑ Lajos herceg Bajor Izabella francia királynénak, VI. Károly francia király feleségének volt a fivére.
20. ↑ A brandenburgi őrgróf 1415-től I. (Hohenzollern) Frigyes (1371–1440) volt, aki Zsigmondtól mint korábbi brandenburgi őrgróftól kapta hűbérbe az őrgrófságot a német királyválasztáson a királynak tett szolgálataiért cserébe. Az új őrgróf VI. Frigyes néven a Nürnberg várgrófja címet is viselte, ezért nevezték őt mind őrgrófnak, mind pedig várgrófnak is. Frigyes Zsigmond húgának, ifjabb Luxemburgi Margit (1373–1410) cseh királyi és német-római császári hercegnőnek volt a sógora, és Hohenzollern Frigyes a bátyjával, Margit hercegnő férjével, III. János nürnbergi várgróffal (1369–1420) együtt viselte a Nürnberg várgrófja címet. Luxemburgi Zsigmond első jegyese pedig a nürnbergi várgrófi testvérpár nővére, Hohenzollern Katalin nürnbergi várgrófnő (1365–1409) volt, aki az eljegyzésük felbomlása után nem ment férjhez, és apácaként halt meg.
21. ↑ ^{a b} Lásd Windecke (2008: 114).
22. ↑ A német eredeti szöveg így hangzik: „Doch wie Sigismund nach vielen Frauen brannte, so begann auch sie, andere zu lieben; denn ein ungetreuer Ehemann ruft eine ungetreue Gattin hervor.” (Fordította a Szerk.) Lásd Hoensch (1996).
23. ↑ A német eredeti szöveg így hangzik: „keiner unter den Sterblichen war ein nachsichtigerer Ehemann als er, der nicht nur zuließ, dass seine Frau alles trieb, was sie wollte, sondern sie sogar ermunterte, an öffentlichen Tänzen teilzunehmen, mit jedem Mann zu plaudern und ihn mit so großer Leutseligkeit zu berühren, dass offen gesagt wurde, wer sie nicht kenne, würde sie nicht für eine Königin, sondern für eine Frau niedrigen Gewerbes halten.” (Fordította a Szerk.) Lásd Hoensch (1996).
24. ↑ ^{a b c d} Lásd Schönherr (1895).
25. ↑ Lásd Mályusz (1984: 284).
26. ↑ ^{a b c} Lásd Mályusz (1984: 80).
27. ↑ ^{a b} Lásd Hoensch (1996).
28. ↑ A német eredeti szöveg így hangzik: „Während Sigismund in Begleitung Garais nach Aragon, Frankreich und England reiste und dann bis zum Konzilsende in Konstanz blieb, musste Barbara, da Kanizsai kränkelte und 1418 starb, allein die Regierung in Ungarn führen, was sie offensichtlich überforderte. Vom König bereits 1417 aus Konstanz ermahnt, ihren Pflichten besser nachzukommen und der Türkenabwehr, Grenzstreitigkeiten sowie dem überhandnehmenden Räuberunwesen größere Aufmerksamkeit zu schenken, muss es wegen unbewältigter Aufgaben und augenfälligen Missständen bei Sigismunds Rückkehr im Februar 1419 zum Bruch zwischen den Eheleuten gekommen zu sein. Ohne dass den Quellen entnommen werden kann, von wem und weshalb Barbara verleumdet wurde, musste sie sich in Begleitung der Tochter Elisabeth und eines kleinen Gefolges in die Verbannung bei Wardein begeben, wo so schlimme Not herrschte, "das sie alle krang worden,... da sie weder brot noch wine hattent...[und] sie lusig und unrein wurdent". Erst zu Weihnachten 1419 kam es in Skalitz auf Bitten König Wladyslaw Jagiellos sowie dank der Vermittlungsbemühungen des Kanzlers Georg von Hohenlohe und des Hofmeisters Ludwig von Öttingen zur Aussöhnung. Es ist eher unwahrscheinlich, dass die Ursache für das Zerwürfnis in der Untreue der Königin zu suchen ist, der von den Zeitgenossen ohne nähere Begründung ein Verhältnis mit den Markgrafen Friedrich I. von Brandenburg und/oder dem Erzbischof Johann von Wallenrode zu Riga unterstellt wurde. Bei dem Vorwurf, es mit der ehelichen Treue nicht allzu ernst zu nehmen, könnte es sich zudem um einen Topos gehandelt haben, denn er wurde auch gegen eine andere Königin, Barbaras Cousine Anna, die 1416 verstorbene zweite Frau des Polen-Königs Wladyslaw II. Jagiello, erhoben, die erst nach einer Untersuchung durch den Erzbischof von Gnesen von der Verdächtigung reingewaschen wurde, unerlaubten Umgang mit zwei Rittern gepflegt zu haben.” (Fordította a Szerk.) Lásd Hoensch (1996).
29. ↑ Lásd Hoensch (1996)
30. ↑ Lásd a Színházi adattárban.
31. ↑ Isten, császár, paraszt (magyar nyelven). Madách Színház. [2015. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 14.).
32. ↑ Isten, császár, paraszt (magyar nyelven). PORT.hu. (Hozzáférés: 2015. szeptember 14.).

• Engel, Pál, C. Tóth Norbert. Borbála királyné itineráriuma (1405–1438), Itineraria Regum et Reginarum (1382–1438). Budapest: MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája, 169–187. o. (2005) 
• Hoensch, Jörg Konrad. Kaiser Sigismund. Herrscher an der Schwelle zur Neuzeit 1368–1437. München: Verlag C.H. Beck (1996). Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 5. 
• Mályusz, Elemér. Zsigmond király uralma Magyarországon 1387–1437. Budapest: Gondolat (1984) 
• Pálosfalvi, Tamás. „Borbála és a Cilleiek”. História 2006 (2). [2014. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.) 
• Schönherr, Gyula. Az Anjou-ház örökösei, in: Szilágyi Sándor szerk.: A magyar nemzet története, Budapest: Athenaeum (1895). Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 5. 
• Szathmáry, László (1928. február 1.). „Alkémisták a magyar királyi udvarban”. Természettudományi Közlöny 60. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.) 
• Wertner, Mór. A középkori délszláv uralkodók genealogiai története (1891) 
• Windecke, Eberhard. Eberhard Windecke emlékirata Zsigmond királyról és koráról, (ford.: Skorka Renáta) = História Könyvtár – Elbeszélő források 1. (sorozatszerkesztő: Glatz Ferenc), MTA Történettudományi Intézete, História Alapítvány (2008) 
• Böhme, Johann Gotlob és Johann Gothelf Martini: De Barbara Celeiense, Officina Breitkopfia, Lipcse, 1759. URL: Lásd További információk
• Fügedi Erik: Uram, királyom... A XV. századi Magyarország hatalmasai, Gondolat, Budapest, 1974.
• Higgins, Mrs. Napier: Barbara of Cilly, In: Mrs. Napier Higgins: Women of Europe in the Fifteenth and Sixteenth Centuries Vol II., Hurst and Blackett Publishers, London, 105−201, 1885. URL: Lásd További információk
• Chilian, Hans: Barbara von Cilli, doktori disszertáció, Robert Noske Könyvnyomdája, Borna-Lipcse, 1908. URL: Lásd További információk

• Hóman–Szekfű: Magyar történet/A Cillei–Garai-liga (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
• Barbara von Cilli Deutsche Königin (német nyelven). Genealogie-Mittelalter. (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
• Johann G. Böhme és Johann G. Martini: De Barbara Celeiense (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
• Mrs. Napier Higgins: Barbara of Cilly (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)
• Hans Chilian: Barbara von Cilli (Hozzáférés: 2014. augusztus 5.)

Előző Pomerániai Erzsébet	Német-római császárné 1433 – 1437	Következő Portugáliai Eleonóra
Előző Nürnbergi Erzsébet	Német királyné 1410 – 1437	Következő Luxemburgi Erzsébet
Előző Bajor Zsófia	Cseh királyné 1419 – 1437
Előző Durazzói Margit	Magyar királyné 1405 – 1437
	Horvát királyné 1405 – 1437

Előző Enghieni Mária

Dalmácia királynéja 1409 – 1413

Következő Velencei uralom

Előző uralkodó: Zsigmond

Magyarország uralkodója 1412 – 1414 1416 – 1418 (Régens)

Következő uralkodó: Zsigmond