Keleti tuja – Wikipédia

A „Keleti tuja” lehetséges további jelentéseiről lásd: Életfa.

Életfa
Természetvédelmi státusz
Mérsékelten fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Toboztermők (Pinophyta) Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida) Rend: Fenyőalakúak (Pinales) Család: Ciprusfélék (Cupressaceae) Nemzetség: Platycladus Faj: P. orientalis
Tudományos név
Platycladus orientalis (L.) Franco 1949.
Szinonimák
Thuja orientalis L. Biota orientalis (L.) Endl.
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Életfa témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Életfa témájú médiaállományokat és Életfa témájú kategóriát.

A keleti tuja vagy keleti életfa (Platycladus orientalis, korábban Biota orientalis és Thuja orientalis) a ciprusfélék (Cupressaceae) családjába tartozó növényfaj, a Platycladus nemzetség egyetlen képviselője. A gyakorlatban még elterjedtebb a Thuja orientalis megnevezés; népi neve: ciprus.

Kelet-Ázsiából származik: Kínában, Japánban és a Koreai-félszigeten erdőalkotó. Európába a 19. század elején hozták be dísznövényként. Azóta Dél-Európában jóformán mindenütt, és helyenként a Kárpát-medencében is kivadult.

Kisebb fa vagy nagyobb cserje; max. magassága termőhelytől függően 5-10 méter. Koronája szabályos ovális, ágrendszere sűrű. Vastag, fiatalon vöröses, később szürkésbarna kérge szalagosan leválik.

Különlegessége, hogy hajtásain a pikkelylevelek függőleges síkba rendeződnek. Mindkét oldaluk világos kékeszöld, a lappikkelyek hátán barázda fut. Lombozata télen kissé megbarnul. Virágai egyivarú egylakiak. A rövidhajtások végén növő porzós virágok igen kicsik, kissé sárgásak. Nem feltűnő, halvány rózsaszín, négytagú tobozvirágai a hajtáscsúcsokon nyílnak.

Zömök, 1,5 cm hosszú tobozai kissé oválisak, kezdetben húsosak. A csúcs alatt hátragörbülő szarvacskát viselő, hosszúkás tobozpikkelyek eleinte hamvaszöldek és húsosak, idővel megfásodnak. Magja apró tojásdad, sötétbarna, szárny nélküli, világos köldökkel — egyes fajtáié sárgás.

Március-áprilisban virágzik.

Fényigényes, a szárazságot jól tűri. Félárnyékban, illetve árnyékban hajtásai kiritkulnak, koronája elcsúful. Kedveli a jó vízgazdálkodású, jól levegőző, mély talajokat. A szárazabb helyeken lassabban fejlődik. A téli fagyokat jól elviseli, a korai és késői fagyok sem károsítják; csak nedves és csapadékos helyeken fagyérzékeny. Meszes talajon is megél. Viszonylag lassan nő: az első években évi 10-15, később 25–30 cm-t.

Termései Közép-Európában csak a melegebb, védett helyeken érnek be.

Származási helyén a műbútorasztalosok és a modellezők dolgoznak a leggyakrabban vele, mivel az életfafélék fája közepesen puha és rendkívül könnyű.^[forrás?] Kínában igen fontos kultikus növény volt. Magyarországon kertek, parkok, temetők díszfájaként kedvelt.

Számos kertészeti változatát alakították ki; közülük legszebbeknek a fiatalkori (tűlevelű) és a sárga színű alakokat tartják.

A sárga lombú, magról szaporított típusokat 'Aurea' gyűjtőnéven fogják össze. Ezek általában kisebbek (4–6 m), gyengébbek és valamivel lassabban is nőnek, mint az alapfaj. A friss hajtások színe tavasszal igen mutatós aranysárga. Nyárra ez a szín sárgászöldre tompul, majd őszre a külső hajtások bronzosra sötétednek, de a növény belseje ekkor is zöld marad. Lassabb növekedése miatt a telet az alapfajnál jobban tűri, viszont a szárazságot kevésbé viseli el.

Az ‘Aurea Nana’ az aranysárga–sárga, alacsony termetű és az 'Aurea' változatnál lassabban növő fajták gyűjtőneve. Fél m magasságig jellemzően tojásdad vagy gömbölyű, ezután 2 m-es kúppá fejlődhet;^[1][2] Ágai vékonyak, finomak; hajtásai sűrűn állnak. Lombjának színe évszakonként az 'Aurea' fajtákhoz hasonlóan változik. Az alapfajhoz hasonlóan a száraz, meleg helyeket kedveli.

Lassan növő, sűrű ágú törpe változat élénkzöld lombbal.

• ‘Golden Surprise’ – nyáron sárgás, télre barnássá váló pikkelylevelekkel;^[1]
• ‘Berkmannii’ – törpe arany, télen barnássá válik;^[3]
• ‘Meldensis’ – zárt zöld, télre bebarnul;^[3]
• ‘Pyramidalis Aurea’ – karcsú kúp, szoliternek is alkalmas;^[3]
• ‘Elegantissima’ – aranysárga végű hajtásokkal, kevéssé szárazságtűrő.^[2]

Ha kiszámítható külsejű növényeket szeretnénk kapni, a magról szaporított példányokkal nem érdemes próbálkozni, hanem dugványozással érdemes szaporítani.

A kínai gyógynövényes orvoslás 50 alapvető növényének egyike, de gyógyhatása nem bizonyított. Mind a levelek, mind a magok illóolajat tartalmaznak, amiben borneol, bornil-acetát, tujon és kámfor mellett szeszkviterpének vannak.^[4] Az életfa fertőtlenítő és immunstimuláns hatása miatt alkalmazzák mint gyógynövényt, de illóolajának erősen toxikus hatása miatt szigorúan csak orvosi javallatra, orvos ellenőrzése mellett használható.^[forrás?]

Tádzsikisztánban egy 35 m magas példányt tartanak számon.

Peking környékén 1000 év körüli példányok találhatók.^[5]

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2013. november 5.)
• ↑ PFAF: Thuja orientalis. Plants For A Future. (Hozzáférés: 2013. november 5.)
• Czáka Sarolta, Rácz István: Fenyők és örökzöldek, p. 6–9. Szépia Könyvkiadó. ISBN 963 7849 04 1
• Józsa: Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 200–202. old.

• Agricola könyvtári találati lista

• Óriás tuja
• Nyugati tuja

[[Kategória:Kelet-ázsiai flóraterület] [[Kategória:Mediterrán flóraterület] [[Kategória:Szubmediterrán flóraterület]