Luna–18 – Wikipédia

Luna–18
Ország	Szovjetunió
Küldetés típusa	űrszonda műhold
NSSDC ID	1971-073A
Küldetés
Célégitest	Hold
Indítás dátuma	1971. szeptember 2.
Indítás helye	Bajkonuri űrrepülőtér
Hordozórakéta	Proton–K

A Luna–18 (oroszul: Луна–18) harmadik generációs szovjet E–8–5 típusú automatikus holdszonda. A Lavocskin vállalat fejlesztette és építette.

A program célja a Hold megközelítése, automatikus leszállás a felszínére, mintavétel és a Hold elhagyása, majd visszatérés a Földre.

Az NPO Lavocskin tervezte és gyártotta. Felépítése és szerkezete megegyezett a Luna–16 űrszondáéval.

1971. szeptember 2-án a Bajkonuri űrrepülőtér 81. sz. indítóállásából egy DM rakéta végfokozattal ellátott Proton–K (8K78K) hordozórakétával állították Föld körüli parkolópályára. Az orbitális egység pályája 88,6 perces, 51,6 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya adatai: perigeuma 193 kilométer, apogeuma 227 kilométer volt. Az utolsó fokozat hajtóművének újraindításával segítették elérni a szökési sebességet. Három ponton stabilizált (Föld-, Hold- és Nap-központú) űreszköz. A repülési idő 4,4 nap volt. Hasznos tömege 5600 kilogramm.

Szeptember 3-án az Azerbajdzsánban lévő Samahin Obszervatóriumból a 100 000 kilométeres távolsági méréseket végeztek.

Szeptember 4-én és szeptember 6-án pályakorrekciót végeztek.

Szeptember 7-én Hold körüli körpályára állították. Pályaadatok: 1 óra 52 perces keringési idő, 35 fokos hajlásszög, periszelénium (a Holdhoz legközelebb eső pontja, első forgásnál: 101 kilométer) és aposzelénium (a Holdtól legtávolabb eső pontja, első forgásnál 101 kilométer).

Szeptember 11-én 54 keringésig 85 rádiókapcsolatot létesített a földi központtal. Holdra szállási pályaadatok: 35 fokos hajlásszög, periszelénium (a Holdhoz legközelebb eső pontja, első forgásnál: 18 kilométer) és aposzelénium (a Holdtól legtávolabb eső pontja, első forgásnál 100 kilométer).

A Mare Foecundatis hegyes terepére történő érkezéskor valamilyen technikai ok, esetleg a bonyolult talajviszonyok miatt megszakadt vele a kapcsolat.

A leszállóegység részei a fékező-leszálló, az állványzat és a visszatérő egység. Minden egység energiaellátását kémiai akkumulátorok biztosították. A fékező-leszállóegység: üzemanyagtartályokból, fékező rakétahajtóműből, vezérlő-ellenőrző egységből, rádió adó-vevő berendezésből, antennából, állványzatból (lengéscsillapítókkal), stabilizáló egységből (giroszkóp), magasság- és sebesség-mérőből állt. Az állványzat biztosította az üreges mintavevő fúró stabilitását. Tetején egy nagy nyomásnak és hőnek ellenálló tartály volt elhelyezve, ide helyezte mintáit az automatika. A kapcsolatot 4 rúdantennán keresztül biztosították. A visszatérő egység hajtóanyagból és rakétahajtóműből, a hozzá tartozó rádió-adó berendezésből, vezérlő-ellenőrző egységből, korrekciós hideggáz-fúvókákból, stabilizáló (giroszkóp) egységből tevődött össze.

• A Luna–18 a gyártó NPO Lavocskin honlapján (oroszul)
• (1970) „újságcikk”. Repülés (folyóirat) 1970. XXIII. évfolyam 12. szám. 
• Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5

• Luna–18. zarya.info. [2022. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 2.)
• Luna–18. astronautix.com. (Hozzáférés: 2013. február 2.)
• Luna–18. nasa.gov. [2008. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 2.)