Šibeniki csata – Wikipédia

Šibeniki csata
Konfliktushorvátországi háború
Időpont1991. szeptember 16.1991. szeptember 22.
HelyszínÉszak-Dalmácia
Eredményhorvát győzelem
Szemben álló felek
Jugoszlávia
SAO Krajina
Horvátország
Parancsnokok
Mile Kandić
Vladimir Vuković
Ratko Mladić
Borislav Đukić
Anton Tus
Rahim Ademi
Milivoj Petković
Luka Vujić
Josip Juras
Szemben álló erők
Jugoszláv Néphadsereg:
221-es gépesített dandár
46. partizán hadosztály
9. vegyes tüzérezred
11. tengerészgyalogos dandár
SAO Krajinai területvédelmi erői
Horvát Nemzeti Gárda: 4/4. gárdadandár
113. rendőr gyalogdandár
Veszteségek
ismeretlen3 halott, 49 sebesült
Térkép
Šibeniki csata (Horvátország)
Šibeniki csata
Šibeniki csata
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 43′ 48″, k. h. 15° 53′ 24″43.730000°N 15.890000°EKoordináták: é. sz. 43° 43′ 48″, k. h. 15° 53′ 24″43.730000°N 15.890000°E

A šibeniki csata (horvátul: Bitka za Šibenik) a horvátországi háború idején zajlott katonai összecsapás volt a Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija vagy JNA), amelyet a horvátországi Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) erői is támogattak, valamint a horvát rendőrség által támogatott Horvát Nemzeti Gárda (Zbor Narodne Garde – ZNG) között. A csatát a horvátországi Šibenik városától északra és nyugatra vívták 1991. szeptember 16. és 22. között. A JNA kezdeti parancsa az volt, hogy Šibenik JNA laktanyáit mentse fel a horvát ostrom alól, és szigetelje el Dalmáciát Horvátország többi részétől. A JNA előrenyomulását a jugoszláv légierő és a jugoszláv haditengerészet is támogatta.

A harc egy horvát ellentámadást követően, amely visszaszorította a JNA-t Šibenik külvárosából, abbamaradt. A csata következtében, különösen Drniš város környékén, Šibeniktől északkeletre a JNA teret veszített. A ZNG több JNA és jugoszláv haditengerészeti létesítményt, köztük több tucat hadihajót és több partmenti tüzérségi üteget elfoglalt a városban. Az elfoglalt ütegeket a város védelmének támogatására használták fel. A horvát tisztviselők és a JNA közötti megállapodást követően a JNA šibeniki helyőrségét evakuálták.

A szeptember–októberi harcokban három horvát katona és hét civil halt meg, valamint több mint száz pedig megsebesült. A JNA tüzérsége bombázta Šibeniket, és számos építményben, köztük a Szent Jakab-székesegyházban, amely az UNESCO Világörökség része, kárt okozott. A New York Times úgy ítélte meg, hogy a bombázás a horvátországi örökség elleni tervezett támadások része. A város tüzérségi támadása a következő 100 napon keresztül folytatódott.

Előzmények

[szerkesztés]

1990-ben, a horvát szocialisták választási vereségét követően az etnikai feszültségek tovább fokozódtak. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) elkobozta Horvátország területvédelmi fegyvereit (Teritorijalna obrana – TO), hogy minimalizálja a lehetséges ellenállást.[1] 1990. augusztus 17-én a fokozódó feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult.[2]A lázadás Dalmácia hátországának Knin körüli, túlnyomórészt szerbek lakta területein[3], valamint a Lika, Kordun, Banovina régiók és Kelet-Horvátország egyes részein zajlott.[4] 1991 januárjában Szerbia Montenegró, valamint a szerbiai Vajdaság és Koszovó tartományok támogatásával kétszer is sikertelenül próbálkozott, hogy megszerezze a jugoszláv elnökség jóváhagyását a JNA bevetéséhez a horvát biztonsági erők leszerelésére.[5]

A szerb felkelők és a horvát különleges rendőrség között márciusban vívott vértelen összecsapás után[6] maga a JNA, Szerbia és szövetségesei támogatásával, kérte a szövetségi elnökséget, hogy adjon neki háborús jogosítványokat és hirdessen ki rendkívüli állapotot. A kérelmet 1991. március 15-én elutasították,[7] és a JNA Slobodan Milošević szerb elnök irányítása alá került 1991 nyarán, amikor a jugoszláv szövetség szétesésnek indult.[8] A hónap végére a konfliktus eszkalálódott, ami a háború első halálos áldozataihoz vezetett.[9] A JNA ezután közbelépett, hogy támogassa a felkelőket, és megakadályozza a horvát rendőrség beavatkozását.[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői bejelentették, hogy az ellenőrzésük alatt álló területeket integrálják Szerbiával. Horvátország kormánya ezt az elszakadás aktusának tekintette.[10]

1991 márciusára a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult,[11] majd 1991 júniusában, Jugoszlávia felbomlásával Horvátország kikiáltotta függetlenségét.[12] A függetlenségi nyilatkozat három hónapos moratóriumot követően október 8-án[13] lépett hatályba.[14] A december 19-én a Krajinai Szerb Köztársaságra (RSK) átkeresztelt SAO Krajina ezután etnikai tisztogató akciókat indított a horvát civil lakosság ellen.[15]

A fokozódó feszültségek szabályozását nehezítette az SAO Krajina növekvő támogatása, amelyet a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) nyújtott. A horvát rendőrség képtelen volt megbirkózni a helyzettel, ami 1991 májusában a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG) létrehozásához vezetett.[16] Miközben a horvátországi katonai konfliktus tovább eszkalálódott a ZNG katonai erővé fejlesztését megnehezítette az ENSZ szeptemberben bevezetett fegyverembargója.[17] Augusztus 26-án megkezdődött a konfliktus addigi legnagyobb fegyveres összecsapása, a vukovári csata.[18]

1991 elején Horvátországnak nem volt reguláris hadserege, ezért védelmének megerősítése érdekében megduplázta rendőri erői létszámát, mely így 20 000 főre nőtt. A haderő leghatékonyabb részét a tizenkét zászlóaljba szervezett, a katonai egységek szerepét átvevő, 3000 fős különleges rendőrség jelentette. Emellett 16 zászlóaljba és 10 századba területi alapon szervezett 9-10 000 tartalékos rendőr is rendelkezésre állt. A tartalékos erőnek nem volt fegyvere.[19] A helyzet romlására reagálva a horvát kormány a különleges rendőrzászlóaljakat négy, összesen mintegy 8000 fős, a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségében álló gárdadandárba összevonva májusban létrehozta a Horvát Nemzeti Gárdát (Zbor narodne garde - ZNG), amelynek élén Martin Špegelj nyugalmazott JNA tábornok állt.[20] Az addigra 40 000 fősre bővült regionális rendőrséget is a ZNG-hez csatolták, és 19 dandárba és 14 önálló zászlóaljba szervezték át. A gárdadandárok voltak a ZNG egyetlen olyan egységei, amelyek kézifegyverekkel teljesen fel voltak fegyverkezve. viszont az egész ZNG-ben hiányoztak a nehézfegyverek, és nem volt parancsnoki és irányító struktúra.[19] A nehézfegyverek hiánya olyan súlyos volt, hogy a ZNG a múzeumokból és filmstúdiókból származó második világháborús fegyvereket próbálta rendszerbe állítani.[21] Akkoriban a horvát fegyverkészlet 30 ezer külföldön vásárolt kézi lőfegyverből és 15 ezer, korábban a rendőrség tulajdonában lévő fegyverből állt. Ekkor a gárdadandárokba vezényelt állomány pótlására egy új, 10 000 fős különleges rendőri egységet hoztak létre.[19]

Megelőző események

[szerkesztés]

Észak-Dalmáciában június végén és egész júliusban naponta voltak fegyveres összecsapások, de tényleges háború nem zajlott. Mindazonáltal a konfliktus fokozódó intenzitása a régióban és máshol Horvátországban oda vezetett, hogy Zárában a város tisztviselői óvóhelyeket készíttettek.[22] A Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) hatóságai, egy nappal azután, hogy egy horvát rendőrjárőrt Zára térségében lelőttek, Zára hátországában július 11-én három területvédelmi egységet mozgósítottak,[23] míg a JNA 9. (Knini) hadteste, hogy a hónap végéig megerősítse sorait, Benkovacra hívta be a helyi szerb lakosságot.[24] Július végén egy Miro Barešić vezette félkatonai csoport, amely formálisan a horvát védelmi minisztériumnak volt alárendelve, Benkovac térségében számos szabotázst hajtott végre.[25] Augusztus 1-jén Horvátország a ZNG 4. gárdadandár két zászlóalját vezényelte az Obrovac melletti Kruševoba. Ezek két nappal később harcba szálltak az SAO Krajina területvédelmi és a rendőri erői ellen, ami a horvát függetlenségi háború első ilyen fellépését jelentette a régióban.[26] Augusztus 26-án a JNA 9. hadteste nyíltan az SAO Krajina csapatai mellé állt, amikor közösen megtámadták Kijevót, kiűzve a faluból az összes horvátot.[27] Horvátország másik jelentős kudarca a régióban szeptember 11-én a Maslenica híd JNA általi elfoglalása volt. Ez megszakította az utolsó szárazföldi összeköttetést Dalmácia és Horvátország többi része között.[28] Szeptember 11–13-án Skradin térségében egy támadás megszakította Šibenik víz- és áramellátását.[29]

Megkezdve a laktanyacsatát szeptember 14-én a ZNG és a horvát rendőrség blokád alá vette és megszakította a közműveket a JNA laktanyákban az összes, horvát ellenőrzés alatt álló területen.[30] A lépés blokád alá vont 33 nagy horvátországi JNA helyőrséget[31] és számos kisebb létesítményt, köztük határállomásokat, fegyver- és lőszerraktárakat.[30] A blokád arra kényszerítette a JNA-t, hogy módosítsa tervezett horvátországi hadjáratát, és hogy alkalmazkodjon az új fejleményhez.[32] Ugyanezen a napon a horvát erők a Žirje-szigeten,[33] miután Željko Baltić JNA főtörzsőrmester, ütegparancsnok átállt a horvátokhoz, elfoglaltak egy parti tüzérségi üteget.[34] Az üteg tizenkét Ansaldo 90/53 ágyúból állt, amelyek egykor a Vittorio Veneto olasz csatahajó fegyverzetének részét képezték.[29]

A szembenálló erők

[szerkesztés]

A JNA tervezett hadjárata magában foglalta a 9. (Knini) hadtest előrenyomulását Šibenik térségében, amelynek feladata Dalmácia elszigetelése volt Horvátország többi részétől. Miután megtörtént a teljes mozgósítás és az előkészületek a bevetésre, a hadtest szeptember 16-án megkezdte a hadműveleteket a ZNG ellen.[35] Fő támadási iránya Vodice felé irányult, Zára, Drniš és Sinj felé a főirányt támogató előrenyomulásokkal. A csapásirányt úgy tervezték, hogy kedvező körülményeket teremtsen Zára, Šibenik és Split megtámadására.[36] A támadás fő tengelyét a JNA 221. gépesített dandárja (elvezényelt T-34-es harckocsikból álló zászlóalja nélkül) képezte, egy hadtestszintű M-84-es harckocsikból álló zászlóalj és a SAO Krajina területvédelmi erői támogatásával. A jobb szárnyon, a másodlagos irányú előrenyomulást Biograd na Moru felé a 180. gépesített dandár hajtotta végre, amelyet a 221. dandárból idevezényelt páncélos zászlóalj, az 557. vegyes páncéltörő tüzérezred és az SAO Krajina területvédelmi erői támogattak. A támadó erőkhöz további támogatást nyújtott a 9. vegyes tüzérezred és a 9. katonai rendőrzászlóalj.[37] A 221. dandár parancsnoka Borislav Đukić ezredes volt.[38] A 24. (Kragujevaci) hadtesthez tartozó 46. partizánhadosztály[39] elemei szintén támogatást nyújtottak a hadtestnek.[40] A šibeniki laktanyában lévő JNA helyőrséghez tartozott a 11. tengerészgyalogos dandár, egy azon maroknyi egységek közül, amelyeket állandó teljes harckészültségben tartottak fenn.[41]

A JNA-val szemben Šibenik városát a Josip Juras vezette šibeniki válságközpont általános ellenőrzése alatt a ZNG 113. gyalogdandár, a Milivoj Petković parancsnoksága alatt rendőri erőkkel együtt védte.[42] A 113. gyalogdandár 4. zászlóalja Josip Jukica [42][43] parancsnoksága mellett, valamint a 4. gárdadandár 4. zászlóalja, amelyet Ivan Zelić[44] irányított, egy rendőrszázad támogatásával védte a Šibeniktől 25 kilométerre északkeletre fekvő Drniš környékét.[45] A térségben a legerősebb ZNG egységet a 4. gárdadandár 600 fős 4. zászlóalja képviselte, míg a JNA horvát források becslése szerint Drniš ellen körülbelül 1500 katonát vetett be.[46] Szeptember 20-án a Drniš térségében tartózkodó összes horvát katonai egység Luka Vujićnak volt alárendelve.[44] A Krka folyó nyugati partját és a Vodicébe vezető utakat a 113. gyalogdandár 3. zászlóalja ellenőrizte. Míg a zászlóalj egy részének felfegyverzésére elegendő kézi lőfegyver állt rendelkezésre, a zászlóaljnak egyáltalán nem volt nehézfegyvere.[47]

A csata lefolyása

[szerkesztés]

Az offenzíva szeptember 16-án 16:00-kor (helyi idő szerint) kezdődött.[48] A bal szárnyon a JNA Drniš felé nyomult előre, elfoglalva Maljkovo és Kričke falvakat, és elzárva a Krka folyótól keletre fekvő Drniš–Split főutat. A szemközti folyóparton a várost nyugat felől fenyegetve a JNA egységei Vodice és Šibenik felé haladtak előre,[49] elérve az Adriai autópályán levő 390 méteres Šibenik híd nyugati oldalát. Az előrenyomulás olyan gyors volt, hogy elvágta a ZNG 113. gyalogdandár 3. zászlóaljának 1. századát a ZNG haderő többi részétől.[42][50] Aznap a ZNG Zečevo falu közelében elfoglalt egy 100 milliméteres parti tüzérségi üteget.[33] Szeptember 17-ig a JNA 9. hadtest parancsnoka, Vladimir Vuković vezérőrnagy a ZNG és a horvát rendőrség erős ellenállása miatt módosította a kezdeti haditervet. A JNA erők Vodicétől északra a lakott területekre és a terep adottságaira támaszkodva nyomultak előre. A változtatások magukban foglalták az erő egy részének átirányítását Drniš és Sinj közvetlen megtámadására, míg a támadóerő többi része pihent.[48] A támadást támogatva jugoszláv haditengerészet blokádba kezdett Šibenik és a horvátországi Adria teljes partvidéke mentén.[36]

Szeptember 17-ről 18-ra virradó éjszaka a JNA parancsot kapott, hogy ejtse csapdába és megsemmisítse a ZNG haderőt Drnišben és a Miljevci-fennsík térségében, miközben másutt elért pozícióit is tartsa meg.[48] Reggel a támadás jobb oldalán a JNA folytatta offenzíváját Vodice felé,[39] míg a ZNG elhagyta Drništ, és visszahúzódott Unešić faluba.[43] Szeptember 19-én Smokvica-szigeten a ZNG elfoglalt egy 88 milliméteres parti tüzérségi üteget és elfoglalta a Rogoznica melletti „Krušćica” laktanyát.[33][51] Az elfoglalt laktanyából előkerült fegyverek, valamint a JNA Gospićban található létesítményeinek elfoglalását követően a Gospićtól kapott szállítmány[47] a lefoglalt tüzérségi eszközökkel együtt jelentősen javította a ZNG harci képességeit.[52] Miután a ZNG Unešićben, Pakovo Selóban és Žitnićtől délre három sikeres ellentámadást indított,[53] aznap gyakorlatilag leállította JNA Drništől délre történő előrenyomulását.

Szeptember 20-án a JNA parancsait ismét megváltoztatták, ekkor a JNA 9. hadtest korábban kapott parancsait felváltotta Mile Kandić altengernagy haditengerészeti körzetparancsnok parancsa, amely szerint a hadtest irányítsa át a JNA haderőt Vodicétől északra Šibenik és Split felé. Ehhez át kellett menni a Krka folyón átívelő Šibenik hídon.[39] A keleti előrenyomulás azonban, melyet a jugoszláv légierő szoros légi támogatásával kellett végrehajtani meghiúsult, és a légierőnek négy repülőgépébe került, amelyeket a ZNG lelőtt.[54] Szeptember 22-én egy horvát ellentámadás, amelyet a nem sokkal korábban szerzett tüzérség is támogatott, 10:00-ra visszaszorította a JNA-t a hídról,[47] és a ZNG által ellenőrzött hídfőt a 9 kilométerre északnyugatra fekvő Gaćelezi területére terjesztette ki,[55] A žirjei üteg négy lövegét az ellentámadás támogatására páncéltörő lövegként használták.[56]

Szeptember 22-én a horvát csapatok elfoglalták a JNA Šibenikben található „Kuline” laktanyáját az ott állomásozó 15 jugoszláv hadihajóval együtt. Ezenkívül a „Velimir Škorpik” hajógyárban 19 hajót foglaltak le, amelyek a nagyjavítás különböző szakaszaiban álltak. A jugoszláv haditengerészet eszközeinek körülbelül egynegyedét kitevő hajók a következők voltak: Vlado Ćetković (RTOP-402) Končar-osztályú gyorstámadó hajó (később Šibenik (RTOP-21) néven), Velimir Škorpik (RČ-310) Osa osztályú rakétahajó, Partizan II (TČ-222) Shershen osztályú torpedóvető, valamint Biokovo (PČ-171), Cer (PČ-180) és Durmitor (PČ-181) Mirna osztályú járőrhajók.[33]

Szeptember 23-án a JNA teljes körűen megszállta Drništ és környékét. Ezzel egy időben a Šibeniktől távolabb zajló zárai csatára helyezte a hangsúlyt. A jugoszláv tengeri blokádot még aznap egyoldalúan feloldották.[36] Annak ellenére, hogy a városban a ZNG számos JNA-létesítményt elfoglalt, még számos jelentős JNA-állás maradt Šibenikben. Ezek közé tartozott a 11. tengerészgyalogos dandárnak otthont adó „Rade Končar” laktanya, az „Ante Jonić” laktanya, a „Minerska” raktár, ahol tengeri aknákat tároltak, a „Jamnjak” raktár és a „Ražine” tüzérségi üteg, amely az elkobzott horvát területvédelmi fegyvereket tárolta, és a „Duboka” üzemanyagtároló.[57] A „Duboka” három darab 1 410 000 literes tárolótartályból állt.

Következmények

[szerkesztés]

A JNA a šibeniki csatában, amelyet később „szeptemberi háborúnak” (Rujanski rat) neveztek el vereséget szenvedett.[36] A csatában elszenvedett teljes veszteségeiről nem számoltak be. A ZNG és a horvát rendőrség három halottat és 49 sebesült katonát vesztett a csatában. Ugyanebben az időben hét civil is meghalt és 64-en sebesültek meg.[55] A JNA tüzérsége a következő 100 napon keresztül folytatta Šibenik szakaszos bombázását, ami további áldozatokat és károkat okozott.[58] A megrongálódott építmények közé tartozik az UNESCO Világörökség részét képező Szent Jakab-katedrális. A The New York Times egyik vezércikke a katedrális bombázását a Horvátország kincsei elleni „kitervelt támadások” részének nevezte.[59][60] A harcok során Bilice és Konjsko elektromos alállomásai megsemmisültek, ami megzavarta az áramelosztást Dalmáciában.[61]

A JNA létesítményeinek kiürítéséről és a Šibenik–Split térségben tárolt elkobzott területvédelmi fegyverek átadásáról november 21-én állapodtak meg.[62] A folyamat során a feszültség nagy maradt. A JNA „Operacija Obala-91” és „Operacija Orkan-91” kódnéven készenléti terveket készített, hogy áttörjön Kninből Šibenikbe és Splitbe, hogy enyhítsen az ottani JNA erők ostromán.[63] Végül december 10-ig a JNA összes šibeniki létesítményét, valamint az elkobzott területvédelmi fegyvereket átadták a horvát hatóságoknak.[57]

A csatáról minden szeptemberben megemlékeznek Šibenikben. A csatáról két dokumentumfilm is készült: Az egyik a Matea Šarić rendezésében készült „I moj će grad biti sretan” (Az én városom is boldog lesz) és a „Rujanski rat 1991. Šibenik–Vodice” (Az 1991 szeptemberi háború, Šibenik–Vodice) Šime Strikoman rendezésében.[64][65]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Hoare 2010, 117. o.
  2. Hoare 2010, 118. o.
  3. The New York Times 19 August 1990.
  4. Woodward 1995, 170. o.
  5. Hoare 2010, 118–119. o.
  6. Ramet 2006, 384–385. o.
  7. a b Hoare 2010, 119. o.
  8. Sell 2002, 373. o.
  9. The New York Times 3 March 1991.
  10. The New York Times 2 April 1991.
  11. The New York Times 3 March 1991
  12. The New York Times 26 June 1991
  13. Narodne novine 8 October 1991
  14. The New York Times 29 June 1991
  15. Klemenčič & Žagar 2004, p. 306
  16. EECIS 1999, pp. 272–278
  17. The Independent 10 October 1992
  18. UNSC 28 December 1994, Section III
  19. a b c CIA 2002, 86. o.
  20. EECIS 1999, 272–278. o.
  21. Ramet 2006, 400. o.
  22. Ružić 2011, p. 416
  23. Ružić 2011, p. 418
  24. Ružić 2011, p. 420
  25. Ružić 2011, pp. 420–421
  26. Ružić 2011, p. 421
  27. Silber & Little 1996, pp. 171–173
  28. CIA 2002, p. 93
  29. a b Hrvatski vojnik June 2010
  30. a b CIA 2002, p. 95
  31. Ramet 2006, p. 401
  32. CIA 2002, p. 96
  33. a b c d Hrvatski vojnik November 2001
  34. Slobodna Dalmacija 26 September 2009
  35. CIA 2002, p. 99
  36. a b c d Brigović 2011, p. 428
  37. Hrvatski vojnik September 2010
  38. Slobodna Dalmacija 2 March 2006
  39. a b c Hrvatski vojnik October 2010c
  40. Marijan 2012, p. 262
  41. Marijan 2003, note 20
  42. a b c Slobodna Dalmacija 18 September 2010
  43. a b Lucić 2013, p. 76
  44. a b Radio Drniš 20 September 2011
  45. Lucić 2013, p. 72
  46. Lucić 2013, p. 73
  47. a b c Slobodna Dalmacija 15 September 2001
  48. a b c Hrvatski vojnik October 2010a
  49. Hrvatski vojnik October 2010b
  50. Večernji list 3 June 2011
  51. Brigović 2011, p. 424
  52. Slobodna Dalmacija 14 September 2010
  53. Lucić 2013, pp. 76–77
  54. Index.hr 21 September 2011
  55. a b Šibenik 22 September 2011
  56. Slobodna Dalmacija 23 November 2007
  57. a b Brigović 2011, p. 440
  58. Mojzes 2011, p. 153
  59. Ramet 2006, p. 400
  60. The New York Times 22 September 1991
  61. Gow 2003, 156–157. o.
  62. Brigović 2011, pp. 438–439
  63. Brigović 2011, p. 436
  64. Slobodna Dalmacija 23 September 2011
  65. Jutarnji list 15 April 2009

Források

[szerkesztés]
Könyvek
Szakcikkek
Tudósítások
Egyéb források

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Šibenik című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.