Banski Dvori bombázása – Wikipédia

Banski Dvori bombázása
légicsapás
Hrvoje Knez fényképe a banski dvori 1991. október 7-i légicsapás után felszálló füstről
Dátum	1991. október 7.
Helyszín	Zágráb
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Jugoszlávia Horvátország
Parancsnokok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Veljko Kadijević Franjo Tuđman
Haderők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Jugoszláv Légierő

Banski Dvori bombázása (horvátul: bombardiranje Banskih dvora) a jugoszláv légierő csapása volt a zágrábi Banski Dvori ellen, mely Horvátország elnökének hivatalos rezidenciája volt a horvát függetlenségi háború idején. A légicsapásra, a jugoszláv légierő számos célpont elleni támadása részeként 1991. október 7-én került sor a horvát fővárosban. A jelentések szerint Zágráb Tuškanac városrészében egy civil meghalt, négyen pedig megsérültek.

A támadás idején Franjo Tuđman horvát elnök, Stjepan Mesićcsel, a jugoszláv elnökség akkori elnökével és Ante Markovićcsal, Jugoszlávia akkori miniszterelnökével az épületben tartózkodott, de egyikük sem sérült meg a támadásban. Közvetlenül ezt követően Tuđman megjegyezte, hogy a támadásnak nyilvánvalóan az volt a célja, hogy Banski Dvorit, mint Horvátország államiságának székhelyét elpusztítsa. Marković Veljko Kadijević jugoszláv védelmi minisztert hibáztatta, aki tagadta a vádat, és azt állította, hogy az eseményt Horvátország rendezte meg. A támadás nemzetközi elítélést és Jugoszlávia elleni gazdasági szankciók megfontolását váltotta ki. Az elnöki rezidenciát azonnal átköltöztették az elnöki palotába, amely korábban Villa Zagorje néven volt ismert. A Banski Dvori jelentős károkat szenvedett, de kijavításuk csak 1995-ben kezdődött. Az épület később a horvát kormány székhelye lett.

1990-ben a horvát szocialisták választási vereségét követően az etnikai feszültségek tovább fokozódtak Horvátországban. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) elkobozta Horvátország területvédelmi fegyvereit (Teritorijalna obrana – TO), hogy minimalizálja a lehetséges ellenállást.^[1] 1990. augusztus 17-én a fokozódó feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult.^[2] A lázadás Dalmácia hátországának Knin körüli, túlnyomórészt szerbek lakta területein,^[3] valamint a Lika, Kordun, Banovina régiók és Kelet-Horvátország egyes részein zajlott.^[4] 1991 januárjában Szerbia Montenegró, valamint a szerbiai Vajdaság és Koszovó tartományok támogatásával kétszer is sikertelenül próbálkozott, hogy megszerezze a jugoszláv elnökség jóváhagyását a JNA bevetéséhez a horvát biztonsági erők leszerelésére.^[5]

A szerb felkelők és a horvát különleges rendőrség között márciusban vívott vértelen összecsapás után^[6] maga a JNA, Szerbia és szövetségesei támogatásával, kérte a szövetségi elnökséget, hogy adjon neki háborús jogosítványokat és hirdessen ki rendkívüli állapotot. A kérelmet 1991. március 15-én elutasították,^[7] és a JNA Slobodan Milošević szerb elnök irányítása alá került 1991 nyarán, amikor a jugoszláv szövetség szétesésnek indult.^[8] A hónap végére a konfliktus eszkalálódott, ami a háború első halálos áldozataihoz vezetett.^[9] A JNA ezután közbelépett, hogy támogassa a felkelőket, és megakadályozza a horvát rendőrség beavatkozását.^[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői bejelentették, hogy az ellenőrzésük alatt álló területeket integrálják Szerbiával. Horvátország kormánya ezt az elszakadás aktusának tekintette.^[10]

1991 márciusára a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult,^[11] majd 1991 júniusában, Jugoszlávia felbomlásával Horvátország kikiáltotta függetlenségét.^[12] A függetlenségi nyilatkozat három hónapos moratóriumot követően október 8-án^[13] lépett hatályba.^[14] A felfüggesztésre azért került sor, mert az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia azt javasolta, hogy ne ismerjék el Horvátországot független államként, mert fennáll a polgárháború lehetősége Jugoszláviában.^[15] A feszültség tovább eszkalálódott, amikor a Jugoszláv Néphadsereg és különböző szerb félkatonai csoportok mozgósítottak, mely végül horvát függetlenségi háborúvá fajult.^[16] Október 3-án a jugoszláv haditengerészet megújította Horvátország fő kikötőinek blokádját. Ez a lépés a hónapokig tartó patthelyzetet és a horvátországi jugoszláv katonai létesítmények elfoglalását követte. Ezeket az eseményeket ma a laktanyacsata néven ismerik. Ennek eredményeként a horvát hadsereg jelentős mennyiségű fegyvert, lőszert és egyéb felszerelést foglalt le, köztük 150 páncélost, 220 harckocsit és 400 db 100 milliméteres vagy nagyobb kaliberű tüzérségi eszközt,^[17] elfoglalt 39 laktanyát és 26 egyéb katonai létesítményt, köztük két kommunikációs központot és egy rakétabázist.^[18] Ez egybeesett a šibeniki csata végével is, amelynek során a jugoszláv erőknek nem sikerült elfoglalniuk a horvát partvonalat, hogy ezzel megpróbálják elvágni Dalmáciát Horvátország többi részétől.^[19]

1990 augusztusában és 1991 júliusában a horvát hadsereget a Jugoszláv Légierő Željava légitámaszpontján működő forrása értesítette egy szigorúan titkos küldetésről, amelyet másnapra készítettek elő, de Martin Špegelj azt állítja, hogy az információkat a részletek hiánya miatt nem vették komolyan.^[20] Más források szerint a horvát biztonsági és hírszerző szolgálatok figyelmeztetést kaptak,^[21] és az információ forrása a Szovjetunió akkori elnöke, Mihail Gorbacsov volt.^[22] Október 6-ról 7-re virradó éjszaka éjfélkor a belgrádi szovjet nagykövet kormányzati utasítást kapott, hogy figyelmeztesse a horvát hadsereget Zágráb közelgő megtámadására.^[23]

Tuđman az éjszakát a Horvát Légierő és Légvédelem parancsnoki állomásán, a zágrábi Felsőváros alatt futó alagútban töltötte, ahol a jugoszláv repülőgépek mozgására vonatkozó információkat fogadták. Reggel Andrija Rašeta jugoszláv tábornok arról tájékoztatta a sajtót, hogy felettesei úgy dönthetnek, hogy megtámadják Zágrábot, hogy nyomást gyakoroljanak Tuđmanra.^[24] Október 7-én délelőtt három légiriadó is volt a városban, mert a Jugoszláv Légierő 30-40 harci repülőgépet vezényelt Zágráb térségébe, és a jugoszláv katonai bázisokról számos jelzés érkezett a közelgő légitámadásokról. A délelőtt folyamán a jugoszláv légierő repülőgépeinek felszállását figyelték meg a horvátországi Póla és Udbina, valamint a bosznia-hercegovinai Banja Luka közelében lévő bázisokról. A Željava légibázisról felszálló gépeket, feltehetően a térség alacsony felhőzete miatt nem észlelték. 13 óra 30 perckor a horvát hadsereg elfoglalt egy jugoszláv katonai kommunikációs központot és radar állást Velika Buna közelében, Zágrábtól délre, akadályozva ezzel a Jugoszláv Légierő irányítását a térségben lévő repülőgépek felett. Úgy gondolják, hogy az esemény befolyásolta Banski Dvori,^[21] a horvát elnök hivatalos rezidenciája elleni akció időpontját.^[25]

1991. október 7-én dél körül Tuđman a Banski Dvoriban találkozott Stjepan Mesićcsel, a jugoszláv államelnökség akkori elnökével és Ante Markovićcsal, Jugoszlávia akkori miniszterelnökével, akik mindketten horvátok voltak.^[26] A találkozó célja az volt, hogy rávegye Markovićot, hogy hagyja el a jugoszláv szövetségi kormány élén betöltött pozícióját, amit vonakodott megtenni,^[27] és megvitatni Horvátország függetlenségének szükségességét.^[28] Az ülést, amelyen az elnöki tanácsadók is részt vettek, az ebédidőben elnapolták. Tuđman, megpróbálva horvát származására utalni, újabb erőfeszítéseket tett Marković meggyőzésére. A desszert felszolgálása közben mindhárman elhagyták az ebédlőt, és bementek az elnöki irodába, hogy ott folytassák a megbeszélést. Miután Tuđman elhagyta a szobát, mindenki más követte.^[21]

Közvetlenül délután 3 óra után, percekkel az ebéd vége után, és két-három perccel azután, hogy mindenki elhagyta az ebédlőnek helyet adó termet a Jugoszláv Légierő megtámadta Banski Dvorit és más zágrábi célpontokat a Gradec, a Felsőváros, és a horvát főváros más részeinek területén.^[21] Zágrábot megközelítőleg 30 jugoszláv repülőgép támadta meg,^[29] de a felsővárosi rajtaütést csak két MiG–21-es vadászgép (nyolc 128 mm-es „Munja” rakétával) és két G–4 Super Galeb katonai repülőgép (egyenként két Mk 82 bombával) hajtotta végre.^[27][30] A Banski Dvori épületét az Mk 82-es bombák találták el, amelyeket közelségi detonátorral indítottak el a cél fölött,^[31] mely két közvetlen találatot eredményezett.^[22]

A támadás következtében a felsővárosi Tuškanac térségében egy civil vesztette életét,^[32] négyen megsebesültek,^[33] de a három vezető közül egyik sem sérült meg.^[34] A Banski Dvori homlokzata és szinte minden szobája megsérült, tetőszerkezetének egy része pedig megsemmisült.^[35] Az épületben és annak berendezésében okozott károk az első becslések szerint 2 és 3 millió USA-dollár között mozogtak. A Banski Dvori mellett a környéken más épületek is megsérültek. Ezek közé tartozott a horvát parlament épülete, a régi városháza, Szent Márk-templom, a Történeti Múzeum, a Kulturális Műemlékek Intézete, valamint a környéken található lakóházak és irodák, ^[29] köztük a svájci konzul, Werner Mauner irodája is.^[33]

Egy televíziós riportban, amelyet röviddel a támadás után rögzítettek és sugároztak, Tuđman azt mondta, hogy úgy tűnik, hogy a támadás célja a Banski Dvori, mint a horvát államiság székhelye volt, mellyel az ország vezetését akarták lefejezni. A riportot az idegen megszállás megszüntetése és a nemzet újjáépítése melletti eltökélt nyilatkozattal zárta.^[36] Marković telefonált belgrádi irodájába, és a támadásért Veljko Kadijević jugoszláv védelmi minisztert hibáztatta. Követelte lemondását, azzal fenyegetőzve, hogy addig nem tér vissza Belgrádba, amíg Kadijević nem távozik. A jugoszláv védelmi minisztérium elhárította a vádat, azt állítva, hogy a támadást nem a központi parancsnokság engedélyezte, és arra utalt, hogy az akciót a horvát hatóságok rendezhették meg.^[26] A jugoszláv hadsereg később azt állította, hogy a horvát vezetés helyezett el plasztik robbanóanyagot Banski Dvoriba.^[33]

A kialakult helyzetre reagálva az amerikai konzulátus azt tanácsolta amerikai állampolgároknak, köztük az újságíróknak, hogy hagyják el Horvátországot. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma bejelentette, hogy fontolóra veszi gazdasági szankciók bevezetését Jugoszlávia ellen.^[24] Németország elítélte és barbárnak nevezte a támadást, melyért a jugoszláv hadsereget hibáztatta.^[37]

1991. október 8-án, a függetlenségi nyilatkozat moratóriumának lejártával a horvát parlament minden fennmaradó kapcsolatot megszakított Jugoszláviával.^[38] Ez a bizonyos parlamenti ülés a közelmúltbeli légitámadás által kiváltott biztonsági aggályok miatt az INA épületében volt a zágrábi Šubićeva utcában,^[39] ugyanis félő volt, hogy a jugoszláv légierő megtámadhatja a parlament épületét.^[40]

A bombázást követően Horvátország elnökének rezidenciáját a Banski Dvoriból a Pantovčak területére, a korábban „Villa Zagorje” néven ismert elnöki palotába helyezték át.^[41] A Banski Dvori javítására szánt pénzeszközöket 1995-ben hagyták jóvá,^[42], és az épület a horvát kormány hivatalos rezidenciája lett.^[43] A bombatámadás emlékére 20 évvel a támadás után, 2011-ben, a Banski Dvori homlokzatán táblát helyeztek el.^[44] A támadásról a Zágrábi Városi Múzeum is megemlékezik, mivel az esemény szerepel a „Zágráb a Független Horvátországban” gyűjtemény állandó kiállításán.^[45]

Tudósítások

Egyéb források

Ez a szócikk részben vagy egészben a Bombing of the Banski Dvori című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.