Japán zászlaja – Wikipédia

Japán zászlaja
Típus	nemzeti zászló
Használat	nemzeti zászló national Symbols of Japan
Arányok	2:3[1]
Elfogadva	1999. augusztus 13. 1870. (hajózási lobogóként)
Leírás	vörös napkorong fehér alapon
Adoptálás	1870. február 27.
A Wikimédia Commons tartalmaz Japán zászlaja témájú médiaállományokat.

Japán nemzeti zászlaja egy fehér téglalap, közepén egy bíborvörös körrel. Japánban az általánosan elterjedt neve Hinomaru (日の丸^?, ’napkorong’), azonban hivatalos a Nissóki (日章旗^?) elnevezést viseli. Japánra gyakran hivatkoznak a „felkelő Nap országa”-ként, a zászló ezt a jelentést is magába foglalja.

Az 1999. augusztus 13-án hatályba lépett Law Regarding the National Flag and National Anthem-ben a Nissókit jelölték ki Japán nemzeti zászlajaként. Habár korábban egyetlen jogszabály sem rögzített ilyet, a napkorong szimbólummal ellátott zászló már régóta Japán de facto nemzeti zászlajának számított. A Daidzsó-kan, a korai Meidzsi-kor kormányzati testülete 1870-ben két kiadványt jelentetett meg, amik a nemzeti zászló kialakításának kérdésével foglalkoztak. Az 1870. február 27-én kiadott 57-es számú kiadványban egy napkorong szimbólumot ábrázoló zászlót jelöltek ki a kereskedő hajók számára, majd az 1870. október 27-én közzétett kiadványban a tengerészet számára is. A második világháború után, a szövetségesek általi megszállás alatt a Hinomaru használatát erősen korlátozták, azonban később ezt enyhítették, majd végül meg is szüntették.

A Nap fontos szerepet játszik a japán mitológiában és vallásban is. A hagyomány szerint a császár Amateraszu napistennőnek, a sintó panteon egyik fontos alakjának leszármazottja, valamint a család tőle kapta uralkodói jogait. Az ország neve, és a zászló mintája is jól kifejezi a Nap központi szerepét. Egy japán krónika, a Soku Nihongi szerint Mommu császár 701-ben egy olyan zászlót használt, ami a Napot ábrázolta. Ez az első feljegyzett használata a napszimbólumot ábrázoló zászlóknak Japánban. A Kószúban található Unpo-dzsi templomban őrzik a legrégebbi fennmaradt zászlót, amit a legenda szerint a 11. században Reizei császár adományozott a templomnak.^[2][3][4]

A Meidzsi-restauráció alatt a napkorong és a Japán Birodalmi Haditengerészet felkelő Napot ábrázoló zászlaja fontos jelképekké váltak a feltörő Japán Birodalomban. Propaganda poszterek, tankönyvek és filmek ábrázolták a zászlót a büszkeség és hazafiasság forrásaként. A japán családoknak kötelező volt otthonaikban kitenni a zászlót nemzeti és egyéb ünnepek alatt. A második kínai-japán háború és az utána lévő egyéb katonai konfliktusok ideje alatt nagy népszerűségnek örvendtek a különböző Hinomaru motívummal ellátott tárgyak, amikkel Japán és a császár iránti odaadásukat fejezték ki az emberek. Ezek szlogenekkel ellátott zászlóktól, ruhadarabokon át különböző ételekig bármik lehettek.

A zászló nyilvános megítélése változó. Történelmileg mind a nyugati, mind a japán források azt mutatják, hogy a napszimbólummal ellátott zászló egy erős és tartós szimbólum volt a japánok számára. A második világháború óta a Hinomaru és a Kimigajo (君が代, Japán nemzeti himnusza) használatát folyamatos viták övezik a japán állami iskolákban. Ezek a viták több tüntetéshez és perhez is vezettek. Az ultranacionalizmussal való asszociációja miatt a zászlót ma már nem használják gyakran. A Hinomaru az okinavaiakat a második világháború, és az utána lévő amerikai megszállás időszakára emlékezteti. Néhány korábban Japán által megszállt nemzet számára az agresszió és az imperializmus jelképe.

Japán számos más zászlaja, például a különböző katonai zászlók is a Hinomarun alapszanak.

A Hinomaru pontos eredete ismeretlen,^[5] de a „felkelő Nap” látszólag már a 7. század elején is szimbolikus jelentéssel rendelkezett (a Japán-szigetcsoport az Ázsiai kontinens legkeletebbi pontján található, így tehát a Nap „itt kel fel”). 607-ben egy a Szuj Jang-ti kínai császárnak küldött hivatalos levél így kezdődik: „a felkelő Nap császárától”,^[6] emellett Japánra gyakran utalnak a „felkelő Nap országaként”.^[7] Egy 12. századi műben, a Heike monogatariban azt írják, hogy a szamurájok legyezőjét Nap ábrákkal díszítették.^[8] Az egyik ismert, zászlóról szóló legenda egy Nicsiren nevű buddhista paphoz kötődik. Állítólag a 13. században egy mongol invázió alatt Nicsiren egy a Napot ábrázoló lobogót adott a sógunnak, hogy azzal vonuljon csatába.^[9] Ezek mellett a Nap, mint jelkép szorosan kapcsolódik a császári családhoz is, hiszen a legendák szerint uralkodói hatalmukat Amateraszu napistennőtől kapták.^[10][11]

Japán egyik legrégebbi zászlója a Jamanasi prefektúrában lévő Unpo-dzsi templomban található. A legenda szerint Go-Reizei császár adta Minamoto no Josimicunak. Az elmúlt 1000 évben a Takeda klán családi ereklyeként kezelte.^[12]

A legrégebben feljegyzett zászlók Japánban a 16. század végéről származnak. A zászlók a daimjókhoz tartoztak, és elsősorban csatákban használták őket. Nagyrészűk hosszú lobogó volt, rajtuk a daimjó család címerével. A különböző családtagok, mint például apa, fiú, testvér mind eltérő zászlókkal vonultak harcba. Ezek azonosító célt szolgáltak, a harcosok a hátukon és a lovukon is feltűntették jelképüket. A hadvezéreknek is megvolt a maguk zászlaja, amiknek többsége négyzet alakjuknak köszönhetően eltért a közkatonáékétól.^[13]

Míg a nemzeti jelképek gondolata idegen volt a japánok számára, a Meidzsi kormánynak kommunikálnia kellett a külvilággal. Ez különösen fontossá az amerikai Matthew C. Perry parancsnok Jokohamai partraszállása után vált.^[14] A kormány későbbi intézkedései további nemzeti jelképeket adtak az országnak, mint például a Kimigajoként (君が代) ismert nemzeti himnuszt, és a címert.^[15]

Ahogy Japán igyekezett kiépíteni a birodalmát, egyre többször használták a nemzeti zászlót. A Hinomaru jelen volt az első kínai-japán háborút és az orosz-japán háborút követő ünnepléseken, emellett az országon belüli összecsapások közben is használták.^[16] Egy 1934-es japán propaganda film a külföldi nemzetek zászlóit befejezetlennek vagy hiányosan kivitelezettnek, míg a japán zászlót minden tekintetben tökéletesnek ábrázolta.^[17] 1937-ben hirosimai lányok egy csoportja úgy fejezte ki szolidaritását a második kínai-japán háborúban harcoló japán katonákkal, hogy úgynevezett flag meal-eket ettek, ami japán szárított szilvából állt egy tányér rizs közepén. A Hinomaru bentó a japán katonai mozgósítás és szolidaritás fő szimbólumává vált, és az is maradt egészen az 1940-es évekig.^[18]

Ebben az időszakban a Hinomaru tankönyvekben is megtalálható volt, különböző a császár és az ország iránti odaadást kifejező szlogenekkel kísérve. A japán gyermekeknek a hazafiasságot egy fontos erényként tanították. A hazafiasság kifejezése, mint például a zászló alkalmazása vagy a császár imádata része volt egy jó japán állampolgár életének.^[19]

A második világháború alatt a zászló a japán imperializmus eszköze volt a megszállt Délkelet-Ázsiai területeken: az lakosoknak kötelező volt használniuk,^[20] a gyerekek pedig a Kimigajot énekelték a reggeli zászló felvonás közben.^[21] Bizonyos területeken, mint például a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és Mandzsukuoban engedélyezettek voltak a helyi zászlók.^[22][23] Koreában, ami a Japán Birodalom részének számított, a Hinomaru és a többi jelkép használata a koreaiak alávetettségét fejezte ki.^[24]

A japánok számára a Hinomaru a „felkelő Nap zászlaja” volt, „amely bevilágítja az egész világ sötétségét”.^[25] A nyugatiak számára az egyik legerősebb japán katonai szimbólum.^[26]

A második világháború és a megszállás időszakában a Hinomaru volt Japán de facto zászlaja. A háború után, a megszállás alatt a szövetséges hatalmak legfőbb parancsnokának (SCAP) az engedélyére volt szükség a Hinomaru nyilvános használatához.^[27] A források eltérnek abban, hogy a zászló használata mekkora mértékben volt korlátozva; egyesek a tiltott kifejezést használják,^[28][29] azonban annak ellenére, hogy az eredeti korlátozások szigorúak voltak, nem jelentettek teljes tilalmat.

1947. május 2-án a japán alkotmány jóváhagyásával Douglas MacArthur tábornok feloldotta a Hinomaru használatának korlátozását a japán országgyűlés épületéről, a császári palotáról, a miniszterelnök rezidenciájáról és a legfelsőbb bíróság épületéről.^[30][31] 1948-ban tovább lazítottak a megszorításon: nemzeti ünnepeken megengedték a zászló felvonását. 1949 januárjában a korlátozásokat teljesen megszüntették, és innentől kezdve bárki bármikor kitehette a Hinomarut engedély nélkül. Ennek eredményeképpen az 1950-es évek elejéig az iskolákat és a családokat is bátorították a zászló felhúzására.

A második világháború óta a zászlót sok kritika érte az ország katonai múltjával való kapcsolata miatt. Hasonló ellenvetések érték a jelenlegi nemzeti himnuszukat, a Kimigajot is.^[12] Az emberek irántuk való érzései jól kifejezik az általános fordulatot a "Dai Nippon” (Nagy Japán) érzéstől a pacifista és antimilitarista Japán felé. Ennek az ideológiai változásnak köszönhetően közvetlenül a háború után ritkábban használták a zászlót, annak ellenére, hogy az SCAP feloldotta a korlátozásokat.^[27][32]

Mikor Japán diplomáciailag újra elkezdett megerősödni, a tengerentúlon a Hinomarut politikai eszközként is kezdték használni. Egy alkalommal, amikor Hirohitó császár és Kódzsun császárné Hollandiába látogattak, ahol a holland lakosok elégették a Hinomarut, azt követelve, hogy a császár vagy menjen vissza Japánba, vagy állítsák bíróság elé a második világháborús holland hadifoglyok haláláért.^[33]

Az 1964-es tokiói nyári olimpiai játékok újra felvetették a Hinomaru és a Kimigajo problémáját. Az olimpia kezdete előtt a zászlón lévő napkorong méretét megváltoztatták, mert nem gondolták elég feltűnőnek a többi zászló mellett.^[27] Fukiura Tadamasza színszakértő úgy döntött, hogy a napkorong mérete legyen a zászló hosszának kétharmada. Az 1964-es nyári és az 1998-as naganói téli olimpiai játékok alkalmával Fukiura választotta ki a zászló színeit.^[34]

1989-ben Hirohito császár halála újabb erkölcsi kérdéseket vetett fel a nemzeti zászlóval kapcsolatban. A konzervatívok úgy gondolták, hogy ha a zászlót használhatják a szertartásokon a régi sebek felszakítása nélkül, akkor lehet, hogy indítványozhatják a Hinomaru nemzeti zászlóvá válását anélkül, hogy megkérdőjeleznék a jelentését.^[35]

A hivatalos 6 napos gyászidőszak alatt a zászlók a hagyománynak megfelelően, a két gyász-stílus egyike szerint voltak felhúzva.^[36]

1999-ben elfogadták a Law Regarding the National Flag and National Anthem-et, ezzel nemzeti jelképpé választva mind a Hinomarut, mind a Kimigajot. A törvény elfogadását egy ideig meggátolta a hirosimai Szerában található Szera Középiskola igazgatójának, Tosihiro Isikavának az öngyilkossága, aki nem tudta megoldani az iskolai tanács és a tanárok vitáját a Kimigayo és a Hinomaru használatának kérdéséről.^[37][38] Ez az egyik legvitatottam kérdés, amelyet az országgyűlés elfogadott az 1992-es Law Concerning Cooperation for United Nations Peacekeeping Operations and Other Operations óta, amelyet "International Peace Cooperation Law" -ként is ismernek.

Obucsi Keizó miniszterelnök, aki a Liberális Demokrata Párt (LDP) tagja, úgy döntött, hogy el kezd kidolgozni egy jogszabályt, hogy a Hinomaru és a Kimigajo 2000-re nemzeti szimbólumokká válhassanak. A kabinetfőtitkára, Nonaka Hiromu azt akarta, hogy ez a folyamat Akihitó császár trónra lépésének 10. évfordulójára befejeződjön.^[39]

Nem ez volt az első alkalom, hogy fontolóra vették egy törvény megalkotását a szimbólumok hivatalossá tételéről. 1974-ben, Okinava 1972-es visszacsatolásának és az 1973-as olajválságnak a hatására Tanaka Kakuei utalt egy törvény létrehozására a két jelképről.^[40] Amellett, hogy az iskolákat utasították rá, hogy tanítsák és játsszák a Kimigajot, Kakuei azt akarta, hogy a diákok minden reggel ünnepélyesen vonják fel a Hinomarut, és alakítsanak ki egy morális tantervet, ami a Meidzsi császár által 1890-ben kihirdetett Imperial Rescript on Education egyes elemein alapul.^[41] Kakuei azonban nem tudta elfogadtatni ezt a törvényt az országgyűléssel.^[42]

Az LDP és a Komeito (CGP) voltak az 1999-es törvényjavaslat fő támogatói, az ellenzéket pedig a Szociáldemokrata Párt (SDJP) és a Japán Kommunista Párt (JCP) alkotta, akik a két szimbólum háborús időszakokhoz való kötődése miatt ellenezte azt. A CJP továbbá ellenezte, hogy nem engedélyezték, hogy a lakosság döntsön a kérdésben. Eközben a Demokrata Párt (DPJ) nem tudott pártkonszenzust kialakítani az ügyben. A DPJ elnöke, és későbbi miniszterelnök Kan Naoto kijelentette, hogy a DPJ-nek támogatnia kell a törvényjavaslatot, mivel a párt már mindkét szimbólumot elismerte Japán nemzeti jelképeként.^[43] A főtitkár, és későbbi miniszterelnök Hatojama Jukio úgy gondolta, hogy a törvényjavaslat további megosztottsághoz fog vezetni a társadalom és az állami iskolák körében. Kan a törvényjavaslat mellett, míg Hatojama ellene szavazott.^[39]

A szavazás előtt felszólítások voltak arra, hogy válasszák ketté a törvényjavaslatot. Kato Norihito, a Vaszeda Tudományegyetem professzora kijelentette, hogy a Kimigajo egy különálló és összetettebb kérdés, mint a Hinomaru,^[44] a szétválasztásra azonban nem került sor. 1999. július 22-én a Képviselőház elfogadta a törvényjavaslatot 403:86 szavazati aránnyal.^[45] A javaslatot július 28-án továbbküldték a Tanácsosok Házának, akik augusztus 9-én szintén elfogadták azt. A törvény végül augusztus 13-án lépett hatályba.^[46]

Egy 2009. augusztus 8-án készült fotón, ami egy DPJ gyűlésen készült a Képviselőházi választásokra, látszódott egy plafonról lelógó transzparens, ami két Hinomaru zászlóból volt kivágva és összevarrva úgy, hogy a DPJ logóját formázza. Ez felháborította az LDP-t, és az akkori miniszterelnököt Aszó Tarót, szerintük ez megbocsáthatatlan. Válaszul a DPJ elnöke Hatojama Jukio azt nyilatkozta, hogy a transzparens nem a Hinomaru volt, tehát nem is kezelhető annak.

Amikor a Hinomarut bevezették, a kormány kötelezővé tette, hogy az állampolgárok a zászlóval köszöntsék a császárt. A zászló néhány lakosban ellenérzést váltott ki, ami tiltakozásokhoz vezetett. Kellett hozzá néhány év, hogy általános elfogadást nyerjen.^[15]

A második világháború alatt, népszerű szokás volt, hogy a szolgálatot teljesítő katonáknak egy a család és barátok által aláírt zászlót adjanak ajándékba. Ezeket a zászlókat Hinomaru Josegakinak (日の丸寄せ書き) is nevezték. Egyfajta szerencsehozó talizmánnak szánták őket, amivel azt kívánták, hogy a katona épségben hazatérjen. A hagyomány szerint az írásnak nem volt szabad hozzáérnie a napkoronghoz.^[47] Csaták után az elesett katonák zászlói gyakran az ellenfélhez kerültek. Annak ellenére, hogy a zászlók egyfajta szuvenírré váltak,^[47] egy idő után egyre többen próbálták visszajuttatni őket az elesett japán katonák családjaihoz.^[48]

Az aláírt Hinomarut még ma is használják szerencsehozó tárgyként, habár szűkebb körökben, mint korábban. Használják például sporteseményeken, hogy kifejezzék támogatásukat a Japán nemzeti csapatoknak.^[49] Hasonló még a hacsimakinak nevezett fejpánt, amit fehér anyagból készítenek, és a közepén a vörös napkorong látható. A második világháború alatt a "biztos győzelem" vagy a "hét élet" kifejezést írták a kamikaze pilóták által viselt hacsimakikra, ezzel fejezték ki, hogy készek meghalni az országukért.^[50]

A második világháború előtt minden családnak kötelező volt kitenne a Hinomarut nemzeti ünnepek alatt. A háború óta már főleg csak a különböző nemzeti vagy helyi közigazgatási épületekre szokás kitenni, magánházakon ritkán látható, azonban néhány ember és vállalat fel szokta vonni ünnepnapokon. Habár a kormány bátorítja az embereket, hogy kövesség ezt a szokást, törvény nem kötelezi őket erre.^[51][52] A császár 80. születésnapja óta, ami 2002. december 23-án volt, a Kjúsú Vasúthálózat 330 állomáson tette ki a Hinomarut.

A média által készített felmérések szerint a legtöbb japán már az 1999-es Law Regarding the National Flag and National Anthem elfogadása előtt is a Hinomarut tekintette Japán nemzeti zászlajának. Ennek ellenére továbbra is viták övezik a zászló iskolai rendezvényeken vagy médiában való felhasználását. Például liberális újságokban, mint az Aszahi Sinbun és a Mainicsi Sinbun, gyakran jelennek meg olyan cikkek, amikben kritikusan állnak a zászlóhoz, tükrözve ezzel olvasóik politikai nézeteit.^[53] Más lakosok számára a zászló azt az időszakot jelképezi, amikor a demokrácia még el volt nyomva a Japán Birodalomban.^[54]

A Hinomaru otthonokban és üzletekben való használata körül is viták folytak. A zászlónak az ujoku dantai (右翼団体, „jobboldali”) aktivistákkal és a huliganizmussal való asszociálása miatt sokan kerülik a használatát. Ezt megtehetik, hiszen nem kötelező nemzeti ünnepek alkalmával sem a zászló kitevése. Az Isikava prefektúrában lévő Kanazava városa 2012-ben azt tervezte, hogy állami pénzből zászlókat vesz, hogy ezzel ösztönözze a lakosságot azoknak a nemzeti ünnepeken való alkalmazására.

A Japán Kommunista Párt hangosan ellenzi a Hinomaru használatát.

A zászló a korábbi japán gyarmatokon és Japánon belül is kapott negatív kritikát, például Okinavában. Ennek egyik figyelemre méltó példája az eset, amikor 1987. október 26-án, egy okinavai szupermarket tulajdonosa elégetett egy Hinomarut a japán Nemzeti Sportfesztivál kezdete előtt.^[55] Sóichi Csibana, a zászló elégetője, ezt nem csak azért tette, hogy így tiltakozzon a japán hadsereg által elkövetett atrocitások, valamint az amerikai haderő folyamatos jelenléte ellen, hanem hogy megakadályozza a zászló nyilvános szereplését is. Emellett Okinavában több más incidens is volt, például iskolai ceremóniák közben, amikor a Kimigajo alatt próbálták felvonni a Hinomarut, a diákok leszakították az, és megtagadták a tiszteletét.^[16]Nahába, Okinava fővárosában a sziget Japánhoz való visszacsatolása óta először 2001-ben vonták fel a zászlót, a város 80. évfordulójának ünnepén.^[56]

A Japán Birodalom által korábban megszállt Kínai Népköztársaságban és Dél-Koreában is úgy gondolták, hogy a Hinomaru 1999-es hivatalos elfogadása azt jelenti, hogy Japán a jobb oldal és a remilitarizáció felé halad. Az 1999-es törvény elfogadása egybeesett a Jaszukini-szentély státuszával, az amerikai-japán katonai együttműködéssel és a rakétavédelmi program létrehozásával kapcsolatos vitákkal. Más országokban, amelyeket Japán megszállt, a törvényt vegyes reakciók fogadták, vagy teljesen elkendőzték azt. Szingapúrban az idősebb generáció még mindig negatív érzéseket táplál a Hinomaru felé, míg a fiatalabbak már nem éreznek így, főként mivel nagyrészük megismerte a Japán kultúra valamely formáját az animéken, játékokon és az Uniqlon (egy japán divatmárka) keresztül. A Fülöp-szigeteki kormány nem gondolta úgy, hogy Japán vissza kívánna térni a militarizmusra, valamint úgy vélték, hogy az 1999-es törvény célja csupán az volt, hogy hivatalosan is létrehozzon két nemzeti szimbólumot (a zászlót és a himnuszt), és ehhez minden államnak joga van.^[57]

Japánban nincs törvény, amely büntetné a Hinomaru elégetését, de más nemzetek zászlaját tilos megsemmisíteni.^[58][59]

A protocoll szerint, a zászló napkeltétől napnyugtáig lehet felhúzva, üzleteknek és iskoláknak pedig nyitástól zárásig van engedélyezve.^[60] Ha a Hinomaru egy másik ország zászlajával együtt van felvonva, akkor a japán zászló kerül a fő helyre, a másik pedig a jobboldalára. Mind a kettőnek ugyanolyan magasan kell lennie, és méreteiknek is egyezniük kell. Ha több külföldi zászló is látható, a zászlókat az Egyesült Nemzetek Szervezete által meghatározott betűrendben kell elhelyezni.

Mikor egy zászlót már nem tudnak tovább használni, szokás szerint nyilvánosan elégetik.^[60] A Law Regarding the National Flag and National Anthem nem szabja meg pontosan, miképp lehet a nemzeti zászlót használni, az egyes prefektúrák azonban saját szabályokat hoznak a Hinomaru és más prefekturális zászlók használatáról.^[61]

A Hinomarunak legalább két gyász formája van. Az egyik, amikor nem húzzák fel teljesen a zászlót, csak a pózna feléig, ezt han-kinek (半旗) nevezik . Ezt a szokás sok más országban is elterjedt. A külügyminisztérium hivatalai is ezt a gyakorlatot követik más országok államfőinek temetésekor.

A másik változat alkalmazásakor pedig a zászlórúd tetején lévő csúcsdíszt egy fekete szövettel vonják be, és a zászló fölé egy fekete szalagot kötnek, amit gyász zászlónak (弔旗 csó-ki) is neveznek. Ez a forma Meidzsi császár 1912. július 30-ai halála óta használatos. A kormány kiadott egy rendeletet, amelyben előírja, hogy a császár halálakor a nemzeti zászlót valamelyik gyász-stílusban kell felvonni.^[62]

A második világháború után az Oktatási Minisztérium több nyilatkozatot és előírást is megjelentetett, amelyekkel elő kívánta segíteni a Kimigajo és a Hinomaru alkalmazását a joghatóságuk alá tartozó iskolákban. Az első ilyen nyilatkozat 1950-ben jelent meg, amely kijelentette, hogy mind a két jelkép használata kívánatos, de nem kötelező. Ezt a kívánságot később kibővítették mind két nemzeti szimbólum használatára a különböző iskolai és nemzeti ünnepek alkalmakor.^[27] Az oktatási irányelvek 1989-es reformjában a Liberális Demokrata Párt által ellenőrzött kormány először követelte, hogy a zászlót használják az iskolai ceremóniák alatt, valamint a megfelelő tiszteletet megadását mind a Hinomarunak, mind a Kimigajonak.^[63] A reformokban az ezt nem teljesítő iskolai tisztviselők büntetését is elrendelték.^[27]

Az Oktatási Minisztérium által kiadott 1999-es tantervi útmutató a Law Regarding the National Flag and National Anthem elfogadása után azt írja elő, hogy az évnyitón és a ballagási ceremóniákon fel kell húzni a japán zászlót és a diákoknak el kell énekelniük a himnuszt.

Továbbá a minisztérium az útmutatóhoz való megjegyzéseiben azt mondja az általános iskolákra vonatkozóan, hogy a nemzetközivé válás előrehaladtával amellett, hogy hazafiasságra és a japán nemzethez való tudatos tartozásra nevel, az iskolának fontos feladata, hogy a nemzeti zászló és himnusz iránti tiszteletre is neveljen, hogy ennek segítségével tiszteletben tartott Japán állampolgárokká váljanak a fokozatosan nemzetközivé váló társadalomban. A minisztérium emellett még kijelentette azt is, hogy ha a japán diákok nem tudják tisztelni a saját jelképeiket, akkor nem lesznek képesek a többi nemzet jelképeinek tiszteletére sem.^[64]

Az iskolák mind a himnuszt, mind a nemzeti zászlót illetően a viták középpontjában álltak.^[28] A Tokió Oktatási Tanács mind a kettő használatát megköveteli a joghatósága alá tartozó eseményeken. Emellett megköveteli a tanároktól, hogy tiszteletben tartsák őket, különben elveszíthetik munkájukat.^[65] Egyesek tiltakoztak, arra hivatkozva, hogy ez sérti a japán alkotmányt, azonban a Tanács azzal érvelt, hogy az iskolák kormányzati szervezetek, ezért az alkalmazottainak kötelessége, hogy arra tanítsa a diákokat, miképp legyenek jó Japán állampolgárok.^[12] Tiltakozásuk jeléül néhány iskola megtagadta a Hinomaru felvonását, más esetekben pedig előfordult, hogy a szülők letépték a zászlót.^[28] Tanárok sikertelenül büntetőeljárást indítottak Isihara Sintaró tokiói kormányzó és magas rangú tisztviselők ellen, amiért megparancsolta nekik, hogy tiszteljék a Hinomarut és a Kimigajót.^[66] Később a Japán Tanárok Egyesülete elfogadta mind a zászló, mind a himnusz használatát, azonban kisebb egyesületek még mindig ellenzik mindkét jelképet, és azok használatát az iskolarendszeren belül.^[67]

A Japán Önvédelmi Haderő (JSDF) és a Japán Szárazföldi Véderő (JGSDF) szintén egy, a felkelő napot ábrázoló zászlót használ, belőle kitörő 8 vörös sugárral, amely részben arany szegéllyel van körbevéve. Ez a Hacsidzsó-Kjokudzsicuki (八条旭日旗) elnevezést viseli.^[68]

A napkorong minta egyik jól ismert változata, a Nap belőle kitörő 16 fénysugárral, amelyet az évek során a japán katonaság, azon belül is főként a Japán Birodalmi Hadsereg és a Japán Birodalmi Haditengerészet is használt. A zászlót, ami a Dzsjúrokudzsó-Kjokidzsicu-ki (十六条旭日旗) nevet viseli, először harci zászlóként használták 1870. május 15-től egészen a második világháború végéig. 1954 június 30-án a zászlót újra elfogadták, ez alkalommal a Japán Szárazföldi Véderő (JGSDF) és a Japán Tengerészeti Véderő (JMSDF) zászlajaként.^[68] Kínában és Koreában ez a zászló még mindig negatív mellékjelentést hordoz magában.

Az 1952-ben önállóvá vált Japán Légi Véderő (JASDF) emblémája egy sima napkorong.^[69] Ez az egyetlen olyan ág, amely jelvénye nem idéz fel negatív emlékeket a birodalmi időkből. Azonban mégis van egy zászlaja, amit a bázisaikon, és a különböző parádékon használnak. Alapításuk óta 3 zászlajuk is volt, a jelenlegi 1972-től van használatban. A zászlón a légierő szimbóluma szerepel, kék háttéren.^[70]

• 
  A Japán Birodalmi Hadsereg zászlaja.
• 
  A Japán Szárazföldi Véderő zászlaja.
• 
  A Japán Tengerészeti Véderő zászlaja.
• 
  A Japán Légi Véderő zászlaja.

1870-től kezdve hoztak létre zászlókat a japán császár, császárné, és a császári család más tagjai számára.^[71] Eleinte a császár zászlaja erősen díszített volt: egy nap pihent egy művészi minta közepén. Külön zászlót használt amikor a szárazföldön vagy a tengeren tartózkodott, vagy amikor éppen kocsiban utazott valahová. Magának a császári családnak is megvoltak az ezekben az esetekben használatos zászlói. A kocsis zászlók egy egyszínű, 16 szirmú krizantémot ábrázoltak egy szintén egyszínű háttér közepén.^[72] Ezeket 1889-ig használták, amikor a császár úgy döntött, hogy egy vörös háttéren lévő krizantémot fog a zászlójaként használni. Az arányok és a színárnyalatok kisebb változtatásaitól eltekintve, a császári család a mai napig ezt használja.^[73][74]

A jelenlegi császári zászló 2:3 arányú, ami vörös háttéren egy 16 szirmú, aranyszínű krizantémot ábrázol. A császárné zászlaja ettől csak abban különbözik, hogy fecskefark alakú. A koronaherceg és a koronahercegnő hasonló zászlókat használ, azonban az övékén egy kisebb krizantém szerepel, amely fehér kerettel van körülvéve. A krizantémot a 12. században élt Go-Toba császár uralkodása óta társították a császári családhoz, 1868-tól pedig kizárólag a császári család jelképeként használják.^[71]

Japán mind a 47 prefektúrájának saját zászlaja van, amik a nemzeti zászlóhoz hasonlóan egy monnak nevezett szimbólumból, valamint egy egyszínű háttérből állnak. Ez alól kivétel Ehime prefektúra, melynek háttere kétszínű. Számos prefektúra, mint például Hirosima zászlajának tulajdonságai egyeznek a Hinomarujéival (2:3 arány, a szimbólum a zászló közepén, aminek a mérete a zászló hosszának 3/5-e). Néhány mon a prefektúra japán írásjegyekkel írt nevét, míg mások a területek egy-egy sajátosságát ábrázolják. Jó példa Nagano prefektúra zászlaja, amin egy narancssárga ナ (na) katakana írásjegy szerepel egy fehér lemez közepén. A mon egyik értelmezése az, hogy a na írásjegy egy hegyet, a fehér lemez pedig egy tavat jelképeznek.^[75] A narancssárga szín a Napot, míg a fehér a területre jellemző havat ábrázolják.

Önkormányzatok szintén hozhatnak létre saját zászlókat. Ezek hasonlóan épülnek fel, mint a prefektúrákéi: általában egy egyszínű alapon lévő mont ábrázolnak. Ilyen például a Kumamoto prefektúrában található Amakusza zászlaja, amin a város jelképe, egy hullámokkal körbevett ア (a) katakana írásjegy látható. A szimbólum a 2:3 arányú, fehér zászló közepén van elhelyezve. Mind a város jelképe, mind a zászló 2006-óta áll használatban.^[76]

A hadsereg által használtakon kívül a nemzeti zászló számos másikhoz is ihletül szolgált. A korábbi Japán Posta zászlaja nagyon hasonló volt a Hinomaruhoz, azzal a különbséggel, hogy egy vörös, függőleges sáv is átfutott a zászló közepén, valamint egy vékony fehér gyűrű vette körül a vörös napkorongot. Ezt később felváltotta egy zászló, amelyen a posta vörös 〒(egy stilizált katakana テ (te) írásjegy) jelképe szerepel egy fehér háttéren.

Két nemrégiben tervezett nemzeti zászló is hasonlít a japánra. 1971-ben Banglades függetlenné vált Pakisztántól, innentől kezdve rendelkezik saját nemzeti zászlóval, amely egy zöld háttéren nem egészen középen lévő vörös lemezt ábrázolt, közepén az ország arany színű térképével. A jelenlegi zászlón, amely 1972-től érvényes, a térkép már nem szerepel, ezt kivéve azonban változatlan maradt. A bangladesi kormány a lemezt hivatalosan körnek nevezi, a vörös szín pedig az ország megteremtéséért kiontott vért ábrázolja.

1914-től 1944-ig Palau japán fennhatóság alatt állt, azonban a Palaui Köztársaság nem ismeri el a japán zászló hatását a sajátjukra.^[77] A Palaui Köztársaság zászlaja egy nem egészen középen lévő, a Holdat jelképező aranysárga lemezt ábrázol, égszínkék háttéren. A Hold a békét, és a fiatal nemzetet, míg a kék háttér Palau nehezen kivívott függetlenségét szimbolizálja.^[78]

A Japán Tengerészeti Véderő zászlaja is hatást gyakorolt más zászlókra, mint például az Aszahi Sinbunére. A fehér alapú zászló bal alsó sarkában a vörös napkorong egy negyede látható, benne a fehér 朝 írásjeggyel , ami mellett még látható 7, a Napból kitörő vörös sugár.^[79][80] A zászló gyakran látható a Nemzeti Középiskolai Kosárlabda Bajnokságon, amelynek az Aszahi Sinbun az egyik fő szponzora.^[81]

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Flag of Japan című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Ashkenazi, Michael. Handbook of Japanese Mythology. ABC-CLIO; 2003. ISBN 1-57607-467-6 (angol nyelven)
• Aspinall, Robert W. Teachers' Unions and the Politics of Education in Japan. State University of New York Press; 2001. ISBN 0-7914-5050-3. (angol nyelven)
• Befu, Harumi. Symbols of nationalism and Nihonjinron. In: Goodman, Roger and Kirsten Refsing. Ideology and Practice in Modern Japan. Routledge; 1992. ISBN 0-415-06102-4. (angol nyelven)
• Befu, Harumi. Hegemony of Homogeneity: An Anthropological Analysis of Nihonjinron. Trans Pacific Press; 2001. ISBN 978-1-876843-05-2.(angol nyelven)
• Borneman, John. Death of the Father: An Anthropology of the End in Political Authority. Berghahn Books; 2003–11. ISBN 1-57181-111-7.(angol nyelven)
• Carpenter, Ronald H. Rhetoric In Martial Deliberations And Decision Making: Cases And Consequences. University of South Carolina Press; 2004. ISBN 978-1-57003-555-5. (angol nyelven)
• Carr, Harold Gresham; Frederick Edward Hulme. Flags of the world. London; New York: Warne; 1956. (angol nyelven)
• Cutler, Thomas. The Battle of Leyte Gulf: 23–26 October 1944. Naval Institute Press; 2001. ISBN 1-55750-243-9. (angol nyelven)
• Cwiertka, Katarzyna Joanna. Modern Japanese Cuisine: Food, Power and National Identity. Reaktion Books; 2007. ISBN 1-86189-298-5.(angol nyelven)
• Dyer, Henry. Japan in World Politics: A Study in International Dynamics. Blackie & Son Limited; 1909. (angol nyelven)
• Edgington, David William. Japan at the Millennium: Joining Past and Future. UCB Press; 2003. ISBN 0-7748-0899-3.(angol nyelven)
• Ebrey, Patricia Buckley; Anne Walthall; James Palais. East Asia: A Cultural, Social, and Political History. Houghton Mifflin Harcourt Publishing; 2004. ISBN 0-547-00534-2. (angol nyelven)
• Feiler, Bruce. Learning to Bow: Inside the Heart of Japan. Harper Perennial; 2004. ISBN 0-06-057720-7.(angol nyelven)
• Feldman, David. Do Elephants Jump?. HarperCollins; 2004. ISBN 0-06-053913-5.(angol nyelven)
• Fujitani, Takashi. Splendid Monarchy: Power and Pageantry in Modern Japan. University of California Press; 1996. ISBN 978-0-520-21371-5.(angol nyelven)
• Goodman, Roger; Ian Neary. Case Studies on Human Rights in Japan. Routledge; 1996. ISBN 978-1-873410-35-6. (angol nyelven)
• Gordon, William. Flags of the World, Past and Present. Frederick Warne & Co.; 1915.(angol nyelven)
• Hall, James. Illustrated Dictionary of Symbols in Eastern and Western Art. Westview Press; 1996. ISBN 0-06-430982-7.(angol nyelven)
• Heenan, Patrick. The Japan Handbook. Routledge; 1998. ISBN 1-57958-055-6.(angol nyelven)
• Inoguchi, Takashi; Purnendra Jain. Japanese Foreign Policy Today. Palgrave Macmillan Ltd; 2000. ISBN 0-312-22707-8.(angol nyelven)
• Itoh, Mayumi. The Hatoyama Dynasty: Japanese Political Leadership Through the Generations. Palgrave Macmillan; 2003. ISBN 1-4039-6331-2.(angol nyelven)
• Kataoka, Tetsuya. Creating Single-Party Democracy: Japan's Postwar Political System. Hoover Institution Press; 1991. ISBN 0-8179-9111-5.(angol nyelven)
• Khan, Yoshimitsu. Japanese Moral Education: Past and Present. Fairleigh Dickinson University Press; 1998. ISBN 0-8386-3693-4.(angol nyelven)
• Large, Stephen. Emperor Hirohito and Showa Japan: A Political Biography. Routledge; 1992. ISBN 0-415-03203-2. (angol nyelven)
• Lauterpacht, Elihu. In: C. J. Greenwood and A. G. Oppenheimer. International Law Reports. Cambridge University Press; 2002. ISBN 978-0-521-80775-3. (angol nyelven)
• Mangan, J.A.; Finn, Gerry; Giulianotti, Richard and Majumdar, Boria. Football Culture Local Conflicts, Global Visions. Routledge; 2000. ISBN 978-0-7146-5041-8. (angol nyelven)
• Matoba, Seinosuke. 陸軍と海軍 [Army and Navy]. 1901. (japán nyelven).
• Meyer, Milton. Japan: A Concise History. Rowman & Littlefield Publishing Group; 2009. ISBN 0-7425-4117-7. (angol nyelven)
• Newell, William. Japan in Asia: 1942–1945. Singapore University Press; 1982. ISBN 9971-69-014-4. (angol nyelven)
• Nornes, Abe Mark. Japanese Documentary Film The Meiji Era through Hiroshima. University of Minnesota Press; 2003. ISBN 0-8166-4046-7. (angol nyelven)
• Ohnuki-Tierney, Emiko. Kamikaze, Cherry Blossoms, and Nationalisms. University of Chicago Press; 2002. ISBN 978-0-226-62091-6. (angol nyelven)
• Partner, Simon. Toshié A Story of Village Life in Twentieth-Century Japan. University of California Press; 2004. ISBN 978-0-520-24097-1. (angol nyelven)
• Röhl, Wilhelm. History of law in Japan since 1868, Part 5, Volume 12. Brill; 2005. ISBN 978-90-04-13164-4. (angol nyelven)
• Saito, Shinya. 社旗&dq=朝日新聞　社旗&lr=&client=firefox-a&cd=36&redir_esc=y 記者四十年 [Fourteen Years As A Reporter]. Asahi Shimbun Publishing; 1987. ISBN 978-4-02-260421-7.(japán nyelven).
• Smith, Whitney. Flags Through the Ages and Across the World. McGraw-Hill; 1975. ISBN 0-07-059093-1. (angol nyelven)
• Smith, Whitney. Flag Lore Of All Nations. Millbrook Press; 2001. ISBN 0-7613-1753-8. (angol nyelven)
• Takahashi, Yuuichi. 海軍問答 [Navy Dialogue]. 1903. (japán nyelven).
• Takenaka, Yoshiharu. 知っておきたい国旗・旗の基礎知識 [Flag basics you should know]. Gifu Shimbun; 2003. ISBN 4-87797-054-1. (japán nyelven).
• Taylor, Jean Gelman. Indonesia: Peoples and Histories. Yale University Press; 2004. ISBN 0-300-10518-5. (angol nyelven)
• Tazagi, Shirou. 梶山静六: 死に顔に笑みをたたえて [Seiroku Kajiyama: Praising the smile in the dying face]. Kodansha; 2004. ISBN 4-06-212592-7. (japán nyelven)
• Tipton, Elise. Modern Japan A Social and Political History. Routledge; 2002. ISBN 978-0-415-18538-7. (angol nyelven)
• Trevor, Malcolm. Japan – Restless Competitor The Pursuit of Economic Nationalism. Routledge; 2001. ISBN 978-1-903350-02-7. (angol nyelven)
• Turnbull, Stephen; Howard Gerrard. Ashigaru 1467–1649. Osprey Publishing; 2001. ISBN 1-84176-149-4. (angol nyelven)
• Yamazumi, Masami. 日の丸・君が代問題とは何か. Otsuki Shoten; 1988. ISBN 4-272-41032-6. (japán nyelven).
• Government of Japan. 明治3年太政官布告第57号 [Prime Minister's Proclamation No. 57]; 1870-02-27 (japán nyelven).
• National Diet Library. 明治3年太政官布告第651号 [Prime Minister's Proclamation No. 651] [PDF]; 1870-10-03 (japán nyelven).
• Government of Japan. 大正元年閣令第一号　（大喪中ノ国旗掲揚方） [Regulation 1 from 1912 (Raising Mourning Flag For the Emperor)]; 1912-07-30 (japán nyelven).
• Government of Japan. 自衛隊法施行令 [Self-Defense Forces Law Enforcement Order]; 1954-06-30 (japán nyelven).
• Ministry of Defense. 〇海上自衛隊の使用する航空機の分類等及び塗粧標準等に 関する達 [Standard Sizes, Markings and Paint Used On Aircraft] [PDF]; 1962-12-24 (japán nyelven).
• Government of Hiroshima Prefecture. 広島県県章および県旗の制定 [Law About the Flag and Emblem of Hiroshima Prefecture]; 1968-07-16 [archived 2011-07-19; (japán nyelven).
• Government of Japan. 国旗及び国歌に関する法律 (法律第百二十七号) [Law Regarding the National Flag and National Anthem, Act No. 127]; 1999-08-13 (japán nyelven).
• Police of the Hokkaido Prefecture. 国旗及び国歌の取扱いについて [Law Regarding Use of the National Flag and Anthem]; 1999-11-18 (japán nyelven).
• Police of Kanagawa Prefecture. 国旗及び県旗の取扱いについて [Law Regarding the Use of the National and Prefectural Flag] [PDF] Archiválva 2011. október 4-i dátummal a Wayback Machine-ben; 2003-03-29 (japán nyelven).
• Government of Amakusa City. 天草市章 [Emblem of Amakusa]; 2003-03-27 (japán nyelven).
• Government of Amakusa City. 天草市旗 [Flag of Amakusa]; 2003-03-27 (japán nyelven).
• Ministry of Defense. 自衛隊の旗に関する訓令 [Flag Rules of the JASDF] [PDF]; 2008-03-25 (japán nyelven).
• Ministry of Defense. 海上自衛隊旗章規則 [JMSDF Flag and Emblem Rules] [PDF]; 2008-03-25 (japán nyelven).