Pártlistás arányos választási rendszer – Wikipédia

Választási rendszerek
Többségi rendszerek
Relatív többségi szabály Relatív többségi szavazás, blokkszavazás, pártlistás blokkszavazás Többfordulós Kétfordulós szavazás Egyenkénti kieséses szavazás Preferenciális Azonnali többfordulós szavazás (IRV), feltételes szavazat, pótszavazat Condorcet-módszer Schulze-módszer Rangsorolt párok módszere Pozíciós szavazás Bucklin-módszer Preferenciális blokkszavazás Kardinális Elfogadó szavazás Pontozásos szavazás
Arányos rendszerek
Egyéni Egyetlen átruházható szavazat Arányos elfogadó szavazás Pártlistás Legmagasabb átlag alapú módszerek: D’Hondt, Sainte-Laguë, Hungtington-Hill Legnagyobb maradék alapú módszerek: Hare, Droop, Imperiali, Hagenbach-Bischoff Egyéb Biproporcionális mandátumelosztás
Félarányos és vegyes rendszerek
Nem vegyes félarányos Egyetlen nem-átruházható szavazat Korlátozott blokkszavazás Nem kompenzációs vegyes Árokrendszer Többségi bónusz Kompenzációs vegyes Vegyes arányos rendszer Kétszavazatos töredékszavazat-visszaszámláló Egyszavazatos módszerek Magyar országgyűlési (2010−) Magyar országgyűlési (1989−2010)
Egyéb
Pártlisták Nyílt lista, Zárt lista, Helyi lista Választási rendszerek összehasonlítása Választási rendszerek országonként
Sablon:Választási rendszerek m v sz

A pártlistás arányos választási rendszer olyan szavazási rendszerek családját jelenti, amelyek pártlisták között osztanak el több mandátumot annak érdekében, hogy az eredmény arányos legyen, így a pártok a támogatottságuknak megfelelő mértékben részesüljenek képviseletben. A pártlistás arányos rendszerek használhatók vegyes választási rendszerek részeként is.^[1]

A pártlistás rendszer azt jelenti, hogy a választáson induló pártok rendezett listát állítanak a jelöltjeikről. Az arányosság elvének értelmében a mandátumokat a olyan arányban kell elosztani, amely megfelel a pártok által szerzett szavazatok hányadának az összes szavazathoz képest.

A választók szavazhatnak közvetlenül a pártlistára, például Albániában, Argentínában, Törökországban és Izraelben; vagy közvetetten olyan jelöltek révén, akikre leadott szavazatot a pártlistára leadott szavazatként összegzik, mint például Finnországban, Brazíliában és Hollandiában;^[2] vagy akár választhatnak az előbbi lehetőségek között, mint Luxembourg úgynevezett panachage rendszerében.^[3]

A pártlistás arányos képviseleten belüli mandátumelosztásnak számos változata létezik. A két leggyakoribb típusa:

• A legmagasabb átlagos módszer, beleértve az Albániában, Argentínában, Örményországban, Ausztriában, Brazíliában, Bulgáriában, Horvátországban, Kambodzsában, Észtországban, Finnországban, Izraelben, Lengyelországban, Spanyolországban és sok más országban alkalmazott D'Hondt-módszert; valamint a Norvégiában, Svédországban, Új-Zélandon, a német Bundestagban és hat német államban (pl. Észak-Rajna-Vesztfália és Bréma ) alkalmazott Sainte-Laguë módszer.
• A legnagyobb maradék (LR) módszerek, beleértve a Hamilton-módszert is.

A fő mandátumelosztási algoritmusok: ^[4]

• módosított d'Hondt-módszer (kisebb pártoknak kedvez)
• Huntington-Hill módszer (enyhén kedvez a kis pártoknak)
• Webster/Sainte-Laguë módszer, LR-Hare (kissé a nagyon kis pártokat részesíti előnyben módosítás nélkül, ha nincs választási küszöb)
• LR-Droop (nagyon kissé előnyben részesíti a nagyobb pártokat)
• D’Hondt-módszer (kissé a nagyobb pártokat részesíti előnyben)^[5]
• LR-Imperiali (nagyon támogatja a nagyobb pártokat)

Míg az mandátumelosztási formula fontos, ugyanilyen fontos az arányosság szempontjából a körzet nagyságrendje (a mandátumok száma egy választókerületben). Minél nagyobb a körzet nagyságrendje, annál arányosabbá válik egy választási rendszer - akkor a legarányosabb, ha egyáltalán nincs választókerületekre osztás, és az egész országot egyetlen választókerületként kezelik.  Egyes országokban a választási rendszer két szinten működik.

Egy párt listás jelöltjeinek megválasztásának sorrendjét előre meghatározhatja a párt (zárt listás rendszer), azonban számos rendszer ezután engedi, hogy a választók szavazatukkal módosítsanak a sorrenden (nyílt listás rendszer), vagy, hogy körzetenként határozzák meg (helyi lista rendszer).

A zárt listás rendszerekben minden politikai párt előre eldöntheti, hogy ki kapja meg az adott pártnak kiosztott mandátumokat a választásokon, így a listán a legmagasabban álló jelöltek általában mindig parlamenti mandátumot kapnak, míg a nagyon alacsonyan álló jelöltek nem.

 A nyílt lista kifejezés a pártlistás rendszer bármely olyan változatát írja le, ahol a választók legalább némi befolyást gyakorolnak egy párt jelöltjeinek megválasztási sorrendjére. A nyílt lista bárhol lehet a viszonylag zárttól, ahol egy jelölt csak meghatározott számú szavazattal léphet felfelé egy előre meghatározott listán, egészen a teljesen nyitottig, ahol a lista sorrendje teljes mértékben az egyes jelöltek szavazatainak számától függ.

Franciaországban az arányos választásokon a pártlistáknak annyi jelöltet kell tartalmazniuk (és kétszer annyi póttagot a megyei választásokon), ahány mandátum van kiosztva, míg más országokban megengedett a "hiányos" lista. Ez a nyílt lista rendszere panachage néven ismert.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Party-list proportional representation című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Pártlistás blokkszavazás
• Vegyes arányos képviseleti rendszer

• A List PR előnyei és hátrányai az ACE projektből
• Nyílt, zárt és ingyenes listák az ACE projektből
• A választási rendszer választásának kézikönyve Archiválva 2010. április 28-i dátummal a Wayback Machine-ben.
• Felosztás, avagy hogyan kerekítsük az ülésszámokat
• Választási képletek szószedete