Domankuš – Wikipédia

Domankuš
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeBelovár-Bilogora
KözségRojcsa
Jogállásfalu
Irányítószám43212
Körzethívószám(+385) 43
Népesség
Teljes népesség220 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság175 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 59′ 32″, k. h. 16° 45′ 60″45.992200°N 16.766600°EKoordináták: é. sz. 45° 59′ 32″, k. h. 16° 45′ 60″45.992200°N 16.766600°E
SablonWikidataSegítség

Domankuš falu Horvátországban Belovár-Bilogora megyében. Közigazgatásilag Rojcsához tartozik.

Fekvése

[szerkesztés]

Belovártól légvonalban 12, közúton 15 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 6, közúton 8 km-re északkeletre Tapalóc és Kakinac között, a Bilo-hegység lejtőin fekszik.

Története

[szerkesztés]

A Domankuš-Podgorci úttól délkeletre fekvő Zidine régészeti lelőhely tanúsága szerint területe már a középkorban is lakott volt. A középkori temetőt az 1960-as években végzett útépítés során végrehajtott próbaásatások során fedezték fel. A feltárások során két időszakot különítettek el a temető használatában. A régebbi fázis során az elhunytakat kelet-nyugati tájolással temették el a mellrészen, illetve a hason keresztbe helyezett kezekkel. Az újabb temetési fázis során részben megsemmisítették a régebbi temetkezéseket és orientációjuk eltér a régebben megszokottól. Az itteni plébániát már 1488-ban is említik. Plébániatemploma Szent Domonkos tiszteletére volt szentelve, erről kapta a nevét a falu is. 1501-ben Mihály nevű plébánosát „Michael plebanus de sancto Dominico” alakban említik.[2]

A török megszállás teljesen megváltoztatta az itteni táj képét. A lakosság legnagyobb része az ország biztonságosabb részeire menekült, másokat rabságba hurcoltak. Ezután ez a vidék több évtizedre lakatlanná vált. A török uralom után a területre a 17. századtól folyamatosan telepítették be a keresztény lakosságot. A település 1774-ben az első katonai felmérés térképén a falu „Dorf Domankuss” néven szerepel. A település katonai közigazgatás idején a szentgyörgyi ezredhez tartozott.

A település Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Domankus” néven szerepel.[3] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Domankus” néven 42 házzal, 176 katolikus és 57 ortodox vallású lakossal találjuk.[4]

A katonai közigazgatás megszüntetése után Magyar Királyságon belül Horvátország részeként, Belovár-Kőrös vármegye Belovári járásának része volt. A településnek 1857-ben 194, 1910-ben 371 lakosa volt. Az 1910-es népszámlálás szerint lakosságának 79%-a horvát, 21%-a szerb anyanyelvű volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 között a németbarát Független Horvát Államhoz, majd a háború után a szocialista Jugoszláviához tartozott. A háború után a fiatalok elvándorlása miatt lakossága folyamatosan csökkent. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 88%-a horvát nemzetiségű volt. 2011-ben a településnek 258 lakosa volt.

Lakossága

[szerkesztés]
Lakosság változása[5][6]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
194 230 231 277 300 371 370 361 315 315 343 312 286 255 263 258

Nevezetességei

[szerkesztés]

Zidine régészeti lelőhely a Domankuš-Podgorci úttól délkeletre, a Konjska-patak völgye felé lejtő domboldalban a falu középkori temetőjének maradványaival. Valószínűleg itt állhatott a középkori plébániatemplom is. Közelében egy 15-20 méter hosszúságú 2-3 méter mély árok, egy kör alaprajzú vár vizesárkának maradványai láthatók. Az árok egy erdővel borított magaslatot fog körbe. A vár valószínűleg a török hódítás során a 16. század közepén pusztult el a középkori faluval együtt.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]